Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-22 / 29. szám
[ új ifjúság 3 Önkéntes határőrök idegen személyeket igazoltatnak a görgői vendéglőben. költöznek, a közeli Szepslbe (Mol- dava nad Bodvou). Több mint százkilométeres határszakasz tartozik hozzá, így nem kevés hivatali gond nehezedik rá. — Tavaly, 1986-ban ezen a szakaszon 14 esetben összesen 24 személy próbálkozott illegális határ- átlépéssel. Ezeket a határsértéseket a súlyosságuk alapján mi négy kategóriába soroljuk. Az első kategóriába tartoznak azok az esetek, amikor a határsértők előre kitervelt módon Nyugat-Európába akarnak szökni. A múlt évi 14 esetből 12 ilyen volt. összesen 17 személyről van szó, nagyobbrészt csehszlovákok, de akadtak közöttük lengyelek, NDK-beliek és magyar állampolgárok is. A határsértők feltartóztatásában, kézre kerítésében tavaly a legeredményesebbek a Hraniöná pri Hornáde-i, a szalánchutai (Slanská Huta) és a skárosi rendőrőrsök voltak. Az önkéntes határőrök Szalánchutában, Szinán (Sefia), Szádalmáson (Jablonov) Jablonca (Silická Jablonica) és Szilice is. A két önkéntes szakasz tagjai tavaly az államhatárok, a szocialista népgazdaság és közbiztonság védelmében összesen 6676 órát szolgáltak le, a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséért és környezetük szebbé tételéért 570 órát dolgoztak. Az államhatár környékének tisztítására 542 órát áldoztak. A helyi rendőrségre tavaly összesen 62 jelentést juttattak el, gyanús személyekkel, valamint a szocialista törvényesség megsértésével kapcsolatban. A megtisztelő cím azonban nem csupán az önkéntes határőrök érdeme, hanem a falu egész lakosságáé. Sok-sok órát dolgoztak társadalmi munkában, hogy szebbé, vonzóbbá tegyék lakóhelyüket. Tavaly 60 380 ledolgozott óra alatt 610 310 korona értéket hoztak létre. Az elmúlt években sok nagy építkezést fejeztek be a községben, többek között az alapiskola tornatermét, a helyi egészségháZajdó Imre, Csontos Ernő, ifj. Dankó József, Zakchar Benjamin, Bartók Béla, Hricz Pál, Striho Flórián és Szabó Jenőné. — Mi indítja az embereket arra, hogy illegálisan próbálják átlépni az államhatárt? — kérdeztem. — Ennek több oka lehet. A letartóztatottak a kihallgatások során általában a következőképpen indokolták: nem értettek egyet a társadalmi berendezkedéssel, szerettek volna életkörülményeiken javítani, menfekültek a törvény, valamilyen büntetés elől, vagy egyszerűen csak kalandvágy vezérelte őket. Gyakori az is, hogy ugyanaz az illető többször próbálkozik, s a kihallgatáson elárulja: ha letölti büntetését, újra nekivág. — A határsértések oka nemegyszer tudatlanság is lehet —« mondta Bukovics hadnagy. — Nem azokra gondolok, akik gombázás vagy szarvasagancsgyűjtés közben tévednek át a határon, hanem elsősorban azokra a magyar állampolgárokra — van ilyen —, akik Három tizennyolc éves prágai fiatalember sörözgetett a szilicei (Silica) vendéglőben. Igaz, a fennsíkot, e gyönyörű természet- védelmi területet évente többszáz turista keresi fel, nem ritka tehát a cseh, a német vagy az angol szó sem errefelé, de a három fiatalember viselkedése mégis gyanút ébresztő volt. A falu a csehszlovák-magyar államhatár közvetlen közelében fekszik. A határvonal ezen a környéken erdőkben, hegyekben húzódik. Kitűnő terepnek látszik az illegális határátlépésre. Próbálkoztak is itt már többen, de hála a hivatásos és önkéntes határőrök éberségének, legtöbben fennakadtak a védelem hálóján. A három fiatal mit sem sejtve ült a vendéglőben. Nem törődtek az óvatossággal, nem is álmodtak arról, hogy a határvédelmi alakulat és a helyi önkéntes határőrök egy csoportja Hajdú Béla vezetésével már tud a létezésükről, és igazoltatni készülnek őket. Erre az igazoltatásra már ott a kocsmában sor került, s a fiatalokat rögtön le is tartóztatták. Kiderült ugyanis, hogy illegális határátlépésre készültek, sőt fegyver is volt náluk. Néhány kis kaliberű puska és egy pisztoly. Egyébként már a rendőrség is körözte őket. A későbbi kihallgatás során a fiatalemerek elárulták, hogy Olaszországba készültek. Egy bűnügybe keveredve, így próbáltak a felelősségre vonás elől menekülni. Magyarországon és Jugoszlávián keresztül szerettek volna Olaszországba jutni. A csehszlovák-magyar államhatáron való átcsúszásra a legalkalmasabb helynek Szilice“ falu határát vélték. Mindez három évvel ezelőtt, 1984-ben történt. Hogy mennyire nem ritka az ilyen és hasonló eset, azt az is bizonyítja, hogy még abban az évben két másik tiltott határátlépési kísérlet is volt ezen a környéken. Igaz, hogy az egyik — állítólag — csak tévedésből történt. Négy magyar állampolgár szarvasagancsokat szedegetett a határ mentén, a magyar oldalon. Egyszer csak azon vették észre magukat, hogy Csehszlovákiában vannak. Illetve a csehszlovák határőröket vették észre, akik rögtön be is kísérték őket a legközelebbi őrsre. Még ott sem akarták elhinni, hogy nem a Magyar Népköz- társaságban gyűjtögették az agancsot. A Hajdú Béla vezette önkéntes határőröknek kellett bizonyítaniuk, hogy az agancsgyűjtők tényleg határsértést követtek el. Körülbelül ebben az évszakban két NDK-beli „turista“ szállt le az autóbuszról a közeli Szádalmáson (Jablonov nad Turfíou) az 50-es út melletti büfé közelében, s nem a falu, hanem a közeli, hegy alatti kukoricás felé vették útjuka’, ahol az államhatár húzódik. Első látásra gombázóknak nézhette az ember a két idegent. Nem úgy Jávor Albert, a helyi önkéntes haVIGYÁZZ, ÁLLAMHATÁR! azt hiszik, Csehszlovákián keresztül könnyebben disszidálhatnak. Volt egy ilyen esetem a közelmúltban. Akkor még Hosszúszón szolgáltam. Az illető Sztárnyánáí tárőr, aki a gyanús alakokról rögtön jelentést tett a határőrsön. Mindjárt — délután öt óra volt — keresésükre is indultak, de csak másnap déli egy körül találtak rájuk az erdőben a magyarországi — a szomszédos szögligeti — határrendőrség segítségével. A két NDK-beli állampolgár bevallotta, hogy a Német Szövetségi Köztársaságba szerettek volna eljutni Jugoszlávián keresztül. S hogy miért? Erre egyszerűen ezt válaszolták: kalandvágyból. Á csehszlovák államhatárok védelméről szóló, 69/51-es számú, 1951. július 11-én elfogadott törvény kimondja, hogy az államhatárok védelme minden állampolgárnak egyaránt kötelessége. Ezen az általános kötelezettségen felül egyes állampolgárok — önkéntes határőrökként — szorosabban is együttműködnek a határvédelmi szervekkel. Az önkéntes határőrök szervezett tevékenysége 1973 óta bontakozik ki, ekkor ugyanis a határbiztonsági alakulatok irányítását a járási rendőrparancsnokságoktól a határőr-parancsnokságok vették át, amelyek több járás területét is felölelik. E parancsnokságok munkájában sokat segítenek az önkéntes határőrök, akiknek a státusa csaknem teljesen megegyezik az önkéntes rendőrökével, csupán az a különbség, hogy az önkéntes határőrök sajátosabb körülmények között tevékenykednek, s ehhez mérten speciális képzést \s kapnak. A határvédelmi szervek először csak néhány polgárt győztek meg az együttműködésre, majd fokozatosan bővülni kezdett az önkéntesek köre. 1974-ben körülbelül hatezer önkéntes határőrt tartottak nyilván Csehszlovákiában, mára ez a szám már több mint a kétszeresére emelkedett. — Kiből lehet önkéntes határőr? — erre a kérdésemre dr. Vladimír HuSvár százados válaszolt, aki a Rozsnyói (Rozftava) és Kas- sa-vidéki (Kosice-vidiek) járáshatárszakaszának parancsnoka. — Önkéntes határőr csak az lehet, aki munkahelyén is példásan dolgozik, kiveszi részét a társadalmi munkából, s még nem volt büntetve. Abba, hogy valakit felvegyenek-e az önkéntes határőrök közé vagy sem, az illetékes helyi nemzeti bizottságnak is bele kell egyeznie. Huzvár századossal a szakaszparancsnokság vendégi (Hostővce) épületében beszélgettünk, de mint mondotta, nemsokára új helyre Dr. Vladimír Hu2vár százados: „Szakaszomon tavaly 14 esetben összesen 24 személy próbálkozott illegális határátlépéssel.“ és Skárosban érték el a legjobb eredményeket — ami a határsértők elleni harcot illeti. Önkénteseink azonban társadalmi munkát is végeznek. Ha ilyen szempontból is értékeljük tevékenységüket, akkor ki kell emelnem még az újfalui (Nová Bodva), a jánoki (Janik) és a hosszúszói önkénteseket is. Mindez persze csak az 1986-os év mérlege — teszi hozzá dr. Vladimír Hu2vár, majd így folytatja: — A parancsnokságom alatt álló határszakasz önkéntes határőrei tavaly átlagban 111 órát szolgáltak le a határon. Mondanom sem kell, hogy szabad idejükben. A hozzám tartozó őrsök nagyobb része már megkapta a „Példás őrs“ kitüntető címet, a többiek pedig versenyeznek érte. A két járásban összesen öt falu viseli a „Példás határmenti község“ címet: három a Kassa-vidéki, kettő pedig a Rozsnyói járásban. Ezenkívül több település versenyez a címért, így Buzita (Buzi- ca), Perény-Hím (Perín-Chyml, Szína, Skáros, Trstená pri Horná- de. Zsarnó (Zarnov), Hosszúszó (Dlhá Vés), Körtvélyes (Hrusov), Tornagörgő (Hrhov), Kecső (Ke- covo), Szilice és Szádalmás. Az utóbbi kettő ugyan már példás határmenti község, de a versenyben továbbra is részt vesznek. Szádalmás 1986. július 6-án kapta meg a „Példás határmenti község“ címet. A helyi határrendőrség mellett két önkéntesekből álló szakasz is teljesít szolgálatot, összesen 59 emberrel. Az őrsnek a területe 5 községet ölel fel. Szádalmáson kívül ide tartozik Tornagörgő, Körtvélyes, zat, a ravatalozót. Mindegyik társadalmi munkában épült, a falu lakosságának áldozatkészsége révén. De nagyon sok köszönhető a jó szervezésnek is: a helyi nemzeti bizottságnak, Hricz Pál' elnöknek. A helyi határrendőrség épülete is új, a falu szélén áll. Ez nem társadalmi munkában épült fel. Itt, az egyik irodában beszélgettem Jozef Kostura őrnaggyal, az őrs parancsnokával és helyettesével, Bukovics Péter hadnaggyal. — Nekünk és a hosszúszói körzetnek az a legnagyobb problémánk — mondja Kostura őrnagy —, hogy közvetlenül a határszakaszunk mellett visz a Domicáról a Szádelői-völgybe vezető vörös jelzésű nemzetközi turistaút, sok helyütt csupán 30 méterre a határtól. Gyakran járnak arra idegenek, így éberebbnek kell lennünk, mint más körzetekben. Hogy az őrnagynak valóban igaza van, bizonyítja az írás elején említett néhány eset is, hiszen ezek mind a szádalmási őrs területén történtek. Az őrnaggyal átlapoztuk az őrs munkanaplóját, öt évre visszamenően. Kiderült, hogy az általuk őrzött határszakaszon számos határsértés vagy határ- sértési kísérlet történt azóta. Ezek zömét sikerült meghiúsítaniuk, s az akcióik alkalmával nagy segítséget kaptak az önkéntes határőröktől is. — Szeretném itt legalább néhá- nyuknak a nevét megemlíteni — mondta Jozef Kostura. — Jó munkát végez például Hajdú Béla, (Stárfía) szökött át a magyar— csehszlovák határon, majd a pel- sőci (PleSivec) vasútállomásról gyorsvonattal Bratislavába akart utazni. Csakhogy tévedésből egy ellenkező irányba tartó gyorsvonatra ült. Ezt csak Rozsnyón vette észre. így hát leszállt, bement az állomás büféjébe, és ott alkoholt vásárolt magának. Aztán felszállt a Pelsőcre induló utolsó személyvonatra. Csakhogy az italtól elaludt, s egy önkéntes határőr és a vasúti őrség ébresztette fel — fejezte be Péter a történetet. Vigyázz, államhatár! — a határvonal előtt mindenütt ott a figyelmeztető tábla, de úgy látszik, ez nem elég. Sőt, vannak olyan állampolgárok, akik egyenesen ezeket a táblákat keresik, sőt, olykor ezek alapjárTtájékozódnak — persze nem a legjobb szándékkal. Ilyenkor aztán közbelépnek hivatásos és önkénets határőreink, akik derekas munkát végeznek nyugalmunk, háborítatlanságunk védelmében. Sajnos, elég sok a munkájuk, pedig ez esetben úgy lenne az igazi, ha csak felügyelniük kellene. KLINKO ROBERT (Foto: a szerző és archív)
