Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-05-13 / 19. szám
új ifjúság 4 P latón A lakoma című írásában azt állítja, hogy az emberi nemek száma eredetileg három volt; volt férfi, nő, de még egy harmadik is, amely egyesítette magában a két nemet. Ennek egyenlő része volt mindkettőből: teljes, gömbölyű alakla; körbefutott a háta meg az oldala; keze négy volt s lába Is; s két teljesen egyforma arca egy egészen kerek nyakon. Nemi szerve Is kettő volt és minden egyebe, ahogy már ebből el lehet képzelni. Ezeknek a lényeknek ereje, bátorsága szörnyű volt, gondolkodásuk nagyratörő, már az Istenekkel Is versenyre keltek. Ezért Zeusz, hogy véget vessen féktelenségüknek, kettéhasította őket. Miután pedig az egységes természet kettészakadt, mind a két felet a másikhoz húzta a vágy, átkarolták egymást, és összefonódtak, egyesülésre áhítozva, s végül belehaltak az éhségbe és a teljes tétlenségbe, mert semmit sem akartak egymás nélkül csinálni. Végül Zeusz megkönyörült rajtuk: áthelyezte nemi szervüket, eddig ugyanis a külső részükön volt, és nem egymással egyesültek, s nem is egymást termékenyítették meg, hanem mindezt a földbe csinálták, akárcsak a tücskök. Áthelyezte tehát előre, s ezzel lehetővé tette, hogy egymással egyesüljenek. Ebben az időben vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, mely ősi természetüket ismét ösz- szehozza, igyekszik egyesíteni kettejüket, s meggyógyítani az emberiséget. Ketté vagyunk tehát vágva, s most szüntelenül keresi ki-ki a maga párját — e szép platőni gondolat magyarázatot próbál adni a szerelmi vonzalom eredetére. Hogy valós-e vagy sem, annak talán csak Zeusz a megmondhatója. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy hasonló vonzalom már az állatoknál is előfordul. Konrad Lorenz, az állatvisel- kedéstan neves osztrák-német kutatója Salamon király gyűrűje című magyarul is megjelent könyvében azt állítja, hogy szerelemről már egyes állatfajták esetében is beszélheti! -k. A csókák például világrajövetelüket követő tavasszal jegyzik el egymást, de szaporodásra csupán egy esztendővel később lesznek képesek. Vagyis a jegyesség normális időtartama kereken egy év. A csókafiú udvarlása, mivel erre a célra nincs semmiféle különleges „berendezése“ — például tarka tollazata, mint a páváknak, vagy sajátos hangszere, mint a fülemüléknek —, tehát udvarlása egészen meghökkentően emberi. Az ifjú dalia fölös erővel „het- venkedik“, minden mozdulatában van valami szándékoltan feszes, állandóan összekap a többi csókával, de csak o- lyankor, ha „Ö“ is látja; magamutogatása ugyanis mindenkor egy adott nősténynek szól. Az ifjú teljesen nyíltan, parázsló szemmel és szünet nélkül bámulja a leányzót, az azonban látszólag mindenhová néz a világon, éppen csak a dür- gő dalia felé nem. Valójában persze nagyon is odanéz, mégpedig egészen kurta pillantásokkal, de ahhoz azért elég hosszan, hogy pontosan felmérje: ez az egész bűvölés neki szól, sőt elég hosszan ahhoz is, hogy a legény is értesüljön: tudomásul vette az udvarlási szándékot. A csókaszűz azután úgy mond „igent“, hogy a lehető legünnepélyesebb, imponáló tartással a közeledő hím előtt lelapul, és sajátosan megremegteti a szárnyait meg a farkát. Az ifjú jegyespár ezután bensőséges véd- és dacszövetségre lép egymással egymásért; • e- gyenest dühödten száll síkra egyik a másikért. A csókák románca tehát tavasszal kezdődik, amikor a természet újjáéledésével felélednek, megnövekednek az élőlények szerelmi vágyai is. A lányok ilyenkor érzékenyebbek a fiúk pillantásaira, s a legények is inkább vágyakoznak látni őket, mint máskor. Sok új szerelem születik ebben az évszakban. Ezek közül is legszebbek az első szerelmek. Megkérdeztünk néhány fiatalt. mondják el első szerelmi élményüket. Tamás Táncoltam egy népi tánccsoportban. Tizenhat éves voltam akkor, gimnazista, de még nem jártam lányokkal. Félénk voltam. Tetszett nekem egy falubeli lány, de ha csalt rám nézett, elvörösödtem, szólni sem tudtam. Tánccsoportommal egy országos versenyre mentünk. Kétnapos rendezvény SZERELEM, ÓH! volt, nem messze tőlünk egy üdülőközpontban. Az ország összes magyarlakta vidékéről voltak ott táncosok, énekesek. A szombati versenyt este táncház, közös mulatság követte. Én fáradt voltam, nem nagyon akartam elmenni, de a barátom rábeszélt. Azt mondta, ismer két lányt egy másik tánccsoport- ből, velük szórakozhatnánk. A mi lányaink ugyanis már mind idősebbek voltak, udvarlók kísérték őket. Barátom bemutatott a két kislánynak, s meglepetésemre az egyikben ráismertem arra a lányra, akinek délután segítettem kicipelni a ruháit az autóbuszból. Megsajnáltam, mert nagy táska meg két öltözet ruha volt a kezében. Nem tagadom, rögtön megtetszett nekem. Szép, hosszú, barna haja, sötét szeme volt, s nagyon értelmesen tudott nézni. Este vele kezdtem a táncot, örültem, hogy éppen olyan táncot járhattunk, amikor szorosan át kellett ölelnem őt. Csak úgy égett a kezem a válla érintésétől. A szünetben kisétáltunk a levegőre. Jó szagú, kora nyári este volt, jólesett a séta meg a beszélgetés. Amilyen nehezen szóltam más lányok társaságában, annyira megeredt a nyelvem most. Rájöttünk, hogy sok mindenről egyformán gondolkodunk, azonos dolgok érdekelnek. Annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy mire visszatértünk, a táncháznak vége lett. Aludni mentünk, mert még egy nehéz nap várt ránk, de másnap minden alkalmat kihasználtunk, hogy együtt lehessünk. Ök korábban mentek haza, mint mi, s nekem a szívem majd meghasadt, a- mikor autóbuszuk eltűnt a kanyarban. Aznap este nem is tudtam elaludni, egész éjjel hánykolódtam az ágyon. Hajnalban felkeltem, s rögtön megírtam neki egy levelet. Sajnos, hatvan kilométerre lakott tőlem, így találkozni csak ritkán találkozhattunk, de a levelek szinte naponta jöttek-mentek. A kapcsolatunk másfél évig tartott. Minden egyes találkozásunk a legmélyebb boldogságot jelentette nekem. Az ötödik alkalommal megpusziltuk egymást. Mindketten tapasztalatlanok voltunk, ami a szerelem testi megvalósulását illeti, talán ügyetlenek is, de ezeket az együttléteket soha sem fogom elfelejteni. Másfél év után egyre ritkábbak lettek a levelek, s egyszer csak megszakadt a kapcsolatunk. Nem szakítottunk egymással, egyikünknek sem okozott fájdalmat, hogy vége lett a szerelmünknek. így még szebben emlékszem visz- sza rá. Kriszti Szégyellem bevallani, de nekem az első nagy szerelmem az osztályfőnököm volt. Fiatalember volt, csak nemrég végezte el a főiskolát, s nekem, kamaszlánynak nagyon imponált megnyerő modorával, műveltségével. Ha éjszakánként felriadtam, mindig az ő arcát láttam. Pedig ő — így utólag már tudom — nemigen viselkedett úgy, hogy azzal olajat öntött volna az én lángjaimra. Akkor azonban azt hittem, hogy az órán csak engem néz. senki mást. S amikor ném néz rám, akkor is tudja, hogy én le nem veszem róla a szememet. Már majdnem arra vetemedtem, hogy az egyik tablóról lelopom a fényképét, de ezt azért nem mertem megtenni. Soha nem jártam olyan szívesen iskolába, mint akkor. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt ez a szerelem. Megismerkedtem egy korombeli sráccal, és az osztályfőnököm iránti érzelmem maradéktalanul tárgyat talált benne. Azóta már vele is szakítottam, de hát természetes, hogy az ember az első partner mellett nem maradhat örökké. Két éve érettségiztem, azóta nem láttam az osztályfőnökömet. A múltkor véletlenül újra találkoztunk Észrevettem, hogy még most sem közömbös nekem, de azért együttjárni már nem tudnék vele. Péter Kicsit már féltem is, hogy fejlődésem rossz irányba indult, mert tizenhat évesen teljesen belehabarodtam egy huszonnégy éves nőbe. Addig senki iránt nem éreztem olyan erős vonzalmat, mint őiránta. Most, így utólag már nevetséges nekem az, hogy mennyire szerettem, pedig a mindennapi köszönésen kívül életemben csak néhány mondatot váltottam vele. Reggelente egy autóbusszal jártunk — ő munkába, én iskolába —, s egyszer megkérdezte, hol vettem a pulóveremet, mert ő is szeretne ilyet a férjének. De egyébként csak néztem őt, s néha sikerült elkapnom a pillantását. Sok álmatlan éjszakát okozott nekem ez a szerelem, s legalább fél évig eltartott. Aztán egyszer csak elmúlt. Már nem érdekelt annyira az a nő, s egy idő után teljesen közömbös lett nekem. Akkor már gyakrabban szétnéztem a korombeli és fiatalabb lányok között, s találtam is magamnak egy kislányt. De le nem tagadhatom, hogy az első szerelmem az a nő volt. Kati Nem nagyon örültem, amikor bejelentették, hogy második után két hétre építőtáborba megyünk, egy szövetkezetben fogunk dolgozni. Két osztálynyi diák indult batyukkal, bennük kajával megrakottan a krumpliföldjeiről híres faluba — akkor még azt hittem, megpróbáltatásom színhelyére. Nem sejtettem, hogy ez eddigi életem talán legboldogabb két hete lesz. Az első napon szénát forgattunk. Kánikula volt, óriási hőség, alaposan megizzadtunk. Sanyi nem velünk járt egy osztályba, de hozzánk osztották be segíteni. Úgy láttam, ebben az ő keze is benne volt — mintha szándékosan húzódott volna hozzánk. Egész nap szóval tartott, nagyon kellemesen telt az idő. Estére meghívott kólára, a szövetkezetnek volt ugyanis egy egészen szép presszója. Záróra után visszamentünk a szállásra, késő estig együtt voltunk, beszélgettünk. Másnap Sanyi újra velünk dolgozott. Illetőleg csak velem, mert a barátnőm —■ nem akarván zavarni — egy másik társasághoz csatlakozott. Este sétálni mentünk, ö átkarolta a vállamat, majd hirtelen megállt, szem- befordult velem. Pár pillanatig néztük egymást, azután lassan, gyengéden megcsókolt. Majd egyre jobban belejöttünk, egyre vadabbul csókolóztunk. Egyikünk sem volt teljesen tapasztalatlan, én azelőtt már két sráccal is csókolóztam, de akkor csak ki akartam próbálni, hogy milyen érzés azt csinálni. Sanyi egészen más volt, mint az a két fiú. Ha csak hozzám ért, már azt sem tudtam, lány vagyok-e vagy fiú. Minden este sétálni mentünk, a tanárunk nemigen ügyelt ránk, így megtehettük. Melegek voltak az esték, még pulóvert' is alig kellett vennünk. A száradó fű Illata, a sokféle esti ne- szezés és Sanyi társasága felejthetetlenné tette ezeket a napokat. Egy hét múlva, egy este szerelmet vallottunk egymásnak. A csókok, simo- gatások ekkor annyira hevessé váltak, hogy nem álltunk meg itt. Pettingezni kezdtünk, s én annyira nem voltam ura akaratomnak, hogy Sanyi bármit tehetett volna velem. De ő szerencsére nem vesztette el a fejét, így nem történt baj. Sülve-főve együtt voltunk a két hét alatt, s azután is gyakran találkoztunk. Fél évig jártunk már együtt, amikor rájöttem, hogy Sanyi nem szeret any- nyira, mint én őt. Véletlenül megtudtam, hogy más lánnyal is látták csó- kolózni. Nagyon sírtam, enni, aludni sem tudtam. Megmondtam neki, hogy mindenről tudok. Ö nem tagadott semmit, s azt ajánlotta: szakítsunk. Én ennek ellenére nem akartam elveszíteni, de Sanyi nem jött többet a randevúra. Három-négy hónapig is eltartott, míg úgy-ahogy sikerült elfelejtenem őt. Már egy éve, hogy szakítottunk, de én még mindig szeretem. Nem tudom, találok-e valaha is olyan fiút, mint ő volt. KUnko Róbert (Illusztrációs képek)
