Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-23 / 12. szám
R Erősen vonzott bennünket a tanítói pólya — Molnár László, Kaszás Ibolya ós Jakab Mária (balról jobbra) Gyarapítani szellemiségünket Pedagógusnapon a jövő pedagógusairól A városban egyáltalán nem működik egyetemi klub — Czap Mónika (baloldalt) és Liszkai Gusztáv „A (magyar) könyvek kézről kézre jártak, sokan közülünk csak akkor győződtek meg, hogy a magyarnak Is van irodalma, s hogy létezik olyan magyar könyv, melyet olvasni érdemes.“ Ezeket a sorokat Pulsz. ky Ferenc Irta le Életem és korom címmel 1884-ben kiadott memoárjában. Az idézet az eperjesi (ma Pre- äov) önképzőkörre vonatkozik, amely a múlt század harmincas éveiben a korabeli Magyarországnak a pápain, a debrecenin és a sárospatakin kívül talán legjelentősebb önképzőköre volt. Megalapítója a szlovák származású Székács József, tagjai között a harmincas években ott találjuk Pulszky Ferencet, Henszlman Imrét és Hunfalvy Pált. A kör igazi fénykora azonban 1839-ben kezdődött, ekkor vált vezető egyéniségévé az Aradról ide származott Sárosy Gyula. Neki már szoros kapcsolatai voltak a pesti Írókkal, szerkesztőkkel is. Itt kezdtek verselni a Vachott testvérek, Sándor és Imre. Sándor Vörösmarty kedvelt lírikusa lett, Imre pedig fe negyvenes évek tekintélyes szerkesztője, Petőfi „főnöke“. Ez a kör teszi nagy költővé Kerényi Frigyest Is, felvidéki útján őt látogatja meg elsősorban Petőfi, s nála találkozik Tompával. A harmincas évek végén itt tőispán Eötvös Ignác, aki fiát, Józsefet 1837-ben kinevezi a Tábla bírájává. így ez a szlováknémet város valóságos magyar irodalmi központtá vált, ahol a múlt század negyvenes évelnek majdani szellemi vezetői adnak egymásnak találkozót. De jelentős centruma lett a város a múlt századi szlovák irodalmi és közéletnek is. Elég olyan Irodalmárok nevét említeni, mint Jónás Zá- borsk?, Stefan M. Daxner vagy Pa- vol Országh-Hviezdoslav és Koloman BanSell. Az utóbbi kettő a Napred almanachban jelentkezett új költői generáció vezéregyénisége volt. E költők közül legtöbben e város főiskoláin tanultak, melyben a legmagasabb szintű iskolai oktatásnak jelentős múltja, mába nyúló hagyományai vannak. Ez a város vált a szlovák és a magyar munkásosztály internacionalista egységének, harcának szimbólumává: Itt kiáltották ki a Vörös Hadsereg támogatásával a Szlovák Tanácsköztársaságot 1919- ben. jelenleg itt működik a kassai (Koäice) Safárik Egyetem Bölcsészettudományi és Pedagógiai Kara s az ugyancsak Kassai Műszaki Főiskola néhány fakultása. A bölcsészkarról érdemes elmondani, hogy ukrán nyelv és Irodalom tanszékén képezik a csehszlovákiai ukrán nemzetiség leendő ukrán szakos tanárait. Talán ez Is hozzájárult ahhoz, hogy Preäov az utóbbi évtizedekben afféle ukrán kulturális központtá vált. Főiskolára készülő hazai magyar diákjaink ritkán veszik célba e várost, de azért itt is akad néhány közülük. A minap felkerekedtem, hogy meglátogassam őket. Micsoda útjaink ... Megérkeztemkor először a szállodai szobámat próbáltam elintézni Ügy látszik, nem nagyon hasonlíthattam saját magamra, mert a szálloda alkalmazottja Igen bizalmatlanul mért végig. KI is kérdezte rendre a személyi igazolványban szereplő adataimat. No de én voltam olyan Kevés a diáknak a szabadideje — Kassai Gyula ravasz, hogy mindent megtanultaml Minél kisebb város, annál nagyobb rend! — gondoltam, s ebbéli meggyőződésemben a pedagógiai kar kollégiumának portásnője is megerősített. Itt, mint minden rendes helyen, csak este nyolcig maradhat a látogató. Amikor elejtettem a hölgy előtt, hogy újságíró vagyok, s talán csak nyolc után lát újra, majdnem keresztet vetett e „rendkáromlás“ hallatán. Szántam-bántam bűnömet, mármint azt, hogy elárultam neki célomat. Felhagytam hát a győzkö- déssel, s elhatároztam, hogy akkor jövök le, ha majd végzek. Hát Így jutottam Molnár Laci ba- rátomék kollégiumi szobájába. De hogy Jutott oda a rám várakozó hét diák? Hogyan kerültek e város főiskolájára, és miért éppen Ide? A már említett Lacin kívül, aki a Rozsnyói (Roíüava) Gimnázium magyar tannyelvű osztályában érettségizett, a többiek valamennyien az ország legkeletibb sarkából jöttek. Kassal Gyula, Liszkai Gusztáv, Kaszás Ibolya a klrályhelmecl (Královsk? Chlmec) magyar, Kondás Péter a ki- rályhelmeci szlovák gimnáziumból érkezett. Czap Mónika és Jakab Mária pedig a Nagykaposi (Veiké KapuSa- ny) Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett. Beszélgetőtársaimat az köti össze, hogy valamennyien a pedagógiai kar hallgatói. Ez, persze, nem azt jelenti, hogy csak ezen a fakultáson tanul magyar diák. De ne vágjunk az események elébel — Erősen vonzott bennünket a tanítói pálya — vallották valameny- nyien, Gusztáv kivételével, de mtnd- annyluknak úgy tűnt, hogy Nyitra (Nitra) nagyon messze van, s az ottani pedagógiai fakultásra nehéz bejutni. Ezért választották Inkább PreSovot. Még mielőtt Ide jöttek volna tanulni, a városról nagyon keveset tudtak, legtöbbjük azelőtt nem is járt itt. Gimnáziumi tanáraik viszont Igen, talán ezért nem Is nagyon támogatták diákjaik elhatározását. Talán féltették őket a szlovák környezettől? — A nyelv nem okozott különösebb nehézséget — mondja a harmadéves Liszkai Gusztáv, aki matematikát és műszaki alapismereteket tanul, s Molnár Lacival jár egy csoportba. — És egy kellemes meglepetés Is ért: amikor elsőben beköltöztünk az intemátusl szobába, kiderült, hogy e szobának mindhárom lakója magyar. Azóta Is együtt lakunk. A csoportunkban egyébként négyen vagyunk magyarok. — Az enyémben meg ketten — veszi át a szót a másodéves Kondás Péter, aki kiböki egy „sérelmét“ Is: úgy érzi, hogy a magyar diáktársai nem tartják őt teljesen maguk közé valónak, mivel szlovák Iskolákba járt, holott ő szívesen van közöttük. Szlovákul tökéletesen beszél, így viszont csoporttársai gyakran rácsodálkoznak, ha magyarul hallják őt diskurálni. Itt, a város iskoláinak tanárai és diákjai egy-két kivételtől eltekintve nemigen szoktak magyar beszédhez, a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségről keveset tudnak. Leggyakoribb reakciójuk a magyar sző hallatán az, hogy az illetőnek nlncs-e fölösleges forintja, s hogy ha már magyar, akkor loglkusabb lett volna Magyar- országon tanulnia. De azért fel is lehet használni a magyar nyelvtudást. Péter például szakcikkeket fordít a tanszék részére, a többieket is gyakran hívják tolmácsolni, magyarországi vendégeket kísérni. Idő van? — Én kerestem a magyar társaságot — vallja az alső tagozatos tanítónőnek készülő Kaszás Ibolya —, de a pedagógiai karra járókon kívül másokra nem akadtam. Főleg azért nem, mert nincs alkalom az ismerkedésre. — A városban egyáltalán nem működik egyetemi klub, így a diákok legföljebb az iskola épületében, a menzán vagy vendéglőben találkozhatnak — magyarázza Molnár Laci. — Kocsmába pedig nem szeretek Járni. Már csak azért sem, mert a találkozás valószínűsége nagyon kicsi. — A bölcsészkarnak van egy klub. helyisége — mondja Gusztáv —, nagy ritkán vetítenek is ott filmet, meg diszkókat rendeznek, de másra nemigen futja az erejükből. Ml, magyar diákok, gyakran összedugjuk a fejünket egy kiadós, sokszor nagyon komoly beszélgetésre, biztosan mások is, de ez még nem kulturális élet. Magunknak programot nem szervezhetünk, mert arra meg kevesen vagyunk. Mária és Ibolya néha eljárnak Kassára, a Thálía előadásaira meg a Csemadok rendezvényeire. De — s ezt valamennyien megerősítik — nemcsak az a baj, hogy nincs klub, kevés a városban a művelődési lehetőség, hanem az is, hogy nagyon kevés a diákok szabadideje. S ennek oka szerintük az is, hogy nem egy esetben fölöslegesen rabolják el tőlük az időt. Molnár Laci például ezt mondja: — A fiúk most a harmadik évfolyamban katonai felkészítésre is járnak, hetente egyszer. De mivel itt nincs katonai tanszék, Kassára kell beutaznunk. Képzeld el, hajnali negyed négykor kelünk, késő délutánra érünk hazai Az ember olyankor már annak is örül, ha egy kis zene- hallgatásra marad Ideje. Megvacsorázik, aztán megy aludni. Kaszás Ibolya meg ezt mondja: I-* Az alsó tagozaton, mivel Itt nem szakosodnak a hallgatók, s nincs úgynevezett fő tantárgy, minden tanár úgy tartja, hogy az ő tárgya a legfontosabb, s azt kell a legtökéletesebben tudnunk. Még az úszás Is ide tartozik, amelyből különórákra járunk. Erre ids kel 11 Hagyomány és patina A riport bevezetőjében arról volt szó, hogy a főiskolai oktatásnak, s A csoportunkban két magyar diák van — Kondás Péter egyáltalán a művelődésnek hagyományai vannak a városban. Utcáinak történelmi épületei is valami „patinás“ múltat idéznek. Már nem először jártam itt, és — lehet, hogy nagyon szubjektiven — úgy éreztem, ez a patina annyira befedte a hagyományokat, hogy már ki se látszanak alóla. Ez a meggyőződésem a polgárokkal, szlovák és magyar diákokkal való beszélgetéseim után alakult ki. Végigjártam a pedagógiai és bölcsészkar közös, modern épületét, az ajtókon ott villogtak a docenseket, professzorokat, doktorokat, kandidátusokat és még ki tudja, miféle rendű és rangú személyeket hirdető táblák, de... s itt hosszú sorok következhetnének, elég, azonban a diákoik már tárgyalt hiányérzetéről szólnom: nincs kulturális élet. S még valami hozzáfűznivalójuk volt: — Nem ismerjük a múltat, sem a város történelmét. Se ml, se a szlovák diáktársaink. Sajnos! Csak azok a kivételek, akik történelmet tanulnak. De nemcsak a múltunkat nem ismerjük, hanem a jelenünket sem. Azon már nem lepődünk meg, hogy szlovák diáktársaink rácsodálkoznak magyarságunkra, és nem tudják elképzelni, hol is lehet az a Klrály- helmec, de azon Igen — mert ilyen is történt már —, hogy csehszlovákiai magyar szülök főiskolás gyermeke kérdezte: Ml az a Csemadok? Szakszervezet, vagy valamilyen, a Cedokhoz hasonló utazási Iroda? Nemzetiségi életünkről az itt tanuló magyar diákok leginkább csak a hazai magyar sajtóból szerezhetnek információkat, mert a Bodrogköz nagyon távol esik a központtól, Bratlslavától. PreSovba ezek az újságok ugyan nem Jutnak el, de otthon meg tudják venni vagy rendelni őket. Ügy látják azonban, hogy ez a sajtó nem mindig teljesíti küldetését, főként ami a friss és valósághű információk közvetítését Illeti. Akit nem üt el a villamos Diákkörökben az a mondás járja, hogy a város főiskoláját csak az a vigyázatlan diák nem végzi el, akit az utcán véletlenül elüt a villamos. Ehhez illik rögtön azt is hozzátenni, hogy itt villamos nem közlekedik. Mint minden általánosítás, ez sem teljesen igaz, tanáronként és szakonként változó a helyzet. De beszélgetőtársaim megegyeztek abban, hogy valóban, a sok tanítási óra ellenére sem igazán nehéz ez a főiskola. Azért Is állíthatták ezt, mert közülük ketten korábban Kassán a természettudományi karon is próbálkoztak. Van azonban e könnyebbségnek hátránya Is. Hogy ha egy Itt végzett matematika szakos tanár és egy természettudományin végzett között kell majd egy iskolának választani, hogy melyiket vegye fel, akkor minden bizonnyal az utóbbi mellett dönt. Főleg akkor, ha az illető Intézmény középiskola. Hogyha minden jöl megy, akkor az Írásunkban szerepelt hét diák Is elvégzi a főiskolát. Hol akarnak majd tanítani? Kondás Péter kivételével mindenképpen magyar taa- nyelvű iskolában, valahol a szülőföldjükön. Mint elmondták, képeseknek érzik magukat arra, hogy szlovák iskolában tanítsanak, de erkölcsi kötelességüknek tekintik nemzetiségünk szellemiségének gazdagítását, ahhoz pedig egyenesebb az üt a magyar tannyelvű iskolákon keresztül. Az álláskeresés gondja leginkább a már végzős alsó tagozatos Czap Mónikát nyomja. EJ is ment a Tőke- terebesi (TrebiSov) Járási Nemzeti Bizottságra, hogy ajánljanak neki valamilyen tanítói állást, de ott azt a választ kapta, hogy mivel a főiskolán szlovák pedagógusnak készítették fel, nem helyezkedhet el magyar tannyelvű iskolában. Furcsállja a helyzetet, mert hiszen egységes tantervek szerint tanítanak mindkét iskolában, egyként nevelik a gyerekeket a XXI. század Csehszlovákiájának a szlovák és magyar tannyelvű iskolák is. A többség magyarul szeretne tanítani, de erre speciálisan nem készülnek, úgy látják, hogy: — A szakkifejezéseket megbeszéljük egymás között magyarul is, tanulás közben általában magyarul gondolkodunk, magyar szakirodalmat Is olvasunk, ezért úgy gondoljuk, nem okoz különösebb nehézségeket az átállás a magyar nyelven vajó tanításra. És még hozzáteszik: — Amikor ezt a várost választottuk, tudtuk, hogy a speciális felkészülésre itt nem lesz lehetőségünk. Még egy kérdést tettem fej nekik: — Tanácsolnátok-e azoknak a csehszlovákiai magyar diákoknak, akik ide szeretnének jelentkezni, hogy jöjjenek? — Hogyha mindenképpen pedagógusok akarnak lenni, és Nyitrára nem jutottak be, vagy úgy gondolják, hogy az nagyon messze van, akkor jöjjenek. A szakmát itt 1* meg. lehet tanulni. A többi meg emberség kérdése. Kllnko Róbert (A szerző felvételei)
