Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-11 / 6. szám
Február 5 — 8-a között rendezték meg Martinban a Politikai Dalok Szlovákiai Fesztiváljának tizenötödik, jubileumi évfolyamát. A fesztiválon nagy sikerrel szerepeltek a Heöko testvérek is. Bővebb tudósítást a fesztiválról lapunk következő számában hozunk. A SZJSZSZKB LAPJA *»XV évf. 1987. 2. 11. Ara 1.- Ki» LAPUNK TARTALMÁBÓL? Az akupunktúráról a 3. oldalon üzem a szövetkezetben — lapunk 4. oldalán írunk Találkozás a Kwai folyó hídjával — 5. oldal Batta György a Matesz színpadán — 8. oldal Veronika válaszol a 12. oldalon IDŐSZERŰ GONDOLÁTOK Talán nem kell hangsúlyoznunk, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség munkájában milyen rendkívüli szerepük van a fiatal kommunistáknak. A párt közveti'é- sükkel gyakorolja vezető szerepét, nyeri meg az ifjú ság széles rétegeit. A párt bizalma az Ifjúság alkotóereje és képességei, valamint érdeklődése a fiatalok problémái iránt és megfordítva a dolgot, az ifjúság bizalma a párt politikája iránt egyebek között kifejezésre jut abban, hogy példátlan módon gyarapodik a fiatalok száma a CSKP soraiban. A párt XIV. kongresz szusa óta a CSKP soraiba 970 ezer laejelöltet vett fel. és ezeknek 90 százaléka 35 éven aluli fiatal volt. A kedvező eredmények ellenére szükséges azonban, s ezt hangsúlyozta a CSKP KB tavalyi júniusi 3. ülése is. hogy a pártba döntő hányadban 35 éven aluli fiatalokat vegyenek fel, s a fiatal párttagokat az eddiginél nagyobb méretekben bízzák meg azzal, hogy éppen az ifjúsági szervezetben fejtsék ki tevékenységüket. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a SZISZ-alapszerveze tek, amelyeknek jogukban áll tagjelölteket javasolni a CSKP soraiba és betölteni a kollektiv ajánló szerepét, következetesebben és kezdeményezőbben tegyenek eleget ennek a megtisztelő kötelességüknek, jobban ügyeljenek a javasolt tagjelöltek erkölcsi, politikai és szakmai arcélére, s valóban a legjobb fiúkat és lányokat javasolják. JAROSLAV JENERÁL, a CSKP KB tagja, a SZISZ KB elnöke Enyém, tiéd, övé A mikor három-négy évtizeddel ezelőtt a falust emberek még csak találgatták, milyen lesz a szövetkezet —1 ahogy akkor mondták: ,fl kolhozrendszer’ —, úgy ítélték meg saját lövőjüket, hogy .fiemmi sem a miénk, minden a másé’ korszak köszönt majd rájuk. Ki hitte volna akkor, hogy évtizedekkel később még mindig vita lesz az ,jenyém, tiéd, övé“ körül? És íme: még most a kétezredik év közelében is sok baj van a tulajdonnal. Még mindig akadnak emberek, akik perelik egymás házát, telkét vagy egyéb tulajdonát. Még mindig akadnak testvérek, akik nem tudnak békésen megosztozni az örökségen. És egyre több elvált házaspár veszekszik a közös vagyon megosztása miatt. Ma Is akadnak olyan emberek, akik így gondolkoznak: „Ami a tiéd, az az enyém is: ami az enyém, ahhoz semmi közöd.“ Igyekeznek elvenni a másét, de adni nem adnak senkinek: gyűjtik, halmozzák a javakat, szükségleten felül, mintha örökké élnének, mintha a haláluk után magukkal vihetnék, amit összegyűjtöttek. Lassan, nagyon lassan tölti be tudatunkban a megjelelő szerepet az „enyém, tiéd, övé“ mellett a „miénk“ fogalma. Évtizedekkel ezelőtt államosítottuk, a nép tulajdonává tettük a gyárakat, bányákat, bankokat, de a miénk tudafa még ma sem hatolt be kellően az agyakba. Amikor a munkás dolgozik a gépe mellett, készíti a gyár termékét, nem mindig munkál a szívében az érzés, hogy a szerszám, a gép, a termék a miénk, azt meg kell becsülni, annak jónak, szépnek kell lennie. Sokan csak a hó végi borítékot és a benne lévő pénzt tekintik tulajdonuknak, nem érzik az összefüggést a boríték és a termék között. Még kevésbé érzik az összefüggést a munkájuk minősége és a gyár fejlődése között. Nem is szólva az épülő, szépülő ország, a mindennapi munka és a fizetési boríték összefüggéséről. A tulajdont sokan még ma is csak az „enyém“ fogalmában látták, érzik. Az enyém pedig csak az, ami a zsebemben, lakásomban, házamban, nyaralómban van. A gyár és az ország mintha valaki másé volna, vagy legalábbis kevesen érzik, hogy az övék is, hogy a miénk. Az „enyém“ még akkor is erősebb a szívben, ha a haszon nagyobb része már a „miénk":ből származik. Nem jó ez így, mert amíg a miénk fogalma nem tudatosodik kellően, nem válik valódi érzéssé és alkotóerővé, addig a munka minősége csak lassan javul és nem lesz kielégítő. Amíg az ember nem érzi, hogy a „miénkben“ is magának dolgozik, addig csak a munkaerejét vagy a szellemi képességeit adja a bérért, nem társul a munkájához a szíve, lelke, szeretete, a többet, jobbat akarása, gyári büszkeség, a nemzeti öntudat, a hazafiság. Amikor a termelés jobb, gazdaságosabb útjait keressük — a szervezés, irányítás, vezetés javítása mellett — nem szabad megfeledkezni az enyém, tiéd, övé, miénk, tiétek és övék tudatának alakulásáról sem. Kétségtelen, hogy az anyagi ösztönzés az „enyém“ érzetére apellálva fokozza a teljesítményt. De több gondot kell fordítani a gazdálkodásba való beleszólás jogán keresztül és az eredményben való osztozáson keresztül a „miénk“ érzetének fejlesztésére is. Mert az „enyém“ fogalmának uralkodása nem forrasztja össze az embereket, inkább elválasztja, szembe állítja. Csak a „miénk“ érzete az, ami összekovácsol, közös harcra mozgósít, növeli az egymás'irÜn- ti bizalmat, megbecsülést, javítja a közszellemet. * . Társadalmi, gazdasági rendszerünk továbbfejlesztésében — az intenzívebb termelés korszakában — egyre inkább előtérbe kerülnek majd az anyagi tényezők mellett a tudati tényezők. A hatásosság növelésére már nem elég a fiztkai erő, a szakmai tudás, be kell lépniük a termelésbe az erkölcsi tényezőknek is. Az ember munkaidőben végzett munkáját meg lehet fizetni, de a magatartását és a gondolkodását már nem lehet pénzre váltani. Holott az intenzivitás növelésének talán egyik legfontosabb tényezője — az anyagi érdek mellett — a politikai meggyőződés, a szocialista közösségbe vetett hit, annak a tudata, hogy nem én, te vagy ő egyedül, hanem mi együtt, közös erőbei tudunk boldogulni. Az egyén csak akkor gyarapodhat érdemein felül, akkor gyűjthet, harácsolhat, ha a közösség azt lehetővé teszi. Amit valaki a munkával megszolgált értéken túl összeügyeskedik magának, azt a közösségtől veszi el. Mert a szocialista közösségben lényegében minden „enyém", a „miénkből’ származik, és ha a miénk kiürül, akkor elöbb-utóbb a te markod is üresen marad. De ha a mi asztalunk telítve van, akkor senkinek az . asztala mellett nem kell éhezni. 0. I.-
