Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-15 / 24. szám
I ERIK SIMON IDEGEN BOLYGÖN FIATAL’ SZLOVÁK KÖLTÖK VERSEI Beata Vargosková Két arcom Frantisek Vesel? tája és július Nemőík tája. Nem tudok az egyikben élni, s kivetni tudatomból a másikat. Az egyikbe toppanok, már fülig benne vagyok, midőn képzeletemben a másik feldereng. Kristina janegová Tudom Hasztalan lenne cement és tégla, ha elménk nem szolgálná az elrendeződést, ekképpen emelve a házat. A költemény építőelemei a szavak. Tudom, mily szövevényes a feladat. (Am, ne sejtse ő, ki átadja magát az olvasásnak.) Jaraj Kuniak' A meglepetés pillanata Lehullott a hó a vonatok csendesebben haladnak.., Szinte észre sem vettem ki emelt fel s helyezett el Meglehet én magam holdkórosként felálltam s felszálltam A neved körül mint világ körül megtérek a gyermekkor • gyufásdobozába és csodálkozva tapasztalom hogy ama bizonyos úton sehol sem volt átjutási állomás a felnőttkorba Vajkat Miklós fordításai Szkukálek Lajos tusrajza Már két órája, hogy bolyongnak ezen az idegen bolygón, a szkafanderük többrétű anyaga védte őket a bolygó légkörétől, amely mérgezőnek bizonyult számukra. A sűrű sötétben valahol mögöttük hevert' az űrhajójuk. — Most csupán holt fémtömeg, amely nem száll már fel soha többé, meg sírja négy hasonló teremtménynek, mint Thaar és Lyar. Egymás nyomában haladtak, törettek át a magas, furcsa oszlopformák sűrűjén, amik bizonyára növények lehetnek, mert ott fenn a magasban rendszertelen alakzatokban szétágaznak oly sűrűn, hogy szinte tetőt alkotnak fölöttük, amin csak ritkán hatolt át a csillagok meg egy sárgásfehér bolygó fénye. így botorkáltak egyre előre, egy rövid kötéllel kötve magukat egymáshoz, bele-beleütköztek a növények törzsébe, fáradtan botladoztak, rogyadoztak, mert a bolygó gravitációja két és fél-, szer nagyobb volt, mint azon a Dsirra nevezetű bolygón, ahonnan jöttek. De mindig lábra kaptak, hogy továbbvánszorogjanak — még volt hozzá erejük —, elöl Lyar biológus, mögötte Thaar, aki két órával ezelőtt még az űrhajó másodpilótája volt. Thaar testének oldalról nekicsapődott valami puha, rugalmas nehéz tömeg, erre elveszítette az egyensúlyát. Elesett, a megfeszült kötél lerántotta Lyart is. Így feküdtek a földön, egyikük az oldalán, másik a hátán, érezték, hogy az izmaikban és a forgóikban a fájdalom egyre enyhül, és tisztán hallották szívük dobogását. Azt már nem hallották, amint a Thaarra támadó ismeretlen állat eloldalgott, mert a sötétben csaknem vakok és süketek voltak. Meg némák. A szkafanderük erős reflektora energia nélkül ugyanolyan fölösleges volt, mint az összeköttetést szolgáló berendezések és az ürsisakok külső mikrofonjai. Ahogy az űrhajó lezuhant, a legénység három tagja az anabiotikus fülkében feküdt. Hárman a központban látták el a szolgálatot, ők nem élték túl a szerencsétlenséget. Az anabiotikus fülkék a csodával határos módon nem sérültek meg. Az automatika fölszippantotta az űrhajó maradék energiáját, és életre keltette Thaant és Lyart. Ahogy az űrhajó megtette ezt a szolgálatot létrehozóinak, már csak annyi e- .nergiája..maradt, hogy ötvenkét percre táplálni bírta a vészvilágítást. A hármas számú anabiotikus fülkében rátaláltak Sahirra, a fedélzeti mérnökre. Halott volt. A maradék energia nem volt elegendő, hogy mindhármójukat életre keltse, az automata kiválasztott két fülkét, a harmadikat kikapcsolta. Hogy ki fekszik abban a fülkében, az neki mindegy volt. A berendezést a véletlen irányította, Hhaar és Lyar nekik köszönhetik életüket. Találtak két sértetlen szkafandert, azok — mint az egész űrhajó — energia nélkül voltak, de legalább mindegyiküknek biztosította a tizenegy és fél órára a légzéshez szükséges gázt. Később, ahogy a vészfény kialudt, és mindkettőjüket sötétség vette körül, újabb felfedezést tettek: Thaaron mutatkozni kezdtek a mérgezés jelei. Az a részleg, ahol tartózkodtak, valószínűleg rossz szigetelés miatt valami résen át beszivároghatott az idegen bolygó atmoszférája, és keveredhetett az űrhajó légkörével. Az egyedüli lehetséges megoldás volt, ha életben akartak maradni: felvették az űrruhát. Csaknem fél órába tellett, mire kézi erővel kinyitották a kiegyenlítő fülke belső zárját. A külső zárral nem kellett bajlódniuk — az űrhajó burkolata szétszakadt. A roncsokon átbotorkálva az idegen bolygóra léptek, amirl csak annyit tudtak, hogy a Dsirratól mintegy tizenkét parseknyi távolságra van, hogy mérgező a légköre, és szörnyűséges a gravitációja. Ahogy kiléptek az idegen bolygó rideg fényébe, az űrruhájuk tartályának készlete nem egészen tizenegy órára volt elegendő. Kiutat kerestek a bajból. Még volt remény a túlélésre. Lyarnak sikerült újra talpra állnia. Indulni akart, 'de a' kötél nem engedett, a vég« Thaarhoz volt kötve. Lyar visszahőkölt, néhány lépést," leült társa mellé, és megpróbálta kitapogatni a sisakját. ■ Attól tartott, hogy Thaar már feladta, hogy lemondott az utolsó lehetőségről, és magára hagyja ebben a szörnyű éjszakában. Az aggálya alaptalannak bizonyult, Thaar sisakjának nyílása zárva volt. Lyar lehajolt, hogy sisakja Thaaréhoz érjen. Ilyenformán beszélhettek anélkül, hogy kiabálniuk kelljen. — Taar — szólt Lyar. — Thaar, mennünk kell! Thaar azonban.nem válaszolt. t— Thaar, nem adhatjuk feli Keresnünk kell további Kell... — Nem — mondta. Thaar halkan és ré- vetegen. — Semmi értelme. — Van értelme. Te is tudod. A bolygót lakhatják is. Segítségre is bukkanhatunk. Lehet,' hogy város is van a közelben. Kell itt városnak lennie, érted? Meglátod ... — Magad se hiszed! — mondta Thaar, és Lyar tudta, hogy igaza van. De hát meg kell próbálniuk, különben hiábavaló volt minden, akkor jobb lett volna, ha az anablózisból fel se ébrednek, mint Sahír, a fedélzeti mérnök. — Még élünk — mondta Lyar. — Még van időnk. El akarod dobni az életed? Sahír a te helyedben... Thaar teste megvonaglott. A sisakjuk már nem ért össze, Lyar ebből rájött, hogy nincs értelme tovább beszélnie. Már nem hallhatja. Nem is volt rá szükség. Thaar' felállít, Lyar követte. Folytatták útjukat. Aztán fényt pillantottak meg maguk előtt. Mentek a nyomában. Sokkal köny- nyebb volt a mozgás az idegen terepen, hogy tudták merre tartanak. Holtfáradtan értek egy folyóhoz, ami elválasztotta őket a céltól. A túlsó partról jött a fény, s ez bizonyossá tette számukra, jobban mint bármikor ezen az éjjelen, hogy vége minden reménynek. Igen, a bolygó lakott volt. A nagy nyílt tűz körül hozzájuk hasonló alakok ültek, akárcsak ha a Dsirráról lennének. Meztelenek voltak, hosszú botokon a tűz födött tartottak valamit, bizonyára húsfélét. Az egyik alak éppen mondott valamit a társának, s közben hadonászott a kezével. A másik alak kővel döngette a földet, vágy valami másik követ a fűben. Kétségtelen, hogy intelligens lények lehetnek, csak hát — sajnálatos módon — a műveltségnek nagyon alacsony szintjén. Ezek a bennszülöttek bizonyára nem segítenének a hajótörötteknek, meg sem értenék, mit kívánnak tőlük. Lehetséges, hogy a bolygón léteznek olyan területek, ahol fejlettebb a civilizáció, és el tudnák látni Thaart és Lyart olyan gázvegyülettel meg egyebekkel, amelyek a légzéshez meg a létfenntartásukhoz elengedhetetlenül szükségesek. De ha egyáltalán létezik ilyen, semmiképpen sem ebben a vadonban, hanem távol innen, Thaar és Lyar szempontjából nagyon is távol, a készletük viszont csak néhány órára elegendő — ami mindenképpen kevés. Nincs értelme az egésznek! Lyar elsőiként nyitotta ki a szkafander nyílását. — Oda nézzl — kiáltott fel az egyik alak a túlsó parton, és a folyón átmutatott. — Valami villant ottl Valaki lehet arrafelé! h— Hagyd a hülyeségeid, kérlek! — szólt rá a követ tartó férfi. — Ugyan ki kóborolna Ilyenkor az erdőben? Csak Ilyen hülyének juthat ilyesmi az eszébe, mint én. Ráadásul olyanokkal, akiknek halvány sejtelmük sincs a vízisportróll A gázfőző- nek fuccs, a sátor csupa víz, az élelem is átázva, kivéve a konzerveket, amelyek nyitó nélkül mit sem érnek. S jő lenne tudni, hogy szárítsam meg a holmijaimat. A műanyagból lévőket nem akaszthatom a tűz fölé. Különben nyugodtan bemehetnénk a városba gyalog, mindössze kétórányi járásra van'innen. De Ilyen csuromvizes holmikban mégsem mutatkozhatunk! Vércse Mikié« fordítása MILOS SCEPKA EMBER A HOMOKBAN H omok. A fogak közt, a hajban, a szemben. Izzó, égető. Biztosan éppen ez ébresztette fel. Az öntudata csak lassan tért vissza. Előbb csak lila karikákat látott. Az aprócska pont növekedni kezdett, felfúvódott, egyre növekvő koronggá vált. Ez végül eltűnt, majd újra megjelent a pont. Fokozatosan kezdett ráeszmélni, mi Is történt tulajdonképpen. A magasztos büszkeség hulláma borította el, ugyanúgy, mint amikor megtudta, hogy a Bermudákra induló nemzetközi expedíció tagjává választották, amely expedíció a „Vége a hipotéziseknek“ jelszó alatt zajlott. Nagyvonalú terv: hajók, tengeralattjárók, szondák, hldroplánok, helikopterek... Az emberiségnek már a könyökén jöttek ki a titokzatos háromszögről szóló fantasztikus történetek. Tényeket akart tudni. Stop! Helikopter ö és a fekete pilóta Húszpercnyi repülés után mintha sűrű felhőbe jutottak volna: körös körül a nehéz tejszerű fehérség, mindehhez mágneses zavarok, a táiékozódőképesség megszűnése, legvégül erős vibráció. Még emlékszik, ahogy a pilóta valamilyen spanyol káromkodást ordított ... és azután vége. Sötétség, egészen addig, amíg az égető homok magához nem térítette. Lassan, óvatosan behajlította a lábujjait. Sikerült. Megmozdította a kezét. Semmilyen fájdalom. Hiszen akkor sikerült le- szállnlukl A vihar elszáguldott, és ő él. Vadul pislogott a szemével, hogy megszabaduljon a benne lévő homoktól. A lila árnyak halványodtak, eltűntek, és mögülük egyre jobban kibontakozott a környező világ. A könnyek kimosták az utolsó éles homokszemcsét is. Egy ideig, míg nem tudatosította, mit lát, még mozdulatlanul feküdt, azután hirtelen felült. Ogy tűnt, mintha egy hollywoodi sikerfilmet forgatnának. Az égetett téglából épített falak alatt a terjedelmes homokos térségen emberek százai feküdtek, ültek, ácsorogtak a történelem legbizarrabb karneváljában. Egyesek arannyal szegélyezett hófehér, egyenruhát viseltek, mások piszkos ruhafoszlá- nyokat, és voltak, akik bőrkötényt... nem hiányoztak a haditengerészeti egyenruhák sem, sőt még csillogó kezeslábasok Is akadtak. Néhányan égiő cigarettát tartottak a szájukban, mások bögrével a kezükben kávéitól voltak foltosak, de látni lehetett itt vikingeket meg vad külsejű, kendős férfiakat hosszú késekkel, meg farmerba és feliratos trikóba öltözött fiatalok csoportját. Egy tábornok bodorftott parókát és könnyű kardot viselt. Megpillantotta a szokatlan látványtői legalábbis meglepődött fekete pilótát is. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Mint amikor bekapcsolják a rádiót, az egész térség a számtalan nyelvű felkiáltástól, mormogástól és zsivajtól visszhangon. Az agya úgy dolgozott, ahogyan csak VLADIMÍR REISEL VERSEI Távolság közelség Vajon a te lábad vagy a te fejed Minden a szélhez vagy a síráshoz hasonlít Vízesésekre hasonlít minden A te hal-tested A te fű-tested A te csend-kebled A te nyárfa-csípőd A te tűz-karod A te szarvas-hangod Reszketsz mint az arany És mint a forrás Mint a higany Mikor rád lehelek Éjszakává válsz Amikor vetkőzöl Kivirrad Hallottátok Messzebb mint az igaz Messzebb mint a valóság Szomorú emberpár csodás fészket rakott A férfi bűvös világok Visszatéréséről beszélt A nő a földgolyó Eme kővé vált csendélet Közelgő végéről És egy éj kellős közepén A nő csípői fényt szórtak minden földalatti történetre A férfi fejéből Egy gyönyörű villám Két lányra fésülte Szét a levegőt Mellükön Pálmafák Teleszórva A csalárdság Vigasztalan zokogása Könnyeinek Köveivel Ez a váratlan És csúfondáros Vidék Amely égyszerében feltűnt a lábuknál Alkalmas volt Arra Hogy egy madár ragadozó madár Felrepüljön A bőség összes hasából Az őszinteség Fellegeibe S odavesse titokzatos tekintetét Arra a helyre Ahol a bánatról áll a sző Ahol némaság ül Ahol letérdelünk Lemeztelenített melankóliával Megérinthetetlen ujjainkkal Messzebb mint az igaz Mint a falba vésett visszh'ang Mint ugrás az űrbe Ketten Esőcseppbe merevülten Beburkolózva A hiábavalóság Árnyékába És az igazságos távozásba Elszenvedtek Petrik József fordításai bírt ebben a napsütötte pokolban. Tulajdonképpen egyetlen logikus magyarázat létezett, amely szerint minden egymásba illett, a Jövő kötődött a múlthoz, a holnap a tegnaphoz. Csak az a kár, hogy ezt az otthoniak közül senkivel sem tudja közölni. A rejtély, amely az emberiséget már évtizedek őta nyugtalanította, megoldódóid A téridő rendellenessége. Mindenkit, aki valamikor belejutott, azt a téren és az időn át vezető alagúton máshová vitte. És mindenkit egyetlen helyre és időpontra. Tehát a múltba. Úgy hangzik, mint a napsújtotta agy hallucináció ja, de más magyarázat valóban nincs. Remélte, hogy legalább a Földön vannak. Nem vágyakozott más bolygók vagy ne adj’ isten más világegyetem után. E2ért amikor megtudta a valóságos helyzetét, nagyon megörült. Egy a nemes külsejű akvanauták közül széles taglejtéssel á falak mögött elterülő város felé intett és furcsa orrhangon, Idegen hangsúllyal az általános kavarodásban azt mondta: Baab Honi Reichel Miklós fordítása X f T
