Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-19 / 33. szám
(új ifjúság 7 Julius Gyönyörű rigó köröz felettünk sárga mint a léggömb Ezan az ösvényen Járt egyszer nagyapám a nagyanyám után A rozsnak csak völlig érünk mint felnőtt gyermekeinknek ha meglátták majd tükörben egy percre borostás képük egyre többször gondolnak a szőke rozstarlókra Ez a mi vasárnapi ájtatosságunk: megérinteni a földet ünneplő félcipőnk talpával A nap mint a dicsfény épp a fejünk fölött A pacsirta saját hangján fogódzkodik fenn a magasságban Az égett olajszag tömjénként szédít minket bódulatba Forró súlyos légáramlás a gabona fátyla A gyermekkorban betanított ujjak remegve-reszketve féltik a magot | Vojtech Kondrót versei: Cémaszálon . Ketrecben kerítés alatt kacsák hálnak i i jelképesen vesztett fejjel szárnyuk alatt . és a szellő vékony léccel veri a diót Az est ujjai feketék a reggel magja fehér A vénasszonyok nyara cérnaszálon egész alacsonyan lóg az eső Cseklész környéki térkép Magyarbélen temették el Jánost a némát ki a legszorosabb kávékét kötötte Az aggházban ki érthette volna meg — hát megértetleniil vegyült a földbe Határok határoki Miként ha sok tenyér határos Tárkép az ingen Arctérkép s árkok „Szimo hódi“: hangzik a gurabi utcán Ivánkaiak csüfneve: kalapácsos Cseklészen búcsú vasárnap Anna-nap után A sápi öreg Sipos ott síppal házalt mindig estefelé hazaindult — négykézláb ment min'dig Fordította: PETRIK JÓZSEF Bekir Yildiz: Szép, ügyes ujjak Vibrált a levegő a forróságtől. Elif ruhája ujjával letörölte homlokáról a verítéket. Félelemmel és gyűlölettel teli pillantást vetett a kendőbe csavart dohányra, majd tekintete körbejárt a szobán. „Rászolgáltam a dicséretre“ — állapította meg őszinte szívvel. „Pici kis asszony vagyok, mégis milyen szépen elrendeztem mindent.“ Ha szeme nem téved a dohányra, szívből örül. De nemhogy nem örült, remegett. A félelem bilincsbe szorította egész testét. Fölpattant. Fejét bekötötte, négy sarkánál összefogta a dohánnyal teli kendőt és átsietett a szomszédba. Lihegve rontott be az udvarra: Ayse néne meglepődött. — Hé, Elif! Mi ez a nagy sietség, te lány? Elif magasba emelte a batyut, de nem szólt egy szót sem. Ayse néne oldalát fúrta a kíváncsiság. — Mi van benne? Szólalj már meg! —■ Dohány, hogy süllyedne el! Nem boldogulok vele. . — Ot te lány, ennyi Idős korodra nem tanultál még meg cigarettát sodorni? — Apám sohasem szívott, anyám pedig, hogy vakulna meg, mindenre megtanított, de a cigaretta, a dohány nem jutott eszébe. — Mondd csak meg nyugodtan, anyád a nagyobbik tevét felejtette az istállóban. Vésd jól az eszedbe: éjjelre férjed két karját, nappalra cigarettásdobozát soha ne hagyd üresen! Elif elpirult. Mindössze tizenöt éves volt. Szégyenlősen hajtotta le a fejét. Ayse néne nevetve kérdezte: — Van már egy hete? — Minek? — Hogy bementetek a nászszobába? — Tegnap léptünk a második hétbe. — Ö, hogy Allah venné magához a lelkedet! Hát így állunk? — Mi a baj, Ayse néne? — Eltelt egy hét, és te még csak most tértél észhez? Ennyi ideig dohány nélkül hagytad az emberedet? — Elif izgatottan vágott a szavába: — Ö, dehogy. Eddig kész cigarettát szívott, tegnap hozta haza a csempészdohányt. Milyen vidám vojt, ha láttad volna! — Na, gyere be, megmutatom, hogyan kell csinálni! Az udvaron cpak meggyulladnánk a melegtől. Bementek a szobába. Ayse néne felvette a csomag cigarettapapírt, ajkához emelte és egyik sarkánál ráfújt. A lapok szétváltak. Kihúzott egy lapot, ösz- szezárt nagyujjára és mutatóujjára fektette, egy kevés dohányt vett ki a batyuból és elrendezte a papíron. Közben EÍlfre pillantott. A lány úgy figyelt, hogy majd kiugrott a szeme. — Hadd csináljam én Isi Ayse néne a fejét rázta. — Az a fortélya, hogy mennyi 3ö- hányt teszel bele. Ne legyen se sok, se kevés. — Nincs valami, amivel ki lehet por- clőzni? — Majd Idővel, lányom. Ä gyakorlat meghozza. Attól függ, mennyire ügyes az ujjad és a szemed. — Nem szólt többé. Ügyes ujjaival összesodorta a par pírt, akához emelte, végignyalta a szélét és összeragasztotta. Elif türelmetlenül nyújtotta kezét. i—’Add Ide, Ayse néne, hadd csináljam' tovább! Az asszony nem hajlott a szóra, csak akkor szólt, amikor a cigaretta végét már össze Is nyomta: — Összesodorni a bűvészet. A végét a vak nénikém is letapasztja. Na nézzük, láss hozzá! Elif belefogott. Remegtek az ujjai. Akárhogy igyekezett, nem sikerült ösz- szesodorni a dohánnyal teli papírt. Ayse néne a lány kezére csapott. Dőlt belőle a szemrehányás: — Jó, azelőtt sohasem sodortál. De csak láttad, hogyan sodorja más? Hol járt mostanáig az eszed, te ügyefogyott? Elif szelíden kérlelte: — Könyörgöm, Ayse néne, ne hábo- rogj! Tudom, nagy butaság volt. Kérlek, mutasd meg újra! — Fel kell tennem az ételt, lányom. Nemsokára elmúlik dél. — Kezet csókolok érte, csak este ne nézzem rám haraggal az emberem. Ayse nénének eszébe jutottak házassága első napjai. Hogy kereste férje kedvét, még ki sem mondta, máris teljesítette minden kívánságát. A reszkető Elifet látva meglágyult a szíve. — Jaj, csak ne legyen bánatos az arcod ma este! Sodrok gyorsan egy dobozra valót. De aztán figyeld az ujjaimat! Istenuccse, holnap nem sodrok. Beesteledett, de a környék még fulladozott a forróságtól. Mintha a nap le sem nyugodott volna, csak eltűnt a sötétben. Ayse néne különös gonddal feszítette ki a hálót az ágy fölé. Egyik végét nem kötötte le. A férjéhez fordult: — Kész a fekhelyed, édes uram. A férfi szó nélkül dőlt végig az ágyon. Hosszú ideig nem szólt egyik sem. A férfi már majdnem elaludt. Ayse néne szeme csak úgy csillogott az életkedvtől. Úgy érezte, higany futkos fel- alá a szívében. Eszébe jutott, hogy Elitnek sodort cigarettát, és azonnal megértette, hogy miért izeg-mozog az a valami a szívében. Közelebb húzódott az emberéhez: — Édes uram, alszol? A férfi hangja mintha az ágy alól jönne: — Mi?.Már aludtam. Ayse néne nem akarta fölébreszteni az álmos hangot. Várt. Fölnézett az égre. A finom szövésű háló fölött feszült az égbolt. A csillagok egészen alacsonyan tanyáztak, olyan fényesen ragyogtak, mintha frissen mosakodtak volna. Ayse néne behunyta a szemét. De képtelen volt aludni. Tudta, hogy nem jön szemére álom, míg be nem számol Elif ügyetlenségéről. Űjra a férjéhez fordult: — Ne aludj mindjárt, hé! Mondanék valamit! A férfi összerándult. Dühös lett. Ayse néne szájából gyorsan peregtek a szavak. — A mai asszonyok asszonyok talán? A mi időnkben bizony nehéz volt. Itt van ez az Elif. Tudod, akinek múlt héten volt a lakodalma. Az Elif, no ... A férfi álmossága kicsit oldódott. — MI van a menyecskével? Kiderült tán, hogy már megesett? — Ő, dehogy! — Hát akkor? — Megpukkadsz a nevetéstől, ha elmondom. — Hé te, ráülök a szádra, ha nem beszélsz mindjárt. — Elif nem tud cigarettát sodorni. Mit szólsz hozzá? A férfi megrázta magát. Elámult. — Micsoda? — Na? Mondd, a mi időnkben kinek akadt volna meg a szeme az ilyen fehérnépen! Két karót összeraktak és eladták menyecskének. — A férje biztosan megunta, és lekevert neki egy nagyot. — Csak hallgasd meg, mi történt ma! — Ayse néne kuncogott. Közelebb húzódott a férjéhez. Sikerre vágyott, hallani akarta, milyen ügyes asszony ő, és mennyire nem érnek semmit a mai lányok. — Ügy bizony, édes uram, még a cigarettával sem tud megbirkózni. És ezekből lesznek a menyecskék! Még hogy az apja nem dohányzott, az anyjának meg nem jutott eszébe, hogy megtanítsa? Szép, ugye? Az ember félbeszakította: — Az any aj a a Klbás a szerencséi* lennek. Ültette volna a lába elé, és ad' dig veri a fejét, míg meg nem tanulja, Ez már a világ vége, asszony, — Biz’isten így van. Mondd meg Iga* becsületedre, hagytalak valaha cigaret« ta nélkül? Nem is tudod, mit érek. — Csak ne bízd el magad! — Miért ne! Megint csak éri rende*> tem el a dolgot. — Igen? És hogyan? — Apám üdvére, egy szusszanásnyi idő alatt teleraktam a cigarettásdobozt. A férfi dühösen fordult az asszony felé: — Kinek a dobozát? Ayse néne hirtelen úgy érezte, hogy denevér árnyéka ült a feje fölé. Megdöbbent. Összeszorított két ajka között olyan nehezen szivárogtak ki a szavak, mint a gyanta. — Azt a dobozt, amit Elif hozott. A férfi megmarkolta Ayse néne haját. Egész testében reszketett. — Egy másik asszony férjének a dobozában a te cigarettád van? Ö, te aljas, te szégyentelen! — Mi rossz van ebben? Könyörgöm, ne üss! Tudod, hogy buta vagyok. 0, anyám! A férfi ütötte-verte, és üvöltött: — Te, negyven év szégyene, te! Szerinted nincs abban semmi rossz? Nesze, nesze!... Esztelen kutya! Szégyent hoztál a fejemre! — Kegyelem, édes uram, kegyelemf Megeszem a piszkodat, csak hagyd abba! Könyörgöm, mondd, meg, mit vétettem? — Hogy Imit vétettél? Nesze, nesze, te hitetlen, te szégyentelen cafka! Hát nem tudod, mi lesz holnap? Az a csirkefogó elmegy a kávézóba. Ö, te, csúfot űztél belőlem! Elmegy a kávézóba, fű- nek-fának kínál cigarettát. Azok a gaz- embeték'e'TTGgadják, rágyújtanak. Finoman száll a füst. Nézik a cigarettát, dicsérik, milyen ügyesen sodorták. Mire ez azt mondja ... — Összetöröd a csontjaimat! Ö, anyám! Ne üss. elég már, kezed-lábad megcsókolom, csak ne üss! — Ne üsselek, mi? Ö, te szégyentelen! Le kéne lőni téged. Hol a rnauzer? Hol van? Nesze, te hitetlen cafka ... A csirkefogó akkor majd azt mondja: „Kuyumcu Osman felesége sodorta.“ Ayse néne húsa feldagadt, összetört a lelke. Jajgatott. — Végem!... Jaj, véégemü! A férfi ökle dühösen újra meg újra lesújtott. .. ... ,, — Végétf, mi?- Neked vart véged, vagy nekem? Te cafka, te szégyentelen Ayse. A Kuyumcu Osman felesége sodorta! ... Tudod, mi lesz? A gazemberek behunyják a szemüket, és a te ujjad jelenik meg előttük. Hogy lehet ennek elejét venni? Ö, te bárcás! Mondják majd: „Jaj, milyen szép, ügyes ujjak!“ És azon törik a fejüket, hogy Kuyumcu Osman felesége negyven felett minek sodor cigarettát más férjének. Ayse néne kifogyott a lélegzetből. Elájult. Ezalatt a szomszédban Elif büszkén mondta az urának: — A cigarettát mind én sodortam. Szerelmesen ölelkeztek össze. RUBOVSZKY EDIT fordítása Illusztrálta: Nagy Zoltán
