Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-08-10 / 32. szám

új ifjúság 10j ROSS ROCKLYNNE Az idő űrhajóján VI. Messzire el csatangolt, lassan, szórakozot­tan lépdelt, hagyta, hogy mindenféle kü­lönös képzetek lopakodjanak a tudatába, nem is próbálta elűzni őket. Kísértetiesen ismerősnek tűnt ez a szabálytalan síkság, de az emlékeiben nyoma sem volt az élet­nek. Most viszont láthatta némi fauna jeleit, valamiféle élőlények mozgolódtak a nedves humuszban, a magas, sűrű fűben, a büty­kös faágak között. Hegyes vidék vette kö­rül, nem messze egy patak csörgedezett. Tony arrafelé vette az útját. A piciny, de ragyogó nap csak arasznyi árnyékot rajzolt. „Dél“ volt. Megállt a sziklás szurdok peremén, ar­cába szivárványszínű vízpermet hullott. Te­kintete követte a patakot, egészen odáig, ahol a hegy kettévált, a víz zuhogva öm­lött alá a sziklákra, folyamatosan, mintha egy óriás csapkodná öklével a köveket. Tony belefeledkezett a látványba, és min­den más zajt kiszűrt az agyából. Mégis meghallotta a clpősurranást a háta mögött. Meg akart fordulni, de már késő volt. Egy kéz meglökte hátúról, és a kő­vetkező pillanatban lezuhant a szakadék­ba. Zuhanás közben Igyekezett megkapasz­kodni valamiben, de a keze csak vízpárát markolt. Majd dermesztő Jegességet érzett, a víz összezáródott fölötte. Levegő után kapkodva, karjával kétségbeesetten csap­kodott, ahogy a folyó egyre távolabb so­dorta. Egy pillanatra felmerült a vízből, pil­lantása káotikus összevisszaságban érzé­kelte a napot, a felhős eget, a sziklákat, majd újra alámerült, tüdejében egy ke­vés levegővel. Megpróbálta összeszedni ma­gát, úrrá lenni a rátörő pánikon. Lélek­jelenléte kezdett visszatérni. Lábával és kezével céltudatosan, összehangoltan kez­dett mozogni. Egyszer csak érezte, hogy újra a felszínen van. Ott is maradt. De csak azért, mert az ár itt egyenletesen, sebesen futóit. Érezte, hogy tehetetlen az erejével szemben. Forgolódott, kétségbeesetten kereste a menekülés útját. Egy vízbe nyúló göcsör- tös faág közeledett rohanva feléje. Vadul megragadta. A faág meghajolt, lefelé a sodrás Irányába, amerre a keze húzta. To­ny keze remegett, ahogy elsimította sze­méből a haját, és meglátta a zuhatagot harmtnométernyire tőle, kiálló éles szik­lákkal. Ha az ág nem lett volna ott... visszaborzadt a gondolattól. Nagy keservesen feltornázta magát, míg végűi maga alatt tudhatta a fa biztonsá­gos törzsét. Leugrott a földre, és egy da­rabig ott feküdt lihegve. Aztán eszébe ju­tott a kéz, amely hátulról megtaszította. Gyorsan kikereste zsebéből a kulcskarikát. Hát itt van a magyarázati A bilincskulcsok eltűntek. Bizonyára az éjszaka folyamán. Szóval Erle Masters jutalomjátéka volt — vagy az egyik gazemberé, miután Masters megszabadította a bilincsétől. Kis idő múlva felállt, körülnézett. Bal­ra sziklafal Látszott, s alig egy kilométer­re a szánalmasan eltorzult hajótest, az el­nyúló lejtő tetején. Újra a sziklás oldalra nézett. A lejtőben egy vetődés valami ismerős helyre emlé­keztette. Ösztönösen megindult abba az irányba. De lelassította a lépteit, mielőtt a nyíláshoz érkezett — nem volt más, mint egy üreg. Meredek sziklák szegélyezték, folytatása a homályba veszett. A barlang! Ez az egyenetlen síkság, ezek a hegyek alkotják majd az 1007-es aszteroida fel­színét, sok millió év múlva! Tony minden érzelem nélkül letérdelt a barlang bejáratánál. Nemrégen ugyanezt tette. Akkor egy teljes, ép csontváz fe­küdt ott. Valahonnan megtudta, hogy a csontváz az emberiség előtt is létezett már — mintha valaki (talán a csontváz ma­ga?) szólít volna hozzá a kimondhatatlanul hosszú időn keresztül. A csontváz? Az nem lehetett! Akkor hát honnan az emlék? Elővette a gyűrűt, és felhúzta az ujjú­ra. Szépen csillogott. Tony ott térdelt percekig, mintha a sa­ját sírjánál imádkozna, pedig élt. Nem volt halott! Levette a gyűrűt, és arcán hűvös, halvány mosoly suhant át. Felállt, a felerősödő szél az arcát csap­kodta. Futva elindult a folyó felé. Karját a magasba lendítette. A gyűrű valahogy kicsúszott a kezéből, és leesett. Lehajolt, megkereste. Ezúttal sikerült el­dobnia. Csillogva pörgött a gyenge nap­fényben. Aztán a gravitáció lefelé kény­szerítette, és a folyómeder peremére esett, jól látható helyre. Tony torkában újra érezte a furcsa szá­razságot. Elszántan odament, újra felvette a gyűrűt. Szemmel tartva, óvatosan a szur­dok széléig vitte. Az örvénylő víz fölé tartotta, és finoman elengedte. Kábultan visszaindult, mintha álomban mozgott volna. Hihetetlen, hogy sikerült megszabadulnia tőiéi Először kicsúszott a kézéiből, másodszor nem érte el a folyót. De harmadszorra már feladta ... Amikor visszatért, Masters a hajó fa­ránál állt, a törött fúvókákait vizsgá.lgatta. Tony összeszorltott szájjal kérdezte: — Melyikük tette? — Ml... micsodát? — Tudja jól, miről beszélekI — Tony három gyors lépést tett előre. Masters tudta, mi következik, és neki­rontott. Tony kicselezte, hátracsavarta a karját. Masters káromkodva elesett. Tony letérdelt, a nyakánál fogva lenyomta a földre. Megtapogatta a zsebeit, s az egyik­ből előszedte a bilincskulcsot. Aztán fel­rángatta Masterst, és megrázta. — Gyilkos I — csattant fel Tony. Masters kiszabadult Tony szorításából. — Megtenném újra! — kiáltotta vadul, és Tony felé sújtott. Elhibázta. Tony nyi­tott tenyerével teljes erőből halántékon csapta. Masters hátratántorodott, nekiesett a hajónak. Tony még egy pillantást ve­tett rá, majd sarkon fordult. Bent a lépcsőn találkozott Laurette Over- landdel. — Hadnagyi — A lány szeme izgatottan csillogott. — Éppen magát keresem. Hol a csudában volt? — Kérdezze meg Masterstl — Tony to­vábbsietett a folyosón, összeszorította a száját. A lány vele tartott, de futnia kel­lett, hogy lépést tudjon tartani. — De hiszen maga csuromvizes! — kiál­totta. — Mondja már el, ml történt! Oszni volt? — Nem jószántambóll A lány megragadta a karját, és megállí- totta. Szemében az izgalmat vészjósló fény váltotta fel. — Hogy érti azt, hogy kérdezzem meg Erle-t? Belelökte magát?l Ha igen, akkor én ... — Nem tudta folytatni. Tony nevetésében nyoma sem volt a Jó­kedvnek. — Bevallotta, Ellopta tőlem a bilin­csek kulcsát, hogy könnyebb legyen ki­szabadítani Brakert és Yatest, miután en­gem ... megfelelően felkészített a csontváz szerepére. A lány a fejét csóválta — Ez borzalmas — suttogta. Tony a szemébe nézett. Kissé csípős hangon szólt: — Talán nem kellett volna elmonda­nom. A vőlegénye, nem? A lány alig láthatóan bólintott, közben Tony arcát fürkészte a félhomályban. — Igen. De lehet, hogy meggondolom magam, hadnagy. Lehet. Most viszont Jöj­jön velem. Apa valami csodálatos dolgot fedezett fel! Overland professzor feje párnákon nyu­godott. Felhúzott térdén papírt és ceru­zát tartott. — Maga az, hadnagy? Jöjjön bel — Ar­ca felderült. — fűzzen csak ide! Kitűnt, hogy a gravitonok csakugyan előre tud­nak törni a jövő felé, és olyankor a ha­jót vissza,lökik a múltba. De az csak akkor történhet meg, ha a hajó éppen szférikus típusú vákuumba lépett he. Az ilyen vá­kuumban semmi sincs, sem elektronok, sem fotonok, sem kozmikus sugarak, legfeljebb rendkívüli körülmények között. Megtörtén­het, hogy a múlt vagy a jövő egy pilla­natában egy fotonsugár hidat ver a vá­kuumban. Nomármost, amikor a gravito- nok kilövellnek a múlt felé, összekapcso­lódnak a könnyű fotonokkal, és közönsé­ges, negatfv elektronokká alakulnak át. De tegyük fel, hogy a múltbeli fotonok mesz- szebb vannak, mint a jövőbeliek. A gra- vitonok a legkisebb ellenállás felé halad­nak, és ezért a jövő fotonjaival kapcso­lódnak össze. A fotonok a mi esetünkben talán több száz millió; évnyire voltak a vákuumban. A gravitonok ennek arányá­ban visszalökték a hajót az időben, le­égették a hajtóművet, és itt rekesztettek minket ezen az aszteroidák előtti világon. Laurette élénken közbeszólt". — De nem ez a legfontosabb, apa! — Tudok találni egy ugyanolyan éteri vákuumot — folytatta a professzor elgon­dolkodva, és egy sor egyenletre mutatott. — Ugyanolyan fajtát, ugyanolyan szerke­zetűt. De ahhoz, hogy Újjáépítsük a H-H- hajtóművet, vissza kell térnünk a Földre. Csak ott találunk hozzá megfelelő anya­got! — A professzor felnézett. — De el kell hagynunk ezt a bolygót, mielőtt szét­robban! Tony meghökkent. — Mielőtt szétrobban? — Igen. Nyilvánvalóan. Maga addig ... — Overland hirtelen leengedte felvont bo­zontos szemöldökét. — Maga erről nem tudott? Hm. — A professzor az állá,t si­mogatta. — Emlékszik a félig beárnyékolt kis bolygóra, amelyet Mastersszel láttak? Nos, ő végzett néhány mérést. Csodálatos ez, fiam! — Overland szeme felragyogott. — A legsötétebb végzet lebeg fölöttünk! Nemcsak azt tudjuk már, hogy az aszte­roida egy felrobbant bolygóból jött tétre, hanem azt is, hogyan következett be a robbanás! összeütközött egy kisebb, nehéz égitesttel! (Folytatjuk) KVÍZ * KVÍZ * KVÍZ * KVÍZ A Modrá vlna és a Rozhlas műsorújság nagy nyári versenye Klubról klubra Egyik hétvégén Szene (Senec) mellett egy párszáz lelket szám­láló .falucskában, Boldogfán (Bol­dog) voltam mulatságon. Elég régen volt már, hogy ne is em­lékezzek rá, de a bált egy kis s kabaré színesítette, amelyet a’ vágkirályfal amatőr színjátszó csoport adott elő. Ez tette iga­zán emlékezetessé az estét, mert alaposan kipellengérezték a csal­lóközi emberek pénzéhségét (meg kell jegyeznem, nem sértően), és hát én is csallóközi volnék... Tény, hogy sikerült megszerettet­ni magukat a falusiakkal, vidá­mabb lett a hangulat az előadás után. Később megtudtam, hogy nem­csak a színjátszó kör ez egyetlen, amivel a királyfai SZISZ-klub tag­jai büszkélkedhetnek. Kiss Aíenát arra kértem, beszéljem munkájuk­ról — esetleg mások okulására is. — Azt hiszem, az a legfonto­sabb, hogy vonzóvá tegyük a SZISZ-szervezetet, elsősorban az alapiskolás tanulók számára. Ezt pedig főleg játékos rendezvé­nyekkel lehet elérni. Minden év­ben gyermeknapot rendezünk a helyi sportpályán, ügyességi ver­senyekkel, akadályfutással, lán- gos- vagy gulyásevéssel, a fény­pont pedig az óriástorta. Nyolc­van gyerek részére süttetjük a tortát, de száz szeletre is telik belőle A gyerekeket így vonjuk be munkánkba, játékosan, nem pedig gyűlésekkel Az ilyen ren­dezvényeken hallanak nagyobb társaik akcióiról, s így érdeklőd­ni kezdenek a SZISZ-szervezet iránt, és utána már maguk je­lentkeznek. Sokan azért nem jöt­KEVESEN ISMÉI tek régebben, mert úgy tudták, hogy a középiskolában kötelező SZISZ-tagnak lenni, és otthon már nem lehetnek. Ezek a gondok már megoldódtak. Idén 12 fiatal vár arra, hogy tagja legyen alap­szervezetünknek. Nem kellett őket noszogatni, maguktól jelentkez­tek. — Említetted, hogy hallanak az idősebbek akcióiról. Tudnál ezekről a rendezvényekről pár szót mondani? — Amikor még nem voít klu­bunk, a művelődési otthont meg a sportpályát használtuk, de sok­kal nehezebben ment akkor min­den. Megkötötték a kezünket, al­kalmazkodnunk kellett mindenki­hez. A klubot 1987. december 31- én adtuk át, és január 1-től fo­lyik nálunk igazi klubélet. Nem gyűlésekkel kezdtük, hanem játé­kos foglalkozásokkal. „Kérdezz- felelek“ - formában klubesteket rendeztünk három főiskolás ta­gunk segítségével. Ök állították össze a kérdéseket irodalomból, történelemből, földrajzból, sport­ból... A nyerteseket apróságok­kal jutalmaztuk, mégis nagy örö­met szerzett ez mindenkinek. De nem az ajándékért, hanem a já­ték kedvéért jönnek az emberek. De hogy ne csak mindig játsz- szunk, előadás-sorozatokkal Is megpróbálkoztunk. Elsősorban olyan témákat választottunk, a- melyekről tudtuk, hogy biztosan érdekelni fogja a fiatalokat. Há­rom-három egész estét betöltő előadásra került sor „Harc az al­kohol és a kábítószer-élvezés el­len“" és „Vágkirályfa múltjáról“ címmel. A nőnap alkalmából be­szélgetést szerveztünk az egyen­Klubról klubra jogúságról. Nem hívtunk előadót, mert rájöttünk, hogy a tizenéve­sek így kevésbé érzik feszélyez­ve magukat, a hangulat nem any- nyira hivatalos. — És ti a klubhoz hogyan ju­tottatok hozzá? — 1985-ben értesültünk róla, hogy bérbe is lehet venni házat. Először a bnb-hez fordultunk, de nem találtunk megértésre, sem támogatásra. A faluban ráakad­tunk egy nagyon rossz állapotban lévő házra. Nem volt se víz, se villany, a falak nedvesek, a padló korhadt. Az épület az egyház tu­lajdonában volt, vele kötöttünk bérleti szerződést. Saját erőnkből és költségünkön hoztuk rendbe. A munkálatok két évig tartottak, szakembert csak a villany és a víz szereléséhez hívtunk, meg a kezdet kezdetén, a költségvetés megállapításához. — Gondolom, Idősebb tagokkal dolgoztatok együtt. — Nem! Többségükben tizenöt­tizennyolc évesek dolgoztak, akik nem is tudták pontosan, mit ho­gyan kell csinálni. Például amikor vakolni akartak a fiúk, csak ce­mentet és vizet kevertek össze. Végül apu mondta, hogy mész és homok is kell bele. Mondani szokás, hogy nem akarásnak nyögés a vége. Azt is, hogy ha valaki nagyon akar va­lamit, azt végül el Is éri. Nos, a vágkirályfai fiatalok a másik mondást bizonyították, de egyút­tal az elsőt is. Hiszen hányszor hallani a fiataloktól manapság is: nincs munka, mert nincsenek fel­tételek. Jő munkát, vágkirályfalak! Wiedermann Éva Hetedszer kínálkozik már arra al­kalom, hogy aki bekapcsolódott e nyári rejt vény versenybe, helyes vá­laszait beküldve szerencsét próbál­jon. Azok, akik hetente szorgalma­san válaszoltak a kérdésekre, már türelmetlenül várják szeptember ele­jét, a verseny végét. Ez érthető ts, hiszen akkor dől el, ki lesz a fő­díj, a Color Oravan színes tévé bol­dog tulajdonosa. Ezenkívül további 11 értékes díj vár gazdára. Az ötödik forduló kérdéseire a he­lyes válaszok: 1. Bratislavát 1945. április 4-én sza­badította fel a Vörös Hadsereg. 2. A Collegium Musicum alapítója Marián Varga. 3. A világ negyedik legnagyobb szi­gete Madagaszkár. 4. Brhlovce község a Lévai (Levice) járásban van. 5. Az olaszországi futball-vllágbaj- nokságon a csehszlovák csapat el­lenfele lesz Belgium, Luxemburg, Por­tugália és Svájc. A hetedik forduló kérdései: 1. Csehszlovákia hetven éve A második világháború befejezése után, 1945-ben az emberek csákány­nyal és lapáttal a kezükben óriási lelkesedéssel láttak hozzá a népgaz­daság felújításához. Építőmunkávai teli nehéz évek voltak a háború utá­niak. Az ifjúság derekas helytállását mindmáig olyan létesítmények bizo­nyítják, mint az Ifjúsági Vasútvo­nal, Ifjúságfalva vagy az a vízmű, amely nem messze Púchovtót a Vág középső szakaszán épült fel. Erről az építkezésről regényt Is írtak, a- mely elhangzik a Modrá ylnában is. Ki az a szlovák író, nemzeti mű­vész, aki ezt a regényt írta? 2. Zene és korunk A műsornak ebben a részében töb­bek között hallhatjátok annak a ze­neszerzőnek, énekesnek, gitárosnak, Beatles-tagnak a dalait Is, akit nyolc évvel ezelőtt New York-i lakása előtt meggyilkoltak. Ki ez a beat muzsikus? 3. Nemzetekről — tartozzunk bár máshová Az az ország, amelyről a műsor­ban hallhattok, az Egyenlítő-Afrlká- ban található. Lakosságának 95 szá­zaléka a bantu nyelvcsoporthoz tar­tozik. Az ország trópusi őserdeiben élnek a pigmeusok. Határának, egy részét Afrika második legnagyobb fo­lyója képezi. Írjátok meg ennek az országnak a nevét! 4. Gyertek velünk kirándulni! Banská Stiavnicába látogatunk, ahol az akkori Magyarország terü­letén 1605-ben megnyílt az első bá- nyásziskO'la. Egy nevés szlovák poli­hisztor, kimagasló tüdős is tanéra volt ennek az iskolának. Ezenkívül többek között a budai királyi palo­ta építésének Irányítása ts az ő ne­véhez fűződik. Ki volt ez a neves tudós (1686— 1750)? 5. Sport az újságírók szemével A hegymászásról hallhattok beszél­getést Marián Simonnal, a Pravda szerkesztőjével. Az csak természetes, hogy a legtöbb szó arról az ember­ről esik, aki elsőként a világon le­győzte a Himalája mind a 14 nyolc- ezres csúcsát. Tudjétok-e, ki ez a kiváló hegy­mászó? A hetedik forduló műsorát meg­hallgathatjátok a Bratislava adón au­gusztus 12-én 19 óra 45 perckor. A hely«« válaszokat postai levelezőla­pon legkésőbb szerdáig, augusztus 17-ig küldjétek el. Címünk: Cesko- slovemsk? rozhlas, Modrá Vlna, Mft- na 1, 812 90 Bratislava.

Next

/
Oldalképek
Tartalom