Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-25 / 21. szám
KULCSÁR TIBOR ROVATA Fehér Sándor: A tehetetlenség súlypontja Az áhítat pillanatában megragadott tollat bizalmatlanul vizsgálgattam. Kínai. Az ezüstös tollszárról élesen hasított szemembe hórihorgas asztalílám- pám fókuszba gyűjtött fénye. Ojra szerettem volna írni valamit csak úgy spontán, de nehéz volt múzsám kegyeibe férkőznöm. „Szánalmas, otthonülő embernek ismernek — kezdtem —, akinek nehezére esik bárkivel is bizalmasan beszélgetnie, és ha netán sokdioptriás szemüvegem felett rápillantottam beszélőpartneremre, az a bizonyos fintor mindig kirajzolódott az arcán. Igyekeztem tapintatos lenni, pedig ha valaki szóba állt velem, csakis morbid kíváncsiságból. Én persze nyilvánosan soha nem nehezteltem az illetőre. Beszéd közben előfordult, hogy partnerem harsány hahotára fakadt, ha valamit nem úgy mondtam, mint azit már faluhelyen szokás, de nem adtam fel, bízvást, hogy a városi emberből is lehet még falusi, még ha a tudálékos jelzővel meg is bélyegzik.“. Így hát ezek lettek készülő regényem első sorai. Persze minden szavam hazugság, de hát a regény megkívánja, hogy az ember szabadon engedje fantáziáját. Nem tudtam, hogyan folytassam, így — gondoltam — hasznosabb, ha toliamat gondosan visszateszem a dobozába. Megőriztem azt is, hisz becses írószerem a lányomtól kaptam még születésnapomra. Szóval le akartam tenni, ám — úristen! — nem megy. Mintha kezembe gyökerezett volna. Hát jó, dünnyögtem, emberedre akadtál, és drasztikusabb módszerhez folyamodtam. Az asztalról felkaptam egy papírvágó kést, és azzal próbáltam megszabadulni ragaszkodó társamtól. Nyisszantás, majd egy fájdalmas üvöltés. Mutatóujjam a második ujjperectől kezdve tehetetlenül lógott a légben, csak a bőrfoszlány tartotta még önállósított fityegő ujjam. De a toll bezzeg maradtl Sőt, a bal kezem mutató- és hüvelykujja közé ís benőtte magát egy. Parker. Kissé ijedten folytattam tovább vizsgálódásomat. További tollakat találtam, a hónom alatt is, és volt vagy fél tucat a láb ujjaim közé ékelődve. Levegő után kapkodtam, de majdnem megfulladtam egy tolitól, amely- a szájüregemet feszítette szét. Mikor tollal telített kezeimmel hajamba túrtam, elhatalmasodott rajtam a rémület: milliónyi toll meredt szerteszét koponyám varrataiból. Majd testem bőrének pórusaiból egyre több tolipalánta bújt elő, amelyek hamarosan pirossá, kékké értek, és magam írtam önmagamat. Mikor a fiam a szobába lépett, elő-« szőr elcsodálkozott, majd kijelentette, neki tetszik a dolog. Én izgatottan vártam a feleségemet. (Vagy inkább mégsem vártam!) Vajon mit szól majd, ha meglát, így, teljes tolldlszben? Éles kattanás, de fellélegzek: csak a lányom rontott be ajtóstul. Szia, papai — szólt oda hanyag eleganciával, s egy határozott mozdulattal kihúzta a fiókot. Beletúrt, és valami spray-ve.l a kezében ktrohant. Fel sem tűnt neki, hogy az apja.., Szóval vártam a feleségem. Belépett a szobába. Dolgozol? — kérdezte, és homlokon csókolt két piros toll között. — Mi lesz a címe? — érv deklődött tovább a készülő írásomra célozva, amely még mindig ott hevert előttem. Bambán néztem a köteg papírra, de válaszolni nem tud(hat)tam. Miután kissé félszegen ráemeltem a tekintetem, rögtön megértett, és egy „jó, nem z*avarlak“-kal kimentett a kínos helyzetből és kitipegett a szobából. Még hallottam, amint a konyhában bekapcsolja a mixert. Én felálltam, és értetlenül álltam a szoba közepén, majd elneveztem a művet A tehetetlenség súlypontjának. — Jó veled — szólalt meg a lány, és a férfi vállára hajtotta a fejét. Sokáig maradtak így, csöndben, mozdulatlanul. Percek múlva a lány szólalt meg először. — Beszélnünk kellene egymással. Ez a mondat úgy hangzott, mintha már sokszor átgondolta volna, de csak most jutott el ahhoz a pillanathoz, hogy így ki is mondja. — Hallgatlak — felelte a férfi. — Csak azt szeretném tudni, hogy mit várhatok tőled. Több mint egy éve, hogy tart a kapcsolatunk, vagy nem is tudom, minek nevezzem. Néha felhívsz telefonon, néha találkozunk. Sokszor hetekig nem látlak... Meguntam már ezt a bizonytalanságot. Szeretnék változtatni az életemen. Itt hirtelen abbahagyta, mintha azt várta volna, hogy a férfi beleszóljon. De az hallgatott. — Nem szólsz? Nem akarsz megérteni ... • — Nagyon is megértelek — szólalt meg váratlanul a férfi. Hangja fáradt és tompa volt. — Tudtam, hogy előbb- utóbb felteszed ezt a kérdést, de nem tudok rá mit mondani. Ne érts félre, de hogy mit jelentesz a számomra, azt neked is érezned kell. — Kikerülöd a témát — vágott közbe a lány. — Nem értettél meg jól. Több akarok lenni az életedben egy biztos pontnál, aki csak arra jó, hogy kitöltse a maradék szabadidődet. Erről kell beszélnünk... És ne nézz ügy rám, mintha az egészből semmit sem értenél. Észre sem vette, hogy hangja a halkból élesre váltott. De aztán nyomban lecsillapodott, C9ak a keserűség maradt benne, és mintha elkábult volna yalamitől. Kaszonyi Zsuzsanna: Kaszonyi Zsuzsanna: Bizonytaianság — Sajnálom, hogy csalódást okoztam ... — hallotta hirtelen a férfi hangját. — Nem akartam. Kevés volt az együtt töltött idő ahhoz, hogy jól megismerjük egymást, és én sohasem mertelek egészen vállalni, mert féltem a csalódástól. Féltem a szerelmedtől, egy új szerelemtől, amit ki akartam kerülni. Felejteni akartam, és belemerültem a munkámba. Segített. Akkor jöttél te. Az elveiddel, a magabiztosságoddal. Talán gyávaság volt tőlem, hogy így viselkedtem a mai napig. Nagyon jól tudtad, mit teszel, hiszen őszinte voltam hozzád az első pillanattól kezdve. — Segíteni akartam rajtad — szólt a lány. — Mint barátnak. Sohasem gondoltam erre, mégis így történt. Az utolsó szavakat inkább csak mormolta, mintha magának beszélne. Alakja egészen picire zsugorodott a lassan homályba merülő szobában. A férfi nézte és szánni kezdte. Most először. A lány megérezte a pillantását. — Nagyon önző voltál — szólalt meg. — Annyira belemerültél a saját fájdalmadba, hogy senkit sem akartál észrevenni magad körül. Látszólag barátok vettek körül, de valójában magányos maradtál egy ábrándkép miatt — Igen, lehet, hogy igazad van, de ebben nem egyedül én vagyok a hibás. Ha Jobban rám figyelsz, talán másképp alakul minden. Tetszett a ragaszkodásod, az akaratod, s az is, hogy fiatalabb .vagy, nálam. De mivel voltál jobb? A fejedbe vettél valamit, és mentél egyenesen előre a magad útján, Sohasem vetted észre a lényeges dolgokat ... •— Hagyd abba! — csattant fel élesen a hangja. Mondani akart még valamit, de mintha kitörölték volna a fejőből. Megrándult az ajka, de hallgatott. — Nem kellett volna ezt mondanom — motyogta végül. — így volt helyes. Felesleges vádolnunk egymást. Mind a ketten hibáztunk. Ennyi az egész. Rosszul ítéltük meg egymás helyzetét. A lány úgy érezte, valami beláthatatlan messzeségből jönnek ezek a szavak. Úgy érezte, képtelen felfogni az értelmeket. Ö nem így képzelte. Mást várt, mást szeretett volna, de ugyanakkor azt is érezte, hogy a férfinak igaza van. Felállt, s anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna, az ablakhoz lépett. Odakint esett az eső. Nézte az esőcseppeket, mintha azoktól várt volna valamilyen megoldást. — És ezután? — kérdezte visszafordulva az ablaktól. — És ezután mi lesz? — Rád bízom a választást — felelte a férfi. — Neked több jogod van hozzá, úgy érzem. A lány hallgatott, s valahogy úgy érezte, hogy kezd egy kissé színpadiassá válni a helyzet. Ezt mindenképpen ki akarta kerülni. — Elmegyek — szólt végül. — Most el kell hogy menjek. Ahhoz, hogy mindent átgondoljak, időre van szükségem. Azt hiszem, így a leghelyesebb. Talán még nincs túl késő .., A szoba lassan teljesen homályba merült, és a bútorok körvonalai elmosódtak, ^ V. N.: Próbálkozásai gyengék, kezdetlegesek, sok bennük az utánérzés, a sláger- szövegektől a rockoperáig fellelhető túl közvetlen hatás. A vadon című verse nemcsak képzavarokat, de tárgyi tévedéseket is tartalmaz. Mivel tájleíró költeményről van szó, nélkülözhetetlenek e tárgykörben a megfelelő szakismeretek Is. Tudomásunk szerint a puszta, a mező és a tajga növény- és állatvilága meglehetősen különbözik egymástól. S még egy apróság: a vers kezdő sorát („Hullat]a levelét az Idő vén fája“) már korábban Is olvastuk — Arany Jánosnál. Szivárvány: Ojabb versel kevésbé elmélyültek, felszínesebbek a korábbiaknál. Eddigi írásai közül érdekes módon legelső beküldött verse tetszett a legjobban, abban éreztük a kiváltó élmény hatását, ihlető erejét. Mostani próbálkozásai közül csak az Ember születik című éri el a közölhetőség szintjét, bár a két utolsó sora kissé erőltetettnek, feleslegesnek hat. Cs. Z.: Versei tizennégy éves korához mérten sikeres próbálkozások, többnek Is jó a ritmusa és a verselése, de a rovatunkban való közlésre még nem érettek. A- jánljuk, próbálkozzék valamelyik laptársunk gyermekrovatában. D. I.: Versel sikeres és biztató próbálkozások, bár még közlésre nem érettek. Mind a háromban gyengébb és sikerültebb részek, sorok váltakoznak. Kudarc című versének befejező sorai az önismeret Igényéről és tennlakarásáról tanúskodnak: „Talpra kellene állnom: / valahol a tömegben / újra megtalálni / saját magamat). Próbálkozzék tovább, s Idővel jelentkezzék. Zsa — Zsa: „Szeretek írni. Füzeteket írtam már tele, de ahányszor újat fogalmazok, a régit szörnyen együgyűnek, érthetetlennek tartom. Akármikor, ha bármi az eszembe Jut, kedvem van leírni. Néha úgy látom, sikerült. Sokszor pedig keservesen csalódom, mert a „tünetek“ hasonlóak a magamfajta lányok és fiúk tüneteivel: nem tudom megfogalmazni azt, amit érzek. Egyszerre annyi gondolat támad meg, hogy képtelen vagyok azokat rendezni“ — írja érdekes levelében. Ügy véljük, önjellemzése valóban nemzedéktársaira is helytálló. örvendetes, hogy írásait kellő szigorral és önkritikával képes szemlélni és értékelni. Két beküldött írása közül A lepke és az akarat című tetszett, rovatunkban való közlése azonban műfaji szempontból nem jöhet számításba. Javasoljuk, ajánlja fel valamelyik hetilap gyermekrovatának. Naplótörténete kevésbé sikerült, szerkezetileg lazább, stilisztikai szempontból is fésületlenebb. Idővel jelentkezzék. B. Zs.: Legújabb írása tetszett, bár monda tszerkeszt ősére, stílusára helyenként ráfér a szigorúbb átfésülte (pl. telefon állúj ifjdság 7 ( Feliinger Károly versel: . Összegyűjtött versek s Ka mégis megmerülsz a mennyország tükörtavában feneketlennek találod magad egy fürdőkád dugójának Nyitány (avagy in memóriám Pilinszky) a szívdobogásra a szív ütemére dögöljetek meg testvéreim szálljatok az égbe j Tündelevény Kendi Máriának a viselős lány ha gólyát lát kicsi gyermekére gondol és kikezdik a napot a madarak Egy Kira Müratova-film elé / az az óra öt perccel tizenkettő előtt mér nem létezett őramesterem előttem terem fülébe súgom tud-e arról hogy felingerel-Halkan szólok nincs ami elveszik csak aki elveszejti és nincs folytatás nem vagyok képes halálom bizodalma nélkül egyazon önkívületben ámen Oravecz Hajnalka versei: „Lenni vagy nem lenni“ Lenni csak azért, mert vagyok' egyszerűen nem akarok. Szilárd gyémántom délibábként szakad széjjel, csatázom a sötétséggel, vélt seregem nem volt, s eltűnt. (Oroszlánt mart meg a kígyó, s önmagát tépi veszettül.) Rettenetes ez a hideg, kioltja a tüzeimet, bal mellső tagom korbácsol, s a jobb mindent cifrán cáfol, ketyegő pumpámat kérem, pihenjen meg, s ha érdemes, ha majd fény lesz, akkor verjen, kalapáljon. • ' ' De lenni azért, mert lettem? Ilyen világ többé nem kell. | Miért a miértek várfaláp időzök szörnyű a magány s a kétségek kétkedések szorongató hatalma miért miért vagyok egyedül önző módon beköntörfalazva? tál“, „amiőtától“ stb.J. Párbeszédei azért jók, mert nem csupán a cselekmény fejlődésének hordozói, de a szereplők jellemábrázolásának nagyon fontos eszközei. Az ön áttal kialakított „műfajban“, mindezek mellett rendkívül fontos az áttekinthető, világos szerkezet. Írását rövidesen közöljük. Cs. A.: Beküldött verseiben sok a közhely és az utánérzés (pl. Ugye, te is akarod). Bár van rtenelőkészsége, sok ríme eléggé elkoptatott (virág — világ). Próbálkozásai kissé sekélyeseknek, felszíneseknek tűnnek, akárcsak a 30 perc című versében a majdnem félóráig tartó magy szerelem. Akarok: Próbálkozásaiból a tömörség, a lényeg megragadása hiányzik, sorai túl prózaiak, szürkék, tehát nem tekinthetők verseknek. Andri: Kérjük, mielőbb küldje el pontos címét és személyi számát. ■v s
