Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-15 / 28. szám
új ifjúság 4 sági találkozó résztvevőinek manl- fesztáciőja, amely után Ismét a közönség kedvencei kaptak szót, vagy Inkább mikrofont. A közismert Punc, Karel Zieh, a Médium, a Fantom és még sok más előadó egész hajnali kettőig szórakoztatta a közönséget, de rendeztek diszkót Is, a városi művelődési otthonban pedig country- fesztivált. Talán senki sem figyelt fel az éjfélt jelző apró kongatásokra. A templom harangja elütötte a tizenkettőt. Vasárnap lett. Vajon ki gondolt akkor még arra, hogy virradatkor csomagolni kell, s elindulni a buszokhoz, vonatokhoz, vagy kiállni az út szélére kinyújtott karral jelezve az útirányt? Ügy gondolom,- kevesen. Ez az éjszaka még a barátko- zás, a számvetés és a szórakozás éjszakája volt. S hogy a fiatalok jól érezték Itt magukat, otthon voltak Vimperkben, ml sem bizonyíthatná jobban, mint az előadások szünetében felhangzott csoportos felkiáltás „PFijedeme 1 pfiätl rok! Eljövünk jövőre Isi“ HORVÁTH GABRIELLA A táborlakók szívesen ismerkedtek a természettel Az Idei táborozást június 25—28-ra hirdették meg, s több mint 5500 fiatal gyűlt össze már az első nap délutánján. A sátortábor felől gitárok zengő hangja szállt. Modern slágerek, rég letűnt dallamok összeolvadt foszlányait kapta fel és vitte magával a kora esti hűvös szellő. Sumava hegység buja erdeje védőn ölelte körül azt a száz és száz sátort, amely hajlékul szolgált a huszonegyedik országos Ifjúsági találkozó résztvevőinek. Tánc, muzsika, sport, turisztika gazdag repertoárjából válogathattak a résztvevők, mindazok, akik ellátogattak az ódon hangulatú hegyvidéki városkába. A 15. században épített város keskeny utcái, kacskaringós utal Prágát idézik. Az évszázados épületek, hála a gondos restaurálásnak, eredeti szépségükben pompáznak. Az Idő egyébként álmos lassúsággal múlik ldefenn, de ez alatt a három nap alatt mintha többszörösen felgyorsult volna. A pergő események kelthették ezt az illúziót, amelyek a jó szervezésnek köszönhetően üresjárat nélkül következtek egymás után vagy éppen egymásba folyva A reggelek és a délelőttök a sportrajongók és a természetbarátok igényeit szolgálták. Cseh, morva, szlovák fiatalok mérték össze erejüpítését vállalták el, de akadtak munkáskezek a város szépítésére is. Boubíni-erdő, Borová Lada, Zátofi, Kasparek vára — néhány azok közül a helyek közül, ahová kirándulásokat szerveztek. Kora reggel, már 7—8 óra körül kiürült a tábor, hiszen élményben gazdag program volt bőven. Természetesen, mint mindenütt, Itt Is voltak „Mátyás lustái“. A rendezvényeken ugyanis nem volt kötelező részt venni, aki a friss levegőnél, mozgásnál többre tartotta a sátor áporodott levegőjét, ám maradhatott. A fürge lábú, jó humorú operatőr kameravégére is kapott néhány ilyen későn kelőt, amint borzas fejjel, álmos tekintettel bámulnak a majdnem deleiden álló napra. Ezeket a felvételeket több mással együtt aztán bizonyos időközönként levetítették a táborszerte elhelyezett televíziós készülékekben. Egyébként Alakul az alkalmi zenekar ELJÖVÜNK JÖVŐRE IS! Mintegy a vakáció előszeleként került sor Vimperkben a 21. ifjúsági találkozóra, amelynek évek óta az a küldetése, hogy az ifjúság — táborozása alkalmából — kifejezze elkötelezettségét pártunk politikája és a béke ügye mellett. Természetes, hogy e találkozót nagy figyelemmel kíséri pártunk, kormányunk és a Nemzeti Front, hiszen — mint a vimperki nagygyűlésen hangsúlyozta Milan Václavík, a CSKP KB, a CSSZSZK Nemzeti Frontja KB és a csehszlovák kormány küldöttségének vezetője, hazánk nemzetvédelmi minisztere — korunk nagy feladatainak megoldásában jelentős szerep vár az ifjúságra, amely hazánkban az aktív dolgozók egy harmadát teszi ki. Pártunk és államunk mindezt figyelembe is veszi szociális politikájában, amit a legutóbbi intézkedések is igazolnak; többek között ezért emelték a pályakezdők alapfizetését, ezért hosz- szabbították meg a fizetett beteggondozás időtartamát és a szabadság idejét. A párt- és állami küldöttséggel ellátogatott a fiatalok közé jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke is. A helyszínen örömmel állapította meg, hogy ifjúságunk a vidám ünneplés és szórakozás mellett dolgozni is tud, s aktívan viszonyul az országépítő munkához, hazánk és a béke megvédéséhez. két fociban, röplabdában, kézilabdában. A merészebbjei gördeszka- és görkorcsolyaversenyen vehettek részt. De volt itt lövészverseny, maratoni futás, magasugrás, valamint az erőpróba minden fajtája. Több mint 750 fiatal a természetvédő akcióban társadalmi munkára indult. Tizenkét brigádot létesítettek a szervezők. A píseki szlszesek a Zdíkovi-patak tisztításába fogtak, a nyugat-csehországiak a parkok széaz idei találkozó egyik újdonsága volt a videózás. Jó ötletnek bizonyult, a filmfelvevő kamera végigkísérte ugyanis a tábor életét. A sport- versenyeket, a kirándulásokat, a társadalmi munkát, sőt a késő esti programokon is feltűnt. Közel 15 együttes volt hivatott az Ifjúság szórakozásáról gondoskodni. Felléptek neves és kevésbé neves, attraktív és kevésbé vonzó előadók is. Akit nem érdekelt a koncert, elmehetett moziba, esetleg táncolhatott a diszkóban. Műsor volt bőven, mindenütt jelen lenni képtelenség volt. A sátrak közé nehezen furakodott be a.^ csend. Hangos kurjantásokat, ha elvétVe is csupán, de hajnalig hallhattunk. A program aztán szombaton ugyanott folytatódott; ahol pénteken abbamaradt, csupán az egyes versenyek változtak, valamint a turistautak vezettek más helyszínekbe. Na és szombaton valósult meg az ifjútában is, és ha valaki ezt nem veszi figyelembe, annak a kenyere nem jó ... Annak a kenyere meghal. — Ezt nem egészen értem. — Pedig így van. Az aki nem bánik érzéssel, szakismerettel, figyelemmel, lelkiismerettel már a kovásszal, majd a tésztával, kenyérrel, akiben nincs érzés, annak tényleg meghal a kenyere ... Maga is láthatja, tapasztalhatja, mennyi kenyeret dobnak ki az emberek. Mit gondol, miért? Azért, mert nem jó. . Hogy miért nem jó? Mert keletlenül került a kemencébe, vagy nem sütötték meg rendesen. A kukában, a szemét között a kenyér már haldoklik Én az előző munkahelyemen is arról voltam híres, hogy jó kenyeret sütök .Az emberek, különösen az elárusítónők, mindig az én kenyeremből vásároltak. Láthatja, itt én vagyok a vezető, ennek ellenére ideáitok a kemence elé, mert nem tudnám elviselni, ha rossz lenne a kenyerünk, és a szemétben végezné. Mit mondhat a tapasztaltak után az újságíró? Talán annyit, hogy még több ilyen pékre, pékségre — csak ilyenekre — lenne szükségünk. A kenyér naponta az asztalunkra kerül, és nem mindegy, hogy milyen, hogy meddig „él“. A kenyérnek nem szabad meghalnia, és nem is kell. Életéhez csak szakértelem, lelkiismeretes, becsületes munka szükséglelte- tlk. Ez — ugyebár — nem nagy felfedezés?! NÉMETH ISTVÁN Plachy István Mániákusan keresem a jó kenyeret és még Inkább a titkot, mtért jó a kenyér. Ezért örültem meg, amikor a galántai (Galanta) iogyasztásl szövetkezet munkájával ismerkedve eljutottam a járási székhely pékségébe Alig két hónapia nyitották meg a pékséget, s máris jó neve van a fogyasztók körében. Megesett már, hogy hajba Is kaptak a vásárlók a kenyér miatt Az pedig szinte rendszeres, hogy a szállítmány a pult alá vándorol — Ismerősök, barátok, rokonok részére De mitől olyan jó ez a kenyér? A kemencét nemrég rakták, berendezése mégsem mondható újnak. A kazánt és a hozzá tartozó Perkötféle csöveket Bpeclavból hozták, ahol egy cukrászüzemben használtak Az ottani üzem új gépsorokat kapott, így ezeket a csöveket leszerelték, a galántalak pedig megvették, hogy újra felépítve három emeleten süthessék a kenyeret. A Perkin féle találmány lényege — mint ahogy Bús Istvántól megtudom — abban van, hogy ezeket a speciális csöveket — amelyeknek az egyik vége a kazánban, a másik pedig a kemence különböző szintű mennyezetén található — félig megtöltik desztillált vízzel, a tűz hatására a víz felforr, s az így nyert gőz fűti a kemence egyes emeleteit. Tengeri Tibor fiatal pékmester szorgoskodik a kemence körül. Mozdulatai kiegyensúlyozottak, fogásai nyugodtak. Egy Idő után konstatálom: nem könnyű . az itteni munka. Bús István nem szabad meghalnia 1 A dolgozók viszont, bevallásuk szerint, nem is akarják könnyíteni. Ott áll ugyanis a vadonatúj formázőgép, ők mégis kézzel szakajtják, mérik a tésztát, és ugyancsak kézzel formázzák, gyúrják cipóvá. — Nem lenne könnyebb géppel? — kérdezem Tengeri Tibortól. — Könnyebb lenne — mondja határozottan —, de az a kenyér már nem lenne ilyen. A tészta nem viseli el a gépet — válaszolja. Miután átvetette a kenyeret, kijött a kemence előtti gödörből, és dagasztja a gép helyett a tésztát: Ugyanezt teszi Sza bő Margit és Hatvani Edit isi Lehet, Edit nem marad sokáig a pékségben, éppen a munka nehézsége miatt. Otthon ugyanis két kisgyermek várja, nem teheti meg, hogy naponta hullafáradtan érkezzék haza. De az is lehet, hogy itt tartja őt is a kenyér szeretete. Mert kétszeri látogatásom egyik legfontosabb tapasztalata, hogy idősebb-flatalabb egyként szereti munkáját. Bús. István, a pékség fiatal vezetője is — természetesen — közéjük tartozik. Pedig ő nem is akart pék lenni, hanem pincér vagy szakács. Amikor először jártam itt, vezetőhöz illően fehér köpenyben fogadott, most viszont ő áll a kemence előtti gödörben és veti a kenyeret 'a kemencébe. Plachy István, aki nagybácsijától örökölte szakmáját, ráfordítja a lapátra a megformált tésztát, megjelöli a szokásos, kötelező napi jellel, ő pedig elhelyezi a kemencébe. Amikor elkészül ezzel a művelettel, hátramegy a dagasztőhoz, egy pillantást vet a tésztára, és felönti öt vödör vízzel. — Nem szokta eltéveszteni? — kérdem. — Nem! — válaszolja határozottan. — Az ugyan megesik, hogy néha nem tudom, hányadik vödörnél tartok, de elég ránézni a tésztára,_ hogy tudjam, mit kell tennem. Aztán el is magyarázza: — Én már ránézésre is tudom, vethető-e a kenyér — állítja —, de ha nem látnám is, elég hozzáérni, benyomni egy kicsit. Ha nem mozdul a tészta, akkor már megkelt, vethető, de ha visszahúzódig eredeti helyére, még várni kell... — No, megyünk, Pista bácsi — szól oda Plachy Istvánnak, a pékség helyettes vezetőjének, segítőtársának, és átvetik a következő emeletre a kenyereket. Mikorra végeznek, jócskán megizzadnak, ezért egy kicsit megyünk a kazán mögötti terembe, hogy a bejárati ajtón keresztül friss levegőhöz jussanak. Bús István a szakmunkásképző befejezése után, munka mellett, öt év kemény tanulással elvégezte az élei miszeripari szakközépiskolát, és amikor hívták, hogy vállalja el, indítsa be ezt a pékséget, eljött a régi, hidaskürti (Mostová) munkahelyéről, ahol pékként dolgozott. Állítólag, ott Is jó kenyeret sütöttek, kézenfekvő hát a kérdés: mitől jő a galántai kenyér, miért jobb mint az átlag? — Láthatja, itt van ez a gép, de mi inkább kézzel formázzuk a cipőt ... A tészta nem viseli el, hogy valaki kíméletlenül bánjon vele... Az nem holt anyag... A kenyér éppúgy él, mint ahogy mi. Élet van a búzában, a lisztben, élet van a tész
