Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-07-13 / 28. szám

Gondolatok Mihail Gorbacsov beszédéből

Pártértekezletet tartott az SZKP 1988. Június 28-a és július 1-e közfitt

A reformokról

Elvtársakl Amikor az SZKP Központi Bizottsága a XIX. országos pártértekezlet elé terjesztette a társadalmi és politikai élet radikális demokratizálásának é$ a politl- klal rendszer reformjának programját, úgy vélte, hogy ez lehetővé teszi politikai Intézményeink hatékonyságának gyökeres javítását, a szocialista néphatalom tartalékainak feltárását.

Nem a nulláról indulunk ebben a munkában. Rendelkezünk a világ első szocialista demokráciájának egyedülálló tapaszta- atával. A néphatalomnak a szocializmus által létrehozott formái és módszerei óriási hatást gyakoroltak az emberiség társadalmi haladására, beépültek korunk politikai kultúrájába. (...)

Hogy miért kerül ma napirendre a politikai rendszer gyökeres reformja? Mindenekelőtt azért, mert az októberi forradalom győzelme nyomán létrehozott politikai rendszer — ezt most el kell ismernünk — egy bizonyos időszakban komoly torzulásokat szenvedett (...)

A XX. pártkongresszus határozatai lehetőséget teremtettek arra, hogy megszűnjön a párt- és állami élet lenini elveinek megsértése. Ezeket a lehetőségeket azonban nem használtuk ki, mindenekelőtt azért nem, mert alábebsültük a szocialista demokrácia jelentőségét. És ez a kultuszjelenségek Ismétlődő visszatéréséhez vezetett.

A politikai rendszer nem tudta elejét venni annak, hogy az utóbbi évtizedekben megszaporodjanak a pangást jelenségek a gazdasági és társadalmi életben, és ezzel kudarcra Ítélte az akkor megkezdett reformokat. Jellemzővé vált, hogy a gazdasági irányítási funkciók egyre inkább a párt- és politikai vezetés kezében összpontosultak. Egyidejűleg túlzott mértékben megnőtt a végrehajtó apparátus szerepe.

A különböző állami és társadalmi szervekbe megválasztott emberek létszáma elérte a felnőtt lakosság egyharmadát, de eközben a megválasztottak túlnyomó tömege nem vehetett részt ténylegesen az állami és társadalmi döntések meghozásában.

A pangás Időszakában az irányító apparátus — amely annyira felduzzadt, hogy az országos minisztériumok száma megközelítette a százat, a köztársasági minisztériumoké és főhatóságoké pedig a nyolcszázat — gyakorlatilag saját akaratát diktálta a gazdaságnak és a politikának. Maguk a főhatóságok és más irányító struktúrák tartották a kezükben a döntések végrehajtását, tevékenységükkel vagy pasz- szivltásukkal ők maguk döntötték el, hogy ml legyen és mi ne legyen. A tanácsok — és sok esetben a pártszervek Is — képteleneknek bizonyultak ellenőrzésük alatt tartani a főhatóságok részéről jelentkező nyomást. Általános szabállyá vált, hogy a döntést hozó szerv nem viselte saját tevékenysége gazdságl következményeit.

A létrejött politikai rendszer komoly hiányossága abban rejlett, hogy túlzottan államosította a közéletet. Természetesen a szocializmusban az állam feladatai és funkciói sokkal szélesebb körűek, mint a kapitalizmusban.

De a marxlzmus-leninizmus létrehozóinak elképzelése szerint az irányító funkciók ilyen bővülését nem az utasításokra és kényszerre támaszkodó hatalom erősítése útján kell megvalósítani, hanem mindenekelőtt a demokratikus tényező aktivizálásával, a széles tömegeknek az irányításba való bevonásával.

Emlékezzünk csak a szocialista állam ismert lenini meghatározására, amely szerint az állam már nem a szó eredeti értelmében vett állam, hanem inkább „félállam“, amely fokozatosan társadalmi önigazgatásba nő át. Sajnos Lenin halála után a gyakorlatban a régi megközelítés vált uralkodóvá. Az állami szabályozást a társadalmi tevékenység rendkívül széles körére terjesztették ki. Az aprólékos, központosított tervezéssel és ellenőrzéssel az élet minden területét át akarták fogni, és ez valósággal gúzsba kötötte a társadalmat, komolyan fékezte az emberek, a társadalmi szervezetek és a közösségek kezdeményezéseit. Egyebek között emiatt jött létre az árnyék- gazdaság és árnyékkultúra, amelyek azt használták ki, hogy az állami szervek nem voltak képesek megfelelő időben és teljes mértékben kielégíteni a lakosság anyagi és szellemi szükségleteit. (...)

Végül a létező politikai rendszer évtizedeken át főként a voluntarista intézkedések és parancsok végrehajtásához alkalmazkodott, nem pedig a társadalmi élet törvényes keretek közötti megszervezéséhez. A társadalmi életben eléggé elterjedt és meggyökeresedett az, hogy a szavakban demokratikus elveket hangoztattunk, a gyakorlatban pedig teklntélyuralom volt, a szónoki emelvényekről a néphatalmat hirdették, de a tettekben voluntarizmus és szubjektivizmus uralkodott, a demokratikus intézményekről szóló üres szavakkal szemben

a valóságban lábbal tiporták a szocialista normákat, hiányzott a Kritika és a nyilvánosság. Ezekért a módszerekért súlyos árat kellett fizetni: az emberek közömbössé váltak, meggyengült a tömegek társadalmi aktivitása, a dolgozó elidegenedett a társadalmi tulajdontól és irányítástól. (...)

Éppen a hatalom megcsontosodott rendszerében, parancsokra és utasításokra támaszkodó, elnyomó felépítésében rejlenek napjainkban a peresztrojka alapvető problémái — mind a gazdasági reform, és a szociális-kulturális szféra fejlesztésének területén, mind az országban zajló eseményekhez való gazda-szemlélet és érdekeltség kialakítása kérdésében. (...)

A politikai rendszer gyökeres reformjának kérdésével kapcsolatban mindenekelőtt azt kell tisztáznunk: melyek e rendszernek azok a főbb jellemzői, amelyek kiállták az idő próbáját, és amelyekre ma is szükségünk van, és melyek azok, amelyeket éppen ellenkezőleg a minimumra kell korlátozni. Illetve teljesen meg kell szüntetni.

Elképzelésünk szerint a következő alapvető feladatok megoldásáról van szó:

Először: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a dolgozók milliói ne csak szavakban, hanem valójában bekapcsolódhassanak az ország irányításába.

Másodszor: maximális teret kell nyitni a társadalom önszabályozása és önigazgatása előtt, meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy érvényre juthassanak az állampolgárok, a népképviseleti szervek, a pártós társadalmi szervezetek, a dolgozókollek- tívák kezdeményezései.

Harmadszor: ki kell alakítani azokat a mechanizmusokat, amelyekben szabadon formálódhatnak és kifejeződhetnek minden osztály és társadalmi csoport érdekei és akarata, módot kell találni ezek egyeztetésére és a szovjet állam bel- és külpolitikájába történő beépítésére.

Negyedszer: meg kell teremteni a feltételeket minden nemzet és nemzetiség további szabad fejlődéséhez, az Internacionalizmus elvein alapuló barátság és egyenjogú együttműködés erősítéséhez.

Ötödször: alapjaiban meg kell erősíteni a szoclatsta törvényességet és jogrendet, annak érdekében, hogy kizárjuk a hatalom kisajátításának, a hatalommal való visszaélésnek a lehetőségét, hatékonyan szembeszálljunk a bürokratizmussal és formalizmussal, biztosítsuk az alkotmányos állam- polgári jogok és szabadságjogok megbízható védelmét, valamint azt, hogy az állampolgárok teljesítsék a táradalommal és az állammal szembeni kötelezettségeiket.

Hatodszor: világosan el kell határolni a párt- és az állami szervek funcióit — összhangban azzal a lenini koncepcióval, mely szerint a kommunista párt a társadalom politikai élcsapata és a szovlet állam a népi hatalom eszköze.

Végül hetedszer: olyan hatékony mechanizmust kell kialakítani, amely biztosítja a politikai rendszer folyamatos megújulását a belső és a nemzetközi teltételek változásainak megfelelően, amely képes á hatékonyabb fejlődésre és lehetővé teszi a szocialista demokrácia és önigazgatás elveinek érvényesülését az élet minden területén. (...)

Az ifjúság feladatairól

A szovjet politikai rendszer fontos alkotó részét képezik a társadalmi szervezetek, amelyek kifejezik a társadalom különböző rétegeinek érdekeit A szakszervezetek, a Komszomol, a szövetkezetek, a nő- és más szervezetek fontos szerepet Játszottak a

szocialista építés történetében. Manapság pedig keresik annak útját-módjét, hogy miként aktivizálják tevékenységüket, miként járuljanak hozzá még nagyobb mértékben a társadalom forradalmi megújulásához. Az átalakítás a társadalmi szervezetekben — minden különbözőségük ellenére — lassan és fájdalmasan halad. Túlságosan erős a megszokás, a dolgok régi módon való vitele, még mindig tapasztalható, hogy a pártós az állami szervekre pillantgatnak. (...)

Az átalakítás eszméi egyaránt megfelelnek az idősebb korosztály érdekeinek, azoknak akik vállukon hordozták a szocialista fejlődés első évtizedeinek nehézségeit, a nagy honvédő háborúban megvédték az ország függetlenségét, a háború utáni években felemelték az országot. Az átalakítás eszméi ugyancsak megfelelnek azok érdekeinek, akik csak most kezdik élni tudatos életüket, akik előtt még az a feladat áll, hogy hazánkat a haladás új magaslataira emeljék.

Minden nemzedéknek hallatnia kell szavát közös történelmünkben. Mindannyian e történelem résztvevői és alkotói vagyunk. De éppen az ifjúságra vár az, hogy teljes mértékben kibontakoztassa azt a hatalmas gazdasági, tudományos- műszaki és intellektuális potenciált, amely a szovjethatalom évei latt halmozódott fel. Az ifjúságra vár az, hogy megsokszorozza ezt a potenciált, az életben megvalósítsa az átalakítás nagy céljait, s azt látjuk, hogy az ifjúság egyre inkább nem egyszerűen az össznépi harc résztvevőjévé vélik, de ütőerejévé, kezdeményezőjévé.

A szovjet ifjúság politikai és munkapotenciálja hatalmas. E potenciál teljes mértékben való felszabadítása, az ifjúság energiájának az átalakítás folyamatába való bekapcsolása azonban csak akkor lehetséges, ha tározottan leküzdjük azokat a komoly hiányosságokat, amelyek jelen voltak

az elmúlt évtizedekben ifjúsági munkánkban. Ezekben az évtizedekben rengeteg hangzatos szót intéztek az ifjúság címére, ugyanakkor elégtelenek voltak a valódi lépések az ifjúságnak az életre való felkészítésében, abban, hogy az ifjúságot bekapcsolják a társadalom politikai és gazdasági vérkeringésébe. |

Az SZKP Központi Bizottsága Jóváhagyólag viszonyul azokhoz a helyes elgondolásokhoz, amelyek s kérdésben a Komszomol KB és a Komszomol-szervezetek részéről hangzottak el.

Ügy véljük, hogy az SZKP-nak, az államnak a mai körülmények között átgondolt, kiteljesedett politikával kell rendelkeznie az ifjúsággal kapcsolatban. Ezzel egyidejűleg pedig ki kell dolgozni ezen irányvonal megvalósításának jogi, gazdasági és politikai mechanizmusait. E politika a párt, az állami szervek, az összes társadalmi szervezet tevékenységének különlegesen fontos irányát képezi. Értelme a következő: az ifjúság számára olyan feltételeket és ösztönzőket kell teremteni, amelyek segítségével a legteljesebb mértékben kibontakoztathatja a gondolatait, energiáját, fejlesztheti és valóra válthatja alkotó képességeit a szocializmus nevében. Az Ifjúsággal szemben teljes politikai bizalmat kell tanúsítanunk, meg kell változtatnunk magának a kapcsolattartásnak a módját. Változtatnunk kell az „atyáskodáson“ a „gyerekkel“ szemben — ezt fel kell váltani a párbeszéden alapuló kapcsolattartásnak. Amennyiben teljes mértékben helyre akarjuk állítani az ifjúság bizalmát, meg kell találnunk azt is, hogy miként beszéljünk vele. Meg kell tanulnunk az egyenlők közötti nyílt és becsületes párbeszédet. Eközben nem szabad elfelednünk, hogy ebben csak az Igazság kimondása segít. Amennnyl az Igazság — annyi a bizalom. ___

A népé a döntő szó

Kissé elkoptattuk azt a kijelentést, hogy történelmi időket élünk, így most zavarban van az, aki tömören, felfigyeltetően, egyúttal a tartalmat megragadva, pontosan akarja jellemezni napjaink történéseit. Próbálgatja a szinonimákat, új korszak kezdeteiről, forradalmi változások időszakáról és egyebekről szól, ám mindvégig érzi, nem pontos a meghatározás, valamit még hozzá kellene tenni, mert...

Mert több mint negyven év után hívták össze újra a Szovjetunió Kommunista Pártjának konferenciáját, amelyen ötezer küldött vitatkozott négy napon át a peresztrojka és a glasznoszty lényegéről a hatalmas ország gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életében. A tanácskozás minden napjáról a világ valamennyi jelentősebb sajtóterméke a címoldalon tájékoztatott.

Mert az ötezer küldött nem tapsolni és bólogatni ment az értekezletre. A javasló, a jelölő és egyéb bizottságok összetételétől kezdve a Javasolt határozatig mindenhez volt konkrét, másító, kiegészítő-jobbltó szándékú hozzáállás, amely rögtön megítéltetett. S ha érdektelen, értelmetlen vagy szószátyár volt a vitázó, a konferencia szó szerint letapsolta őt a szónoki emelvényről.

Mert talán először hangzott el a főbeszámolót előterjesztő főtitkár szájából az, hogy ő maga sem tévedhetetlen, ezért ő Is megbírálható. S ezt a kijelentést talán először vették, vehették komolyan a küldöttek, amiről a neki szóló replikák is tanúskodnak, de főként az, hogy a felszólalók sokasága igényelt garanciákat e folyamatok megmásíthatatlanságára, visszafordíthatatlanságára.

Történelmi Időket élünk — írom hát le szinonimák keresgélése nélkül, s értse mindenki a tartalmában azt, amit valóban jelent. Keresse mindenki a legmélyebb értelmét dolgainknak, hogy eljussunk a valós lényeghez, az Igazságra derüljön fény. Hiszen a történelmi időnket leginkább jellemző két szó — a peresztrojka és a glasznoszty — éppen ezt szolgálja; de talán az is igaz, hogy sikerük ezen áll vagy bukik.

A fő és döntő kérdés, természetesen, a demokrácia volt a pártértekezleten. Természetesen, hiszen a Szovjetunió jövője függ attól, mennyire tudják össznépivé tenni a célokat, akár gazdasági, akár politikai, társadalmi vagy szociális programokról van szó. Az Idő — a múlt — bizonyítja, hogy egyetlen program sem számíthat sikerre a szocializmusban, ha az nem a nép által megfogalmazott igényeket összegezi, ha nem a nép érdekeit szolgálja. Nincs erő, amely kezdeményezővé, aktívvá, dolgossá és becsületessé tudná tenni a népet, ha a tőle távol álló, számára idegen célok megvalósítására akarják rábírni. Ezért Tagozódtak olyan szavak és kifejezések, mint a pártdemokrácia fokozása, a szocialista demokrácia elmélyítése, a gazdaság demokratizálódása, a demokrácia kiszélesítése a társadalmi életben, vagy az ellenőrzés demokratizmusa. Ezek megvalósításához keresett módszereket és formákat a pártkonferencia úgy, hogy előre kidolgozott alternatívák közül válogathatott, illetve azokat finomíthatta — ami szocialista gyakorlatunkban szintén az újdonság erejével hatott.

Ami már kevésbé hatott az újdonság erejével, csak újra bebizonyosodott, hpgy az emberek felelősségtudata magas szinten van, csak fel vagy ki kell szabadítani az emberi szellemiséget, a gondolatot, bizalommal fogadni az ötleteket és a javaslatokat. Mert nem a nép hangja a hamis* hanem azé, aki a nép nevében akarja elfogadtatni önmaga kizárólagos álláspontjait, s éppen a néppel szemben nem őszinte, a néptől vonja meg hatalmi eszközökkel a bizalmat. Mint történelmi tanulságra, konkrét példákkal mutatott rá erre is a konferencia.

Ezek után joggal szögezte le Mihail Gorbacsov főtitkár zárszavában, hogy: „Valóban nyílt, pártos eszmecsere volt ez a kommunistákat és a szovjet embereket aggasztó legfontosabb dolgokról, tükröződött benne a törekvés, hogy választ találjunk a bennünket aggasztó kérdésekre. Ilyen eszmecserét még nem élt meg a Kongresszusi Palota, s úgy gondolom, hogy nem térünk el az Igazságtól, ha azt mondjuk, hogy nálunk ilyesmi csaknem hat évtizede nem fordult elő. Ennek megfelelően jogunk van kimondani, hogy a konferencia lenini szellemben zajlott le, hogy a néppel, a forradalommal szembeni nagyfokú felelősség győzedelmeskedett.“

Véget ért hát egy történelmi esemény. Most kezdődik az az időszak, amelyet a főtitkár így jellemzett: „A párt vezető szerepét az új feltételek között teljes mértékben az a reális tekintély határozza meg, amelyet újra és újra konkrét tettekkel kell majd bizonyítani.“

A történelmi esemény nálunk is nagy visszhangra talált. A napi sajtó már a kora reggeli órákban elfogyott, a konferenciáról beszámoló adások a legnézettebbek, leghallgatottabbak voltak. A CSKP KB táviratban köszöntötte az értekezletet, leszögezve, hogy pártunk és népünk számára mindig Is Inspirációt, útmutatást jelentettek a szovjet kommunisták tanácskozásai, és most sem lesz másként.

Nos, véget ért a konferencia. A tetteken a sor!

Neszméri Sándor