Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-07-20 / 29. szám
L A í V Új Otthon - régi ház 3 . Vychodná 88 8 1 lapja 1 XXXVI «*(. 19M. 7. 26. Ara l,— Kfi Kis Maracana lesz 4 Hazai 'poptájakon 9 s A Hungaroringei harmadszor 6 Az idő űrhajóján 10 « Nem elég elégedetlenkedni Manapság sok bosszúság ár bennünket, ezért meglehetősen dühösek is vagyunk. Sokszor, persze, azt htsz- szük, hogy csak mi vagyunk elégedetlenek, holott az az igazság, hogy alig van ember, akit elkerülnek kereskedelmünk balfogásai. Nem kapni ugyanis alsónadrágot, gyerekcipőt, bíítő- szekréuyt, színes televíziót, de olykor friss kenyeret, kiflit, tejet, túrót, uborkát, gyümölcsöt, stb. Ha meg éppenséggel kapni, sorba kell állnunk, esetleg külön megszolgálni azt, aminek természetes szolgáltatásnak kellene lennie. De miért van ez így? — kérdezzük. Keressük a hibát, nemcsak magunkban, hanem a környezetünkben is. és — rendszerint meg is találjuk. Lent és fönt egyaránt. Az üzletekben lézengnek az emberek, bujkálnak, cigarettáznak az eladók. A gyárakban akadozik az ellátás, laza a munkafegyelem. Az irányítás ezt látja, mégis alig tesz valamit. De a munkások szerint magában az irányításban csikorognak a fogaskerekek, s ennek hatását még évek. olykor évtizedek múlva is a bőrünkön érezzük. A napokban a belkereskedelmi miniszter tájékoztatóján hangzott el: a rengeteg hiányosság annak ellenére sújtja az életünket, hogy az ipar teljesíti. sőt. olykor túlteljesíti a tervét. Az üzletek is többet kasszíroznak a tervezettnél. Hol van a hiba? Szokás manapság mondogatni, hogy sürgősen végre kell hajtani az átépítést, meg kell reformálni sz irányítást. Szokás ide. frázis oda: bizony így van! A nehéziparnak jócskán vissza kell húzódnia, és helyébe előre kell lépni a könnyűiparnak. A miniatürizált és számítógépesített világ már nem a tonnányi kolosszusokat igényli, hanem a minőséget. Az irányítás pedig előrelátást, pontos prognózisokat. De kik azok, akik képesek mindezt végrehajtani? Kik azok. akik képesek úgy gazdálkodni a nép vagyonával, hogy az valóban a nép érdekét szolgálja? Nos, nyilvánvaló, hogy sem a kérdés megválaszolására, sem az átépítés megvalósítására nincs senkinek monopóliuma. Azaz: szükséges, hogy mindnyájan részt vegyünk, vehessünk henne. Ha már mindnyájan elégedetlenek vagyunk, ne álljunk meg ennél, cselekedjünk is! Németh István még hátralévő nyár elé ===== A Már néhány hete itt van és még jó néhány hétig tart a nyár. Amikor e sorokat pötyögtetem, félpercenként nyúlok a vizespohárért abban a naiv hitben ringatva magam, hogy ellensúlyozhatom a fülledt, izzasztó hőséget. Kilátástalan küzdelem. Még le sem nyelem a hűsítő vizet, s már kibuggyan a pórusokon a veríték. Személyes jellegű, mondhatni magán gőzfürdőm e- gyébként egy viszonylag hűs, a tűző napsugaraktól védett szoba. A szoba árnyékban van. Harminc fok árnyékban. Tovább Játszom a gondolattal: hazám harminc fok árnyékban. És egyáltalán: milyen ez a (jelen pillanatban) forró nyár? Napos? Árnyékos? Gondtalan? Gondokkal teli? Pihentető? Fárasztó? Regeneráló? Vagy némelyeket degeneráló? Élményeket adó? Pénz- tárca-apasztő? Szerelmet hozó? Kalandot ígérő? Termést érlelő? Szép emlékű? Könnyen felejthető? Nos, azt hiszem* pontosan Ilye«. És még százféle. Vagy inkább: 15 millió féle. Ahányan vagyunk, s amilyenek vagyunk, annyiféle és olyan. Mert alapvetően rajtunk múlik. Pontosabban azon, hogy a magunk lehetőségével s tehetségével miként bánunk. (A lehetőség, már mint hogy kinek mennyi jut belőle, persze más kérdés. Legalább ennyire fontos, de ebben, mi újságírók e pillanatban elég sokat segíthetünk.) Meghallva a szót, nyár, hajlamosak vagyunk kizárólag a könnyed, kellemes és csodálatos hetekre gondolni. Van, aki egész télen, egész évben arról álmodik: majd ha Jön a nyár... Pedig a nyár csak keveseknek jelenti a napos tengert, a keleti és nyugati országokat. Többeknek a szakszervezeti beutalót, a diákoknak a vakációt... és sokaknak a munkát. Aratást torok- kaparő porban, tikkasztó hőségben. Fémfolyamot a kohók forró árnyékában. Fészekrakást —betonozást, falazást, a szabadságot — a hétvégi kapkodások után végre egy kicsit több, az új házra szentelhető időt. A nyár izgalmat is jelent. Még messze van, de már tervezzük: hova megyünk, mikor megyünk, miből megyünk. És előre repesünk az örömtől: jaj, oda megyünk! Szóval a nyár ezerféle, kinek-kinek más. A többség számára azért szépreményű évszak, amely magában hordozza valami felejthetetlennek az ígéretét. Amit azután de sokan szeretnének elfelejteni! Végül is ide akarok kilyukadni. A nyár bizony a könnyelműség, a köny- nyelmű kalandok évszaka is. Talán a meleg teszi, talán a szabadság önmagunk által túlméretezett foka (vö. szabadosság), talán csak az élethabos- torta csábít, amiből egyszerre akarunk nagyot harapni, ahelyett, hogy lassacskán csipegetnénk, hogy tovább tartson. És ilyenkor születnek az „este nem láttam, mert sötét volt, reggelre pedig már elment“ kapcsolatok, az életre szóló egy*, kéthetes örökszerelmek. Ilyenkor indulnak útnak pénz s szülői tudomás nélkül a kalandvágyó lelkek, jó eséllyel pályázva arra, hogy kényszer-betörők, ideiglenes-prostituáltak legyenek. A nagy kaland szánalmas figurái. Szamár volnék, ha bárkit le akarnék beszélni arról, hogy élvezze a még hátralévő nyarat, tapasztalja meg minden szépségét, örüljön az életnek. Csupán arra bátorkodom a figyelmet fölhívni: mindenkinek megvan a maga Másnapja, ami — ellentétben a filmbélivel — lehet szép is. Ha Tegnap és Ma átgondoljuk: milyen, borzasztó az, ha csúf. Ha nem érdemes emlékezni rá. 0. I.
