Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-22 / 16. szám
\ új ifjúság 8 IPARISTA KIS SZÍNPAD Mensáros László előadói estjét ígérte április 3 óra a Kazinczy-napok résztvevőinek a rendezőség. Ki ne örült volna ennek a nem mindennapi szellemi csemegének? Nagy volt aztán a csalódás, hogy a műsor elmaradt. Ennek a csalódásnak köszönhetek azonban egy másik színházi élményt. Igaz, a kettő közé nem tehetek egyenlőség- jelet — ez érthető —, de nem is akarok. Az élményt elfogadom a maga varázsával, természetességével. A kassai (Kosice) Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola irodalmi színpada, az Iparista Kis Színpad előadta Szigligeti Ede Liüomfi című vígjátékát, bohózatát. Az iparisták e lelkes és tehetséges csoportjának a hírét már hallottuk, sőt sokan korábbi műsoraikat is láthatták. Most a Kazinczy-napok résztvevőinek is alkalmuk nyílt megtekinteni legújabb műsorukat, a Lillomfit. Színházba menet úgy terveztem, felteszek néhány kérdést a rendezőnek, Pásztó Andrásnak, hogy olvasóink közelebbről megismerhessék az iparisták kisszínpadát. A műsorfüzetben Hazatértünk címmel rövid ismertetés olvasható az eddig megtett útról, az eltelt tizenöt évről; amelyben minden lényegeset elmond magáról az IKSZ, így tehát feleslögessé váltak a kérdések. Hadd idézzük inkább helyettük a műsorfüzetet: „Tizenöt évvel ezelőtt szerveződött először színjátszó csoporttá az IKSZ — s ennek a másfél évtizednek két jellemzője tapintható ki: az évenkénti újjászerveződé» és emellett — ennek ellenére — az évenkénti előrelépés. Az őszi újjászületés, a csoport tagjainak 3—4 évenként való teljes kicserélődése mindig újakra, tapasztalatlanokra, minden diákcsoport fő jellemzője — és hosszabb ideig tartó fejlődésének legnehezebben legyűrhető akadálya. Az IKSZ-nek ezt az akadályt sikerült legyűrnie. Az első lépések során még kizárólag az iskola belső igényeinek kielégítése volt a cél: iskolai ünnepélyekre biztosított a csoport színvonalas műsort. Valami máig is megmaradt ezekből az időkből, minden darab ma is az iskola közönségének készül elsősorban — a többi ráadás. Nekik, az osztály- és iskolatársaknak tessék, ők tapasztalják, lássák, hogy mi mindent lehet közös akarással, munkával létrehozni. S egyszer, később majdani lakhelyükön talán majd ők is kedvet kapnak és hozzálátnak ... Ez a fontos, a többi ráadás... A következő lépések: ismert vagy nagyon aktuális mondandójű művek. Az Anyegin, a kisgyermekek és a felnőttek számára egyaránt sokat mondó Gyíkocska, Shakespeare, az önvizsgálatra ösztökélő, fanyar capeki rovarvilág — mindez egy kicsit védőpajzs is volt, sokszor saját gyengeségeinket is elbújtattuk a nagy nevek, az aktuálitás mögé. Már régebben is foglalkoztunk a kilépés gondolatával, egyszer már elkezdte a csoport a Karnyóné próbáit, de akkor visszakoztunk. Most hazatértünk a nagy vándorlásokból, kibújtunk a páncélból: nem véd már nagy név vagy bármi más — a mi mölt századbeli Liliomfinkat sikerre vinni nem lesz könnyű dolog. A sok-sok délutánt, szabadnapot kitöltő közös munkát a csoport nagyon élvezte, közös döntéssel a darab befejezését is módosította. Nagyon reméljük, hogy közönségünk számára hasonló örömöt sikerül szereznünk.“ • A diákok belefeledkezve a játékba, közvetlenül, tehetségük csillogtatásával mókáztak, bonyolították a cselekményt. A Li- liomfi sokszereplős darab, nehéz lenne valamennyi színjátszó diák teljesítményét elemezni (nem is ez volt a célunk), annyit azonban leszögezhetünk, hogy a tömérdek munkának megvolt az eredménye. A főbb szerepekben láthattuk Bélák Csabát (U- liomfi), Hovóny Zsoltot (Szellemű), Kalapos Árpádot (Szilvái Tódor), Jóba Hajnalkát (Mariska), Bartoll^ Katalint (Erzsi, a fogadós lánya) és Dobos Szilviát (Kamilla kisasszony). Elhisszük, hogy nem volt könnyű sikerre vinni a diákoknak ezt a múlt századbeli darabot — de sikerre vitték, és örömet szereztek a közönségnek. Reméljük, jövőre ismét tapsolhatunk az IKSZ-nek. — j — KALLÖDÖ TEHETSÉGEK Eredetileg nem állt szándékomban írni a Nagykürtös! (Veik? Krtíé) lárás vers- és prózamondóinak versenyéről —■ amelyet pedig egy évtizede rendszeres figyelemmel kísérek —, mivel úgy gondoltam, helyi jellegű és nem számíthat országos érdeklődésre. Amikor azonban végighallgattam a zsűri értékelését, mégiscsak érdemesnek találtam néhány gondolatot és észrevételt tolmácsolni a bíráló bizottság értékeléséből. Előbb azonban nézzük a verseny rövid krónikáját. A felnőttek, vagyis a IV. és V. kategóriában meglehetősen eltérő volt a jelentkezők száma. A IV. kategóriában csak egy vers- és két prózamondó indult. Az ipoly- varbói (Vrbovka) Talpas Erika Juhász Gyula Édesanyám című versét adta elő átéléssel. A Magyarországról érkezett zsűrinek könnyű dolga volt: nemcsak azért, mert kategóriájában nem volt ellenfele a versenyzőnek, hanem azért is, mert előadásával valóban kiérdemelte az első helyet. A két prózamondó kislány közül az ipoly- balogi fBalog nad Ipfom) Magyeri Erika bizonyult jobbpak a lukanyényeí (Nenince) Nozdrovicky Katinál. Mindketten részt vesznek a Rimaszombatban (Rim. Sobota) megrendezendő kerületi fordulóban. Ha jól emlékszem, a járási versenyek történetében egyszer sem fordult elő, hogy az V. kategóriában csak versmondók indultak volna. Három női és egy férfi szereplővel érdekesen alakult a versmondók vetélkedője. A Csemadok jb ezúttal is a Nőszövetség járási bizottságával közösen hirdette meg a versenyt, s mivel Kotoráné Bélák Rózsa (Nagykürtös) és Oroszlán Mária (Ipolynyék — Vinica) tavaly részt vettek az országos szavalóvers«nyen, a szabályok értelmében idén versenyen kívül bejutottak a kerületi fordulóba. Hogy most mégis szerepeltek, azzal magyarázható, hogy a Nőszövetség KB Szólj, költemény! címmel meghirdetett országos versenye járási fordulójának résztvevői voltak. Mint az várható volt, Kotoráné Bélák Rózsa, a Szólj, költemény! verseny többszörös országos győztese végzett ezúttal is az első helyen. A második helyezett pedig Oroszlán Mária lett. A Csemadokot két olyan tehetséges előadó képviselte, akikkel több évi kihagyás után találkozhattunk újra. Az ipolyhídvégi f ip. Predmostiel Trevalecz László szerezte meg az első helyet a nyéki Szaniszló Judit egyetemi hallgató előtt. Mind a ketten továbbjutottak, s ha jól emlékszem, a felnőtt vers- és prózamondók járási versenyében nem volt rá példa, hogy mindenki továbbjutott volna. És most a zsűri elnökének, Csikász István előadóművésznek a szavaiból idézek szabadon: Nagyon kellemes délutánt szereztek a versenyzők rendkívül jó szereplésükkel. öt kritérium szerint bíráltuk el Magyeri Erika teljesítményüket. Elégedettek vagyunk a műsorválasztással. Ami az előadást illeti, csupán három versenyzőnél okozott gondot, hogy a lehetséges 10 pontból 9-et vagy 10-et adjunk-e. Ezeknél a versenyzőknél hiányoltuk a belső dinamikát, a kissé szenvedélyesebb előadásmódot. A versenyzők kiejtése csodálatosan szép volt, fellépésük úgyszintén, s ugyanezt elmondhatom az előadott mű átéléséről is. Vagyis mindent ösz- szevetve: nagyon színvonalas verseny szem- és fültanúi voltunk. Ennyi szép és dicsérő szó után pedig nem szívesen tolmácsolok néhány kritikai észrevételt. Nem ünneprontásnak szánom, csak éppen a kedvező méltatástól felbuzdulva tolmácsolom a versenyen rendszeresen részt vevő előadók régi óhaját: közönség előtt rendezzék meg a szép szó ünnepét. A rendezők előtt ugyan nem ismeretlen ez a kívánság, de a korábbi, kevésbé jó tapasztalataikra hivatkozva azzal érvelnek, hogy erre a műsorra nem jön be a közönség. Igaz, valóban többször is megpróbálták közönség előtt megrendezni a versenyt, de kevés sikerrel. így aztán a nyolcvanas évek elejétől hagyományosan a nagykürtösi művelődési ház klubtermében rendezik meg a versenyt, és nem előzi meg semmilyen hírverés, a szereplők a szerény létszámú közönség is. Hogy a hiányos, felületes propagálásban, vagy az emberek érdektelenségében van a hiba, nem tudni, csak sejtjük, hogy mindkettőben. Az viszont nyilvánvaló, ha az illetékesek nem intézkednek sürgősen, tehetséges szavaló- ink érdeklődés és szereplési lehetőség híján néhány éven belül teljesen elkallódnak. Felkarolásuk ne csak a járási, hanem az országos nemzetiségi kulturális intézmény ügye is legyen. Kép és szöveg: Bodzsár Gyula Galla János, az öreg Csavargó A ROVAROK ÉLETÉBŐL A „Bratfi Capkové“ avagy a „Capek fivérek“ aláírás, illetve az ezen a néven ismert együttműködés, kollektív alkotás, markáns színárnyalata századunk első évtizedeiben Prága irodalmi életének. A kisvárosi jó hírű orvoscsalád két fiúgyermeke, Josef (1887—19?5) és Karel (1890—1938) életét egyaránt a művészetnek szentelte. A különbség kettejük között azonban az, hogy míg Karel, akit a „minden idők legnagyobb cseh dramatikusa“ jelzővel illettek, kizárólag az irodalomnak hódolt, addig Josef képzőművész létére az irodalommal Is kacérkodott. Legegyénibb közős alkotásuk egy színpadi mű, amelynek ősbemutatója ugyan Brnó- ban volt, az igazi sikert, még az elutasító ítéletek ellenére is, 1922-ben a prágai Nemzeti Színház bemutatóján aratta. Ez a mű pedig nem más, mint a „Se zivota hmy- zö“, illetve a Rovarok életéből címen ismert allegórikus komédia. Capekék ebben a színpadi víziójukban egészen Aiszóposz eszmevilágába nyúlnak vissza. Ez az ógörög író teremtette meg az állatmeséket, amelyekben az állatok emberi tulajdonságokkal vannak felruházva; ezek útján áttételesen tolmácsolják az Írók az erkölcsi mondanivalót. Capekék színpadi műve — amely előjátékból, három önájló epizód-hói és epilógusból áll — is ezt ä módot követi. Az előjátékban ismerkedünk meg az öreg Csavargóval, a központi emberi figurával, aki nem más, mint az írók szócsöve, s mint ilyen, gondolataival kommentálja és összegezi a látottakat. Az első képben a röpködő-szerelmeskedő tarka pillangókat ábrázolva a felelőtlen, könnyelmű, csapongó ledér életet ítélik el, a másodikban a vagyongyűjtő ganajtúró-házaspár sorsán és a családalapító tücsökházaspár tragédiáján keresztül a harácsolásról, a kicsinyes egyéni önzésről festenek színes tablót, a harmadikban a két ellenséges hangyaboly egymás ellen folytatott háborúskodásával a militarizmus fölött ítélkeznek, az epilógusban pedig a Csavargó halálát a megújuló élettel szembe állítva hangsúlyozzák a mű végső optimista kicsengését. Ján Cikker szlovák operaszerző, legújabb — kilencedik — színpadi művének alapjául a Capek fivérek híres művét választotta, s így Janécek után — aki a Makro- pulosz-ügyet zenésítette meg — Cikker az, aki zenei köntössel látott el Capek-alko- tást. Cikker azoknak a kortárs szerzőknek a táborába tartozik, akik zenedrámai alkotásaikhoz, operáik szövegkönyvéhez a témát a világirodalom nagy alakjainak műveiből merítik és formálják saját elképzelésük szerint. így jutott el Ján Cikker is a juro Já- noéík és a Bajazid bég után Dickens, Tolsztoj, Romain Rolland, Shakespeare, Kleist és Mikszáth Kálmán egy-egy művén keresztül a Capek fivérekig. Ha pedig végigtekintünk a felsorolt szerzők hangokba öntött művein, nem nehéz kiérezni azt a központi gondolatot, amelyet röviden Cikker humanizmusának, az emberi és erkölcsi újjászületés témájának, illetve a szerző emberszeretetének lehet nevezni. Cikker zenéje nem avantgárd ugyan, de megfelel a modern kor ízlésének. Legnagyobb értéke pedig a hangulatteremtés, amely pompásan ível a pillangók könnyed csapongásátói a hangyarobotok harcosko- dásáV kísérő' keményén lüktető ritmikáig, hogy áz epilógusban az apoteózis fényében ragyogjon fel. A színrevitel — melyet Branislav KriSka ötletes rendezése, Ladislav Vychodll atmoszférát lehelő díszlete és Helena Bezáko- vának Jozef Capek rajzvázlatait is figyelembevevő jelmezei határoznak meg -— kimondottan jól sikerült. A több mint húsz énekszólamot igénylő művet Viktor Málek vezényli, s a színház két színvonalas szereposztásban adja elő — igaz, egy-két szólista több szerepet is alakít. A központi személy, az öreg Csavargó szólama ismét mélybaritonra íródott, amelyet Juraj Hru- ban és Galla János eltérően, de egyaránt kiválóan tolmácsoltak. Varga József Mit jelent az OIRT? Napjainkban a rádió és a tévé nélkülözhetetlen tömegkommunikációs eszköz. Mindkettő küldetése: tájékoztasson bennünket a fontos eseményekről, Illetve szórakoztasson. Annak ellenére, hogy szinte mindennapos „használati“ cikké váltak, általában keveset tudunk múltjukról, keletkezésükről, a rádió- és tévétársaságok nemzetközi együttműködéséről, és ezek szervezetéről. Mi is az az OIRT? Nem más, mint a rádió és a televízió nemzetközi szervezetének francia rövidítése (Organisation Internationale de Radiodiffusion et Television). Tavaly februárban rendezték meg Prágában a rádió- és tv-szervezetek nemzetközi világkonferenciáját. A Prága-Strahov nemcsak hazánk lakossága körében ismert, hanem szerte a világon, mivel Strahov 1950-től az OIRT székhelye. Tavaly volt negyven éve, hogy a brüsszeli nemzetközi konferencián — amelyen 22 ország képviselői vettek" részt — megszületett a rádió nemzetközi szervezetének megalakulásáról szóló döntés. 1946. június 28-án alakult a rádiós szervezetek únlójaként ÖIR néven. Később, amikor Európa-szerte lényegesen megromlott a politikai helyzet, több nyugati ország kilépett a szervezetből, és megalapította saját, különálló szervezetét EBU néven (Europena Broadcasting Union), amelynek székhelye Genfben volt. A későbbiekben a tévénél Is fejlődés mutatkozott. 1959-ben a Helsinkiben megtartott ülésen elhangzott a kérdés: „Mi lenne, ha a rádió nemzetközi szervezete foglalkozna a televíziós problémákkal ts?“ Ezt követően az addigi OIR rövidítéshez hozzácsatolták a ,,T“-t (Télevtsion), így Jött létre a ma is jól ismert hivatalos rövidítés, az OIRT. Az OIRT-on kívül még léteznek további regionális szervezetek Is, mint pl. a már említett EBU Európában. Ázsiában, az ABU (Asia Pacific Broadcasting Unton), az aráhlai ASBU (Arab States Broadcasting Union), valamint az afrikai URTNA (Union of National Radio and TV Organisations of Africa). Ab OIRT világviszonylatban az egyetlen olyan szervezet, amely négy világrész államait tömöríti magába. Manapság már az „Intervízió“ fogalma Is közismert a tévénézők körében; 19611-ban vált Ismertté a Dmltrlj-Sosztakovics zenéjéből kiragadott szignállal. Az Intervízió lehetővé teszi a szervezeten' belül a tagállamok közti műsorcserét — ezen elsősorban a híreket és a tudósításokat értjük. Az előbbieken alapszik az ún. „Intersput- nik“-féle rendszer is, amely 1970-ben jött létre. Ennek segítségével jutnak el hozzánk a nagyvilág hírei, amelyeket a tévé még ugyanazon a napon közvetít. Az OIRT elsőként alkalmazta a műsorátvitelnél az ún. „kozmikus összekötő utakat“, amelyek a tévéáilamások az egymástól távol eső földrészek együttműködését is lehetővé teszik, mint pl. Kuba, Vietnam vagy Mongólia között. A műsorcsere kezdési időpontja 15 óra 15 perc. Először telexen különböző műsorajánlatok érkeznek. Az egész folyamatot egy koordinátor irányítja Prágában. Erinek köszönhető, hogy az Intervízió több mint 100 millió tévénézője Európában megtekintheti a nagyvilágból érkező legfrissebb híreket. Az OIRT olyan önkéntes szervezet, amely nem bizonyos programpolitikai határozatokról ad hírt, csupán tartalmi szempontból értékes, sokatmondó, figyelemre méltó műsorokat ajánl tagjai figyelmébe. Tavaly Prágában a nemzetközi rádió- és tévéállomások 5. világkonferenciáján kellő figyelmet szenteltek a kölcsönös nemzetközi együttműködésnek és a nemzetközi műsorcserének, amelyen kilenc nemzetközi szervezet 170 képviselője vett részt. A vitaülés fő témáját a sportrendezvények közvetítésében felmerülő hibák képezték, a résztvevők fontosnak tartották a problémák mielőbbi kiküszöbölését. Mik az elvárásaink az OIRT-vel szemben? Elsősorban az, hogy továbbra is ügyeljen a műsorok színvonalára, valamint arra, hogy a lehető legérdekesebb és legfrissebb hírekkel szolgáljon a tévénézőknek és a rádió hallgatóinak. A műsorcsere lehetővé teszi az egész napos (NON STOP) rádió- és tévéközvetítést, aminek következtében rohamosan növekszik a rádióhallgatók és a tévénézők száma. Az Eurovízió az Intervízlóval adott először közösen Rómából közvetítést az olimpiai játékokról, utána pedig 1963-ban az ENSZ kongresszusáról. Papp Sándor
