Új Ifjúság, 1988 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1988-03-16 / 11. szám
új ifjúság 10 Korunk egyik alapvető ellentmondása az, amely az ember ős az őt Is magába foglaló szféra között feszül. Közös sorsunk függ attól, hogy milyen módon oldódik fel ez az ellentmondás. nalán megjelent „tabukhoz“. Ezek olyan tilalmak és magatartásbeli szabályok voltak, amelyeknek alapján később az erkölcs keletkezett. A híres szovjet tudós, Vlagyimir Vemad- szklj (1863—1945) már századunk kezdeNehéz emberek vagyunk?! Szükség van = globális ökológiai együttműködésre Abba a korszakba léptünk, amikor az embereknek, ha életben akarnak maradni, másként kell gondolkozniuk és élniük, mint eddig. Ez a tétel nem valamiféle felfedezés vagy feltalálás. Fokozatosan alakult ki és fokozatosan hódít meg egyre nagyobb számú embert, akiknek különböző az életmódjuk, a vallásuk, és eltérő élet- és politikai elveket vallanak. Az emberek kezdik megérteni, hogy ha nem változtatunk a dolgok jelenlegi rendjén, akkor az ember mint biológiai lény elpusztulhat. Jelenleg az egyes országok nemzeti keretben meghozandó intézkedései kihatásaikban hátrányosak lehetnek valamely más ország környezeti feltételeire, előidézhetik az egész földkerekség bioszférájának változását. A Mexikói-öböl elszennyeződése, ahol a Golf-áram kialakul, képes megváltoztatni például az áramlat jellegét, amit Európa éghajlata azonnal megérez. Napjainkban sokat írnak a savas esőkről. Ez szintén egész bolygónkat érintő csapás, amelynek méreteit egyelőre még nem eléggé tudatosítottuk. Azoknak a folyamatoknak a hatása, amelyeket a vegyipar fejlődése, a szén elégetése von maga után, egyre Intenzivebben érződik. Az atomerőművek szintén az egyik potenciális veszélyforrás hordozói az ökológiai stabilitásra nézve. Mindnyájunknak le kelt vonni a csernobili katasztrófa tanulságait. De vajon a gyújtó-, vegyi, de még inkább a nukleáris fegyverek raktárai nem alkotják-e az ökológiai egyensúly lehetséges megbontásának még hatalmasabb forrását? Hát az olyanfajta műszaki tervek, mint a folyók irányának megváltoztatása, nem válhatnak-e az egész emberiség szempontjából a létfeltételek megfordíthatatlan változásainak forrásává? Hiszen ezek a tervek technikailag megvalósíthatók. Még egy olyan elgondolás megvalósítása is rontotta a táj ökológiai stabilitását, mint a Kara-Bogáz-öblöt a Kaszpi-ten- gerrel összekötő szűk (200 méter) szoros elzárása. A tervet a nyolcvanas évek elején valósították meg, és az volt a célja, hogy fékezzék a Kaszpi-tenger felszínének párolgását, és ezzel megakadályozzák szintjének süllyedését. De a hidrológiai viszonyok kedvezőtlen változásán kívül semmi mást nem hozott. Most erről is sokat írnak, és a szorost, minden bizonnyal, újra megnyitják majd, de az országos érdekeknek máris érzékelhető kárt okoztak. De vajon hogyan történhetett meg ilyesmi? Ebben nemcsak a bürokrácia játszik óriási szerepet, hanem az is, hogy hiányzik az elemi ökológiai kultúránk, ős hogy nem tudunk ökológiai kategóriákban gondolkodni. De a legfőbb ok valószínűleg az, hogy nincs megfelelő törvény, amely kimondaná, hogy az ökológiai viszonyokra kiható minden tervet a Szovjet Tudományos Akadémia szintjén kell vizsgálatnak alávetni. Az akadémia rendelkezik ugyanis a megfelelő szakemberekkel, és olyan helyzetben van, amely lehetővé teszi, hogy a hatósági érdekek fölé eme kedjék. Mindenfelől leselkedik ránk az a veszély, hogy ésszerűtlenül használjuk fel a technika vívmányait. Az emberiség továbbfejlődése, civilizációnk haladása pedig jelentős mértékben éppen attól függ majd, hogy a tudósok mennyire lesznek képesek előre meglátni az ebből fakadó veszélyeket, és mennyire tudnak majd számot vetni gyakorlati tevékenységük ökológiai következményeivel. Ogy vélem, maximális óvatosságot kell tanúsítanunk még az olyan esetekben Is, amikor a tudomány megcáfolhatatlannak látszó bizonyítékot szolgáltat arra nézve, hogy a természeti folyamatokba való nagyarányú beavatkozásnak nein lesznek káros következményei Hiszen még nagyon sok mindent nem tudunk Csak nemrég kezdődött az ember ökológiáiénak beható tanulmányozása. Ezért cselekedeteink „ártalmatlanságára“ vonatkozó mai bizonyítékaink elégtelenek. Az ellenkezőjéből kell kiindulni, vagyis abból, hogy ha be kell avatkozni a természet folyamataiba, azt kell bizonyítani, hogy enélkül romlana az ökológiai helyzet, Az emberi tevékenység, bárhol legyen is a színtere, kihat minden más területre, s ezt mt sem bizonylt|a világosabban, mint az, hogy Itt Európában, többek között a Szovjetunióban nemcsak az atomfegyver Nevada államban végzett föld alatti kipróbálását regisztráljuk könnyen, hanem minden esetben rögzítjük a nemesgázok koncentrációjának növekedését is. Ez azt Jelenti, hogy bizonyos anyagok nemcsak a felszínre szivárognak föl, hanem a földgolyó ellenkező oldalán is észlelhetők. Minden hasonló jelenséget alapos tudományos elemzésnek kell alávetni, de nem utólagosan, hanem előzetesen, ha tisztán akarjuk látni cselekvésünk potenciális következményeit. Bolygónk ökológiai viszonyainak stabilitását érintő minden kérdésben nemzetközi együttműködésre van szükség. Nyilvánvaló, hogy nemzetközi ökológiai (rendszer) kutatóintézeteket kell létesíteni. Nem akarok belebocsátkozni abba a kérdésbe, hogy milyen legyen ezek jogi státusa. Egy valami azonban világos előttem: ezeknek olyan nemzetközi tudományos intézeteknek kell lenniük, amelyeket valóban tudósok hoznak létre tudósok számára, és képesek biztosítani a mérgezett „propagandahulladéktól mentes“, objektiv információk beérkezését. Az emberiségnek az ökológiai stabilitás problémáival kapcsolatban még soha nem volt olyan szüksége tárgyilagosságra, mint most. Ha nincsenek ilyen információk, akkor ki vagyunk téve mindenféle spekulációknak és kitalálóknak, amelyek rendkívül megnehezítenek mindennemű megállapodást, és veszélybe sodorhatják az emberiséget. Az efféle nemzetközi tudományos együttműködés lehetőségei spontán módon nyertek bizonyítást. Az emberek 1983-ban megtudták, mi vár rájuk, ha kirobban az atomháború. A sajtóban megjelentek a „nukleáris éjszaka“, a „nukleáris tél“ kifejezések. Ezek ma már hozzátartoznak a világközvélemény ismeretanyagához, és kihatnak az emberek gondolkodásmódjára a legkülönbözőbb országokban. Korparancs olyan nemzetközi intézetek létesítése, amelyek képesek, széles körű kutatási programokat megvalósítani, felbecsülni, hogy valamely nagyarányú akciónak mi a jelentősége bolygónk szempontjából, olyan intézeteket, amelyek konzultálni tudnak a kormányokkal és az ENSZ- szel. Ennek különösen a jövőre nézve van nagy jelentősége Tudományos eszköztárra van szükség, hogy tilalmakat és korlátozásokat fogalmazzunk meg, hasonlatosakat az emberi társadalom kialakulásának bájtén megfogalmazta a nooszféráról szóló tanításának fő tételeit. A nooszféra — az értelem szférája. Vernadszklj úgy vélte, hogy az emberiség fejlődése során feltétlenül eléri azt a szakaszt, amikor az embernek biológiai nemként való továbbfejlődése azt követeli tőle, hogy vállaljon felelősséget a bioszféra további sorsáért. A bioszférának át kell alakulnia az értelem szférájává — ez a civilizáció fejlődésének nélkülözhetetlen feltétele. Tanítása kidolgozásakor Vernadszklj valószínűleg úgy gondolta, hogy az átmenet a nooszféra korába — a Jövő zenéje, és nem sejtette, hogy mindez hamarosan, napjaink realitásává válik, amellyel nemcsak a tudósoknak, hanem a gazdasági szakembereknek és a politikusoknak is számolniuk keli. Már ma fontos döntéseket kell hoznunk az ökológiai problémák egész körével kapcsolatban. Holnap késő lehet, és az emberiség a bioszféra globális folyamatainak ellenőrizhetetlen és előre nem jelezhető körülményei közé kerülhet. Az emberiség természetesen a különböző országok, népek, embercsoportok ellentmondásos egysége volt a múltban, az ma is, és az lesz a Jövőben is. Valamennyinek különfélék az érdekei és céljai, eltérő a felfogásuk az élet értékeiről. Ez így van napjainkban, és nem lesz másként a Jövőben sem. Felmerül a kérdés: lehetséges-e Ilyen körülmények között mindenki számára elfogadható döntőseket hozni? A válasz bonyolult, és azoknak a nemzetközi intézeteknek speciális és elmélyült vizsgálatait igényli, amelyek létrehozásának szükségességéről már volt szó. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy számos esetben, különösen amikor ezek az esetek globális Jellegűek, elérhető az emberek kö. zött a kellő megegyezés. Ennek érdekében nem szabad megszűnnie veszélyérzetünknek; ösztönözve ez a veszélyérzet a tudósokat nemzetközi erőfeszítésekre és arra, hogy megértsék és megvalósítsák a nooszféra korába való belépést. Éppen abba a korba, amely elképzelhetetlen egy nemzetközi kutatási program kialakítása és Földünk kollektív értelmével hozott döntések nélkül. Nyikita Moiszejev akadémikus A Schönherz Zoltán ipariskola diákjaival arról a látszólag semmitmondó kérdésről tanakodtunk, mit tegyünk, hogy nagyobb legyen a tisztaság a szobákban. Én többször említettem egy olyan ember, A. Sz. Makarenko nézeteit, akit kortársai „fegyelmezetlen, nehéz“ embernek tartottak. A fiatalok felfigyeltek, s érdeklődve kérdezték: Ki az a Makarenko? Valóban, ki Is ő? Van-e mondanivalója a tanároknak, a nevelőknek, sőt közvetlenül a mai fiataloknak Is? Megpróbálom Idézni szellemét, gondolatait ügy, ahogy azt a nagy nevelő, a fiatalok barátja, tanácsadója legismertebb művében leírta. A mű eredeti címe Pedagógiai hősköltemény, de nem véletlen, hogy első magyar tolmácsoló! Az új ember kovácsa címmel fordították. Tehát e művet idézem egy-egy probléma kapcsán, hogy elgondolkozzunk, „nehéz“ ember volt-e, s barátunk, tanácsadónk-e ma Is. Napjainkban egyre több szó esik arról, hogy visszaesett a fiatalok közéleti tevékenysége, s mindez azért van, mert nem nyújt az Ifjúsági szervezet megfelelő távlatokat. Meg azért Is, mert az iskolákban, csoportokban felbomlott a közösségi élet. Ez már Makarenko korában is, mai kifejezéssel élve akut probléma volt. Nézzük, mit ajánl az első probléma megoldására. „Az ember nem tud úgy élni, hogy nem bizakodhat valami örvendetes dologban. .. Megszoktuk, hogy az emberben az erőt és a szépséget becsüljük a legtöbbre. Mindkét tulajdonság tisztán a távlatokhoz való viszonyának jellegétől függ. Akinek a magatartását a legközelebbi távlat, mondjuk, a mai ebéd , kilátása határozza meg, az ilyen ember a leggyöngébb. Ha beéri kizárólag önmagára vonatkozó, noha távolabbi kilátásokkal, akkor az ilyen ember értékesnek látszhat, de mégsem érezzük egyéniségének Igazi becsét és szépségét. Minél nagyobb az a kollektíva, amelynek távlatait az egyes ember magáévá teszi, annál szebb és magasabb rendű az Illető egyénisége.“ Makarenko első problémánk megoldására adott válasza tulajdonképpen magában rejti másik égető gondunk megoldásának kulcsát Is. Ez pedig nem más, mint a nagy, közös célok állandó tudata. „ ... Ez a társadalmi kötőanyag nem kapható öt kopejkáért minden utcai árusnál konferenciák vagy kongresszusok alkalmára, ez nem a legközelebbi szomszéddal való mosolygósán udvarias csipkelődés formája — ez valódi közösségtudat, a mozgalmi tevékenység és a munka egysége, a felelősség és segítségnyújtás egysége, a hagyományok egysége.“ Záradék helyett hadd idézzek még egy nagyon szép gondolatot. Válasz ez mindazoknak, akik szidják a mai ifjúságot, közben megfeledkeznek magukról, s támasz azoknak, akik tovább szeretnének lépni, csak nem tudják, hogyan. Pedig a munkahelyeken, iskolákban, diák- és ifjúsági közösségekben csak egy lehetősége, módja van: lépést tartani. Ezt a gondolatot a fegyelem kérdésén keresztül Makarenko így sűríti sokatmondó szentenciává. „A szovjet gyermekkollektíva fegyelmét csak egy dolog jellemezheti: a haladásra való törekvés. Nincs mit büszkélkedni olyan fegyelemmel, amely csak arról beszél, hogy mit nem szabad csinálni. Csak az olyan fegyelemre lehetünk büszkék, amely vezet valahová, amely követel valamit az embertől, mégpedig valami többet, mint az önmegtartóztatás.“ Anton Szemjonovics Makarenko születésének 100. évfordulójára március 13-án emlékezünk, de gondolataiból az év minden napján meríthetünk. Ritzko Béla
