Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-16 / 37. szám
új ifjúság 5 Város a Fehér-tenger partján A hatalmas orosz birodalomnak évszázadokon ét nem volt ki|árata a tengerre, míg meg nem született Arhangelszk kikötőváros. Oroszország tengeri flottával sem rendelkezett, Arhangelszkben építették az első hajókat. A város az orosz tudománynak Is nagy érdemeket szerzett. Kikötőiből számos tudományos expedíció Indult az Északi-sarkra. E vidék szülötte a világhírű Mihail Lomonoszov (1711—1705). A második világháború éveiben Mur- manszk mellett Arhangelszk kikötője továbbította a frontra azokat a fontos szállítmányokat, amelyek a szövetségesektől érkeztek az északi-tengeri úton át... Arhangelszk földrajzilag a Fehér-tenger vidékének, pontosabban az európai Oroszország északi részének fővárosa. Közigazgatásilag pedig az Arhangelszk terület, vagyis az északi határterület központja. Területe oly hatalmas, hogy több nyugateurópai állam Is elférne rajta, Igen tágasan. Tizenkilenc Járásra oszlik — a déli Kotlasztól az északi Mezenylg bezárólag —, de hozzátartozik ezenkívül a Nyenyec autonóm körzet, és több száz sziget a Jegestengeren. Közöttük a legnagyobbak: Ojföld, Vajgacs- és Kolgujev-szlgetek. Az összterület: 587,4 ezer négyzetkilométer. A Szovjetunió partjait tizenkét tenger mossa, közülük a Fehér-tengernél csak az Azovl-tenger kisebb. A Fehér-tengernek sajátos történelme, geológiája és vízrajza van. Naponta kétszer éri el partjait a dagály, vagy ahogy a helyi lakosok mondják, az „élő víz“, és kétszer van apály, s Ilyenkor szárazra kerülnek a fantasztikus rajzolatú zátonyok. A Szovjetunió tengerei közül apálykor, illetve dagálykor Itt a legnagyobb a vízszintkülönbség. A Me- zenyí-öbölben például akár a tíz métert is eléri. A szél szabadon Jár a Fehér-tenger felett, ezért a vízfelszínén ritkán nyugodt. A hullámok Jobbára csak nyáron szelídek, Ilyenkor lágyan futnak ki a partra, színük Is Inkább zöldes árnyalatú, acélos csillogású, s nem ólomszürke, mint rossz időben. Ez a fehér éjszakák évszaka, amikor szinte még véget sem ér a nap, máris kezdődik a másik. A part menti kövek között a fészkéig madarak e tájt a nap huszonnégy óráján át végigtrlllázzák. Ám nyáron is feltámadhat hirtelen a szél — a „morjana“ —, a víz azonnal haragossá válik, és magas hullámok szántják a vizet, a felhőkből pedig hideg eső ömlik. Az arhangelszkiek tréfásan mondják: „Mi a Fehér-tenger déli partján élünk.“ Földrajzilag ez valóban így van, a térkép szerint ez valóban a déli part, de a víz hőmérséklete csak ritkán emelkedik 10 Cel- slus-fok fölé, és akkor Is csak a felső rétegekben. És Jóllehet minden fehér-tengeri kisfiú 12—14 éves korában tud evezni, sőt vitorlázni Is megtanul, és tudja, hol és hogyan lehet halat fogni, jó úszó kevés akad közöttük. Télen a Fehér-tenger nem fagy be egészen, a Jégtakarót gyakran törik fel szelek és tengeráramok. A zátonyokon feltornyosuló jégtáblák ötméteres magasságot meghaladó Jégtorlaszokat képeznek. Még egy sajátossága van a Fehér-tengernek: az év bármely szakában támadhat itt köd. .*• Leszáll a tengerre, a szigetek felett gomolyog. És bizony bőséges tapasztalattal kell rendelkeznie ani^pk, aki a sok-sok rejtett szikla és zátony között hajózik. A Fehér-tenger éghajlata zord. Bizonyára ezzel magyarázható a helybéliek természete: szívósak, bátrak, szűkszavúak, s kimondhatatlanul dolgosak. Bármelyik házba tér Is be az ember, Jóllakhat, felmelegedhet anélkül, hogy megkérdeznék, kicsoda, honnan jött. Időtlen Idők óta faragott gerendákból építik a part menti faházakat. Az ablakok a vízre néznek, hogy látni lehessen a hazatérő halászokat. A part mentén a régi építményekre az Jellemző, hogy építészetileg arányosak és célszerűek: a lakó- és gazdasági épületeket fedett átjárók kötik össze, hogy a téli hóviharok Idején könnyen el lehessen Jutni az állatokhoz, a takarmányhoz. Egyedül a fürdőt építették külön, mindig közel a tengerhez. Az Itteniek a forró gőzfürdő után szeretnek megmártőznl a Jeges vízben, ha pedig befagynak a folyók, meghempergőzni a hóban. A Fehér-tenger és folyót — az Észak- Dvlna, a Mezeny, az Onyega, a Varzuga — halban gazdagok. Fognak itt tőkehalat (nagyon kedvelik a helybéliek), heringet, óriás laposhalat, marénát és természetesen lazacot, amely minden halak közül a legfinomabb. És mennyi ízletes bogyós gyümölcs terem a partokon! Áfonya, tőzegáfonya, és a csak ezen a vidéken honos földi- szeder, amely külsőre a málnára emlékeztet, de színe sárga, és csodálatosan zamatos. A város helyét az Észak-Dvina meredek Jobb partján jelölték ki, azon a helyen, ahol a folyó több ágra szakadva a tengerbe ömlik. A város nem pusztaságban épült: az erdős, magas parton a XII. század óta Mihály arkangyal tiszteletére elnevezett kolostor állt — Innen származik az „Arkangyal! város“ elnevezés, amelyből később Arhangelszk lett. A várost 1583 márciusában kezdték el építeni Rettegett Iván utasítására. A cár megparancsolta két hadvezérének, Nascsokinnak és Zalesanyin- nak, hogy építsék fel „a leírás és rajz szerint“, vagy ahogy ma mondjuk: a fővárosban Jóváhagyott műszaki dokumentáció alapján. Utólag nehéz megmondani, kik voltak az Igazén tehetséges építők, a hadvezérek vagy inkább az őslakosság, a kolostor-építők leszármazottai-e, annyi azonban bizonyos, hogy a h'elyet hozzáértéssel választották ki. A mai Arhangelszk a hajdanira alig hasonlít, de bárhonnan nézzük — akár a folyó bal partjáról, akár a tengerről —, mlndenhonnét gyönyörű. Csodálni való a kitűnő állapotban fennmaradt alacsony bazársor és a folyó vonalát követő hétkilo- méteres rakpart, szemet gyönyörködtetőek a tájba szervesen illeszkedő modern, világos, tizenöt emeletes házak, amelyek olyanok, mintha magukba szívták volna a fehér éjszakák minden fényességét. A városban korábban nem építettek égbe törő házakat, de magasba nyúló templomokat Igen, ezek azonban fából készültek, s legalább húsz ízben pusztított körükben tűzvész (nem is szólva a kisebb tüzekről). Arhangelszkben Jelentős kőépületek a város századik évfordulója táján Jelentek meg. A kőből épült bazársorok boltoknak, raktáraknak és lakóhelyiségeknek adtak helyet, utak és utcák vezettek hozzájuk. A város hosszanti irányban terjeszkedett a folyó mentén, s elérte a hat kilométert, míg szélessége nem haladta meg a hétszáz métert sem, mivel útját állta a láp, a mocsár. A város történelme a szovjet hatalom kikiáltása után sem volt eseménytelen. 1917-ben győzött az októberi forradalom, és már 1918-ban angol-francia csapatok szállták meg a várost. Arhangelszk központjában ma is látható egy sajátságos emlékmű, egy nyolcméteres „acélszörny“: a „Richardo“ cég angol gyártmányú tankja. El lehet képzelni, milyen félelmetes hatással volt a helybeliekre, akik a vonatot is csak hallomásból ismerték. A tankot ■mégis elfogadták, és közszemlére állították azok okulására, akik próbára akarják tenni a szovjet állam erejét. Aligha ismerik az angolok ennek a harckocsinak a történetét, mint ahogy történelemkönyveik Mugy- Jug szigetét sem említik meg, amelyet az intervenciósok koncentrációs táborrá alakították, ahol kétezer embert kínoztak halálra. Két év (1918—1920) alatt egymilliárd arany rubel kárt okoztak a vidék gazdaságának az Intervenciósok. Ennek ellenére alig öt év alatt helyreállították az Ipart, és megindult a fakereskedés a napjainkban Is keresett fehér-tengeri deszkával. Ez hozta meg az első ötéves terv ével alatt az országnak olyannyira szükséges valutát. Maga a város — a második világháború előtt — alig fejlődött. Arhangelszk mintegy két évtizede Indult erőteljes fejlődésnek. A Szovjetunió a háborúban nemcsak húszmillió emberét vesztette el. A háború a városok százait és a falvak ezreit törölte el a föld színéről, helyreállítani őket nem lehetett, Jó- részüket újból kellett felépíteni. Azok a városok, amelyeket elkerültek a háborús pusztítások, és épségben vészelték át ezeket az éveket — Arhangelszk közéjük tartozott —, türelmesen vártak, míg a város- fejlesztésben rájuk kerül a sor1. De mindennek megvan a maga ideje: napjainkban a város kétségtelenül búcsúzik múltjától, faépítményeitől. A deszkából készített Járdák ma már nem kifizetődők, a fahtdak nem felelnek meg a „Ladákénak és költségesek is, a komfort nélküli faházak pedig akkor kedvesek, ha messziről gyönyörködünk bennük. Arhangelszk alapítói természetesen nem sejthették, hogy ilyen hatalmas méreteket ölt majd a város. A hely, amelyet számára választottak, szép, de nem a legalkaK masabb a modern építkezés szempontjából. A parti sáv keskeny, mindössze 1,5 — 2 kilométer, és a város má már negyven kilométeres partszakaszon nyúlik el hosszan, elkerülve az ingoványos, tőzeges mocsarakat. Elkészült egy általános, 2000-ig szóló terv, amely már lakóépületek telepítése céljából a mocsaras részeket is számításba veszi. Természetesen ez rengetegbe kerül. Hiszen még azt az utat is, hol trolibusz közlekedik majd, betoncölöpökkel kell „klbélelnl“ és földtöltéssel megerősít teni. Ezzel az eljárással építik Arhangleszkben a huszonnégy emeletes házakat is! Arhangelszk viharosan fejlődik, összehasonlításul néhány adat: 1918-ban a városnak mindössze 73 utcája volt, negyvenháromezren lakták. Ma az utcák száma meghaladja az 500-at, a lakosoké pedig a 400 ezret. A közelmúltban készült el az ezer nézőt befogadó Rusz filmszínház, a Tengerészek Kultúrpalotája, a 820 férőhelyes JubilejnaJa Szálloda, a szakszervezetek sportstadionja, az új tengeri kikötő. A mai Arhangelszk a tengerészek, halászok és hajóépítők városa. Itt rakják angol, francia és nyugatnémet hajókra az északi erdőségekben kitermelt fát. ML Vlagyimir II- jics Lenin halálát követően (1924. Január 21.) a moszkvai újságok szerkesztőségébe, a kulturális intézményekhez, a párt központi bizottságának címére özönlöttek a javaslatok a munkásoktól, a parasztoktól, az alkalmazottaktól, sőt az iskolásoktól is, hogyan kellene megörökíteni Vlagyimir Iljics emlékét. A műszaki szempontból időnként nagyon naiv javaslatok többsége annak a kívánságnak adott hangot, hogy az emlékmű legyen hatalmas, magasabb, mint az egyiptomi piramisok és az Elffel-to- rony. Minden levél és távirat azt a kérdést tartalmazta, hogy meg kell őrizni Lenin testét, hadd lássa őt a világ: „Iljicsnek fizikailag köztünk kell maradnia.“ „Semmi szín alatt sem szabad átadni a földnek egy olyan nagy és hőn szeretett vezér testét, amilyen ö volt a mi számunkra. Maradjon velünk örökre.“ 1924. Január 24-én a párt központi bizottsága és a szovjet kormány határozatot hozott: „1. A Vlagyimir Iljics testét tartalmazó koporsót kriptában kell őrizni, ez utóbbit a látogatók előtt meg kell nyitni. 2. A kriptát a Kreml falánál, a Vörös téren kell felépíteni, az októberi forradalom harcosainak közös sírjainál.“ A kripta megtervezésével Aleksze] Scsuszev akadémikus építészt bízták meg. A Vörös tér története több évszázadra nyúlik vissza. Sok nemzedék művészeti hagyományai öltöttek benA Len in-mauzóleum története ne testet. A mauzóleum építésének Idején már zárt építészeti együttest alkotott. Scsuszevra az a feladat várt, hogy az adott együttes megbontása nélkül egy ú] rendeltetésű, tehát új művészi megoldású építményt tervezzen. A határidők rendkívül rövidek voltak. Lenin temetését Január 27-ére tűzték ki, 26-áig meg kellett tervezni, fel kellett építeni az ideiglenes mauzóleumot. A január 25-re virradó éjjel nagy tüzeket raktak, hogy felolvasszák a földet az építkezés színhelyén. A fagytól kőkemény talaj sem ásónak, sem csákánynak nem engedelmeskedett. Robbantani kellett. Éjjel-nappal folyt a munka. Az építőket önkéntesek — Moszkvában élő magyar, osztrák, lengyel és finn forradalmárok — segítették. Január 27-ére a mauzóleum elkészült: a három méter mélyen földbe vájt gyászterem felett négyszögletes, sötétszürke faépítmény állt, amelyet háromlépcsős piramis zárt le. Tőle Jobbra és balra két faépítmény — a látogatók számára emelt be- és kijárat. Másfél hónap alatt százezernél többen mentek el a Vörös térre, hogy búcsút vegyenek Lenintől. Március végén az építkezés folytatása miatt ideiglenesen bezárták a mauzóleumot. A február 3-i Pravda így írt: „A Vörös téren rendkívül gyorsan (35 óra alatt) fölépített kripta csak váza a leendő ideiglenes faépítménynek. A monumentális kripta legkorábban tavasszal épülhet fel, amikor az országos tervpályázat lehetővé teszi a legjobb mü kiválasztását a nagyszerű tervek közül.“ A második, ugyancsak fából épült, de nagyméretű mauzóleumot, amely oszlopcsarnokával és tribünjeivel nagyon hasonlított a mostani gránit mauzóleumra, ismét Aleksze) Scsuszev tervei alapján építették föl. 1924. augusztus 1-én nyitották meg a látogatók előtt, s a tér központjává vált. A mauzóleum építésével párhuzamosan a kutató orvosok új módszereket, ú] balzsamozó vegyületeket kerestek Lenin testének bebalzsamozá- sához. Március 25-én így írt a Pravda: „V. I. Uljanov-Lenin halála után testét a hagyományos módon bebalzsamozták, hogy ideiglenesen megőrizzék. Jelenleg a Szovjetunió és más országok széles tömegei azon kívánságnak eleget téve, hogy láthassák az elhunyt vezért, a temetési bizottság elhatározta, hogy felhasználják a modern tudomány rendelkezésére álló eszközöket a test lehető leghosszabb Ideig történő megőrzésére.“ A balzsamozással foglalkozó orvosi különbizottságnak tagja volt Vlagyimir Vorobjov, a híres harkovi anatómus professzor és Borisz Zbarszklj professzor, moszkvai biokémikus. A tudósok olyan ú] balzsamozó vegyületet fejlesztettek ki, amely meggátolja a szövetek kiszáradását és a bőr színének elváltozását, s kidolgozták a balzsamozás új módszerét. 1925. január 9-én országos terv- pályázatot írtak ki az állandó mauzóleumra és a szarkofágra. Már 1926 májusában 117 javaslat és tervrajz érkezett a szakértői bizottsághoz. Ebben az Időben az ország több városában versenyek indultak a helyi építészek kezdeményezésére. Egyedül Ogyesszában 140 tervet nyújtottak be. Mégsem fogadták el egyiket sem. A Scsuszev alkotta famauzóleum annyira gyökeret vert a nép tudatában mint Lenin emlékműve, eszmél halhatatlanságának Jelképe, hogy már elképzelni sem tudtak egy másik építményt a Kreml falánál. Ezért a kormány úgy határozott, hogy nem szabad megváltoztatni az építészeti kompozíciót, és a mauzóleumot tartós hazai építőanyagokból kell újra felépíteni. Scsuszev személyesen látogatott el Ukrajna, az Urál és Karélia sok kőbányájába, hogy kiválassza a gránit, a márvány, a labrador és a porfir különböző fajtáit. 1929 Júliusában kezdték meg a gránitmauzőleum építését. Kezdetben úgy tervezték, hogy kétféle, fekete és vörös gránittal burkolják majd az épületet, de később „munkaszínkőnt“ még a szürkét is felhasználták. A mauzóleumot borító gránit összsúlya körülbelül 10 ezer tonna, a csiszolt felület nagysága 2900 négyzetméter. Lenin testének megőrzése most is állandó kutatásokat igényel. A kutató orvosok a mérnökökkel ős konstruktőrökkel szoros együttműködésben végzik munkájukat. Elektronika segítségével biztosítják- a megfelelő fűtést és légkondicionálást a mauzóleum belsejében és a szarkofágban. A legkisebb eltérést is speciális jelző- berendezések jelzik. Némely külföldi és szovjet szakember úgy vélte, hogy az akkor kolosszálisnak számító csiszolt grá- nittőmbbel való építkezés legalább 4—5 évig eltart. Ám 18 hónap alatt, 1930. októberére elkészültek. A mauzóleumot november 10-én nyitották meg a látogatók előtt. Egyidejűleg átalakították a Vörös teret is: felépítették a 10 ezer nézőt befogadó tribünöket, restaurálták a Kreml falát, a teret gránit kockakővel borították, Minyin és Pozsarszkij emlékművét közelebb helyezték a Vaszlll] BlazsenniJ-székesegyházhoz. A mauzóleum méretei kicsik, magas tornyok, falak és a székesegyház tő- szomszédságában áll. De pontosan eltalálták a formát és a helyet: a tér legmagasabb pontján helyezkedik el. így azután nem vész el a tágas téren: az építészeti együttes középpontját alkotja. Csak egyetlen egyszer változtatott külsőt a mauzóleum. Az 1941—45-03 háború kezdeti zord Időszakában lakóházak álcázták, hogy megóvják a hitlerista légierő esetleges támadásaitól. Ugyanakkor oltották ki és burkolták be a Kreml csillagait is, tartós védőfestékekkel borították be a Kreml-beli templomok aranyozott kupoláit. 1941 júliusában a Lenin testét tartalmazó szarkofágot evakuálták az Urálon túlra, az egyik ősi orosz városba. 1945 áprilisában szállították vissza Moszkvába. — APN —
