Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-01 / 26. szám

tiválra, így ösztönözve őket a rendszeres munkára.

Bízom abban, hogy a jövőben a rendezők alapvető hibákkal (rendezési meggondolatlanságok) nem rontják a csoportok műsorának színvonalát. Megengedhetetlenek az olyan rendezői mulasztások, mint amilyeneket az idei gálaműsorban tapasztaltunk: a szöveges részek hallhatatlanná válnak csupán azért, mert a rendező nem állította be a mikrofont. A „rendezetlenségről“ tanúskodik az egymást követő zenekarok azonos oldalon valő felsorakoztatása, illetve váltása, aminek következtében kellemetlen „holt“ másodperceknek lehettünk tanúi. Világos, hogy nem várhatunk jő teljesítményt, ha mondjuk a táncos (ez esetben gyermek) bekiáltja: „Húzd rá!“ — és azon veszi észre magát, hogy a zenészek éppen szedelőzködnek, jönnek-men- nek.

Vélemények, nézetek...

Új szabadtéri színpad avatása az Országos Népművészeti Fesztiválon Zselfzen (2eliezovce). Kétévenként megrendezett versenye a gyermek- csoportoknak a Lévai (Levice) Városi Művelődési Központban. E két tényező határozta meg az idei ,Zse Uzt“. Az új amfiteátrum bizonyára előrelépés: a műszaki feltételek, a nézőtér bizonyos zártsága lobb hangulatot képes kölcsönözni a bemutatóknak. Ami az esztétikumot illeti, a régi színpad a park környezetében nyilván tetszetősebb volt.

Magáról a versenyről, a gyermek- tánccsoportok versenyéről már nagyon különböznek a vélemények. Ez pedig nem véletlen, hiszen ma már egyöntetűen elfogadott nézet, hogy ezekben a csoportokban nevelik ki a felnőtt együttesek utánpótlását. És nem mindegy, hogy milyen lesz ez az utánpótlás.

A verseny egész sor fontos kérdést vetett fel, érzelmeket, indulatokat szabadított fel. Hová. merre tart gyermektáncmozgalmunk? Müven a színvonala? Egyesek szerint emelkedik, mások úgy vélik, 1983-ban érte el a csúcsot, azóta enyhén hanyatlik. Melyik a helyes irányzat, a gyermekjátékok feldolgozása, vagy táncolják a kicsik is a „nagyok“ táncait? De ha már mindkét irányzat képviselve van a versenyen, nem lenne-e helyesebb külön kategóriaként elbírálni a produkciókat? Nem lenne-e célszerű a korcsoportok szerinti csoportosítás? A zsűri döntésével sem mindenki értett egyet. Szerkesztőségünk ezért úgy határozott, hpgy megszólaltat néhány érdekeltet, résztvevőt. Távolról sem a teliességre törekedve szót adtunk egy zsűritagnak, egy versenyző csoport vezetőjének és a rendező szervezet képviselőiének. Megnyilatkozásuk természetesen merőben eltér egymástól, mindenki a maga szemszögéből ítélve szólalt mei Ezt természetesen nem tartjuk hibának, ellenkezőleg, olyan szimptóma ez, amely jelzi, hogv talán nem lenne célszerűtlen újból megvizsgálni a verseny lebonyolításának módját.

PAPP SÄNDOR, a zsűri fagja:

Az ének-zenei kíséretre összpontosítottam figyelmemet. Szomorúan tapasztaltam, hogy nagyon sok együttes ennek a tényezőnek nem szentel kellő figyelmet. Mivel tagja voltam a válogató bizottságnak is, több esetben konkrét példákon mutattam rá a hibákra, sajnos, nem mindegyiket küszöbölték ki. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak az a gyermekvagy felnőttegyüttes érhet el kimagasló sikert, amely a mozgás mellett külön odafigyel a zenei kíséretre vagy a gyermekek éneklésére.

A tánc szempontjából a gyermekcsoportokat kétféleképpen osztályozhatjuk: gyermekjátékokat bemutató és tánchagyományt előadó együttesekre. Zenei szempontból megkülönböztethetünk éneklésre és zenei kíséretre fellépő csoportokat. Véleményem szerint a legszerencsésebb megoldás az, ha e két tényezőt a csoportvezetők jó érzékkel váltogatják. Hogy miért? A gyermekek előadói stílusa hangszeres muzsikában szűkös határok között mozog, az éneklés viszont mozgás közben fárasztóvá válik. Ha e két tényezőt figyelembe vesszük, összeállíthatunk olyan műsorszámot, amely hatásos és meggyőző lesz. Ez így. leegyszerűsítve, tudom, túl könnyűnek látszik.

Említést érdemel még az is, hogy egyes csoportvezetők rossz hangnemmegválasztással szinte akadályozzák, hogy a gyermekek spontán előadást produkáljanak. Beszélhetnénk viszont még a választott dalok. ambitusáról (hangterjedelméről), ritmikájáról és ezek táncos párosításáról. Sajnos, még mindig nagyon sok elemi hiba fordul elő. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy fontos és elengedhetetlen a csoportvezetők szakmai továbbképzése.

Az idei fesztivál egyik legnagyobb hiányosságai közé sorolom azt, hogy a versenykiírással ellentétben nem egy csoport a válogafó bizottságnak csak műsora bizonyos részét mutatta be, sőt akadt arra is példa, hogy az összeállítás nyers töredékeivel ismerkedhettünk meg. A színvonal érdekében szükséges, hogv ezek a csoportok ne legyenek meghíva a feszAz ilyen munkát bízzuk a szakemberekre, és ne a véletlenre! Hiszen, főleg a gyermekekkel dolgozva, tudatosítanunk kéne, hogy az Országos Népművészeti Fesztiválon való részvétel kitüntetés, olyan elismerés, amely maradandó élményt kell hogy jelentsen valamennyiőjük számára.

HODEK MÄRIA, az ekeliek (Oko- liüná n. 0.) Tátika együttesének vezetője és koreográfusa:

Pedagógus vagyok, ez hivatásomnál fogva a nevelés egyik érdekes lehetőségét magában rejtő módszernek tartom a versenyzést. Meggyőződésem, hogy több érv szól a versenyzés mellett, mint ellene.

A verseny akkor éri el célját, ha a teljesítmények értékrendje irányt ad, követésre méltó példa lehet. Az értékrendet általában a díjak vagy azok fokozatai jelképezik. Ezeket a zsűri — kijelölt szakemberekből álló testület — hivatott nemcsak odaítélni, hanem e díjak rangját, méltóságát megőrizni is. Lényeges dolog — ez külön fejezetet érdemelne —, hogy a versenyfelhívásban a díjaknak megfelelő követelmények egyértelműen meg legyenek határozva, mert ez a zsűrinek is alapdokumentumként szolgál.

Adva van tehát egy „hármasfogat“: együttesek — zsűri — a versenyt meghirdető intézmény. Csapatmunka ez, akárhogy is- nézzük, ahol a kölcsönös bizalomnak is jelentős szerepe kell hogy legyen, jól átgondolt, egyértelmű versenyfelhívás — mindenkor'« helyzet magaslatán álló zsűri — színvonalasan táncoló, játszó gyerekközösségek: az összefüggés egyértelmű. Ha mindhárman tisztességgel tesszük a magunk dolgát, létrejöhet a kívánt összhang.

Szívesebben „söpörnék a magam udvarán“, de most kivételesen nem teszem. Az utóbbi 8 esztendőben ősz- szesen 31 különböző szintű — a Bratislava! Népművelési Intézet és a Csemadok KB által meghirdetett — versenyen volt alkalmam részt venni az együtteseimmel. Az a vélemény

alakult ki bennem, hogy a zsűri csak akkor képes ellátni feladatát, ha tagjai megközelítőleg egyforma szak- tekintélyek, akik nem kegyet gyakorolnak, hanem a kötelességüket végzik.

Mindenféle versenynek természetes velejárója, hogy a zsűri és a vezetők között ellentétek támadhatnak az értékelést illetően. Ezeket pillanatok alatt nagyvonalúan oldja fel az a zsűri, amely felkészültségével a legelfogultabb amatőrt is lefegy- verzi. Ilyen zsűri jelenlétében a vezető nyugodtan befejezheti mondanivalóját, lehet konkrét, és szorongás nélkül levonhat általános érvényű tanulságokat, mert senki nem tartja ezért „személyeskedőnek, nagyképű- nek, rébuszokban-beszélőnek“, hanem szakmailag cáfolják vagy Igazolják. A zsűri és az együttesvezetők tanácskozása nem válik a .„túlérzékenv“ emberek gyülekezetévé, ahol minden megnyilatkozás mögött a hátsó szándékot keresik. Ha az érzelmi megnyilvánulásokat az értelmi kontroll is fedezi, akkor kizártnak tartom, hogy túlbecsüljék, a bíráló megjegy^ zést a „becsületsértéssel“ azonosítsák.

Az együtteseknek nem jó az, ha az általuk nagyra értékelt díjakat arra nem egészen méltó teljesítményért ítéli oda a zsűri, mert ezzel sokakat megtéveszt, s akaratlanul is okozója az együttesek közti acsarko- dásnak (pl. évek óta a zenekari kíséret díja).

A társadalom- ésí művelődés történet számtalan példával szolgál, hogy a mindenkori mozgalmak csak akkor voltak életképesek, t ha gyémántkemény volt az élcsapatuk.

TAKÄCS ANDRÄS, a Csemadok KB szakelőadója:

Volt-e előrelépés a gyermektánc- csoportok műsorpolitikájában, játék- táncszeretetében? — teszik fel az idei központi verseny után többen a kérdést, és ezt kérdezik maguktól is az alkotó csoportvezetők. Tömören felelve — van fejlődés. Főleg az alEGY HŰSÉGES EMBER

Látogatóban Zana Józsefnél

A Vidám Színpad kitűnő és tehetséges művésze harminc éve van a pályán, a „könnyű műfaj“ szolgálatában. A tévében is gyakran láthatjuk, a Szeszélyes évszakok kedvelt minitörténeteiből ismerjük őt a legjobban.

— A Szeszélyes évszakokat nézve, úgy érzem, rakoncátlan, csintalan kölyök lehettél.

— Az is vagyok. Most is állandóan rakoncátlankodom. A jelenlegi igazgatóm ezt meg is engedi, persze tó értelemben. Szerintem az a 16 színész, aki rakoncátlan kölyök volt. Az az őstehetség Már az iskolában is állandóan utánoztam a tanáraimat, én voltam az osztály bohóca. Ha volt egy lyukas óra, már kiabált is az osztály: Za-na, Za-na, és én mentem és nevettettem.

— Az ilyen vásott gyerek mindig begyűjt néliánv kék-zöld foltot.

— Mindenkinek vannak fáfdalmas emlékei, de azokat nem fontos átvinni a színpadra. Soha nem éreztet tem a közönséggel, hogy valami fáj, valami baj van A közönség imád minket, rajong értünk, a szakma viszont nem szeret, és egy kicsit lenézi ezt a műfajt Pedig ha egyszer szerepet cserélnék rájönnének, hogy a könnyű műtal nem is olvan könnyű.

— A mai énedből mit tudsz visszavonatkoztatni a csikóéveidre.

— Mindent. Ugyanolyan eleven ördög vagvok, mint sráckoromban vol tam Van egv-kéf dolog, amit már másképp- látok és másképp tennék, de szeretnék nagyon sokáig Ilyen maradni. Lehet, hogy néhány embert

megbántottam, mindig megmondom az igazat, s ha úgy érzem, Igazam van, a végtelenségig harcolok, s ezt soha sem bánom meg.

— Ha jól tudom, nem jártál szín- művészeti főiskolára, hanem Rózsahegyi Kálmán szinészképzőjébfeu tanultad a mesterséget. Látva azokat a fiatalokat, akik a főiskoláról kerülnek ki, hogyan Ítéled meg: menynyit és mit kaptál a Rózsahegyi-iskolában? Többet vagy kevesebbet, mint amennyit a színmíivészetin kaphattál volna?

— Hogy kiből milyen színész lesz, szerintem nem azon múlik, milyen iskolába jár Erre a mesterségre születni kell. Tanulni a nagyoktól, ellesni tőlük a titkokat, csak így lehet megtanulni látszani Természetesen hiszek az őstehetségekben.

— Izig-vérig komédiásnak tarlja-e magát az a színész, aki a Vidám Színpad tagja és a humoros műfaj elkötelezettje?

— Persze hogv igazi komédiás, de ez nem azt jelenti, hogy nem tud drámát játszani. Szívesen alakítanám Hamletet, Cyranóí, Bicska Maxit, Liliomfii Ezek a szerepálmaim, de szívesen játszanék filmben is.

— Az emberek téged mindig mosolygó, nevető arccal látnak. Ilyen vagy valójában?

— Igen. Alaptermészetem a vidámság. Megpróbálom a szomorúságot is vidáman elviselni. Ha bántanak, évekig tartom a haragot, viszont szeretek segíteni az embereken, egy jó

szóért odaadnám az utolsó filléremet is. Vannak hibáim, de a barátaim így fogadnak el, mert aki hiba nélküli társakat keres, az barát nélkül marad.

— Mennyiben érzed behatárolva magad a könnyű műfajban?

7— A könnyű műfaj nem ismer határokat, én Ady-verseket Is szívesen szavalnék. Gyakran heskatulyázzák az embert, ritkán adnak lehetőséget más szerepekre, pedig szívesen „megmár- tőznék“ drámákban is. Emlékszem, egyszer elmentem Szenes Ivánhoz. Mondtam neki, hallgassa meg a számomat, s ha tetszik neki, szerződtessen, ha pedig nem,, nyugodtan el- küldhet. Szerződtetett. így vagyok a drámai szerepekkel is. Ha nem menne, felhagynék velük. Most Mrózeket játszom, erre a szerepre is majdnem harminc évet kellett várnom.

— Hogy érzed, meddig jutottál el a felségvizeden? A puszta neveltetésig vagy a fanyar iróniáig, az elgondolkoztató groteszkig?

— Ha azt mondom magamról, hogy tökéletes vagyok, hazudok. Nekem jónak kell lennem, de igazán csak a közönség dönti el, hogy milyen vagyok. Számomra mindig a közönség a mérvadó.

— Nem fárasztó-e neked a sokszor feiszinesen megírt poénokat önmagad egyéniségével ógy elsütögetni,

kötők szemléletében, a gyermekek játszást, táncolást kedvében és tudásában. A szép játék, a játszás, táncolás, dalolás, zenélés, viselet tájegységhez kötött tisztasága, ma már elfogadott elv, olyan elv, amely e munkát, a hazai magyar gyermektáncosok mozgalmát jellemzi. Az alkotó munka irányítója lett ez az elv. Elemezhetnénk akár az Országos Nép- művészeti Fesztivál nagydíjának első fokozatát elnyerő Kisbojtár vagy a

II. helyezett Nagy Csali, de a III. fokozatot nyerő szepsi (Moldava n. B.) Fehér Liliomszál 15—20 perces versenyműsorát, ezt Igazolnák. A Stú- rovól Kisbojtár gömöri táncokat mutatott be: vasvári verbunkost és párost, karéjt, botost és, csárdást. Táncában, énekében, zenéjében, viseletében gyönyörűén visszaadta a tájegység jellegét, stílusát, hangulatát, a táncok életét. Hasonlóan szépen szólhatunk a Nagy Csaliról (Somorja — Samorín) is. Az (j táncanyaguk többrétű volt, több tájegységet ölelt fel, és a táncokat biztonsággal adták elő. A szepsi Fehér Liliomszár a gömöri, a Bodva menti tánc- és szokáshagyomány színpadra állításában alkotott jelentősei.

E fő díjakon kívül odaítélték még a legeredményesebb néprajzi gyűjtés (Viliő — Gímes, Jelenec), a legjobb zenekari kíséret fKlsbojtár), a legszebb gyermekjáték-összeállítás (Kis Csali — Somorja] és a legjobb menettánc diját is. A menettáncért láró díjon kívül a többi három olyan sajátosságot értékelt, amely a hazai táncmozgalom nemzetiségi kötődött- ségét, a mozgalom megerősödését szolgálja.

Függetlenül attől, hogy a verseny központi döntőjébe jutott csoportok közül csak a fele, tíz együttesből öt kapott díjat, a többiek is méltó színvonalon szerepeltek, jó úton járnak gyermektánccsoportjaink, és helyes, hogy munkájukat a sokrétűség, az anyanyelvi tisztaság, az igényesség jellemzi. A fenntartóként az iskolák mellé szegődött intézmények: az ifjúsági és pionfrotthon, a művelődési központ, a földműves-szövetkezet, a Csemadok-alapszervezet is ezt igényli tőlük, és hogy ez így legyen, anyagiakkal könnyítik a csoportok tevékenységét. —hr—

hogy az sokszor a szerzőnek bizony nem nagyon sikerült.

— Nem, velem minden szerző örömmel dolgozik, mert tudják, hogy addig nem adom fel, amíg meg nem találom a legjobb megoldást. Hiszek a színész rendezőben, mert az nemcsak látja, hanem érzi is a darabot. Bodrogi is ilyen, ő még rendezni is hagyja a színészt. Én a csapatjáték híve vagyok, mert ha egy csapatban nem egy, hanem tizenegy jó színész van, akkor azt a közönség is megérzi. Most a Vidám Színpadon olyan a társulat, hogy két válogatott csapatot is össze lehetne állítani a színészekből, Bodrogi szövetségi kapitánnyal az élen.

— Ami a vidám műfajjal szorosan kapcsolatos, az a zene és a tánc. Ebben a kettőben mennyit tudtál már adni magadból, esetleg lehetőség htján mennyi rekedt benned?

— Rengeteg. Imádom a musicaleket, a zenés játékokat. Ezekben még nem játszottam eleget.

— üsszeszorul-e a gyomrod, ha azt hallod: film?

— Nagyon szeretnék filmezni, de ez nem tőlem függ. A rendezőktől várom, hogy hívjanak.

— Húszéves fiaddal milyen a kapcsolatod? Most. amikor átlépte a felnőttkor küszöbét.

— Azt hiszem, nagyon jő! megértjük egymást. Köztünk nemcsak apafiú kapcsolat van, hanem barátok is vagyunk. Én erre rettenetesen büszke vagyok.

Jakab Gizella

$rl

<