Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-14 / 41. szám

új ifjúság 2 Kommentárunk EMBER - TERMÉSZET A SZISZ IV. kongresszusán a felszólalók közül többen foglalkoztak a természetvé­delem kérdéseivel. Ismertették, hogy a Brontosaurus- és az Életfa-mozgalom során milyen eredményeket értek el. Fiatal szak­emberekből álló ' csoportok pótolhatatlan segítséget adnak az ifjúsági szövetségnek, hogy értően és eredményesen nyúlhasson korunknak e kiemelkedő fontosságú prob­lémaköréhez. Hogy a fiatalokból természet- barátok legyenek, a pionírszervezet szerepe szintén intézményesnek tekinthető, mert e szevezet egyre inkább részt vállal az öko­lógiai és környezetvédelmi ismeretek köz­vetítéséből. Filozófiai értelemben az ökológiai prob­lémákat Sahnazarov szovjet tudós Faust tragédiájához hasonlította. Faustnak is mindenért meg kellett fizetnie, amit az ördögtől kapott. A tudomány és a tech­nika óriási pozitív szerepének, amely az emberek százmillióit juttatta a létfenntar­táshoz szükséges eszközökhöz, megvoltak a maga árnyoldalai is. Kiderült, hogy a tervszerűtlenül és rendszertelenül megva­lósított műszaki fejlődés negatív mellékkö­vetkezményekkel is jár, s ezek olyan gyors ütemben halmozódnak fel, hogy már most veszélyeztetik az emberiséget. A szakem­berek azt állítják, hogy a mezőgazdasági termőterületek legfeljebb még ötven évig lesznek képesek elnyelni a civilizáció „or­vosságait“, a műtrágyákat, a növényvédő és rovarirtó szereket. A környezet romlásával szemben persze egyetlen generáció sem közömbös, az idő­sebb nemzedékhez tartozók életük során tanúi voltak a környezeti állapot fokoza­tos romlásának. Fürödtek azokban a fo­lyókban, tavakban, ahol ma táblák figyel­meztetnek a veszélyre. Ittak a patakokból és kutakból, amelyeknek vize ma már za­varos. A fiataloknak ugyan nincs annyi tapasz­talatuk, mint az idősebb nemzedékeknek, összehasonlítási bázisuk időben szűk, mégis vitathatatlan, hogy az ifjúságnak a társa­dalom bármely rétegénél, csoportjánál na­gyobb érdeke a környezetvédelem. Az utóbbi években a szocialista orszá­gokban — így hazánkban is — egyre töb­bet költenek a különböző veszélytelen ter­melési technológiák kidolgozására, az er­dők és víztározók helyreállítására, a ter­mőföldek megóvására, a természetvédelmi területek bővítésére. Természetesen nem tagadhatjuk, hogy még mindig tapasztal­ható némi objektív ellentmondás az ipar fejlesztése, korunk műszaki fejlődése és a környezetvédelem érdekei között. Az utóbbi jelentős tőkebefektetéseket igényel, vagyis azt, hogy a közvagyon megfelelő magas színvonalon legyen. Éppen ezért a lényeget a következőképpen foglalhatjuk össze. A civilizáció jelenlegi fejlettségi stá­diumában halaszthatatlan intézkedni kell, hogy fékezzük, vagy még inkább megál­lítsuk a környezetszennyezést. A szövetsé­gi kormány programot dolgozott ki ennek a céljából, mégpedig úgy,; hogy az ezred­fordulón már javuló irányzatot könyvel­hessünk el a természet védelmében. Ebben segíthetnek a fiatalok, akik a természet­tel való tudatos harmóniát a legfőbb érté­kek között tartják számon. Strasser. György KIRÁNDULÁS NYUGAT - SZLOVÁKIÁBA A kisgéresi (Maly Horeá) SZISZ-alap- szervezet ötnapos kirándulást szervezett tagjainak a Nyugat-szlovákiai kerületbe. Az , ország legkeletibb csücskéből elindulva több nevezetes helyre is ellátogattak. Boj- nicében megtekintették a kastélymúzeum értékes gyűjteményét, megnézték a csodá­latos parkot és az állatkertet is, de leg­jobban a tengeri akvárium tetszett. Következett Komárom (Komárno). Vol­tak, akik a fürdést választották á termál­fürdőben, mások a városnézést. A Duna- menti Múzeumban megismerkedhettek az értékes régészeti, történelmi, néprajzi és képzőművészeti gyűjteménnyel. Megnézték azonban a város szülötteinek, Jókai Mór­nak és Lehár Ferencnek az emlékmúzeu­mát Is. Harmadik nap a páti (Patince) termál­fürdőben élvezhették a nyárutó napsuga­rait. Rövid időre megálltak a martost (Mar- tovce) falumúzeumban és Hurbanovóban. Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) a Csal­lóközi Múzeum meglátogatása, „termálfür­dés“ volt műsoron. A kirándulás utolsó állomásán Nltrával Ismerkedtek. Valameny- nyien egyetértettek abban, hogy érdekes és tanulságos körúton vettek részt, hazánk sok szép tájával és nevezetességével Ismer­kedhettek meg. Iski Ibolya A SZOCIALISTA IFlOSAGI SZÖVETSÉG IV. KONGRESSZUSÁNAK LEVELE A CSAP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁHOZ — Értékelték a MÉTA ’90 mozgalom eredményeit ÜJSZERÜEN ÉS KORSZERŰEN Tisztelt Elvtársakl Fogadják a SZISZ IV. kongresszusának, a kongresszusi küldötteknek őszinte elv­társi üdvözletét, akik a csehszlovákiai gyermekek és fiatalok egységes szerveze­tének legmagasabb szintű tanácskozásán csaknem 3,5 millió tagot képviseltek. Kongresszusunk a szocialista társadalom életében történő jelentős változások Idő­szakában, akkor ült össze, amikor a dol­gozó nép a kommunista párt vezetésével a XVII. pártkongresszus programjának meg­valósítására törekszik. Annak a program­nak, amely teljes mértékben kifelezi a fia­tal nemzedék vágyait és szükségleteit. Tudatosítjuk felelősségünket hazánk je­lenéért és jövőjéért, további sokoldalú fej­lődéséért. A Szocialista Ifjúsági Szövetség­nek és Pionírszervezetének munkájában fellelhető számos fogyatékosság ellenére a jövő időszakában készek vagyunk a lányo­kat és fiúkat az élethez, a munkához és a tanuláshoz való még merészebb, kezde­ményezőbb alkotó viszonyra ösztönözni. Na­gyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok minél jobban megértsék az átalakítás és a .gyorsítás lényegét, hogy ennek aktív és öntudatos részesei legyenek. Az előző nem­zedékek példája alapján készek vagyunk átvenni a feladatokat mindenütt, ahol éz szükséges, a társadalom gazdasági, tudo­mányos-műszaki és szociális fejlesztésnek minden területén. Az alkotó ösztönzés forrását képezik szá­munkra a lenini Komszomol tapasztalatai és XX. kongresszusának határozatai. A szovjet fiatalokhoz hasonlóan mi Is céltu­datosan hozzá akarunk járulni az új győ­zelmekhez azon az úton haladva, amely­nek irányát hét évtizede a nagy októberi szocialista forradalom lelölte meg és a- melyhez a mi 1948-as februári győzelmünk is jelentősen hozzájárult. Az elmúlt Időszakban elért munkasike­reink nem léteznének azon nagy figyelem és gondoskodás nélkül, amelyet kommu­nista pártunk és szocialista társadalmunk fordít a fiatal nemzedékre és egységes szervezetére. Ezért őszinte köszönetét mon­dunk. Biztosítjuk önöket, elvtársak, hogy mindennapi lelkiismeretes munkánkkal a haza javára a tartós béke megőrzése ne­vében végrehajtott új alkotó tettekkel bi­zonyítjuk, hogy a Szocialista Ifjúsági Szö­vetséget és Pionírszervezetét joggal tekin­tik a fiatal nemzedék elismert képviselő­jének, a kommunista párt hű segítőtársá­nak. Prága, 1987. október 4. A Szocialista Ifjúsági Szövetség IV. kongresszusának küldöttei A Szo­cialista If­júsági Szö­vetség ív. kongresz- szusának előestéjén Prágában az Interna- cionál Szál­lóban gyűl­tek össze a MÉTA 90 mozgalom­ban részt vevő kollektívák, amelyek az év első felében a legjobb eredmé­nyeket érték el. A SZISZ KB elnöké­nek, Jaroslav Jenerálnak a jelenlété­ben Jifí Baryl, a KB titkára üdvözölte a jelenlevőket, és megköszönte nekik, hogy kezdeményező, lendületes és al­kotó munkával járultak hozzá a ne­gyedik kongresszus előkészítéséhez. A rövid ünnepség után 19 közösség­nek nyújtották át A SZISZ IV. kong­resszusának kollektívája megtisztelő címet, 59 további munkacsoportot és egyént pedig beírtak a VIII. ötéves terv példás tetteinek emlékkönyvébe. A SZISZ KB vándorzászlaját, amely a legjobb kerületnek jár, az észak-cseh­országi kapta. A kitüntetettek között volt a Liptov- sky Mikulás-i bőrgyár ifjúsági munka- csoportja is. Vezetője,, Pavel Siarnik mérnök a következőket mondta: „Hét­tagú közösségünk a gyár tudományos és műszaki fejlesztésén dolgozik,’ és öten közülünk rendszeres újítók. A legjobb ésszerűsítő javaslat például megakadályozza, hogy a bőr megron­gálódjék feldolgozás közben. A vízve­zetékek technológiájának módosításá­val elértük, hogy a csizmaszárnak szánt bőr nem melegszik túl, s ezzel 320 ezer koronát takarítunk meg.“ A Stupavai Állami Gazdaság tehén­farmjának ifjúsági munkacsoportja ne­vében Jozef Frank fejőgulyás vette át a kitüntetést. Szinte hihetetlen, amit mondott: „Hatszáz fejőstehenet látunk el, s idén átlagban 116 százalékra tel­jesítjük a tejtermelési tervet.“ Mivel érdemelte ki a kitüntetést a Trnavai Autógyárból Peter Maliarik kollektívája — erről beszélt Emil Nos- ko, a SZISZ üzemi bizottságának elnö­ke: „A munkacsoportban ötvenen dol­goznak. Fél év alatt felszerelték és üzembe helyezték a gyár számítóköz­pontját.“ Ütőn a proletárforradalom győzelméhez (XVII.) GYŐZÖTT A FORRADALOM 1917. október 25-ét írtak, az új naptár szerint november 7-ét. A világon először győzött a szocialista forradalom; az embe­riség történetében új korszak kezdődött. A Téli Palotában még folyt a harc, a- -mikor 22.40 órakor megkezdte tanácskozását a szőrietek II. kongresszusa. A több mint 650 küldött négyszáz helyi szovjetet képviselt. Az ülé­sen először is a hatalom kérdését vitatták meg. Az eszerek és mensevlkek elkesere­dett kirohanásokat Intéztek a többségben levő bolsevikok ellen. Tiltakoztak a felke­lés ellen. Mensevik tisztek azzal fenyege­tőztek, hogy az ideiglenes kormány meg­támadásáért a fronton levő húsz hadosz­tály napokon belül Pétervár ellen vonul. Ekkor azonban egy frontkatona emelke­dett szólásra, és közölte, hogy a tisztek nem képviselnek senkit. A hadsereg már régen várja, hogy a hatalmat vegyék át a szovjetek, és az Ideiglenes kormány sem­milyen támogatásra sem számíthat. A ka­tonaküldöttek egymás után jelentkeztek szólásra és erősítették meg az iménti ál­lítást. A mensevikek és eszerek egy része erre dühösen elhagyta az üléstermet. Nyugodt légkörben folytatódott a ta­nácskozás. Hajnalban a szovjetek II. kong­resszusa elfogadta annak a kiáltványnak a szövegét, amely bejelentette, hogy a ha­talom a szovjetek kezébe ment át. A kiált­ványt maga Lenin fogalmazta meg és ter­jesztette elő. Mindössze ketten szavaztak, a határozat ellen, ezzel Is bizonyítva, hogy a Szmolnljban az eszerek és mensevikek áskálódása ellenére egység uralkodott. A kiáltványban ez állt: „Munkások, Ka­tonák és Parasztoki“ — majd a felszólítás után következett a szöveg: „A kongresszus a munkások, katonák és parasztok óriási többségének akaratából, a munkások és helyőrség Petrográdban végrehajtott győ­zelmes felkelésére támaszkodva kezébe ve­szi a hatalmat. A kongresszusi határozat­ban kimondja: Minden hatalom mindenütt a munkás-, katona- és parasztküldöttek szovjetjeinek kezébe megy át, amelyek kö­telesek biztosítani az igazi forradalmi ren­det.“ Ezzel a kongresszus kikiáltotta a szov­jethatalmat, a proletariátus diktatúrájának államformáját. Létrejött a világtörténelem első munkás-paraszt állama. S minden a legnagyobb rendben folyt. Ezzel a szava­zással virradt fel 1917. október 26-a — csütörtök volt — a szovjetállam legelső napja. John Reed, a külföldi szemtanú, a Jó érzéssel vehette át a kitüntetést Szabó Tibor, a Bratislava-Farkastoroki Középfokú Építészeti Szaktanintézet ta­nulója. Hatodmagával és szakoktatójá­val jelentős mértékben hozzájárult a gyenge látásúak Karlová Ves-i intézete fizikai kabinetjének felszereléséhez társadalmi-munkában. Ugyancsak büsz­ke lehetett Peter Kováőik mérnök, a tudományok kandidátusa a Stará Turá-i Chiranából. A CHIRATOM 400 típusjel­zésű fogászati székük, amelyért az el­ismerésben részesültek, idén aranyér­met nyert a plovdivi világkiállításon. Környezetvédő törekvésért tüntették ki a Bratislavai Vízgazdálkodási Kuta­tóintézet munkacsoportját. Az A 12-es állami kutatási program keretében meg­oldották a vegy- és élelmiszeripari üze­mek szennyvizének hatékony tisztítá­sát. És sorolhatnánk még tovább az értékesebbnél értékesebb megoldáso­kat, amelyek a MÉTA 90 mozgalom ke­retében születtek, és amelyeknek kö­zös jellemzőjük az újra és a korsze­rűre való törekvés. Úgy látszik, hogy a mozgalom a kezdeti tapogatózás és esetenkénti téves felfogás után most helyes úton halad. Tíz nap, amely megrengette a világot, cí­mű könyv szerzője, így írt erről: „A kül­szín teljesen nyugodt volt, mintha mi sem történt volna. Az emberek végezték dolgu­kat. Petrográdban jártak a villamosok, az áruházak, éttermek nyitva voltak, a szín­házak játszottak...“ Lenin a fegyveres felkelés győzelmét kö­vetően mindjárt különös figyelmet szentelt az új államgépezet kiépítésének. Feljegyzé­seiben alapelvként állapította meg, hogy olyan államgépezetet kell teremteni, amely­ben a vezetőket maguk a néptömegek Je­lölik ki. Lenin ugyanebben a feljegyzésé­ben dolgozta ki az új kormányszervek ter­vezetét, amely egyúttal alapját képezte a gyakorlati államépítő -munkának. Ismétel­ten rámutatott, hogy az állam irányításába a lehető legnagyobb mértékben be kell von­ni a dolgozó tömegeket. A kongresszus megalakította a világ első -munkás-paraszt kormányát, a népbiztosok tanácsát, amely­nek elnökévé Lenint választották. A szov­jet kormány teljes egészében a felkelést irányító bolsevik párt Ismert személyisé­geiből állt. A demokratikus centralizmust úgy szavatolták, hogy a népbiztosok ta­nácsa felelősséggel tartozott a szovjetek kongresszusának. K. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom