Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-08-05 / 31. szám

új ifjúság 8 ------------------------------­Tehetségfelmérés -1987 Házi Tánya és Mikola Róbert, a Matesz legfiatalabb színművészei az el­múlt tanévben szereztek diplomát, de már főiskolásokként három előadás­ban játszottak egy-egy nagy szerepet. Képünkön Jókai Mór — Török Ta­más „Fácia Negra“ című kalandos történetében láthatók a szerelmes Ani- ca, illetve Vámbidy Szilárd alakítóiként. A Magyar Területi Színház mind­két társulatának szüksége van — a többi között — a színészutánpótlás­ra, ezért évente meghirdeti a tehet­ségkutató vizsgát Minden évben har­mincon felül jelentkeznek, de ennél kevesebben jelennek meg. Van, aki egyszerűen meggondolja magát, más attól fél, nem is olyan tehetséges, mint amilyennek hiszi magát; egye­seket közben fölvettek valamelyik fő­iskolára, így tárgytalan már a Ma- tesz-felvételi, mások meg azért nem jelennek meg, mert csak közvetlenül az elutazás előtt árulják el a szü­leiknek, hogy ők titokban jelentkez­tek a színházi felhívásra, s most men­ni szeretnének, de a szülők hallani sem akarnak arról, hogy lányukból színésznő, fiukból színész legyen, és igen változatos módon — sokszor az erélytől sem riadva vissza — pró­bálják „lebeszélni“ csemetéjüket az elutazásról, illetve a felvételiről. Per­sze olyanok is akadnak, akik a szü­lői szigor ellenére — vagy tudomá­suk nélkül — is megjelennek a te­hetségkutatón. Idén J harmincegyen jelentkeztek a felvételire: 6 fiú és 25 lány. Megie- lenni már csak a fele jelent meg, pontosabban 1 fiú és 14 lány. Az első körben két párhuzamos csoportban folyt a felvételizés. Az egyik helyiségben beszélgetés-lsmer- kedés-önvallomás folyt, a másikban a Jelentkezők muzikalitására voltak kíváncsiak a színház munkatársai. Az önvallomások során sok érdekes do­log került felszínre. Hadd említsek meg most közülük csupán kettőt. A jelentkezők többségének rende­zetlenek a családi körülményei, e- miatt pszichikailag eléggé labilisak, egyikük-másikuk szinte állandó stresszhatás alatt él. Érthető hát, hogy a titkos álmokat dédelgető, ér­zékeny adoleszcens menekülni akar ebből a környezetből, másrészt pszi­chéje fogékonnyá válik a „nem min­dennapi foglalkozás“ iránt. Ezzel szemben — vagy talán éppen azért, mert a dédelgetett titkairól senki sem hajlandó „prózai nyelven“ szól­ni — szinte egyikük sem tudta (mer­te, akarta) megmondani, hogy miért is jelentkezett erre a pályára, jött el a felvételire. (Az igazsághoz per­sze hozzátartozik az is, hogy azért akadtak kivételek.) Évek óta beszéd tárgya a közép- iskolások muzikalitása. Mivel a kö­zépiskolákban — valami teljesen ért­hetetlen döntés folytán — nincs ze­nei oktatás-nevelés, évről évre azt tapasztaljuk, hogy a csengő hangú alapiskolások diákkorukra szinte el­felejtenek énekelni. Nem szakadnak el ugyan a zenétől, hiszen odahaza mindegyiküknek van rádiója, lemez­játszója, kazettás magnója — néme­lyiküknek HiFitornya is —, de csu­pán passzív élvezői lettek a (rock) zenének, és a szó szoros értelmé­ben elfelejtették a közös éneklés örö­mét Ha meg nekik kell megszólal­tatniuk egy dallamot, az bizony az esetek többségében mindenre vagy inkább semmire sem hasonlít, még kevésbé az eredeti dalra. A jelentke­zők közül igen kevesen játszottak valamilyen hangszeren. (Néhányan zongorán, harmonikán, hegedűn, fu­rulyán, illetve gitáron — egyikük- másikuk több hangszeren is.) Így nem csoda, hogy a ritmus — és harmónia-' érzékük eléggé fejletlennek bizonyult, s alig akadt, aki a hangnemváltással meg tudott volna birkózni. Néhány kivételtől eltekintve elég szűk volt a jelentkezők hangterjedelme, hang­erejük meg — legalábbis a felvéte­lin, lehet, hogy az iskolában vagy a családi körben ez nem így van — meglehetősen gyenge. S még egy megjegyzés kívánkozik ide: ha ez a tendencia így folytatódik, néhány év múlva egyetlen népdalt sem fognak ismerni a fiatalok — a rockzenét viszont nem tudják énekelni... (I). A második körben a szűkebben értelmezett színpadi-színészi készség­re, azok minőségére és fokára voltak kíváncsiak a felvételizők. Néhány je­lentkezőnek — Kiss Péntek józsef kollégánk „titkos“ és hathatós se­gédletével — „egészen helyre“ etű­döt (rövid némajelenetetl sikerült előadnia. Ezekben volt „olvasható“ cselekmény, humor és váratlan, meg­lepő fordulat. Az előadó képes volt önmagán kívülre fa színpadtérre vagy az esetleges partnerre) is figyelni, olykor felfedezte a körülötte levő világot és játékába belekomponálta a hirtelen észrevett — és metafori­kusán értelmezett kellékeket is A legtöbb esetben azonban nem lehe­tett megérteni az eredeti szándékot. A szereplők „amorfsága“, intellektuá­lis reakcióképessége és átlénvegülési készsége átlagosnak mondható. Olva­sottságuk és szövegértelmezésük in­kább átlagon aluli volt. A kreativi­tásnak csak néhánvan adták tanú- leiét. Mozgáskultúrájuk, testrészeik mozgásának harmóniája, kecsessége, valamint tánctudásuk-készségük igen átlagosnak bizonyult. A ielentkezők reakcióiban, mozdulataiban inkább az ösztönössé? dominált minden egyéb rovására, A színpadi helyzetet intuí­ció híján elsősorban verbális szinten érzékelték — és leíró módon közve títették —: a lelkiállapotukat nem voltak képesek felmutatni, csupán mechanikusan végezték a fizikai ak­ciót Csak néhányuk volt képes ér­zékeltetni a „teljes helyzetét“, pl. egy ideges várakozás-készülődés pillana­tait. Érzelmi megnyilvánulásaik ke­vésbé differenciáltak: vagy elemen­tárisak. vagy gátlás alatt maradnak. A legtöbb jelentkezőből hiányzott az önbizalom, ennélfogva — a gátlások eredménvekénoen — kevéssé tudták „felmutatni“ természetüket, természe­tességüket. illetve természetes báju­kat. Mindezt a gesztusrendszerük koordinálatlansága is okozta. Általában keveset vagy egyáltalán nem snortolnak ezek a fiatalok, test­kultúrájuk. állóképességük bizony kívánnivalót hagy maga után. Akadt viszont közöttük olyan is, aki „írás­sal is“ próbálkozik, s nincs kizárva, hogy rövidesen éppen az Oj Ifjúság hasábjain olvashatjuk versét vagy novelláját... A második fordulóban már csupán hat leány vett részt a foglalkozásokban. A harmadik forduló után hárman maradtak „állva“: a kassai (Ko?ice) Bartollás Katalin, a komáromi (Ko- márno) Klucsár Irén és a várgedei (Hodejov) Kminiakné Dósa Zsuzsa. Tőlük, hármójuktól kérdezte meg Ta- káts Ernőd érdemes művész, a Matesz igazgatója: ha a színház egy évre meghívná őket a tagjai sorába — el­fogadnák-e a segédszínészi állást? Ahogy az várható volt: mind a hár­man igennel feleltek. A felvételi ezzel véget ért, mi azon­ban folytassuk tovább: milyen lehe­tőségek várnak arra a fiatalra, aki bekerül a Magyar Területi Színház tagjai közé? Következik az „elév“ — vagy se­gédszínészi Időszak, másképpen a „színészbojtárkodás“ kora. Ez alatt az egy év alatt a jelölt kisebb-na­gyobb epizódszerepekben „szoktatja magát a színpadhoz és az előadás légköréhez“, megismeri a színház munkáját és „működési mechanizmu­sát“, „bele-beleszagol a színház le­vegőjébe“, miközben „jól mellre szív­ja“, hogy szinte „köhögni-prüszkölnl“ kezd tőle, és közben elválik, hogy „megszokik-e vagy megszökik“. A leglényegesebb azonban mégis az, hogy ez alatt az év alatt, illetve évad alatt felkészül a főiskolai felvételi­re. Ha az ottani felvételin is sikere­sen helytáll, négy évig a bratislaval Szépművészeti Főiskola (Vysoká íko- la múzick?ch umenf) színihallgatója lesz. (Ha a felvételi nem sikerül, egy év múlva esetleg újra próbát tehet a színész jelölt.) A főiskola negyed­éves hallgatója már főszerepet is vállalhat a Matesz komáromi társu­latának vagy kassai Thália Színpadá­nak valamelyik produkciójában. S miután megszerzi a diplomát, a szín­ház teljes értékű tagjává válik. Két ilyen friss diplomás fiatalt mutatunk be a mellékelt képen. Kmeczkő Mihály JAKUT NYÁRKÖSZÖNTŐ „Szunter faluban érdemes megnézni az Igái liszahot“ — mondták Jakutiá- ban. A liszah nyári ünnep. A nap egyre Jobban felmelegíti az örök fagy bilin­csébe vert földet. Ilyenkor szinte nincs is éjszaka, hiszen Jakutia a sarkkör vi­dékén fekszik. Az ünnepet hagyomá­nyosan akkor tartják meg, amikor ja­vában virágzanak a mezők, közvetlenül a szénakaszálás megkezdése előtt. A falu közelében levő erdei tisztá­son, amelyet ilyenkor tyuszjulgénak ne­veznek, ünnepi menetben vonulnak föl a nézők előtt a járás leginkább köz- tiszteletben álló lakói. Majd előlép a legügyesebb énekes, és köszöntőt éne­kel. A dal után kumisszal permetezi meg a lovak kikötésére szolgáló cölö­pöket, a tisztást és a tábortüzet. A ja- kutok ősei hagyományosan kumisszal köszöntötték a vendéget, ahogyan az oroszok kenyérrel és sóval. Ezt követően egymás után színre lép­nek az amatőr művészegyüttesek. A táncok sok régi hagyományt őriztek meg. Az ünnep csúcspontján egy gyö­nyörűen fölszerszámozott lovat vezet­nek ki a tisztásra. Ettől kezdve megszűnik az előadók és a nézők közti különbség. Az egész tisztás mozgásba jön: egymás után ala­kulnak ki a táncoló körök. Mindegyik­nek van egy előénekese, aki nemcsak a tánc ritmusát adja meg, hanem az érzelmi töltését is. A szigorú zsűri min­dent figyelembe vesz: a rögtönzés öt­letességét, a dalok témájának megvá­lasztását, az előadás technikáját. A tisztás másik végében ekkor már elkezdődnek a sportversenyek: kötél- és bothúzás, birkózás, a vetélkedés. hogy ki tud nagyobb követ fölemelni, no és persze á lóverseny. Fontos sza­bály, hogy bárki próbára teheti erejét. Két álló napig tart az ünnep. Portré - grafika Fotók ­művészeti szinten A Galántal (Galanta) Városi Művelődési Ház sokrétű és eredményes munkásságából kiemelkedő helyet foglal el a fotósok klub­jának tevékenysége. Ebben a klubban hó­dolnak kedvtelésüknek a város és közvet­len környékének amatőr fotósai. Hosszúéves működése során a tagság — és éppen ez emeli rangban a klubot, a -többi élére — már egy kicsit kinőtte amatőr megjelölését. Nem egy klubtag munkásságával megköze­líti a hivatásos fotósok mércéjét. Ezt bizo­nyította az a nemrég megnyílt kiállítás is, amelyen Rakick? Frigyes klubtag, (melles­leg a klub titkára) lépett a közönség elé hetvenkét művével. Már nem a legftatalabban kötelezte el magát a művészi fotónak, és a kiállítás a szerző tizenöt évi igyekezetének kereszt- metszetét kínálja fel a nézőknek. A képek arról tanúskodnak, hogy Raktok? Frigyes érdeklődési köre sokrétű. A magas színvo­nalú dokumentumfelvételek mellett felvo­nultatta érzelmeinkre ható képeit 'Is. A zsánerbeli sokrétűséget azonban az a kész­ség fogja eggyé, amellyel Rakick? a ma emberét és életét képes ábrázolni. Képei­nek témája felöleli szinte az egész életet: a sporttól a kultúrán és a város változá­sainak ábrázolásán keresztül egészen a gyermekekig szinte mindent. Jelentősek a portréi is. Képein megörökíti az ünnep- és héköznapi élet rejtett mozzanatait. Rakick? Frigyes 1980-tól tagja a Szlovák Fotóművészek Szövetségének, Képeit a ha­zai kiállításokon kívül láthatták már a Szovjetunióban, Lengyelországban. Magyar- országon, Romániában és az NDK-ban Mos­tan! kiállítását a szerző szülővárosának, Galántának ajánlotta, a város megalakulá­sának 750. évfordulója alkalmából. —hr—

Next

/
Oldalképek
Tartalom