Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-05-04 / 18. szám
új ifjúság 8 SZOBOR SZÜLETETT Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a városi művelődési ház épülete előtt nagy darab szép női testek hevernek hegyén-hátán. De a hevenyészett kerítés mögé kerülve látom, hogy a ragyogó fényesre csiszolt bronztesteket meglehetősen óvatosan fektették le egymás mellé. Ide egy deszkát, amoda kiszolgált szőnyeget hajítottak, hogy a frissen öntött, fényesre csiszolt testek még csak meg se karcolódjanak. Egyiké- nek-másikának még ott van a lánc a derekán, amely- lyel leemelték a teherautókról. A szobrok felfordult, lépegető exkavátorokra emlékeztető talpa az ég felé meredezik. A női testek tökéletes Idomai vonzzák a tekintetet. Elkészüli a régen tervezett Tündér Ilona- szobor? Az alkotó, Köves Dezső szobrászművész az éktelen exkavátortalpakat csiszolgatja. Mire ezek a talpak? — motoszkál bennem a kérdés, hiszen én úgy tudtam, hogy Tündér Ilona és kísérete a szökőkút medencéjében fürdőzík majd. Amikor meglátogattam a mestert, és beszélgettünk, érzékletesen ecsetelte az elképzelését. A rozsnyói (Roüftava) zenélő kúthoz hasonlóan, ezt Is zenélő szökőkútnak képzelte el A lányok, a Csallóközhöz Illően a szökőkút medencéjében fürdöztek volna, miközben a vízsugár erőssége, hőmérséklete és egyéb tulajdonságai hatására időről időre megszólalnak a népdalok. •— Kicsit még kell csiszolnom a talpukat, hogy biztosan álljanak — mondja a mester, és keményen fogKöves Dezső alkotó munka közben ja a sebesen forgó köszörűgépet. — Különben van még Időnk, mert a beton nem akar megkötni... — Hogyhogy? Nem úszkálni fognak ezek a lányok, mint ahogy azt annak Idején tervezte? — Látja, nem ... — £s nem dőlnek el? — Nem! Ha ezeket a vasékeket beleengedjük a betonba, majd hozzájuk forrasztjuk a talpakat... Közben megérkezik Zátorl János, a város köztisztasági vállalatának Igazgatója, akinek nyilván elég nagy része van abban, hogy május elsejére ünnepélyes keretek között átadhatták a város díszének mondható alkotást. — Nem volt könnyű — mondja —, sok rezet, bronzot és más fémet kellett gyűjtenünk ahhoz, hogy elkészülhessenek ezek a gyönyörű lányok. Néha dekánként rakosgattunk színt a színhez, fémet a fémhez. — Igen. Ez a szobor nem volt benne az állami tervben, ezt a város vezetői és polgárai maguknak csináltatták, így aztán nem volt hozzá hivatalosan kiutalt fém, és ezért mindenki, aki csak tehette és tudott tóla, bekapcsolódott a gyűjtésbe. Ennyi bronzot összegyűjteni nem volt kis dolog — mondja a mester. — Ki öntötte ki ezeket a hatalmas szobrokat? — Énl — És hol, hiszen ez emberfeletti munka? — A műhelyemben. — De hiszen ezek a szobrok óriásiak... — Igen, három méter magasak .. De nem egyszerre, egy darabban öntöttük ki őket, hanem részenként, utána pedig összeforrasztottuk. — Elégedett a munkával? — Nem. — Miért? — Ez már a harmadik változat. Eredetileg nem így képzeltem el, líraibb elgondolásom volt. A város vezetőit tulajdonképpen az az elképzelés ragadta meg, és azt rendelték meg tőlem, de aztán a képzőművészeti bizottság kicsit másképp látta. Nem értették meg, hogy mi is volt a szándékunk, mit jelent a Tündér Ilona mondája a város lakóinak és a környék embereinek. Végül különböző megfontolásokból egyszerűbb, érthetőbb, de a Tündér Ilona-mondától kicsit távolabb eső változat készült el... — És a zene? — Az megvan. Ott, abban a kis kamrában — mondja, és a szökőkúthoz közel álló kis épftmény felé mutat —, nemcsak a kúthoz tartozó vezetékek csapjai, kapcsolói találhatók meg, de a zenegép Is. Bartók parasztdalait játssza majd. Remélem, az embereknek így is tetszeni fog, és szívesen megállnak majd vagy leülnek a padokra a kút mellett, hogy felüdttl- jenek, megpihenjenek ... Megszületett tehát egy szobor ... Németh István Vavrikné Szarka Erzsébet Fügedi Jenőt bemutatva azt írtam, hogy személye hozzátartozik a Komárom környéki képzőművészeti mozgalomhoz, de ugyanez elmondható Vavrikné Szarka Erzsébetről Is. Közel négy évtizede már, hogy alkotói ambíciói révén bekerült ő Is ebbe a körforgásba, s mind a mai napig tevékeny részese annak. Persze, csak amatőrként, hiszen nyugdíjba vonulásáig, egész embert követelő hivatás mellett kacérkodott a képzőművészettel, a múzsákkal és sok más egyébbel még mellette: kicsit a heraldikával például, vagy a család- kutatással, útiélményeinek jegyezge- tésével. Most, hogy pár éve már végleg búcsút mondott -a fogorvosi rendelőnek, valamivel többet hódolhat kedvteléseinek. Egy nagyanya mindennapos gondjai közepette természetesen. Képzőművészeti pályája közel negyvenéves tehát, s bár annak elején vagy során hivatásos képzőművészek (Orosz, Harmos, Gandl, Zatko) Is egyengették újtát, alapjában véve mégis autodidakta festőként tarthatjuk öt számon. Autodidaktaként, aki egyedül, önmagára utalva járta és járja ma is a képzőművészet nem hivatalos, ám a hivatalosnál sokkal tovább tartó és nehezebb iskoláját. Munkássága azonban igazolja, hogy Vavrikné Szarka Erzsébet szorgalmas és tehetséges diákja ennek az életiskolának Munkái igazolják, hogy mesterségbeli tudást mondhat magáénak, főleg az akvarellfestészet- ben, de nem lehet kifogást emelni sokoldalúságát illetően sem. Amellett, hogy az akvarellben ma már akár mesterként Is titulálhatnánk, otthonosan mozog az olajfestészetben is, de díjazták már országos seregszemlén például textllmunkáját Is. És bár tavaly nyáron a zebegényi alkotótáborban próbálkozott először a tűzzománccal, meglepően színvonalas alkotásokat sikerült létrehoznia ebben a műfajban is. Tematikailag a tájkép dominál festészetében, de foglalkoztatja a portré és a csendélet is. Az impresszionizmust vallja magáénak, s az ilyen fogantatásé, pillanatnyi hangulatokra épülő alkotásai tanúsítják, hogy nemcsak nyitott szemmel, hanem szélesre tárt lélekkel is járja, látja a világot. Szinte tapintható képein az az erős érzelmi kötődés, amellyel alkotásának tárgyát, a tájat, az embert megközelíti munka közben. Egy kiállítás megnyitóján fültanúja voltam annak, amikor egy idősebb asszony arról beszélt nagyon egyszerűen fogalmazva, hogy azért tetszenek neki Vavrikné képei, mert szinte mindegyikből sugárzik az a szeretet, amellyel az alkotó ahhoz viszonyul, ami képein látható. Tájképei tanúsítják azt is, hogy alkotójuk meglehetősen sokat jár-kel a világban. A hajdani girbe-görbe komáromi utcák hangulatát vagy a környék falusi idllljét megörökítő alkotásokon túl erdélyi, cseh, magyar, német, szlovák, török, svéd, olasz tájakat, embereket, hangulatokat őrző képekkel Is találkozhatunk munkál között. Olyan alkotások ezek, a- melyek a fényképnél, filmnél is hűbb, de főként őszintébb pillanatfelvételei az adott tájnak ős hangulatnak. Többnyire meleg, lágy tónusú színekkel dolgozik a festő, amitől képei emberibbek. Alkotói pályája meglehetősen mozgalmas. Harminchat éve szerepelt az első csoportos tárlaton, azöta a járási csoportos kiállításokon láthattuk képeit. Eljutottak munkái kerületi, országos tárlatokra, seregszemlékre Is. Volt már eddig tizennyolc önálló kiállítása Komáromban, a környéken és távolabb Is. És atnl amatőr képzőművésznek csak ritkán adatik meg, ötször már volt kiállítása külföldön: Magyarországon, az NSZK-ban, Svédországban. Ha hosz- szabb Ideig tartózkodik külföldön, mindig „összejön“ egy-egy kisebb kiállításra való anyag. S ha került ilyenkor egy-egy vállalkozó szellemű kiállításügynök — mint az NSZK- ban vagy Svédországban — még a hazatérte előtt megvalósult a tárlat. Legújabban itthoni önálló tárlatra készül: tűzzománcaival szeretné meglepni a művészetkedvelőket. Németh Gyula „Árvácska“ KETTEN EGY FEDÉL ALATT Életünk értékes pillanataiként marad még emlékezetünkben az odaadással végzett alkotó munka. Ráadásul, ha ezt a munkát olyan kollektívában végezzük, ahol megvalósíthatjuk elképzeléseinket, ahol kamatoztathatjuk tehetségünket, tudásunkat. E folyamat előjátéka a családi környezetben kezdődik. A gyermek esztétikai nevelése az iskolára és a családra hárul. A gyerekek ebben a korban már tudnak játszani, és szerencsére minden művészetben sok a játékos elem, s ezekben a játékokban benne rejlenek a művészetek csírái. A középiskolák „műkedvelő anyaga“ tehát olyan lesz, amilyen szinten folyik az alapiskolákban az öntevékeny alkotó munka. A középiskolák elsősei általában vegyes minőséget képviselnek. Ritka az az eset, amikor egy fedél alatt működő alapiskola és középiskola egymásnak átadja a művészi munkára rátermett diákokat. Ezt tudatosítva léptem be a Kassal (KoSIce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium közös épületébe. A folyosókon a szokásos gyermekzsivajba a gimnazisták ka- maszos hangja keveredett. Mindenütt rend, tisztaság. A keresett személyek készségesen álltak rendelkezésemre. Az iskola kulturális életéről beszélgettünk. Tulajdonképpen arra akartam választ kapni, hol élénkebb az ilyen művészi tevékenység, hol sikerült és egyáltalán volt-e kivel eredményesen működni, mit várnak a jövőtől. — Az iskola kulturális élete viszonylag gazdag — mondta Máté József Igazgató. — Az alapiskolában működik a Csengettyű énekkar, a- mely most ünnepli fennállásának tizenkilencedik évét, és már második éve öregbíti az iskola jé hírnevét a Tinódi Kisszlnpad. A gimnáziumban idényszerű Irodalmi színpadunk van, amely iskolai ünnepségekre készít alkalmi műsort. Az, hogy a gimnáziumban nehezen adják a diákok magukat alkotó munkára, részben a túlterheltségükkel magyarázható. A tanítás naponta délután négylg-ötig is eltart. Ha a maradék szabadidőt lefoglalná a többletmunka, erősen hátráltatná a gimnazisták felkészülését. A magyar szakos kollégák is alaposan el vannak foglalva Iskolai és Iskolán kívüli feladatokkal. Diákjaink a múltban tagjai voltak a Szép Sző Irodalmi színpadnak. Sajnos, ez az együttes, amely sok felejthetetlen sikert megért, pár évvel ezelőtt feloszlott. Érezzük hiányát, mert alkalmat adott diákjainknak a magas szintű művészeti munkára. Sajnáljuk, hogy azóta az illetékesek nem találtak módot felélesztésére. Nem tagadom, a mostani helyzettel nem vagyok megelégedve, már csak azért se, mert az „anyag“ az alapiskolában adva van, s az alapiskolások nagy része nálunk folytatja tanulmányait, tehát ezeknek a gyerekeknek lehetőséget kéne adnunk. Helyzetünk viszont egy-két év után lesz könnyebb, amikor újra felduzzadunk a jelenlegi hétről nyolc osztályra. Ekkor még több lesz a művészeti munkára rátermett diákunk. Ehhez minden reményünk megvan, mert iskolánk lránt egyre nagyobb az érdeklődés. Dr. Balázs Agnes igazgatóhelyettes kissé szomorkásán bólintott. Arra gondolt, hogy az utóbbi években más természetű gondjai Is voltak az iskolának. Emeletráépítéssel kellett növelni a tantermek számát, ott vették ki részüket a munkából a tanári kar tagjai, de a diákok Is. A- mlkor szóra bírtam, ezt nyilatkozta: — Ügy érzem, rövidesen kulturális téren bepótolhatjuk az elmulasztottakat, s iskolánk bölcsője lehet különböző jellegű művészeti alkotó tevékenységnek. Lehetőségeink kétszeresek, hiszen két Iskola létezik egy fedél alatt. Ezt a kivételes alkalmat az eddiginél jobban ki is akarjuk használni. Hogy hogyan? Már erről is van elképzelésünk. A kulturális munka folytatására tulajdonképpen már akkor lehetőség nyílik, ha a gimnázium Irodalmi csoportja feltöltődik az alapiskolát befejező „tinódistákkal“. Már második éve működik az Árvácska gyermektánc- csoportunk. A távlati terv az, hogy aránylag jól felkészített táncosokat, évente 10—15 diákot adunk majd rendszeresen a Csemadok Oj Nemzedék tánccsoportjának. A szót ismét Máté József igazgató vette át: — A gimnázium kulturális életének gazdagításához tartozik egy leányénekkar megalapítása. Ebben Szakái Gábor operaénekes segít majd. Ha kevesen lennénk, számítunk a magyar ipariskolára. Amiben viszont nem bízunk, az a hajdani Délibáb felélesztése, jelenleg nincs erre a munkára felkészített pedagógusunk. A Jövőben megpróbálkozunk (külső munkatárssal együttműködve) a szóló-bábjétszással. Az igaz, hogy a gimnazisták nem időmlllio- mosok, de e művészeti ág műsorát otthon ts lehet próbálni, illetve betanulni. — Ténykedésünket érezhetően gátolja az is, hogy a SZISZ-nek nincs klubja, iskoláinknak pedig tornaterme. Főleg az utóbbi megléte emelhetné kulturális igyekezetünk színvonalát. Jóformán nincs hol próbálnunk, de jól jönne az Iskolai rendezvényekkor Is. A vers. és prózamondók évről évre országos szinten is képviselik iskolájukat. A gimnázium főleg a terminológiai versenyeken ér el jó eredményt. Tavaly és idén Is a harmadikos Csala Eszter lett az első. Szurkolunk, hogy sikerüljön maradéktalanul megvalósítani elképzeléseiket. Szőke István „Csengettyű" Gazdag József felvételei y
