Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-20 / 20. szám
iretRHr- új ifjúság 7 Ä szállítmányozáson csak Stench, Ed meg Jim beszél angolul. — Ha kell valami, hozzájuk forduljon — így Clem. — A szerelőműhelyben Marié hoz, és persze bárkihez, aki az emeleten dolgozik. Pat, az új munkásnő figyel, bőlint, körülnéz. Behemót, ablaktalan csarnok. Magas mennyezet, acélgerendák, betonfalak, zaj. Nagy zaj. Csikorognak, hörögnek, dübörögnek a gépek. Clem a nyitott rámpa mellett vezeti a fiatal nőt. Jeges szél, hóié, nedves kőpadló, vakítóan fehérük a napsütötte hó. Gépdübörgést túlkiabáló emberek. Aztán: — A nyomóüzem. — Clem, anélkül, hogy bárkire is rátekintene, elkiáltja magát: — Leo! — Majd még egyszer, pedig valaki már elindult: — Leo! — Sötét arcú, ötvenes férfi közeledik: — Ez itt Pat. Űj lány. Jamey- nek fog segíteni. — Hello — nagy, sárga fogú mosoly. — Hello — mondja Pat. Clem megáll egy ajtónál, fölötte piros lámpa ég. Kopog. Fojtott hang belülről: — Egy pillanat —, majd kialszik a piros lámpa. Bemennek. Sötétkamra. Tálcák, vegyszerszag, a szárítózsinegen száraz negatívok. Ja- mey nem előhívással volt elfoglalva. Clem a főnök, úgy látszik, nem veszi észre. Jamey. Magas, vékony, legföljebb húsz-huszonkét éves, lötyögős kezeslábasban, nagy fején lobogó sörény, szemüvege csúszkál az orrán. Rossz a tartása, látni, pedig ülve marad. Az egyetlen, összecsukható székben ül, előtte nyitott, lapjaira fektetett könyv. Hogy tud olvasni ebben a fényben? Clem: — Ez a segéded, Patnak hívják. Jamey: — Hogyhogy a segédem? Clem: — Segít, ha kell. Pat, ez itt Jamey. Mutass meg neki mindent! — Clem el. Végigmérik egymást. Jamey úgy fest, mint aki köpni szeretne. Rámered. Pat körülnéz. Úgy 5X 3-as a szoba. Piros biztonsági lámpa. Nincs semmi a falon, se naptár, se karácsonyi üdvözletek, semmi. Tiszta haszon. Nincsenek lepedőnyi plakátok rózsaszín mellbim- bós, nedves ajkú reklámszukákkal. Clem irodájában hányinger környékezte: seggek meg csöcsök, csöcsök meg seggek... Végre Jamey: — Ki vagy? Az utódom? Pat: — A segédje, így mondták. Jamey: — Mennyit kapsz? Pat: — Négy és felet. És maga? Csend. Hosszú csend. Aztán: — Még hogy a segédem, hogy kapnák be ... Újabb csend. Pat megint körülnéz. Nincs semmi látnivaló. Nincs szék. Látni, hogy nincs munka. Pat: — Megmutatná, mit hol találok? Jamey: — Nem. — Hosszú csend. Jamey fölemeli a könyvet, olvas. CSÖNGETÉS! Pat: — Ez meg mi? Ahogy föltápászkodik, Jamey magasabbnak bizonyul, mint Pat gondolta, de nem egyenesedik ki teljesen. Görnyedt, ahogy Pat gondolta. Jamey: — A csótányjárgány. Tizenöt perc kajaszünet. Kilódul a sötétkamrából, nyitva hagyja maga mögött az ajtót. Pat utána. Végig az üzemen, szinte százszámra hagyják maguk mögött az embereket. Mindenki kifelé igyekszik, hogy a hóban ácsorogjon. Kabát, kalap nélkül. Afféle büfékocsi. Fánkok, cukorka, halas szendvicsek fehér kenyéren, sok majonézzel. Forró kávé. Tömeg. Pat megpróbál általában barátságos arcot vágni. Ügyet sem vetnek rá. Meglát vagy öt mexikói asszonyt, hosszú, fénylő hajuk hátrafogva, nyilván, hogy ne akadjon a gépbe. Idősebb asszonyok másik csoportja fölnevet. Sokan magukban álldogálnak, a fekete hókásában, toporogva szorongatják gőzölgő műanyag poharukat. A legkülönbözőbb formájú, nemzetiségű, életkorú férfiak. Többen tetőtől talpig végigmérik. E- gyik sem közeledik, egyik sem szólítja meg. Némelyik viszonylag vonzó. Oszlani kezd a tömeg, Jamey sehol. Pat felrohan a lépcskn, be az üzembe, valakinek megérinti a vállát. — Elnézést, merre van a sötétkamra? — A férfi megfordul, mosolyog, bólint. A nő mellére pillant. Pat: — Hol a sötétkamra? — A férfi rábök egy hústoronyra. Pat köszönetképpen rámosolyog. Aztán a hústorony- hoz: — Elnézést, megmondaná, hol a sötétkamra? A hústorony lenéz rá, félénken elmosolyodik, és megmutatja: — Mmmmenjen e-e-e-e-rre, éssssss a ny-ny-ny-o- móüzemnél jo-jo-jo-jobbra. Pat: — Köszönöm. Újra a sötétben, Jamey-t mintha kicserélték volna. Majdhogynem beszédes. Talán mert elolvasta a könyvet? Borítójáról ítélve valami kéjgyilkossá- gi história. Biztosnak látszik, hogy nem sokat fognak irodalomról társalogni. Jamey kérdezősködik, kicsit furán, de annyi baj legyen, és felfordított egy üres vegyszeresládát, hogy legyen mire ülnie. Az érdekli, merre lakik, kivel, van-e pasasa, vagy esetleg több is. — Egy sincs — felel Pat. — Nemrég költöztem ide Floridából. Egyenest a bontőperi tárgyalásról. — Ezt nem lehet jól fogalmazni — komoran mondja vagy viccelődve, a stílus itt nem számít. Jamey következő kérdése: — Ki akart válni? Jobb nem válaszolni. Ha azt mondja, ő, Jamey úgyse hisz neki. Ha azt mondja, a férje, vagy hogy közös beleegyezéssel ... de hát valahogy ki kell jönkoztunß. E-e-e-ed vagyok. — Aztán félszegen: — Pergő Eddie. — Pat kezet fog vele, látja, hogy már csak egy férfi maradt hátra, de ő más, mint a többi, belemerül az ebédjébe, föl se néz. — Ez Pam — közli ingerülten, nyög- ve-nyelősen Jamey. — Pat — mondja Pat. 1— Nem mindegy? — horkan föl Jamey, s durván ellöki maga elől az üres tányért. — Pam vagy Pat, mi a francot ' kell ezen’fönnakadni? Pat a középpontba kerül. A nagy darab Pergő Eddie félénken rámosolyog. Pat, valahányszor felpillant ehetetlen hamburgeréből, látja, hogy Stench a mellét bámulja. Először lepillant, talán ketchupfolt van a blúzán, vagy ki- gombolódott. De nem. Akkor fölpattan Jamey, kiviharzik az ajtón. Ki-ki a tárcájával bíbelődik, fizet. Hol az ő számlája? Kapott ő is? A tulajdonoshoz: — Volt egy hamburgerem meg egy üdítőm ... — Már el van boronáivá, hölgyem — mondja cinkos kacsintással. Pat kiJAMEY NŐJE ni ezzel az alakkal, amennyire csak lehet, és hozzá kell szoknia a kérdéseihez. Ezért: — Egyikünk se akart. Az a Kevin nevű férfi, akivel múlt héten találkozott és tegnapelőtt este együtt vacsorázott, elszontyolodott, a- mikor a szó elhangzott. Válás. Szomorú dolog. Biztos volt benne, hogy Pat- nek ártatlanul kellett kínlódnia ... Jamey: — Szóval férfigyűlölő vagy, stimmel? Pat: — A férfiakat se gyűlölöm jobban, mint a nőket. Jamey a szemöldökét ráncolja. A faggatózás még javában folyik, amikor Pat már visszakívánja a korábbi némaságot. Végre megszólal a csengő. — Ebédszünet. Egy óránk van. Pat: — Tényleg? És hazait esznek az emberek, vagy étterembe járnak, vagy mi a szokás? Jamey: — Az emberek úgy kajálnak, ahogy épp eszükbe jut. Pat: — És maga? Jamey: — Jól van, jól van, nem kell kunyerálnod. Gyere! Megy a férfi után, el a nyomóüzem mellett, keresztül egy kapun, melyet eddig nem ismert. Pat szedi a lábát, elö- rekiált: — Messzire megyünk? Nincs rajtam a kabátom ... — Jamey nem felel. Egy sarkot mennek, befordul Mick bárjába. Pat is. Sötét, elhanyagolt hely. Pult vagy nyolc vagy kilenc bárszékkel, három asztal. Jamey köszönt egy férfiakból álló asztaltársaságot, a hústorony is köztük van. Pat mintha egyetlen nő volna a földgolyón, árnyékként követi Jamey-t. A férfiak ketchupban úszó hamburgert esznek sültkrumplival, és sört isznak hozzá. Szemük a lányon. Akármilyen alak is, Jamey-hez Kell tartoznia. Ugyanazt rendeli a pultnál, és utánaered, mikor az a férfiak felé indul. Egy szemvillanásra felmerül, hogy lánykorában is milyen fontos volt, hogy kísérője legyen. Ha egymagában érkezik egy falkára való kan közé, mind meg akarja hágni. Ha az egyik társaságában érkezik, csak arra az egyre van gondja. Az az egy elmarja a többit, ha kell. Nem a két szép szemedért, persze. Területvédő ösztön. — Szóval te vagy Jamey új nője? — kérdi egy beesett állú, jóságos tekintetű fickó. Pat: —• Az új segédje.^ A pasas bemutatkozik, ö Szérűs Jim. Mandolinon játszik. „A pokol tornácá“- ban. — Ez Itt Joe. ö bőgőzik. Jamey fölnéz, látja, hogy a férfiak végigmustrálják az új nőt. Valaki mustárt, szalvétát, hamutartót, sőt borsot rak elébe. Jamey: — Miért nem hoztok Ide neki még egy pár asztalt meg széket? Egy kölyök, akiről lerí, hogy nemcsak a sör, de a munka is korai neki, közli, hogy Stenchnek („büdösnek“) hívják. Pat nem érti, hogy kaphatta ezt a kínos nevet, és miért nem lár iskolába. De egyik kérdést sem teszi fel, csak mosolyog. Zsíros lapátkéz nyúl át az asztalon. — Mmmmmi mmmmmár ta-ta-ta-találrohan az ajtón a vakító nappali fénybe, Stench tartja neki az ajtószárnyat. — Valaki kifizette helyettem — mondja neki. — Nem kellett volna. Bőven van... — Felejtsd el — mondja Stench olyan hangon, hogy Pat először azt hiszi, ő fizette ki, aztán meg, hogy mégsem ő. Jamey nincs a helyén, mire odaér, és egy óra múlva, két óra múlva sincs. Beállítottak ketten egy géprajzzal, amit le kellett fényképezni. Az egyik idősebb asszony volt, furcsa arcrángásokkal, a lehető legközönyösebben. A másik fiatalabb nő, először megdöbbent, aztán gyanakvóvá vált, hogy Jamey helyén Patet találta. Föltett néhány kérdést Patnek, esetlenül várakozott egy darabig, ki-ktkandikált az ajtón, végignézett a folyosón, jamey sehol, elment. Pat érezte, hogy ez a nő az első számú ellensége. Sehogysem tudta bevenni, hogy Pat ott van a sötétkamrában. Talán Jamey után eszi a fene? Pat nem értette, és ugyanakkor szánta a névtelen nőt. Belenézett a két munkába, fogalma sem volt, hogy kezdjen hozzá. Hazudott a munkafelvételnél. Beviharzlk Jamey. Nem mond semmit. Látja a munkákat, és megkérdi, mi az ördögöt csinált eddig Pat, hogy még nincsenek készen? Aztán eltúlzott re- zignálással megmutatja azt a négy vagy öt fogást, amellyel a kamerát meg a nagyítót kell működtetni a sötétben. Pat biztosan tudja, hogy Jamey élvezi, hogy valamit zokon vehet, hogy valakit szekálhat, leckéztethet, ugráltathat, semmibe vehet. Arra gondol, megéri-e az első fizetését? Aligha. De kell a pénz ... CSÖNGETÉS! Kávészünet. Jamey kiüget. Patnek jólesik az egyedüllét, de nehezen bírja a kis helyiség áporodott vegyszer- és hímszagát. De hová legyen? Nem mehet ki a hóba. Nyílik az ajtó, Pergő Eddie jelenik meg. Irul- pirul. Csöpp papírdarabot szorongat lapáttenyerében. — J-J-j-amey mo-mo-mondta, ma-ma- ma-ma-maga fe-festeget. Ho-ho-ho-hoz- tam ma-ma-ma-magának. — Kezébe nyomja a papírt, és eltűnik. A rajz Batmant, a szuperhőst ábrázolja, dagadó izmokkal, csillagszerűen körülkeretezett „Puff“-feürattal ott, ahová lesújt az ökle. Aláírás: „Aláírás. P. E.“ Igazán kedves. Mintha minden levegő kiszökött volna a helyiségből, és Patet is kiszívta volna magával. De: CSÖNGETÉS! Vége a szünetnek. Kézdődhet a harmadik menet. Jamey közeledik a nyomóüzem felől, de útját szegi az a nő, aki odabenn várt rá csoszogva, Patre meredve. Jamey áll vele, a szokásos arckifejezésével: unatkozva, ingerülten, dühösen. Pat megfordul és visszahúzódik a nyomasztó sötétkamrába. Mintha egész életét eddig itt kellett volna leélnie. A ládán ücsörög, amikor Jamey bejön a nőve). Nincs bemutatkozás. Jamey: — Tűnj el egy kis időre. Pat: — Ki? Én? Jamey az ajtóra mutat. Pat elpirul* megizzad, nekiugrana, aztán kimegy. Végigbolyong egy szűk folyosón, két sor rakodóállvány között. Az ösvény egy tisztáshoz vezet, ahol négy hosszú asztal mindegyik oldalánál nyolc-nyolc asszony csíptetőket ragaszt jelvények hátoldalára. Pat odamegy a vezetőjükhöz: — Merre van a női mosdó? — A férfi visszairányítja, amerről érkezett. Pat végre megtalálja az ajtót. Nyitva van. Belül vécécsésze és mosdókagyló. Az ajtón nincs felirat. Körülnéz, megpillantja azt a férfit, aki ebédnél egy szót sem szólt. Épp oda akar menni hozzá, amikor megjelenik Stench. Pat: — Ez a női vagy a férfi mosdó? Stench: — A szar az mindenütt szar.' Pat: — Közös? Még csak az hiányzik, hogy egy vécé legyen. Stench megint bólint, közelebb húzódik hozzá. — Menj be elsőnek, legalább megmelegíted az ülőkét. Pat: — Hány éves vagy? Stench mintha nem is hallotta volna: — Ha félsz egyedül bemenni, Pam, bejövök én is veled. Pat: — Sose fáradj. — Aztán: — Csak az időt akartam úgyis elütni. És nem Pam, hanem Pat a nevem. Stench: — Trisha van benn Jamey- nél? Pat nem érti, honnan tudja. — Nem értettem a nevét, amikor bejött. — Sarkon fordul, mentében a szótlan férfi mellett halad el. Az a szeme közé néz, de még csak nem is bólint, amikor Pat elmosolyodik. Pat rájön, hogy már korábban is tetszett neki a férfi, és bízni kezd benne, hogy épp ő egyenlítette ki az ebédszámláját. Visszatér, ácsorog a sötétkamra ajtajánál, vár. Végre kinyílik az ajtó. A nő — Trisha? — jön ki rajta. Pat bemegy. Jamey észre sem veszi, ül a székében, és a semmibe mered. Nagy sokára valaki behoz epy munkát, aznap a harmadikat. Jamey nem szorul segédre. Rá magára sincs szükség. Bárki más magára vállalhatná ezt a kevéske pluszmunkát. Úgysem kell akkora szakértelem a kamerához meg a nagyítóhoz ... Jamey rábízza a munkát, és újból a semmibe mered. Tíz perc se kell, és Pat újra a felfordított ládán üldögél. Csend. Pat próbálja megjegyezni, hogy másnap hozzon magával valami olvasnivalót, vagy vázlatfüzetet, vagy kötést. Vagy ami még jobb: többet ne tegye be ide a lábát. Ez tébolyda. Mintha egy másik bolygóra került volna. Jamey ráertieli a tekintetét Pat halványan elmosolyodik. Jamey, nagyon tárgyilagosan: — Szeretsz rábukni? Pat nem felel, aztán: — Ez nem Trisha dolga? — Ahogy kimondja, tudja, hogy ráhibázott. Fogalma sincs, honnan veszi, hogy egyáltalán miért mondta. A helyiség most nagyon szűk és nagyon nyomasztó. Ondószagot érez, sűrűt, nehezet. Vagy csak képzelődik? Mit keres itt? Pénz, pénz, pénz. Jamey — Úgyse hiszi el senki, hogy nem ezt csináljuk a sötétben. Pat: — Akkor legyen ez a mi kis titkunk. És most kopjon le rólam, jó? — Pat a kezét nézi. Ne sírj, mondogatja magának, ne sírj! A nap csöngetéssel, a bélyegzőóra körüli tömörüléssel, és az alstoni alkonyat nedves hidegével ér véget. Pat gyalog tesz meg néhány sarkot, dombnak fölfelé, bemegy egy ajtón, aztán egy másikon. Fölmegy egy emeletet, aztán egy másodikat, harmadikat, negyediket. Kinyitja a 407-es ajtót. Mindkét lakótársnője otthon van. Két különböző tévé szól, és zúg egy hajszárító. Hernádi Miklós fordítása Amy Goldman Köss:
