Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-19 / 33. szám
Fiatalok a minőségért 2. Barkó Liliput 3e A „kis egérke“ nagy sikere 4. Valóban megoldhatatlan a pólórejtvény? 6. Örök megújulás a Félni? Megelőzni! 10. A SZISZ SZKß LAPJA A CSKP KB és a SZISZ KB küldöttsége megkoszorúzza a Rysy csúcson a Lenin-domboriaSvet HARMINCEGYEDSZER A RYSYN Az Idén augusztus 6—9-e között került sor a Magas-Tátrában a Rysy csúcs megmászásával egybekötött nemzetközi ifjúsági találkozóra. E csúcsra az utat 1913- ban a proletariátus nagy vezére, Vlagyimir Iljics Lenin is megtette. 1957 Júliusában a moszkvai világifjúsági találkozó idején vállalkozott háromszáz tátrai fiatal arra, hogy megmássza a Rysy csúcsát. Azóta á Rysy-túra ifjúsági szövetségünk egyik legnagyobb rendezvényévé vált. Évente több mint ötezren gyűlnek össze a Tátra alatti Sportcampben, hogy azután három napon át — a csúcs meghódításával — kegyelettel adózzanak Lenin emlékének s elhelyezzék a koszorút a 2499 m magasságban található dombormű előtt. Ifjúságunk ezzel is tanúbizonyságot tesz arról, hogy Lenin eszméinek forradalmi örökségét magáénak vallja. Különös jelentőséget kölcsönzött az idei találkozónak az, hogy ebben az esztendőben ünnepeljük a nagy októberi szocialista forradalom hetvenedik évfordulóját. Az ország legjobb SZISZ-tagjai így tisztelegtek az emberiség történelmi fordulópontjának vezéralakja előtt. A rendezvény fő célja természetesen most is az volt, hogy a résztvevők feljussanak a csúcsra. Persze, amellett mindhárom nap baráti beszélgetések, sportversenyek egész sora töltötte ki a részvevők idejét. Ezenkívül a fiatalok közhasznú munkát végeztek, tisztították a gyönyörű tátrai környezetet, a Magas-Tátra ösvényeit. Természetesen nemcsak a mi fiataljaink ezrei voltak ott, hanem eljöttek a szovjet, a lengyel, a magyarországi küldöttek is, de Kubából, Vietnamból, az NDK-ból, az NSZK-ból és Dániából is érkeztek a Rysy csúcs meghódítására. (Folytatás a 3. oldalon) A Bákamaraton rajtja előtt Az érem harmadik oldala Lassan bezárják kapuikat a nyári építőtáborok, véget ér a vakáció, ösz- szegezhetjük az ifjúság nyári aktivitásának eredményeit. Az előzetes hírek szerint sikeresen kapcsolódott be a SZISZ tagsága a nyár folyamán az országépítő munkába, mindenekelőtt a mezőgazdaságban végeztek hasznos tevékenységet a fiatalok, továbbá az élelmiszer- és az építőipar használta ki a lehetőséget, az ifjúság segítségét. E nyári aktivitás gazdasági és társadalmi hasznosságát ma már nem is vitatja senki. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A másik az, amit sok vezető dolgozó elmondott tavaly is, az idén is, és kitudja, meddig kell még mondaniuk. Pedig csak szervezési kérdésről van sző, arról ugyanis, hogy a fiatalok a bonyolultabb munkafolyamatokba csak belekóstolnak: amikorra rájönnek a cselekvés fortélyaira, a munka ízére s fantáziát kezdenek látni benne, véget ér az „aktivitás“, kötelezően jön egy másik csoport újabb két hétre, amellyel a helyzet — vagy inkább folyamat — megismétlődik. Az adott munkát éppen megszerető, ezáltal hatékonyabban, hasznosabban dolgozni tudó fiatalnak, ha akar, ha nem, tovább kell állnia, más helyen kopogtatni munkáért. Mert a vakációnak legalább a felét végig szeretné dolgozni. Az új munkahelyen aztán vele is kezdődik az imént említett folyamat elölről. Na, és van az éremnek' még egy, harmadik oldala is, ami viszont már bizonyos beidegződés, úgy is mondhatnám: gondolkodásmód kérdése, következésképpen sokkal nehezebb (lesz) változtatni rajta. A „diákaktivisták“ bérezése ugyanis a különböző szintű vezető dolgozóktól függ. Közülük pedig sokan kezelik a mai napig az ifjúság nyári munkavállalását béralap-megtakarítási lehetőségnek, azaz tessék-lássék alapop négy-ötszáz koronát fizetnek az egyébként ezernél is több bért érő munkáért. Nem arról van szó, hogy ezeknek a fiataloknak olyan nagy szükségük van a pénzre. Ma már a nyári aktivitás, a fiatalok munkavállalása nem olyan szükségszerűség, mint húsz, harminc évvel ezelőtt, amikor a szülők a gyerek keresetéből vették meg az új tanév előtt a cipőt, kabátot, egyebeket; vagy csak a megkeresett összeg fejében mehettek el kirándulni diáktársaikkal. Nem! Arról van szó, hogy ezek a fiatalok még romlatlanok, s hiába szólnak rájuk az idősebb, „átmeneti“ munkatársak, hogy lassan dolgozzanak, mert elrontják a normát, hiába próbálják rábeszélni őket a felüleletes munkára. A fiatalok ugyanis bizonyítani akarnak. De — és ez természetes ennek fejében elvárják a tisztes erkölcsi és anyagi elismerést is. S ha ez elmarad, ha a munka — az élet — első kóstolgatásainál csalódniuk kell, nem biztos, hogy már a következő nyáron az „aktivitásból“ nem lesz-e „passzivitás“, s nem éppen ők lesznek azok, akik náluknál is ifjabb társaikat ellátják a „jótanács- csal“: ne hajts, nincs értelme! A gyorsítás stratégiájának a korát éljük, az új gondolkodásmód elterjedését szorgalmazzuk. Mindenki tudja, mondja: nehéz, hosszadalmas folyamat ez. De különösen az lehet, ha nem figyelünk oda az érem ilyen és ehhez hasonló harmadik oldalára. NESZMÉRI SÁNDOR
