Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-21 / 3. szám

LAPUNK TARTALMÁBÓL:

Falukép

— Gömöralmágyröl (Gemersk? Jablonec) 3. oldalon

A királyfi meg a hófehér paripa

s-‘ érdekházasságok ma a 4. oldalon

Murmanszk

' Válasz egy amerikai tengerésznek

Karnevál mínusz 20 fokon

az 5. oldalon

Forma-1 Csehszlovákiában? A hőség zavarában

a 8. oldalon

A szeretet

A szeretet útját keresztezik, elhagyják egymást, áthágnak egymáson, párhuzamosan futnak, elkanyarodnak, egy pontban csomósodnak, szétküllőznek, más utakba torkollnak, bozótba vesznek, burjánnal nőnek be, előbukkannak, kiszélesednek, kígyóznak, tündökölnek, agyonhasogat ódnak, sárba, iszapba fúlnak, kőomlástól pusztulnak, hegycsúcsra kanyarognak, sötét völgyekbe ereszkednek, ösz- szeszükülnek, elenyésznek, de földrétegek alól mégis előtűnnek — a szeretet útfal mindig a szeretet útjai. Mennyi kusza szövevény, felmérhetetlen, megismerhe- tetlen, rendszerezhetetlen terep; térképre felrafzolha- tatlan. Hatalmas fehér foltok jelzik csak az ész atlaszán.

Minden a szeretetért van — jól, rosszul. Minden tettünk, minden gondolatunk. Szeretetért van a szeretet és szeretetért van a gyűlölet, szeretetért van a hűség és az árulás — mindenre a szeretetért való küzdelmünk késztet minket, Így hát ahogy épít, úgy rombolhat is a szeretet, az önző, a birtokolni vágyó, a rabságot követelő szerelés.

A szeretet nem kér, nem követel, de ad, a szeretet az adás öröme. Nem parancsol viszonzást, nem kufár- kodás a szeretet, nem haszonlesés.

Gyógyít 6 atlan ?

‘-■7. oldalon

A Hofélia maszekolói

— a I. oldalon

Kiveszett a világból a szeretet, mondjuk kétségbeesve, s gyakorta méltán, mégsem hihetjük, de hogy háttérbe szorult, az bizonyos. Orrá lett az emberiségen az önzés; az önszeretet lépett az önzetlen szeretet helyébe.

Látogatás

— a 9. oldalon

Tekintete elárulja?

— a 10. oldalon

Ha nincs szeretetem, elnyel a magány. Nem várni kell hiún, sértetten, gőggel a szeretetet, hanem cselekedni számítás, számítgatás és hálát várás nélkül. A szeretet szeretetet terem, ha élhetSzakonyl Károly

Dormán László felvétele

VÉTEK

tstrt szemű fiatalasszony. Tekintete a múltban révedezik.

— Anyuka, éhes vagyok.

Az anya bágyadtan mosolyog, ránéz. Gyönyörű kislány. Szőke hajú, kék szemű, vonását szabályosak. Szépsége mégsem bűvöli el anyját. Az 0 gondolatat most máshol járnak.

Az asztal körül négyen ülnek. Anya, lánya és a nagyszülők. Vacsora után még elbeszélgetnek. természetesen a kislányról, aki most új dolog előtt áll. Óvodába megy.

— Katika, nemsokára óvodába mész — kezdi hozzászoktatni a gondolathoz a nagyt.

— Nem megyek — felel határozottan Kati.

— Sok játék van ott, labda, kisautó, baba.

— Repülő is van? — kérdi tágra nyílt szemmel a kislány.

— Az Is van — szól közbe nagyapa.

Kati ktcstt gondolkodik, majd megszólal:

— Akkor se megyek.

Nem ottatkoznak vele tovább, igyekeznek másról beszélni. Gyakran szóba kerül egy férfi Is. Nevét nem olyan szeretettel emlegetik. mint a kislányét vagy anyukájáét.

— Aglkám, ne ts törődj vele. Katikának nem hiányzik, te pedig találsz mást — így biztatják szülét.

A fiatalasszony nem felel. 'A csendet a kislány szakttia meg:

— Nagyapa, gyere velem fátszantl

Előkerül a labda, és a nagyapa látszik.

Nevet. de a szive majd meahasad.

Néhány nap múlva már az óvodában látszik Katika Örül hogy sok gyerek veszi körül. Alávett maadt az óvodai rendnek, hamar hozzászokik az úf környezethez.

Anyja és nagymamája felváltva járnák érte. Am Katika okos gyerek. Feltűnik neki, hogy sok gyerekért az apukája jár. Gyorsan telnek a napok. Játék közben sok mindenről fecsegnek kts barátai.

— Nekem villanyszerelő az apukám.

— Nekem kéményseprő, és mindig fekete.

<— Hát az enyém mi lehet? — kérdi magától Kati. Rájön, hogy nem tudná megmondani, ha egyszer megkérdeznék.

Ma a nagyt jött érte. Kati most nincs beszédes kedvében. Egyszer csak váratlanul megszólal:

— Mondd, nagyt, miért ntncs nekem apukám?

Ági még csak huszonhárom éves. Szövetkezetben dolgozik. Ma reggel frissen ébred, és a szokottnál több időt tölt a tükör előtt. Kilép az ajtón, reménykedve belesztppant a levegőbe. Érzi, ma jó napja lesz.

Munka után a park felé veszi lépteti. A fa mellett ott áll most is. Fél éve találkoznak, mióta Agt egyedül él a kislányával. Péter szintén huszonhárom éves, együtt jártak Iskolába.

— Csakhogy Itt nagy, már azt hittem nem lOsszi — mosolyog rá Ágira.

— Ettől soha nem kell félned. Beszéltél a szüléiddel?

— Éppen ma akarok velük beszélni, ma megtudják, hogy feleségül veszlek.

Ági boldog mosollyal köszöni meg Péternek. Kéz a kézben sétálnak tovább.

— Katika nem beteg? — kérdi a fiú.

— Nem. Nincs vele semmi baj.

— Félek, nem szeret majd.

— De hisz már most úgy beszélgettek, látszotok, mintha az apja lennél.

Péter átöleli Ágit, könny szökik mindkettejük szemébe.

— ígérem, hogy jó apa leszek.

— Mit hoztál anyud?

— Hoztam neked játékot.

Örül a gyerek, őrül az anya. Nagylék Is otthon vannak.

— Agt, képzeld, Kati azt kérdezte tőlem, hogy mért nincs neki apukája.

Agt gondolkodik:

— Igen, tudtam, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Nyugodjatok meg, Katinak nemsokára lesz apukája. Eddig nem akartam Katit megzavarni, de ha másképp nem megy, el kell mondanom neki az igazat.

— Aglkám, gondold meg jól. Nem biztos, hogy másodszor sikerül.

Ági nem szól, mosolyog. Játszik még a kicsivel, majd a térdére ülteti és kérdezgeti:

— Kati. szeretnél apukát?

— Igen, nagyon szeretnék. Az oviban mindenkinek van. A múltkor is csúfoltak. Azt mondták, hogy apukája mindenkinek kell, hogy legyen.

— A te édesapád nem törődött velünk, ellőttünk tőle. Neked és nekem is így a jobb, de ezt még te nem érted. Keresünk egy új apukát, és megint boldogok leszünk. Mit szólsz Péter bácsihoz? ö nem lenne jó?

— Anyuci, anyuci, Péter bácsi nagyon jó, annyit játszik velem, és téged is szeret.

— Ezt meg honnan tudod, te kis csacsi?, No, mars aludniI

— Késtél, Péter, mi történt?

— Semmi különös, csak az, amit vártam. A szüleim nem egyeznek bele a házasságunkba. Azt mondták, találok én még mást is, lányt, gyerek nélkül. Más gyerekét elfogadni nem könnyű.

— No és te mit válaszoltál? Egyetértesz velük?

— Hát... féltg-meddig.

— Tudtam, hogy ez lesz a végei

— Agt, félreértettél, nem függök már a szüleimtől. Elrendezem a dolgaimat, feleségül veszlek és elköltözünk Innen.

— Nem. Péter, ezt te sem gondolod komolyan.

— De igen komolyan gondolom. Téged választalak, nem a szüléimét. Bízzál bennem.

Ági érzi, hogy vége. Vége álmainak. Nemsokára megjön a kislánya, és megkérdezi tőle:

— Miért nincs még most se apukám?

Mit fog 0 akkor válaszolni? ö, az anyia,

aki megiaérte neki. Talán azt, hogy édesapád vétke örökre elkísér engem és téged?

MEDE VERONIKA