Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-29 / 26. szám

I Visszapillantó tükörben EURO *88 Rácz László a szovjet válogatott egyik leghasznosabb játékosa. A hollandok elleni mérkőzésen győzelmet és továbbjutást jelentő gólt lőtt. Balajti felvétele Emlékszem, kezdő lró koromban milyen szigorú te­kintettel méregettek valamivel idősebb művésztársaim, miután megtudták, hogy versenyszerűen futballoztam, sőt, hóbortosán súlyos sérülésem ellenére ma is kerge­tem a labdát, amikor csak lehet. Azóta sokat változott a világ: ma már természetes, hogy az Európa-bajnokság nyitó mérkőzése előtt a ven­déglátó ország államfője ráz kezet a gladiátorokkal, kiknek „vetélkedését“ zsúfolt nézőterek izgulják végig, a képernyő jóvoltából pedig a fél világ. Az idei kontinensbajnokságon láttunk végig korrekt, sportszerű találkozókat — például a Szovjetunió mérkő­zésein, de le a kalappal az írek előtt is. Láttunk ma­gukból kivetkőzött, a bíróra és ellenfeleikre acsargó játékosokat, pszichiáter kezébe való példányokat is. A képernyő milliószám sokszorosítja a gyep fenevadjai­nak vicsorait: a nézőnek az a benyomása, mintha a pálya egy hatalmas oroszlánketrec lenne, a bíró meg az idomár. Csoda-e. ha már az öt-hatéves lurkók is ilyen modorban játsszák a grundokon, iskolaudvaro­kon és tereken rangadóikat?! Ügy tűnik, a rosszat a legkönnyebb magtanulni. A ketrec hasonlat nem is rossz, mivel sok köze van j a valósághoz: a lelátókat valóban rácsok választották el a pályától, a szurkolók nem törhették volna át egy­kettőre ezt az akadályt, ha netalán elszabadul a pokol. A foci napjainkban még keményebb robot, mint akár a legutóbbi világbajnokságon. Az alkotni is tudó. krea­tív egyéniségeket az egész pályán követik és üldözik, s ha másképp nem megy, felvágják. Ezek az egyénisé­gek azonban mégis boldogulnak valahogy. A holland Gullit szorongatott helyzetben is pontosan felméri, hol áll a társa, Rácz a negyvenméteres vágta után ts gólt tud lőni. Nagyot fejlődött a játékosok technikája, már- -már tökéletes némelyiké. Az Európa-bajnokság tulajdonképpen egy nagy szer­tartás volt, a szurkolók már festik is az arcukat, mint annakidején, amikor még törzsekben éltünk, a gyepen varázslók a kuruzslók permetezik illatos olajokkal 's egyéb szerekkel a sérült térdeket, bokákat, sipcson- tokat. Merre halad hát a világ, azaz Európa labdarú­gása? Reméljük, előre, a tisztesség és a művészi meg­oldások felé. Folyt a vér ezen a tornán is, de azért több volt a mosoly, a korrektség, mint legutóbb. Nekem nagyon tetszettek az írek, kiábrándultam az angolok­ból, az NSZK nem lepett meg semmivel, a Szovjetunió — ezt még az elődöntők és a döntő előtt írom, mert most van lapzárta — akár Európa-bajnok is lehet! BATTA GYÖRGY e*s Kevés ember Ismeri olyan közelről a DAC lab­darúgóit, mint dr. Stadtrucker Sándor, a csapat orvosa. Az ő meglátásait jegyezte le sorozatunk­ban dr. Széher Mátyás, a Start című képes heti­lap főszerkesztő-helyettese. Tibor Micinec Miőinec érkezését óriási várakozás előzte meg. Ami­kor először meghallottam, hogy egy sztárcsapat, a Bo­hemians egyik sztárjátékosét akarják a főnökeink Du- naszerdahelyre (Dunajská Streda) hozni, kételkedtem benne, hogy ez sikerülni fog. Le a kalappal: Miőinec valóban hozzánk került. Bevallom, nagyon kíváncsi vol­tam, hogyan viselkedik egv csillag és befogadja-e őt a csapat. Kicsit tartottam az egésztől, meg azt gondoltam, egy agyonrűgott, a nagy csapatban kifáradt játékos jön kö­zénk, és legtöbb dolga nekem lesz vele mint orvosnak. Szerencsére Tibor személyében kitűnő futballista érke­zett hozzánk. Nem volt se lelkileg, se testileg kifárad­Pénteken, Június 17-én délután 4- kor 117 versenyző várt a rajtra. A táv Idén 714 km volt 30 gyorsasági szakasszal. Mindjárt a rajt után ke­mény küzdelem indult Ferjáncz és Wittmann között. Az utóbbi a 6. gyor­saságin defekt miatt több mint 1 percet veszített, amit Ferjáncz ve­zető pozíciójának megerősítésére használt fel. A hazai favorit Pavlf- kot Is elkerülte a szerencse. Defekt miatt több mint 20 hellyel esett vlsz- sza a harmadik helyről. A pénteki útszakasz céljába 10 gyorsasági után elsőként Ferjáncz érkezett, őt kö­vette Wittmann. összesen 85 kocsi futott be a pénteki célba, 32-eo mo- törhiba, baleset miatt a verseny fel­adására kényszerültek. Szombaton 9 órakor indultak út­jukra Ismét a versenyzők, további 20 gyorsasági szakasz várt rájuk. Wittmann gyári Lanciáján tovább tá­madott, átvette a vezetést Ferjáncz- *61, és előnyét megtartotta egészen a célig. A legnagyobb elismerés Pav- líkot illeti, aki végül is feltornázta magát a dobogó harmadik fokárai Sedlár ú] Lanciáján óvatosan kez­dett, mivel alkatrészhiánnyal küzd, aztán egyre jobban belemelegedett, feljött a negyedik helyre, és ekkor következett a 18. gyorsasági, amely­nek céljában már hiába várták á féltve őrzött Lanciát, mivel az, kép­letesen szólva, közelebbi kapcsolat­ba került a természettel, ami Sedlár számára a verseny végét jelentette. A célba mindössze 58 kocsi hajtott be. A győztes Franz Wittmann így nyi­latkozott a verseny után: „A defekt után minden erőmből küzdenem kel­lett, utoljára hasonlóan tavaly az Űj- Zéland Rallyi-en küzdöttem. A győ­zelemnek nagyon örülök, nagyra ér­tékelem a rendezőket a hibátlan szervezésért, a nézőket pedig a fe­gyelmezettségért. “ ABSZOLÜT SORREND: 1. Wittmann — Pattermann (Ausztria f Lancia Delta HF 4 WD, 3:03:57 óra 2. Ferjáncz — dr. Tandari (Magyar­ország) Audi Coupe Quattro, —47 másodperc 3. Pavlík — Jlrábko (Csehszlovákia)' Audi Coupe Quattro, —6:25 perc. Orzsik Ódon Wittmann és Pattermann Lancia Deltája bizonyult ezúttal a legjobbnak. A szerző felvételei Ferj&ncz és Tandari Audi Quattrója az egyik kanyarban, „fél lábbal“ a járdaszegélyen. Hiába, minden centiméter aranyat ér. Rallye A XVI Barum v? Gottwald ov hazánk cipőiparának fellegvára. A motorizmus híveinek pedig a város neve egyet jelent a Barum Tríbeő Rallye-vel, amely ver­senynek tizennyolcadszor örülhettek a rajongók. Az összes eddigi évfo­lyam közül ez volt a legjelentősebb, ugyanis az itt elért pontok négy bajnokságba Is beszámítottak. A leg­jelentősebb közülük az Európa-baj­nokság (kettes szorzőjú, ami azt je­lenti, hogy a győztes 40 pontot ír­hat a számlájára), továbbá a Mitro- pa-kupa, a csehszlovák bajnokság és idén először az osztrák bajnokság futama is. Ennek megfelelően nagyon erős konkurencia gyűlt össze a rajtnál. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) első csoportban kiemelt ver­senyzői közül ketten, a tavalyi győz­tes a magyar Ferjáncz Attila Audi Coupe Quattrón és a nyolcszoros osztrák bajnok, Franz Wittmann Lan­cia Delta HF 4 WD autóján, amelyet a torinói gyár speciálisan neki ké­szített. Wittmann „öreg róka“ a raii- sportban, legnagyobb eddigi sikere a tavalyi Oj-Zéland Rallye abszolút első helye, amely VB-futam volt. Je­len volt természetesen az egész osztrák és a hazai élmezőny. A gyá­ri Skodákon és Pavlík Audi Quattrő- ján kívül újabb „szuperautőval“ gaz­dagodott a hazai géppark, a sokol­dalú jifí Sedlár (rali- és gokartver­senyző) egy vadonatúj Lancia Delta HF Integrale kocsin indult, amely­nek ez volt a negyedik startja. Tríbec va, nem tette őt tönkre a Posplchal edző által diktált hírhedt tempó és játékmód. A többi játékos is nagyon örült annak, hogy a távozó Tóth helyére valóban gólveszélyes és képzett csatár jön hozzánk, csak attól tartottak, hogy fog beillesz­kedni a csapatba. Tibor bemutatkozása remekül sike­rült. Rögtön az első előkészületi mérkőzésen a salakpá­lyán megtáncoltatta a védőket, és szép gólt is lőtt. Én is sejtettem, hogy a megszerzése nem volt olcsó mu­latság, ezért is nagyon fontos, hogy minél hamarabb érezze magát otthon Dunaszerdahelyen. Tibornak van egy nagy szenvedélye, borzasztóan sze­ret kártyázni. Nos, a többi kártyás, Kaäpar, Liba, Srá- mek azonnal a partijukba fogadták, és Tibor szabad­idejében azóta Is főleg kártyázik. Milyen ember? Tudatában van annak, hogy tud fut­ballozni. Az egész viselkedése magabiztosságról tanús­kodik, de azt nem mondhatnám, hogy beképzelt, egy­szerűen csak magabiztos. Míg a többiek a két félidő közti szünetben általában ülve hallgatják az edzőt, ő le­fekszik a padra, és úgy lazít. Érdekes, hogy az edzői utasításokat soha nem kom­mentálja, nem szól bele a taktikába. A pályán néha rákiált játékostársaira egy-egy rossz megoldás után, de az öltözőben nem hangoskodik. A pontosság viszont nem erénye. Egy alkalommal Pieäfanyban voltunk téli felkészülésen. Délután kettőre volt megbeszélve az edzés kezdete. Autóbusszal ment a csapat a város mögé fu­tóedzést tartani. Pár perccel kettő után még nem volt jelen, justín javorek másodedző viszont nem volt haj­landó várni rá, és parancsot adott az indulásra. Mici- necnek a csapatvezetővel megüzente, hol a csapat, men­jen vagy fusson utánuk. Micinec később nagyon is meg­kérdőjelezte ezt a határozatot, de többé egyetlen ed­zésről sem késett el. A magabiztos, szuverén viselkedéséért a játékostár­sak egymás között csak bárónak hívják. Persze, neki sem sikerült minden. Emlékszem még például a berni Young Boys elleni KEK-mérkőzésre Du­naszerdahelyen, amikor a „báró“ kihagyta a tizen­egyest. Később nagyon hiányzott nekünk ez a gól! De Tibor is nagyon szomorú volt akkor. .Most már két éve van nálunk, ás én Is csak azt mondhatom, szerencsés húzás volt egy ilyen jő csatárt megszerezni. Akárhol játszunk is az ellenfél megkü­lönböztetett figyelmét élvezi, mégis ő rúgja a góljain­kat, ő ma az egyetlen igazán gólveszélyes csatárunk. Nélküle nem játszhattunk volna ilyen megtisztelő sze­repet a ligában, és nem szerepelhetnénk már másod­szor az európai kupákban. Egyébként nős, van egy kisfia. Midnen jel arra mu­tat, hogy jól érzi magát a család a városunkban. Attól azért egy kicsit tartottunk, hogy a milliós főváros után nehezen szokják majd meg a járási székhelyt. Nem pa­naszkodik, de mi sem ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom