Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-20 / 29. szám

új ifjúság 4

A

z egész ország rácsodálkozott annak Idején arra, hogy az 1985. évi szpartaklád első járási bemutatója tiszteletére tíz hónap alatt felépítették a DAC-stadlon új lelátóját. Dunaszerdahelyen (Dunaj- ská Streda) — úgy tűnik — hozzászoktak a csodákhoz, mert legutób valami hasonló Ismétlődött meg. A íőlelátóval szemközt, alig háromne gyed év alatt, elkészült a “csodatribün“: alul az állóhelyek, felül az ülőkés rész. Az egyesületi elnök szaval szerint a DAC-stadlon teljes elkészülte után kisebb Maracana lesz. Ezért kíváncsian- mentünk el a helyszínre megnézni, ml folyik pillanatnyilag a DAC-stadlonban. Az Interkupa mérkőzéseinek látogatói a megmondhatót, hogy az építés folyik tovább.

Első állomásunk az Agrostav közös mezőgazdasági vállalat Igazgatósága. S mit nem ád a sors, az Agrostav igazgatója Nagy József, akinek személyében egyúttal a DAC testnevelési egyesület elnökét Is tisztelhetjük.

Hogy néz hát majd ki a kis Maracana? — kérdeztem az Igazgató -elnöktől.

— Nagyon szépen — felelte a legtermészetesebb hangon. — A közönség egyelőre csak azt látja, hogy a főtribüntől balra építkezés folyik. Kíváncsiskodnak Is eleget, a mérkőzéseken nem győzzük figyelmeztetni őket, hogy ne menjenek oda, mert ne ad] Isten, még valakinek valami baja történik. Csakhát, szinte minden hiába. Az emberek szeretik a csapatot, még az építkezés Is érdekli őket, mert az most része a DAC életének. Szóval: az új tribünt egy kicsit rendBugár László

Az új lelátó valóban impozáns látványt nyújt.

Az építőipari csoda neve: Agrostav

Kis Maracana lesz

hagyóra építettük. Köztudomású, hogy nálunk mindenkor a mostani ú] tribün helyén tömörült a csapat szurkolóinak legvérmesebb része, — a jó értelmében —, az úgynevezett B-közép. Nem akartuk őket megfosztani attól, hogy közvetlen kapcsolatban legyenek a pályával, a csapattal, ezért a lelátó alsó részét, közvetlenül a kerítés mögött, meghagytuk az állóhelyeknek. Az ülőhelyek a fedett lelátó felső részén vannak 1600 szurkoló részére. Az állóhelyen kétezren férnek el. A lelátó alatt 6 garzonlakás épül a Játékosoknak, két büfé és további mellékhelyiségek. A főtribüntől balra, a kapu mögött folyik a további állóhelyek építése 4500 néző számára, alatta mosoda, garázs és raktárhelyiség lesz .a pályaszemélyzet részére. Harminc lépcsőfoka lesz, és az egész szerkezet be ton pilléreken fog állni. Hogy akárki képet alkothasson a dolgokról, elmondom, hogy a legfelsőbb lépcsőfok körülbelül ugyanolyan magasságban lesz, mint az új tribün legfelsőbb ülőhelye. Később, a másik kapu mögött elkészül ennek az álló résznek a tükörmása. Ezután a stadion egy szabályos beton oválist

alkot majd és valóban úgy fog kinézni, mint egy kis Maracana.

A tájékoztatás után kimentünk a stadionba, hogy a helyszínen tájékozódjunk az építés menetéről. Bugár László, a tapasztalt építésvezető először az új lelátó rekordidő alatt való felépítésének történetét mondta el:

— Amikor a főlelátó épült, még nem dolgoztam a vállalatnál, de tudom, hogy rekordidő alatt készült el, amit az egész ország megcsodált. Ügy gondoltuk, hogy megismételjük ezt az — a hazai viszonyokhoz képest — építészeti bravúrt. Két hónap alatt elvégeztük az alapozást. Október

10-én elkészültünk az álló résszel. Január 15-én átadhattuk az építkezést az alvállalkozónak, az ostraval Hutnl montáíe cégnek. Róla csak a legnagyobb elismerés hangjáp szólhatok, csupa rekord a teljesítményük: rekordidő alatt elkészültek az acél- szerkezetek tervrajzaival, rekordidő alatt “legyártották“ és késlekedés nélkül fel is szerelték. A tavaszt nyitányra már kész volt a lelátó. Mi Is igyekeztünk lépést tartani ezzel a tempóval. Nos, valahogy Így jött össze a dolog.

Nag? József

Sokak számára talány azonban, hogy hogyan Jön össze egy ilyen pompás stadion felépítéséhez a pénz. Ezzel kapcsolatban rengeteg szóbeszéd járja. A tévhiteket próbáljuk eloszlatni Nagy József egyesületi elnök szavaival:

— Az új lelátó, ákárcsak a főtribün és most az álló rész, szóval az egész stadion Z-akctóban épül. Mondanom sem kell talán, hogy nem kell különösebben propagálni a munkákat, segítők mindig akadnak. Ettől függetlenül azonban a Járás és a város párt- és állami szerveinek támogatása nélkül aligha kerülhetett volna rá

sor. A járási és városi pártbizottság, a Járási és városi nemzeti bizottság tisztségviselői nagy figyelemmel kísérik stadionunk építését, ami egyébként anyagilag a városi Invesztíciós alaphoz kötődik.

A Járási pártbizottságon Is meggyőződtünk az elnök szavainak Igazáról. Vízvári József, a Járási pártbizottság titkára mondta:

— Még minket is meglepett ez a nekibuzdulás, amelyet a járás üzemel és szövetkezetei részéről tapasztaltunk a stadion építésével kapcsolatban. Egyének, kollektívák, üzemek járművekkel, gépekkel Járultak hozzá a munka gyors menetéhez. Ilyen hozzáállást eddig legfeljebb akkor tapasztaltunk, ha helyi érdekről, mondjuk egy óvoda vagy bölcsőde felépítéséről volt szó. Lám, a futball Ilyen társadalmi aktivitásra képes sarkallni az embereketl De ez érthető Is, mert végső soron ezt a stadiont magunknak építjük. Az egész város, sőt a járás dísze.

Ebben maradtunk.

PALÄGYI LAJOS A szerző felvételei

Te hogyan neveled gyerekeidet?

A gyermeknevelésre, mint annyi másra is, sincs egységesen meghatározott recept. Ahány ház annyi szokás — mondhatjuk tehát a nevelésre is. Csak éppen: hogy a szülők jól vagy rosszul nevelik gyerekeiket, igazából akkor dől el, amikor a gyerekek már maguk is felnőtté, szülőkké váltak, és eldöntik, mi az, amit feltétlenül átvesznek szüleik nevelési módszereiből saját »,kelléktárukba“. Hogy hogyan folytatódnak, illetve szakadnak meg anyáink, apáink nevelési hagyományai és miben ütköznek, térnek el a választott társétól (férj, feleség), ebből adunk fzelitőt, mintegy mini közvélemény-kutatáe eredményét.

S. Péter, 24 éves:

— Két lányom van. Az egyik három éves a másik kettő. A feleségemmel nap mint nap összeütközésbe kerülök a gyerekek nevelése miatt. A probléma abban gyökeredzik, hogy feleségem és én ellentétes családi körülmények közt nevelkedtünk. Én egyetlen gyerek voltam. Talán ebből kifolyólag több szeretetet, megértést, figyelmet kaptam szüleimtől, mint mások. Meleg, hangulatos családi fészek volt a miénk. Mindent megtudtunk beszélni. Apám szigorúbb volt, mint anyám, de éreztem és tudtam, hogy szigorúsága mögött nagy-nagy szeretet van. Arányosan büntetett és Jutalmazott. Gyakran mondogatta: „ha nem lesz kiegyensúlyozott az életed fiam, akkor megette a fene“. Jó nevelést kaptam, ezt sosem vontam kétségbe,' annál Inkább a feleségem.

ö csonka családban nőtt fel. Tizenkét éves volt, amikor a szülei elváltak. Azt hiszem, ő túl korán vált felnőtté. Egyrészt azért, mert ő volt a legidősebb testvér, és bizony, anyja elég gyakran rábízta kisebb testvéreit, másrészt pedig a körülményei hozták úgy. Amikor megszületett első lányunk, Tímea, azonnal kiderült, hogy nem egyformák elképzeléseink a neveléssel kapcsolatban. Én például nem bírtam elviselni, ha éjjel felsír a gyerek. Azonnal megpróbáltam csl- títanl. A feleségemet azonban cseppet sem zavarta a gyereksírás. Azt mondta, hagyjak békét a gyereknek, attól még nem lesz semmi baja, ha éjjel sir, legalább edződik. Meg kellett állapítanom, hogy sajnos, a feleségemből hiányzik a meleg anyai szeretet. A múltkoriban a kisebbik lány eltört egy értékes vázát. Szegényke úgy megijedt, hogy nyomban elsírta magát. Mindketten szemtanúi voltunk a jelenetnek. A feleségem úgy reagált rá, hogy azonnal Indult megverni a kicsit. Én nem engedtem! Nem engedtem, hogy ezzel a vasszigorral tőnkre tegye gyerekeim érzelmi világát. Engem sosem vertek meg, ha eltörtem valamit. Anyám ilyenkor mindig azt mondta: „velem Is megesik az Ilyesmi, máskor Jobban vigyázz“. Szüleim nem voltak a pofozkodás hívei. Ha rosszat cselekedtem, mindig megtalálták a kellő büntetési formát, de sosem vertek meg. Én próbálom ellensúlyozni feleségem katonás nevelését, azonban ez mindig vitát okoz köztünk. Most, utólag, azt mondom, hogy mielőtt összeházasodtunk, el kellett volna beszélgetnünk egymással arról Is, kinek milyen elképzelései vannak a gyereknevelésről. Talán Így elkerülhetők lettek volna a neveléssel kapcsolatos napi vitáink.

P. Ildikó. 26 éves:

— Három gyerekem van. Azt Is mondhatnám, egyedül nevelem őket. A férjem lakóhelyünktől 150 kilométerre dolgozik, így csak hétvégeken Jár haza. De ha nap mint nap itthon lenne is, akkor sem venné ki részét gyermekei neveléséből. Nincs türelme hozzájuk. Legfeljebb egy órát ha kibír velük. Azt mondja, majd ha megnőnek, többet fog velük foglalkozni, de míg Ilyen kicsik — a legkisebb alig négy hónapos, a legnagyobb három és fél éves —, mit tudjon velük csinálni. Szereti őket, hiszen mindig elhalmozza őket játékokkal, de Idegesítik öt a gügyögő, Járni tanuló, kíváncsiskodó gyerekek. A férjemet, mint apát, elfogadtam olyannak, amilyen. Nem parancsolhatom meg neki, hogy többet foglalkozzon gyerekeivel, ha nem érti meg, hogy az a négy hónapos csöppség Is Igényli az apai Jelenlétet, foglalkozást. 0 Ilyen, ezt látta otthon Is, és én nem akarom őt mindenáron megváltoztatni, megnövelni. Ellenben az anyósom állandóan beleavatkozik gyerekeim nevelésébe. Szerinte én tapasztalatlan fiatal vagyok, Így éretlen arra, hogy egyedül neveljem gyermekeimet. Mindenbe beleköt. A gyerekek öltözködésébe, étkeztetésébe, viselkedésébe, és sorolhatnám a végtelenségig kifogásait. Semmi sem tetszik neki, amit én csinálok. Engem lekötnek a gyerekek, és szeretek velük lenni, ezért is vállaltam hármat. Igaz, sokszor nem könnyű velük és sok-sok gondot Is okoznak, de én szem előtt tartom az anyaság örömeit is. És akármilyen furcsán hangzik is, az anyósomnak az sem tetszik, hogy annyit foglalkozom a gyerekekkel. Folyton azt hajtogatja, hogy elkényeztetett, puhány gyerekekké nevelem őket. Én nem tartom elkényeztetésnek azt, ha Játszom, beszélgetek velük. A négy hőnapos fiamhoz ugyanúgy beszélek, mint a nagyobbikhoz, mert fontosnak tartom, hogy hallja a hangom ritmusát, melegségét. Anyósom szerint ha így folytatom, anyámasszony katonák lesznek félnöttként. Bezzeg a szomszédasszony, az edzett gyerekeket nevel, mondogatja. Én látom hogyan. Vagy „leadja“ őket valamelyik barátnőnél, mint valami bőröndöt, vagy az utcára teszi őket. Én nem azért szültem, hogy az utca nevelje fel gyermekeimet. Az, hogy körülrajongom őket, nem azt jelenti, hogy felnőtt korukban puhány, bólogató Jánosok lesznek. Olyan szellemben nevelem őket, hogy önálló, szabad és alkotó emberekké váljanak.

T. Agnes, 25 éves:

— Még magam Is gyerek voltam, amikor a fiamat szültem. Tizenhét évesen nem éreztem át anyaságom valódi súlyát, felelősségét. Ráadásul a fiam apja nem vett feleségül, Így egyedül maradtam. Ezt Idézőjelben mondom, mert a szüleim nem

hagytak cserben, Így nem éreztem magam egyedül, csak férj nélkül maradtam. Kezdetben a szüleimmel közösen neveltük Danit, és ez így is volt jő, mert magamnak is fel kellett nőnöm, meg neki is kellett egy férfi Jelenléte.

Huszonhárom éves voltam, amikor elköltöztem szüleimtől és önállóan próbáltam megállni a helyemet az életben. Nem akartam, hogy továbbra Is a szüleim gondoskodjanak rólam és Daniról. Éreztem magam annyira erősnek, hogy saját kezembe vegyem fiam nevelését. Furcsa, de ugyanabba a nevelési hibába estem, mint annak idején a szüleim. Én voltam a legkisebb a családban, szüleim túlzottan óvtak, féltettek mindentől. Ebből kamaszkoromban Is, később Is őrlési hátrányom volt, mert zárkózott és félős, érzékeny voltam. Mindig mondogattam, hogy én ilyen szülő nem leszek. Ennek ellenére Ilyen lettem. Én Is túlzottan féltem, óvom fiamat. Nem engedem egyedül a Játszótérre, még a barátaihoz sem. Minden nap elkísérem őt az iskolába ts, pedig nincs mesz- sze lakóhelyünktől. Tudom, hogy ez a túlzott féltés nem vezet jőra, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam, de nem tudok ellene védekezni. Állandó gondolatom a gyerek. A munkahelyemen sem vagyok igazi munkatárs, mert ott Is a gyerek foglalkoztat. Szeretnék százszázalékos anya lenni, de úgy tűnik, nem megy. Kevésnek érzem azt az időt, amit a fiammal együtt töltök, bár a barátnőim szerint így is túl sokat vagyok vele. Minden szabadidőmet neki áldozom. Magammal nem Is törődöm. Néha nem 25 évesnek érzem magam, hanem kétszer annyinak. Egy kicsit sok nekem, hogy két szülő helyett kell féltenem, szeretnem Danit. Hiányzik egy jő társ, egy magabiztos apai kéz. Most tudom csak, milyen óriási felelősség a gyerek- nevelés. Nem lehet mindegy, hogy hogyan neveljük őket. Nem szeretném, ha a fiam felnőttként szememre vetné, hogy helytelenül neveltem. Nem bántam meg, hogy tizenhét évesen vállaltam Danit, de olyankor szégyellem magam, amikor észre veszi, tanácstalan vagyok nemcsak vele, hanem önmagámmal szemben is.

Balázs Zsuzsa