Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-29 / 30. szám
[új ifjúságJTf Hol lehet a legkönnyebben megfázni? Náthát, mandulagyulladást, arc- és hom- lokilreggyulladást kapni? Ne töprengjen az olvasó, elárulom. A trópusokon. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika forró vidékein. Az ember könnyű kis ingben lép ki az utcára, a párás forróság miatt hiába izzad, mert verejtéke nem párolog el a 35—38 fokos hőségben, ezért semmi sem hűti fel- hevült bőrét. Pillanatok alatt átnedvesedik az ing. Az utcán meglátok egy érdekes üzletet: nosza lépjünk be (már csak azért is, mert odabent hűvös van). Belépünk. Nagyon jól működik a klímaberendezés, maximum húsz fok van. A kereskedő szép selymet mutat, és miközben alkudozunk, észre sem veszem, hogy a légkondicionáló gép egyenesen rám fújja a jéghideg levegőt. Kilépek az utcára, itt megint 35 fok meleg fogad. Randevúm van egy helyi politikussal. Beültet a kocsijában, gondosan becsukja az ablakot, hogy ne jöjjön be a meleg, és előzékenyen bekapcsolja a „légkondit“. A gép arcomba fújja áldását — kész a három héten belül nem gyógyuló makacs, legyőzhetetlen arcüreggyulladás. (Érdekes, bár nem szenzációs megfigyelésem, hogy Ilyen helyeken a kocsi csukott ablakának üvege kívülről párásodik be...) Az ember előbb-utóbb rájön, hogy trópusi helyeken sehová sem szabad elindulni jő meleg pulóver nélkül. Mielőtt hűtött helyiségbe lépek be, magamra húzom. Ha a kocsiban működik a klímaberendezés, nem szabad törődni a nevető járókelőkkel, arcunkra kell teríteni a gyapjúpulóvert. A szállodai szobában pedig — ha elmegyünk „hazulról“ — be kell kapcsolni a „légkondit“ különben hazatértünkkor nemcsak rekkenő hőség, hanem dohos szag is lesz a szobában. Szóval megy, duruzsol a gép, hűti a szobát, és mire este hazatérek, ki is lehet, sőt ki is kell kapcsolni, mert különben éjszaka nagyon megfázik az ember. Igaz, hajnaltájban már így is akkora a hőség a szobában, hogy az ember saját verejtékében forgolódik. Mindezt szeretném előrebocsátani, mert amikor a kedves néző a trópusi országokban fölvett gyönyörű színes filmekben gyönyörködik, eszébe sem jut, hogy itt minden percben megnehezíti az életet a párás hőség, a jéghidegre hűtött szoba, autó, üzlet. És bizony aligha fogja nekem elhinni, mennyire vissza lehet sírni a mi közép-európai szelíd klímánkat, eléggé száraz nyarunkat-telünket, még a télíkabátot isi Mindezek a „gondok" Igencsak foglalkoztatják az európai utast, aki a Fülöp- szigetekre látogat. Ez a forró égövi ország körülbelül 7100 szigetből áll, és igaz, hogy Jósé Aspiras idegenforgalmi miniszter csupán tréfálkozott a nekem adott interjújában, de fgy nyilatkozott: — Jöjjön hozzánk minél több turista az ön országából! Kötelezem magam, hogy mindegyikük kap egy külön szigetet. Ez nem lenne nagy gond, mert hol vagyunk még attól, hogy évente hétezer-egyszázán utazzunk innen a Duna völgyéből a Fülöp-szigetekre?! Nevét ez az ország — még mint spanyol gyarmat — egy gyermek tiszteletére kapta. Villalobos űr, a helytartó. 1542-ben Mexikóból ide érkezve, Fülöp herceg, a kis trónörökös megszületésének örömére Fili- pinasra, Fülöp-szigetekre keresztelte az országot. A kis hercegből II. Fülöp, a híres király lett, az itteni embereket pedig, ha férfiak, ma is filippinóknak, ha nők, ti- lippináknak nevezik Érdekes, hogy a gyarmat sokáig Mexikó algyarmata volt; Mexikónak volt kiadva „albérletbe“ Egyébként itt maláj eredetű az őslakosság, és sokszáz éven át keveredett a spanyol, kínai és más ázsiai népekkel, majd később az Egyesült Államokból ide érkező amerikai fehérekkel, négerekkel. Mexikói eredetű indián gének is belevegyültek a „koktélba“. Ez a keveredés annyira áldásosnak bizonyult, hogy talán sehol a világon nincs annyi gyönvörfl lány, mint éppen itt. Nem vágyom statisztiktisí babérokra, de egy tévéműsorban felállítottam egy „szépség- koefficienst“: melyik országban hány gyönyörűt találni találomra kiválasztott tíz fiatal tánv között. Szerintem a Fülöp szigetek vezet, hatos együtthatóval (kétségtelen: a mi európai szépség-fogalmaink szerint, és az én egyéni részrehajlásommal súlyosbítva...). A lágy maláj vonásokat finom ecsettel festett spanyol-arab vonalak rendezgetik, és azt hiszem, az európai-amerikai vér teszi, hogy az itteni lányok nem olyan alacsony kis dundik, mint a legtöbb ázsiai nővérkéjük. Honnan az amerikai elem? Spanyolország, amely 1898-ban Kuba miatt háborút viselt az Egyesült Államokkal, és el is vesztette ezt a háborút, ugyanabban az évben húszmillió dollárért jobbnak látta eladni Washingtonnak a szigeteket. Ettől kezdve 1946-ig (rövid Japán megszállással) csaknem ötven évig hivatalosan is amerikai gyarmat volt az ország, s ez friss amerikai vérkeveredést is hozott, de főleg: az amerikai civilizáció áldásaival és átkaival halSugár András: mozta el a Fülöp-szigeteket. Elterjedt a kozmetika, a sport, s ez is használt a lányok, főleg a városi lányok szépségének. Ami azonban rontott az ország képén, az a korrupció, a bandaháborúk, az erőszak és a prostitúció „importja“ volt. Mert ez is jórészt az Egyesült Államokból jött... A csaknem ötvenmilliós ország urai büszkén mondják, hogy az Egyesült Államok és Anglia után a Fülöp-szigetek a világ legnagyobb angol nyelvű országa. Ez furcsa dicsekvés, hiszen az itteni lakosság anyanyelve a tagal (vagy tagalog), egy maláj eredetű nemzeti nyelv, és sok szigeten egészen más nyelveket beszélnek. Még mindig hivatalos nyelv a spanyol is. (Nem sokan értik, bár majdnem mindenkinek gyönyörű spanyol neve van.) De az iskolában inkább angolul tanulnak a gyerekek, és az utcán bárkivel állunk szóba, valóban tud angolul. Ha az ember a falak közötti óvárosban (neve Intramuros, ami spanyolul „Falkö- zötti“-t jelent) a macskaköveken sétál, a régi Mexikóban, Granadában vagy Ö-Havan- nában érezheti magát, és még az erődöt is Santiagónak hívják. A kínai városrészben, a manilai Chinatownben viszont az ország 300 000 kínai lakosának nagyrésze csaknem pontosan úgy él, mint Szingapúrban vagy Hongkongban. Hihetetlen, de igaz: az itteni kínai éttermekben nagyon ritkán esznek pálcikákkal. A többi mind ugyanaz. És a kínai polgárság kezében van a kereskedelem, az ipar jelentős része. Néhány évvel ezelőtt Manila azzal a rekorddal büszkélkedhetett, hogy évi kilencezer gyilkossággal a világ legveszélyesebb városa volt. Egészen 1972-ig, amikor Ferdinand Marcos elnök bevezette a rendkívüli állapotot. Néhány hónap alatt 45 millió (nem tévedés!) lőfegyvert adtak le, vagy koboztak el. A meglehetősen nagy kiterjedésű Manilában zsúfolt buszok mellett dzsipni nevű furcsa járműveken közlekedik a nép. A dzsipet az amerikai hadsereg hozta ide 1945-ben, és a találékony filippinők ezernyi fura díszítéssel, ezüst színű lószobrokkal, tarka festéssel ékesítve iránytaxit „faragtak“ belőle. A dzsipni orrára kiírják az útvonalat, és annyi utast vesznek föl, amennyi csak belefér, Láttam már 23 utast is egy dzsipnin, igaz, a fele iskolásgyerek volt. Ha utast lát a sofőr, őrült fékezéssel megáll, és szerény borravalóért még kitérőkre is hajlandó. Faluhelyen szomorúbb az élet, a parasztok vízibivaly vontatta ekével kapirgálják a földet, terményeiket bagóért adják el a főlvásárlóknak. Ha rossz a termés: az isten csapása. Ha jó: talán még rosszabb, mert nincs ára a gabonának, rizsnek. A parasztnak, igaz, kevesebb a kiadása, hiszen egyetlen silány inggel, nadrággal évekig ki lehet húzni a trópusi hőségben, a ház bambuszfalának résein szabadon áramlik át a szellő, és ha költözni kell, a húsz-harminc barát, szomszéd és rokon vastag bambuszgerendákra rakja a házat, és egyszerűen továbbviszi néhány kilométerrel. Sok gondot okoznak viszont a trópusi betegségek, a bélférgek, a szúnyogok, a mohó patkányok és egyéb élősdiek. Nagy gond, hogy hiányzik az egészséges ivóvíz. A társadalmi életet is az élősdiek keserítik meg. Mert korrupció mindig is volt és mindig lesz. Barátunk és kalauzunk, Abelardo (beceneve: Blade) izgatottan közli, hogy vasárnap ellátogathatunk a pagsanjani vízeséshez. Laguna tartományba, Manilától autóval két órányira délkeletre. — A világ legizgalmasabb élményében lesz részük — mondja Blade lelkendezve. A két órából, sajnos, négy is lett, mert a rendkívüli tájfunidőszak hirtelen beköszöntött, és trópusi felhőszakadások zúdultak ránk. Emiatt gyakran meg kellett állnunk, mert két méternyire sem lehetett ellátni, aztán a hirtelen képződött pocsolyák helyenként szinte tóvá változtatták az utakat. Pagsanjan valóban nagy élmény volt, de Izgalmas is. Kis híján otthagytuk a fogunkat. Csoda, hogy életben maradtunk. Igaz, hogy a halál, amelyet hajszálon múlott, hogy sikerült elkerülnünk, alighanem gyors és szenvedés nélküli elmúlás lett volna. A pagsanjani attrakció a következő: a turista beül egy keskeny, hosszú lélek- vesztőbe, amelyben elöl is, hátul is egy-egy erős, hajlékony testű fiatal evezős foglal helyet. A csónak ezután megindul a folyón lefelé, vízeséseken és sellőkön hajt keresztül állandó veszélyben, majd a világ talán legmélyebb hasadékában folytatódik az út, ahol a folyó összeszűkül. Végül a vízesés résein behatol a lélekvesztő egy barlangszerű tóba, ahol a bátrabbak megfürödhetnek és kitehetik gyenge testüket a vízesés szelídebb ostromainak. Ez volt a „forgatókönyv“, és hogy ne legyenek vérmes reményeink a filmforgatással kapcsolatban, »ögtön kaptunk is egykét nylonzsákot, hogy a nedvesebb szakaszokon abban tároljuk a kamerát. Mivel szinte minden szakasz rettentően nedves volt, a gép alig került elő. Nagy szerencsénk, hogy egyszer sem esett a vízbe, még a sellök habzó örvényeiben sem. Lehet, hogy nem is annyira szerencse, hanem inkább Janovics Sanyi ember- feletti erőfeszítéseinek köszönhető. Jó darabig élveztem a szokatlan élményt, gyönyörködtem a csónakos legények virtuóz munkájában (ezt gavalléros borravalóval jutalmaztuk az út végén), egészen addig, amíg gyors halálunk kis híján be nem következett. Tessék elképzelni a világ legmeredekebb, legmélyebb hasadékát, ahol lent mi csónakázunk a keskeny folyó hátán, mellettünk mindkét oldalon fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt fal emelkedik legalább ötszáz méter magasba, szinte alig látni űz eget. Helyenként az irdatlan magasságban össze is hajlik a növényzet. Megilletődve nézem a rendkívüli, fenséges látványt. Egyszer csak előttünk úgy húsz méternyire kavicsok hullanak a vízbe. — Mi ez? — kérdem riadtan a csónakosokat. — Semmi, uram, semmi. Vad majmok játszadoznak odafent — mondja egyikük. Ebben a pillanatban körülbelül két méterrel csónakunk orra előtt, hatalmas, legalább ötven tonna súlyú kőszikla zuhan a vízbe, iradatlan hullámot ver, csaknem felborítja a csónakot, és hideg zuhanyt zúdít ránk. Csónakunk talán egy másodpercen belül siklik ugyanarra a helyre, ahová „becsapott“ a szikla. Tehát ha a sors úgy hozza, hogy mi egy másodperccel előbb érünk oda, akkor piros víz marad utánunk. Ennek végiggondolásához a másodperc tizedrésze is elegendő volt. Janovics és én egyszerre mondtuk egymásnak, ugyanazokkal a szavakkal: — Csoda, hogy még élünk. A csónakosok rettentően megilletődtek. Egyikilk keresztet vetett. Ám csakhamar úrrá lett rajtuk az idegenforgalmi szakma jól betanult fegyelme, s az a mindennél fontosabb szempont, hogy a turistákat nem szabad elijeszteni. A fiatalabbik — magára erőltetett nyugalommal, sőt mosollyal megmagyarázta: — Kedves kis majmok élnek odafent, játszadoznak, néha kisebb, néha nagyobb kövek hullnak. — És baleset még nem fordult elő? — kérdezem. Izgatott szóváltás kezdődik kettejük között ékes tagal nyelven, ebből kihallani az accident (baleset), és american szavakat. Az öregebbik végül klnyögi: — Volt baleset, de nem súlyos, kevesen haltak meg. j Fiatalabb társa tagal nyelven ráripako- dik, a szöveget nem értem, csak a television szót, de a muzsika teljesen világossá teszi a kioktatás értelmét. Minek kelted rossz hírét az országnak a külföldi tévések előtt? Azt akarod, hogy ne jöjjenek a turisták, és felkopjon az állunk?! — körülbelül ez lehetett a kioktatás tartalma. Akármi volt is, az öregebbik gyorsan helyesbít, angolul: — Illetve: csak mondják, hogy baleset volt. Mindenfélét beszélnek az emberek, de a valóságban nem történt szerencsétlenség. Amikor nem nézek oda, szemem sarkából látom, hogy az öregebbik még egyszer keresztet vet. Még aznap megünnepeltük túlélésünket. MINDEN TURISTA KAP EGY SZIGETET Első helyen 1986-ban Franciaország az első helyre került a nyugat-európai országok között, ami az egymillió lakosra jutó halálos közúti baleseteket illeti. Egymillió lakosra számítva 205 halálos balesetet legyeztek Ausztria 180. az NSZK és Olaszország 140—140 halálos balesetével szemben. A balesetek okai között sorrendben a következők szerepelnek: ittas vezetés, a megengedettnél nagyobb sebesség, az előnynyújtás elhanyagolása. Tíz esetből nyolcban a gépkocsivezetők a hibásak. Lorca A neves spanyol rendező, Juan Antonio Bardem befelezte újabb filmjének forgatását, amelyet a híres antifasiszta költő, Lorca emlékének szentelt, aki 51 évvel ezelőtt esett a fasiszta terror áldozatául. A Lorca — egy költő halála film címszerepét Nicholas Grace angol színész alakítja. Párhuzamosan elkészült a film ötrészes tévéváltozata is. Az olaszok és a spagetti Azt lehetne hinni, hogy az olaszok spagettiből eszik a legtöbbet. A valóságban az átlagos évi fogyasztásuk 70 kilogramm kenyér, 47 kilogramm hús és csak 32 kilogramm spagetti. Mérgező felhő Verona olasz város kültelkeit mérgező felhő lepte el, ami légzési nehézségeket okozott a lakosságnak. Feltételezések szerint a mérgező anyag a közeli vegyi üzemek valamelyikéből származik, amely viszont nem Jelentette be a balesetet. Körülbelül húsz személy orvosi ellátásra szorult. Távirányítással Franciaországban olyan szerkezetet dolgoztak ki, amelynek segítségével ki lehet oltani illetve fel lehet gyújtani a villanyt akár 25 m (zárt területen) vagy 50 m (nyílt helyen) távolságból. A szerkezet, eltérően a tévékészülékhez használt távirányító berendezéstől, nem infravörös, hanem rövidhullámú sugarakkal működik. Híd vagy alagút Olaszországban nagy vita dúl azon, hogy a félsziget és Szicília között hidat vagy alagutat építsenek-e. A tervezetek száma, amelyek az egyik vagy a másik változatot részesítik előnyben, egyre nagyobb. Különbizottságot hoztak létre ezek tanulmányozására, amelynek még az idei év végéig döntést is kell hoznia. Kolosszus Mint már jelentettük, Rodosz kikötője közelében, a parti vizek fenekén archeológiái feltáró munkálatok kezdődtek, amelyek már az első napok után sikerrel kecsegtettek. A görög szakemberek máris fontos felfedezéseket tettek. Előbb hatalmas megmunkált kőtömböket találtak, újabban pedig egy óriás méretű kezet, amelyről feltételezik, hogy a világ hét csodája közé számított rodoszi kolosszus részét képezte. A kézről több felvételt is készítettek.
