Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-25 / 8. szám

I

Az átlagéletkor 28 év

Látogatás az Üj Otthon Bútorgyárban

Kapinusz Istvánná Szemén Saroltával

gatő szavainak igazáról. Először a kárpitosműhely szabás-varrás részlegén álltam meg. Nem véletlenül. Itt dolgozik ugyanis Ka- pinusz Istvánná mesternő, aki kezdettől fogva a gyár alkalmazottja, tehát eléggé avatott véleményt mondhat. Eléggé furcsa pályamódosítással került a bútorgyárba. A Nitrai Pedagógiai Főikola elvégzése után tizennégy évig tanított Királyhelmecen. Bár rajongásig szerette a tanítói hivatást, e- gészségügyi okokból otthagyja a pályát, s ide jött. Azt mondja, nem bánta meg. Huszonkét nő dolgozik a keze alatt. Lassan másfél éve, hogy brigádrendszerű munkaszervezés és jutalmazás alapján dolgoznak, ők az első fecskék. A kísérlet bevált. Mind a gyár, mind a dolgozók szempontjából.

— Legalább 150—200 koronával emelkedett az átlagkeresetünk — mondja. — Miután áttanulmányoztam a feltételeket, beszéltem az asszonyokkal. Elmondtam nekik, mit jelent ez a gyakorlatban, mibe vágunk bele. Azt mondták, megpróbáljuk. Az üzem vezetőségével megegyéztünk, hogy ha nem válik be, visszaléphetünk. Erre azonban nem került sor, mert megtaláltuk a számításunkat. Ügy hiszem, a gyár is, mert legalább 10 százalékkal emelkedett a teljesítmény. Tudjuk, miért dolgozunk, tehát kedvvel csináljuk. A brigádrendszernek az is az előnye, hogy a szerződés értelmében a jövedelem akkor is szavatolt, ha a gyár vezetőségének hibájából elakad az anyagszállítás. Ügy hiszem, kevesen tudják, mi is az a brigádrendszerű munkaszervezés és jutalmazás, s ezért viszo- lyognak tőle. No meg azért, mert az emberek görcsösen ragaszkodnak a régi, megszokott módszerekhez. De már más részlegekről is érdeklődtek, például Kocsisné a ragasztó részlegről, hogy mi is ez a brigádrendszerű munkaszervezés és jutalmazás, jó lenne, ha máshol is bevezetnék, mert minden részleg munkája összefügg, s ha valahol akadozik a termelés, annak mi is kárát látjuk. Viszont, ha máshol is növekedne a termelés, azzal ml is csak jól járnánk.

A mesternő szavait támasztja alá Szemén Sarolta varrónő, aki jó egy éve lőtt a gyárba. Kezdetben csak úgy 1800 korona körül keresett, most kétezren felül. A szomszéd műhelyben Király Lász- lóné viszont már háromezren felül. Igaz 30—32 túlórával.

Egyébként az üzem egyik be vált módszere a rugalmas munkakezdés. Az üzem vezetősége a mindennapi munkábajárás keletét a vezetőségi értekezletén dönti el, ahol figyelembe veszi az itt dolgozó kisgyermekes anyák problémáit, és a nyújtott műszakokat akkor tűzik ki, amikor az üzemnek is, nekik is megfelel.

— Ahol ennyi asszony dolgozik, és ahová annyi távoli helyről járnak be, ez a legcélszerűbb — mondja az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke. — Elvégre az asszonyoknak el kell látni a gyerekeket, elvinni őket óvodába, bölcsődébe. Vannak, akik 20—30 kilométer távolságról utaznak, az autóbusz- és vonatjáratokhoz kell igazodniok. Kötött munkaidő legfeljebb ott van, ahol a munkafolyamatok egymáshoz kapcsolódnak, például a megmunkáló részlegen, ahol két műszakban dolgoznak.

Minden jel arra vall, hogy a gyár kezd kigyógyulni gyermek- betegsébeiből. Míg korábban örültek, ha valaki munkára jelentkezett, mondja Furik Árpád, most már válogathatnak, és alaposan fontolóra veszik, kivel kötnek munkaszerződést. Javul a szociális gondoskodás, van legényszálló, üzemi óvoda, igyekeznek a dolgozók lakásgondjain is enyhíteni. Nyilván igaza van az igazgatónak, hogy egy munkásnemzedéknek kell felnőnie ahhoz, hogy minden a legjobb kerékvágásba kerüljön. Ez a nemzedék már felnövőben van. Ráadásul „szemtelenül“ alacsony, 28 év a gyár munkásainak átlagos életkora. Ha ezek a fiatalok beletanulnak a szakmába, a királyhelmeci bútorgyárnak bizonyára nem lesznek gondjai.

Gálya Gabriella, a SZISZ üzemi bizottságának titkára is alátámasztja, hogy ez a mai már egy mindenre fogékony, majdhogynem igazi munkásnemzedék. Tavaly, az első eredmények után mindenki belátta, hogy itt érdemes dolgozni, nem múlt el hónap, hogy valamelyik szombaton ne szerveztek volna ifjúsági műszakot a tervteljesítés érdekében. Szívesen jöttek az adminisztrációból is. Erre korábban nem igen volt példa.

Talán a szakmunkásképzés kérdését kéne még megoldani. Jelenleg SpiSská Nová Vesben képezik a szakmunkástanulókat. Csakhogy ...

— Csakhogy rendszerint otthagyják az iskolát, és mi vajmi keveset tehetünk ez ellen — mondja az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke. — Inkább helyben, más szakmát tanulnak. Két évvel ezelőtt harminchat tanulót vettünk fel, tizenhármán maradtak, köztük csak öt fiú. Tavaly tizenhat tanulót vettünk fel, ebből tíz lány. Viszont a bútorgyártás nem leányszakma, ráadásul ők is csak azért jönnek, mert nincs más választásuk. S ha valami más lehetőség adódik, gondolkodás nélkül mennek. Jó lenne, ha a felsőbb szervek helyben oldanák meg a szakmunkásképzést.. A tanulók nem szökdösnének meg és olcsóbb is lenne. Kiszámítottuk, hogy míg itt csak hatszáz koronába kerülne egy tanuló havi oktatása, ott 1300 koronát fordítunk rá.

Meggyőződésem, hogy a király- helmecí bútorgyár ezt a gondot is „kinövi“, és olyan termékekkel látja majd el a piacot, amelyre büszkék lehetnek. Ha Etela, Etna, Figaro ülőgarnitúrával vagy On- dava bútorfallal találkoznak, gondoljanak rá, hogy Királyhelmecen, a Bodrogközben készülnek.

Palágyi Lajos

A szerző felvételei

A szakszervezeti elnök Éva Cunderlíková munkásnővel

Fülek (Filakovo), gimnázium, reggel nyolc óra 40 perc. Az osztályban síri csönd. A tanár a fűtőtesthez támaszkodva a táblát figyeli. A diákok „válogatottja" is a táblára Irt szöveget tanulmányozza, ahová pár perccel ezelőtt írták fel a matematikai olimpiász négy feladatát.

Már elütötte a delet, amikor ismét az osztályba lépek. A reggeli, köze! húsz fős társaság négyre zsugorodott. Klein tanár- elvtárs súgja, hogy közülük hárman az I. A-ból, vagyis a magyar tanítási nyelvű osztályból vannak. A körző, vonalzó, zseb- számológép és egyéb kellékek nemsokára a helyükre kerülnek, véget ér a munka, leadlák dolgozataikat. A lazítást már én is elősegítem, lavaslom, beszélgessünk egy kicsit.

— Hogy „ízlettek“ a példák? Nehezek voltak?

— Első olvasásra úgy tűnt, igen. Mikor többször is figyelmesen átgondoltam, kezdett előttem megvilágosodni, minden és rájöttem nem is olyan nehezek — mondja Fehér Mária. — Lényegében semmi olyannal nem találkoztam, amit ezidáig ne tanulunk volna.

Perencséi Renáta hozzátette:

— Egyikünket sem ért váratlanul a dolog, hisz Kálosi tanár elvtárssal már számoltunk hasonló példákat, házifeladatul is kaptunk gyakorló feladatokat, az utóbbi hetekben nyakig benne voltunk a matemaNyakig a matematikában

Fehér Mária, Szőke Gábor munka közben

tikéban. Nem mondom ezt keserű szájízzel, mert nekem a matematika a kedvencem, odahaza sokkal többet foglalkozom vele, mint amennyire az iskolában szükségem van.

Pintér Zsófia sem marad szótlan:

— Én is szeretem a matematikát, véleményem szerint négy óra elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember alaposan átgondolja a példákat, a megoldás lehetőségeit. Volt ugyan két olyan példa, amelyet nekünk csak próbálgatással, behelyettesítéssel kellett megoldani, de erre is bőven futotta időnkből. Mi, utolsók, biztosra mentünk, ezért nem adtuk le már korábban dolgozatainkat.

— Hogyan érzitek — vagy esetleg tudjátok is — sikerült-e mindent maradéktalanul és helyesen megoldanotok? Van-e reményetek a továbbjutásra ebből az iskolai fordulóból?

Marika: — Hát erre nehéz egyértelmű választ adni. Én elvégeztem a próbákat is, -vagyis meggyőződtem a megoldás helyességéről, de az sem kizárt, hogy egy-egy

példánál létezik több megoldás is. Ami pedig a továbbjutási esélyeket illeti, ebben csak bízni lehet.

Renáta: — A leadás után összehasonlítottuk az eredményeket. Megegyeznek, így mindhárman egyaránt rosszul, vagy jól dolgoztunk. Én az utóbbit tartom valószínűnek. Szerintem nem is a győzelem fontos...

Zsófia: — Az elmondottakhoz annyit tudnék hozzátenni, hogy mi mindenképpen győztünk. Képviseltük osztályunkat, iskolánkat, és számomra már ez is kitüntetés. Ha esetleg nem is jutnánk tovább, el nem csüggedünk, jövőre újra lesz olimpiász, újra megpróbáljuk. Ezután a megméretés után nőtt az önbizalmam, felébredt bennem a versenyláz, a matematika utáni fokozott érdeklődés és úgy érzem, egy bizonyos kezdősebességet is adott a további tanuláshoz. Ez most, a második félév küszöbén nagyon is jól jön.

A lányokat én sem nyugtattam meg eredményeik helyességéről, egy észrevételem viszont volt: A harmadik példa b részét, amely lényegében önálló feladat volt, egyikük sem számolta ki, sőt bele sem kezdett, mondván, ez csak szorgalmi feladat és csak akkor veszik figyelembe, ha a 3a nem sikerült. Diák mivoltukat tehát nem hazudtolták meg, de mi lesz, ha pont ez fogja eldönteni a továbbjutás dilemmáját?

Polgári László (A szerző felvétele)

fordulása egyedül az ő személyével függne ö^sze:

— Minden új gyár beindítása nehézségekkel jár. Tudom, mert Sabinovban már ott voltam egy gyár beindításánál. Általában három évig tart, míg minden a rendes kerékvágásba kerül. Sabinovban is szűzföldön, libalegelőn kezdtük, akárcsak itt. Az embereknek meg kell szokniok az üzemi fegyelmet, amely a mezőgazdasági termelésben, amelyet erre felé űznek — hát hogy mondjam: egy kicsit lazább. A munkapszichológia nyelvén erre azt mondjuk, hogy az ilyen émberek üzemi alkalmassága csökkentett. Menet közben kell velük elsajátíttatni az ipari fegyelmet. Egy munkásnemzedéknek kell felnőnie, hogy ez mindenkinek, a vérébe szívódjék. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy errefelé nem elég dolgosak az emberek. Ellenkezőleg. Igenis szorgalmasak, dehát a szakmai ügyességet senki sem kapja örökségül a bölcsőjébe. Természetesen volt hiba az irányításban is. Amikor először ültem be az igazgatói székbe, az asztalon egy igencsak vastag dossziét találtam, amelyben az elődöm azoknak a névsorát tartotta, akiket fegyelmi eljárásra javasolt. Nem rám tartozik, hogy a munkáját értékeljem, de így nem lehet irányítani. A dossziét szépen elsüllyesztettem a szekrény aljába. Az én elvem, hogy az embereket nem büntetni kell, hanem meg kell nekik magyarázni, mit várunk tőlük, és hogy milyen anyagi juttatás jár érte. A jelek azt mutatják, hogy ez a módszer helyes.

Körülnéztem a gyárcsarnokokban, hogy meggyőződjem az igazÁ Spisská Nová Ves-i Nov? do- mov (Új Otthon) Bútorgyár fióküzeme Király helmecen (Králov- sk? Chlmec) 1979-ben kezdte meg a termelést. Kezdetben azonban úgy tűnt, azoknak lesz igazuk, akik azt mondták, hogy teljesen értelmetlen dolog bútorgyárat nyitni ott, ahol a bútorgyártásnak semmilyen hagyománya nincs. A- kadozott a termelés, a termékek minőségére sok panasz érkezett, a tervfeladatokat évekig még csak meg sem közelítették.

Valóban igen rossz hírek terjengtek a gyárban uralkodó állapotokról, az alacsony keresetekről, Az emberek átjáróházn§k tekintették a bútorgyárat, a munkaerővándorlás óriási méreteket öltött. Néhány évvel ezelőtt megfordultam ott, és a kép láttán letettem arról, hogy megírjam be- i nyomásaimat. A helyzet alaposabb 1 és körültekintőbb elemzést igényelt volna. i

Aztán ősszel levelet kaptam Fu- 1 rik Árpádtól, a szakszervezet üze- , mi bizottságának elnökétől, hogy a gyár a vállalat öt üzeme közül j első lett a szocialista munkaver- . senyben, a termékminőség tekin- ‘ tétében második. Ez elég indíték j volt ahhoz, hogy újra ellátogas- j sak a gyárba.

Furik Árpád szerint — s mint . később kiderült, nemcsak szerinte \ — valóban száznyolcvan fokot , változott itt az élet. A gyár egyen- , letesen teljesíti a tervét, a termé- ] kék minőségére — 70 százaléka < a Szovjetunióba készül — nincs , panasz. A munkaerőállomány ál- ] landósult, az átlagkereset tavaly , 2339 korona volt, és sokan van- j nak, akik háromezer koronán fe- . lül is keresnek. Ugyanakkor a ( gyár 649 alkalmazottja közül 372 , nő, s 20 százalékának semmilyen s szakképzettsége sincs. j

Az új korszak az új igazgató I kinevezésével vette kezdetét, így f mi sem természetesebb, hogy gyár- • látogatásom is nála, Stefan OndáS < mérnöknél kezdődött, aki mindé- ( nekelőtt igyekezett elhárítani azt a feltevést, hogy a dolgok jobbra t