Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-11 / 45. szám
Három évtizedet töltött az iskolában dr. Tamás Gellért. szakokban nem a társadalmi Igényeknek megfelelően határozták meg a tananyag felépítését és terjedelmét. A tanulókat sokszor hatalmas mennyiségű Információval árasztják el, és nincs lehetőségük az alkotó gondolkodás fejlesztésére.“ E probléma orvoslása az illetékes társadalmi és állami szervek feladata, de maguk a szülők is segíthetnek, hiszen gyakran indokolatlanul féltik gyermekeiket a gimnáziumoktól, ezáltal közvetve hozzájárulnak azok színvonalának csökkentéséhez, a társadalomban betöltött fontos szerepük degradálásához. És talán ahhoz is, hogy gyermekük önmaga döntsön sorsáról, hiszen ,a 14 évesek között ritkán találni olyat, aki egészen pontosan tudná, mit akar. 18 éves korban válószínűbb a társadalmi szükségletek felismerése, saját érdekeik megfogallítek: a mi specifikumunk, hogy alapiskolásainknak csaknem egy- harmada cigány származású, s ezeket a gyerekeket meg a szüleiket nehezen lehet meggyőzni a gimnáziumi továbbtanulásról. Az Iskola épülete régi korokat idéző négyzet alakú belső udvart fog közre. E kövezett térség szinte csábít a sétákra, a séta közbeni „görögös“ dialógusokra Ez az épület nem túlságosan régi, de a gimnáziumnak Szepsi Csombor Márton szülővárosában azért vannak hagyományai. Vajon ma milyen kulturális élet folyik a falai között, és milyen a kapcsolata a város művelődésével, milyen lehetőséget nyújt az itt tanuló fiúknak és lányoknak a szabadidő okos kihasználásával teljes emberré fejlődni? Látogatásomkor főként ezekre a kérdésekre kerestem a választ. Az igazgató azt javasolta, hogy csönösen meglátogatjuk egymást, ismerkedünk, tapasztalatokat cserélünk — fejezi be Tamás Gellért, és már veszi is az osztálykönyvet, siet az órára. Az igazgatói iroda előtti falon, végig a folyosón oklevelek, a Bódvácska és a Fehér Liliomszál tevékenységét díjazó, elismerő, dicsérő dokumentumok E két. népi hagyományokat ápoló, alapiskolás tanulókból álló csoport vezetője Nagyné Sarlós Ildikó alsó tagozatos pedagógus. Már az első pillanatban látom, hogy elege van az újságírókból. Talán azért, mert ha a magunkfajtákból valaki az iskolába vetődik, rögtön őt húzzák elő riportalanynak Nem kérem hát tőle, hogy újra -r- ki tudja már hányadszor — sorolja el csoportjainak az eredményeit. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy a csoportokat elhagyó gyermekekben mennyire marad meg a A sikeres Bódvácska. A vidéki városok hajdan volt kulturális központjai, értelmiségnevelő intézményei — a gimnáziumok — így lassan-Iassan „általános iskolákká degradálódnak. Mi tagadás, a gimnáziumok valamikor jobb időket éltek. Manapság ebben az középiskolában érettségizni nemhogy dicsőséget jelentene, hanem inkább létbizonytalanságot: mi lesz azzal a diákkal, akit nem vesznek fel a főiskolára, vagy egyáltalán nem áll szándékában továbbtanulni? A gimnáziumi érettségi bizonyítványt a vállalatok ma már nemigen értékelik. Még akkor sem, ha szerepel benne a közelmúltban bevezetett fakultatív szaktantárgy kitűnő érdemjegye. Valahogy mostohagyerekként kezelik az itt érettségizetteket, a főiskolai felvételin viszont nem garancia az, hogy a tanuló gimnáziumba járt. Nem csoda, hogy a szülők — nem látva benne biztos egzisztenciát — féltik gyermekeiket ettől az az iskolafajtától, s maguk a gyerekek is — meghallgatván a' szülői tanácsot — szívesebben választják a szakközépiskolát vagy az érettségivel végződő szakmunkásképzőt. Ezek az iskolák elszippantják a potenciális gimnáziumi tanulókat, ennek következtében még a hajdan nagy hírű álma materek is sorvadásnak indultak. A kevés jelentkező miatt nincs válogatási lehetőség, így a legtöbb gimnáziumunk ma már szinte mindenkit fölvesz, aki náluk szándékozik tanulni. Tanárképzésünk hiányosságai azt eredményezték, hogy ma már egyre kevesebb a tanáregyéniség, s egyre több a személytelenül, szinte gépiesen oktató pedagógus. Az iskoláktól gyakran megkövetelt fölösleges bürokratizmus, a tananyagnak sokszor logikátlan felépítése folytán gyakran még az egyéniségnek induló tanárok is elfásulnak. mazása s e kettő összehangolása. Erre is a gimnázium nyújt lehetőséget. A közelmúltban a Szepsi (Mol- dava nad Bodvou) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban jártam. Valamikor két-három párhuzamos osztálya volt, ma évfolyamonként csak egy, s akad közöttük olyan is, amelynek a létszáma húsz alatt van. Mint például a mostani negyediké. Ráadásul arra a kérdésemre, hogy közülük ki az, aki eredetileg is ide készült, s nem afféle pótlehetőségként választotta a gimnáziumot, senki nem válaszolt igennel. Az már csak az iskola vezetésének köszönhető, meg az "illetékes járási szervek igyekezetét dicséri, hogy mégis indult osztály. A gimnázium és a magyar tanítási nyelvű alapiskola közös épületben, közös igazgatás alatt működik. Ez a középiskola számára szerencsésnek tűnő helyzet, hisz az utánpótlás az alapiskola által biztosítottnak látszik. Az igazgató, Máthé Róbert mondja: — Ez csak a látszat. Alapiskolánknak 440, gimnáziumunknak 64 tanulója van. De az alapiskolások közül csak kevesen választják gimnáziumunkat. Ennek több oka van, közülük csak egyet emAmit ez az iskola nyújt dr. Tamás Gellérttel és Nagyné Sarlós Ildikóval beszéljek. Dr. Tamás Gellért nyugdíj előtt álló pedagógus, a gimnáziumnak már több mint harminc éve tanára. — A diákok nem rosszabbak és nem is jobbak, mint annak idején voltak — mondja, de rögtön hozzáteszi, hogy a jelentkezők alacsony száma miatt a válogatással most nagy gondok vannak. — Működik gimnáziumunkban egy világnézeti és egy filozófiai kör. Mindkettőt^ én vezetem, s csupán az közöttük a különbség, hogy az első és második évfolyamban a tananyaghoz mérten világnézeti kérdésekről beszélünk. míg a harmadikban és negyedikben a filozófiáról — mondja a magyar szakos tanár. — Régi hagyománya van a negyedévenként megtartott irodalmi esteknek. Kiválasztunk egy- egy neves írót, s a műsort az ő műveiből állítjuk össze. De igyekszünk minden ilyen alkalommal szót ejteni a.helyi vonatkozásokról is. Ez a rendezvény gimnáziumunk és a helyi mezőgazdasági szakközépiskola közös akciója. S mivel az est általában diszkóval végződik, a diákok körében nagyon közkedvelt. Baráti kapcsolatban állunk a magyarországi, encsi gimnáziummal, évente kölnépi kultúra szeretete és a vágy a népművészet művelésére. — Megmarad — mondja hosz- szas gondolkodás után. — Most például újjáalakult városunkban a korábban már működő Bódva népi tánccsoport, ennek próbáira járnak olyanok is, akik azelőtt a Fehér Liliomszál vagy a Bódvácska tagjai voltak. A csoport újjáalakítása Bartók Csaba érdeme, aki. ellentétben néhány városunk- beli fiatallal, az iskola elvégzése után visszajött Szepsibe, és igényt érzett a művelődés, az önmegvalósítás e formája iránt. A Bódvácska és a Fehér Liliomszál az alapiskola csoportjai, de a gimnáziumba ez a népművészeti tevékenység nem nyúlik át, a folytonosság valamiért megszakad. Vajon miért? — ezt már Vitéz Lászlóné igazgatóhelyettestől kérdezem. — Nincs, aki foglalkozzék a gyerekekkel. Nemcsak a népművészeti csoport, hanem az irodalmi színpad is hiányzik. Annak idején volt irodalmi színpadunk. Prusák Zoltánná vezetésével, de ezt azóta nem sikerült újjáélesztenünk. Talán az is baj, az is kedvét szegi a próbálkozóknak, hogy manapság amatőr irodalmi- és kisszínpadi mozgalmunk bírálói túl magasra tették a mércét, az e művészeti formák versenyeinek Az elmondottak Szlovákia szinte valamennyi gimnáziumára érvényesek, így természetesen nincsenek kivételes helyzetben a nemzetiségi' gimnáziumok sem. Ez a folyamat azonban nem visszafordíthatatlan. A gimnáziumoknak ugyanis szilárd helyük van oktatási rendszerünkben, hiszen elsősorban ennek az iskolatípusnak a feladata a diákok főiskolai tanulmányokra való felkészítése. Ez a szerepük az utóbbi években valamelyest elhalványult azáltal, hogy a szakközépiskolák mellett elszaporodtak az érettségivel végződő szakmunkásképzők is A Középiskolák közötti különbségek kiegyenlítésére törekvés ugyanis sok esetben azzal járt, hogy a gimnáziumok közeledtek a szakmunkásképzők színvonalához. és nem fordítva. Ezzel a problémával illetékes szerveink már egyre behatóbban foglalkoznak. A SZISZ IV, kongresz- szusának beszámolójában jaroslav Jenerál is érintette e kérdést, amikor ezeket mondotta: „Noha az oktatási rendszer átrendeződött, azt tapasztaljuk, hogy egyes járási és kerületi fordulóin elhangzott bírálatok gyakran elriasztják a próbálkozókat. — A másik baj — folytatja Vi- tézné —, hogy a gyerekek mintha jobban szeretnék a leegyszerűsített, készen kapott dolgokat, nagyon sokan teljesen megelégednek azzal, amit az iskola nyújt, illetve kielégíti őket a kultúra passzív befogadása. És bizony — teszem hozzá gondolatban — az iskola, a sűrített tanrend, a túlfeszített tempó miatt ma már egyre kevesebbet tud nyújtani, ami az általános műveltségi szint emelését illeti. Ez meglehetősen paradox helyzet, de mégis valós. Fontos szerep jut tehát a SZISZ-nek, az ifjúsági kluboknak, a művelődési házaknak, a nemzetiségi kultúra ápolásában pedig a Csemadoknak. — Milyen alkalmat teremt a Csemadok városi szervezete a diákok iskolán kívüli művelődésére? — faggatom Nagyné Sarlós Ildikót. — Éppen holnap kezdődik városunkban a kultúra hete, melyen a Csemadok énekkara, a szepsi asszonykórus, a Bódvácska és a Fehér Liliomszál is fellép A Szepsi Csombor Márton-napoknak már hagyományai vannak, az idén viszont a korábbi évektől eltérően városi szervezetünk teljesen önállóan rendezte meg Nngyon jól sikerült, az előadásokat nagyszámú közönség előjt tartottuk — Már legalább tíz éve működik a több mint ötszáz tagot számláló alapszervezetünkben egy művelődési klub Köteles László vezetésével, amelynek változatos műsorába az irodalmi előadástól a csillagászatig sok minden belefér. Nemrég ifjúsági klub is alakult Szepsiben. összejöveteleiket kéthetente tartják a járási pionírházban. Létrehoztak már egy irodalmi színpadot is, a jó szavaik szinte „magukkal rántottá™ a többieket, akik a szavalóverseny járási fordulóján is indultak az V kategóriában — sorolja Nagyné: Ennyit a szepsi tapasztalatokról. amelyek részben egyediek, részben általánosíthatók, s azt mutatják, hogy a művelődés iránti igény a gimnazistákból sem veszett ki, hogy a fiatalok igényesek is tudnak lenni, sőt kezdeményezésük is csak akkor halványul el, ha kötelező Irányt próbálnak szabni tájékozódásuknak, a szülők, például azzal, hogy nem becsülik az általános műveltséget, hogy lebeszélik gyermekeiket a gimnáziumról, amely — mindentől függetlenül — a leginkább felkészíti a diákokat a főiskolai tanulmányokra. Klinko Róbert Kis létszámú osztály a negyedikeseké. A szerző felvételei
