Új Ifjúság, 1987 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1987-04-29 / 17. szám
áj mim KULCSÁR TIBOR ROVATA Mester Mária: APRÓHIRDETÉS ÜTJÁN Rómeónak és Júliának az erkélyjelenetben könnyű dolga volt. Shakespeare adta szájukba a szavakat, én viszont nem tudok olyan ékesszólóan beszélni az érzelmeimről, másrészt nem is merném elmondani a velem szemben ülő férfinak ebben a belvárosi étteremben, mit is érzek iránta. Huszonhét éves vagyok, a falusiak szerint már vénlánynak számítok. Gyakran szoktam böngészni az újságok apró- hirtetéseit. Sokan az ismerkedők közül egész lajstromokat írnak magukról, magasztaló Jelzőkkel illetik becses személyüket: absztinens, intelligens, jól. szituált, disztingvált, szépnek mondott, pedáns, családcentrikus. Egyesek az anyagiakkal is kérkednek: emeletes házam, autóm, nyaralóm van. Aztán a partnerrel szemben támasztott követelmények következnek: művelt, kisportolt alkatú, komoly szándékú, káros szenvedélyektől mentes legyen! Piha! Olyan magasan lenne a mérce, miközben egy átlagos külsejű segédmunkás őszinte szereteté- vel is megelégednénk?... Ennek a férfinak rövid volt a hirdetése: Harmincnégy éves özvegy férfi keresi életvidám hölgy ismeretségét. Jelige: Gyermeki mosoly. Nyilván nem a pénzzel spórolt, Hogy ilyen rövid a hirdetése, csupán az egyszerűségre törekedett. Még azt sem tálalta ki, hogy gyermeke is van, nehogy elriassza a Jelentkezőket, de a Jeligéből kiolvastam a lényeget. A kíváncsiságtól hajtva Írtam neki levelet. Megdöbbentem, amikor válaszolt. Izgatottan, majdnem remegő kézzel téptem fel a borítékot. A levél alapján rokonszenvet éreztem iránta. Kezdetben széthúzott, nagy betűkkel írtam néhány sort. De levelenként nőttek a sorok, s végül hét-nyolc oldalas levelekké kerekedtek, az ő részéről is. Tudtam, hogy aki ennyit képes írni, az nem lehet szófukar,' s ez megnyugtatott. Mindig kedveltem a beszédes (de nem a szószátyár) embereket. Az is imponált, hogy egyszerű mondatokkal, tárgyilagosan írt életének ama tragikus szakaszáról is, amikor a feleségét elvesztette. Nem érzelgősködött, nem saj- náltatta magát, nyílván azért, mert ez az ő szuverén bánata, amibe semmilyen módon nem igyekezett másokat bevonni. A kislányát három éve neveli egyedül, s ehhez sem tette hozzá, hogy, milyen nehézségek árán. ö egyszerűen természetesnek vette a gyermeknevelést. Ezt persze nem írta Ilyen nagyképűen, hanem kiolvastam a leveléből. Egyszóval nem csinált mártírt magából. I A harmadik levéllel együtt egy fénykép Is lapult a borítékban. Komoly, jóképű férfi néz a lencsébe, mellette egy ötéves formájú, pisze orrú, szőke kislány mosolyog, csupa gödröcske az egész arca. A képet az íróasztalomra tettem, és gyönyörködtem a jövendő családomban. Persze azért néha felocsúdtam, hogy ne tápláljak hiú reményeket, hiába rokonszenves a férfi, és szinte szerelmes vagyok bele a fénykép alapján, és azt az aranyos kislányt is biztosan tudnám szeretni, a valóság sokkal bonyolultabb. Most viszont itt vagyunk az első találkán. A meglepetéstől alig tudtam szóhoz Jutni. Sokkal vonzóbb, mint a képen. Napbarnított az arca, csillog a zöldesbarna szeme. Jól áll rajta a klasz- szikus vonalú öltöny. Amikor elmoso; lyodott, bátorítóan, a kézfogásomat követően, kivillant egészséges fogsora, s engem. már teljesen lenyűgözött, minden elképzelésemet fölülmúlta. Mivel még egyikünk sem ebédelt, megrendeli mindkettőnknek az ebédet. Határozottan beszél a pincérrel, de nem parancsolóan, s nem is alázatosan, a modora is kifogástalan, nemcsak a külleme. Meg sem merek mukkant. A pincér nemsokára hozza is az ebédet. Zavaromban fél percig azon töprengek, hogyan is fogjam az evőeszközt. Evés közben eldöntőm, hogy ezek után magabiztosabbnak kell látszanom, hiszen eddig csak ő szólt pár kedves szót. •— Nagyon jól áll magának, amikor, így elábrándozik — zökkent ki a gondolataimból. Zavartan köhécselek, s most szentül megfogadom, hogy nem játszom tovább a szemlesütős kislány szerepét, végül is nem vagyok afféle naiv fruska, aki csak tátja a száját, ha meglét egy szépflűt." —- Igen — felelem végre a saját eredeti hangomon. — Kicsit elgondolkodtam, hiszen meg kell mindent alaposan fontolnunk, hiszen az élet útja göröngyös. No puff neki! Most meg csacska közhelyeket szajkózok! A végén még azt hiszi, ez is csak egy tetszetős ruhába csomagolt tyúkeszű nőcske — szidom le magam az idétlen, mesterkélt szövegemért. Most viszont megmentem a helyzetet, elmosolyodtam. Ezt a mosolyt tegnap a tükör előtt gyakoroltam, mint a színész, aki fanatikusan készül a bemutatóra. Igen, ez az én jelenésem. Ez a hangulatos étterem az én színpadom, a faragott székek és asztalok a díszlet, s ez a férfi a közönségem s a kritikusom. A darab címe ez lehetne: Bizonyítás. Bizonyítanom kell, hogy alkalmas vagyok egy partnerkapcsolatra, meg kell magamat szerettetnem, mert én már érzelmileg görcsösen ragaszkodom hozzá, és nem a magányosság szította fel bennem ezt a ragaszkodást, hanem az, amit most, a közelében érzek, és ami nem más, mint szerelem. Csábos mosolyom hatásos lehetett, mert hosszan a szemembe néz ... Micsoda szempár, micsoda pillanat! Me^zavarodtam, vagy tényleg ennyire szerelmes lennék? Kávét rendel. Újra az a kellemes • hang, sőt bársonyos. Igen, ez a jó kl- • fejezés a hangjára. A gőzölgő, kesernyés ital fölé hajolva ismét töprengek. Most bezzeg megille- tődött, hallgatag vagyok, holott köztudott, mekkora szám van, micsoda temperamentumos a tanító néni. Mármint én. Iván azt is tudta, hogy forróvérű vagyok, ö volt az egyetlen férfi az életemben, akit szeretni tudtam. Kapcsolatunk szépséghibája mindössze az volt, .hogy Iván már nem volt „szabad ember“. Egy szülői értekezleten habarodott belém, ugyanis a fiát tanítottam. Azután folyton kajtatott utánam, és másfél évig tartó viszony lett az eredménye. Tudtam, hogy a kapcsolatunk örökké nem tarthat, ezért úgy döntöttem: legalább gyerekem legyen tőle, hogy számomra megmaradjon a gyermekünkben a génjei és kromoszómái által. Aztán egy emlékezetes szülői értekezleten megjelent a felesége (aki mit sem sejtett a viszonyunkról), nagy hassal, az arca tele májfoltokkal. Akkor keserű öniróniával csak ennyit mondtam magamban: na tessék, én akarok gyereket tőle, ő meg közben a feleségét ejti teherbe. Szakítottam vele. A férfi, ahogy most fürkészően rám néz, szinte a gondolataimat szeretné kitalálni. Meg is szólal: „ — Mire gondol? A hangja inkább kedves, mint kíváncsi. — Egy volt szerelemre, de ön sokkal különb nála. — A, egy kis összehasonlítás... — mondja, egy cseppet sem gúnyosan, de ez a közömbös hang mégis arra késztet, hogy beszéljek. És beszélek arról, ami éppen az eszembe jut, őszintén'és folya: matosan, de beszélek, mert olyan figyelmesen néz azzal a csillogó, nagy szemével. ömlik belőlem a szó. Érzem, nincs vesztenivalóm, az eddigi viselkedésemmel nem tettem rá jó benyomást. Köjtft- lenül fogalmazok, holott tegnap százszor stilizáltam mondanivalómat, betanultam az egészet. Zúg a fejem a monológomtól, de egyre csak beszélek a munkámról, a környezetemről, a múltamról, az érzéseimről. Nem érdekel, ha üres fecsegésnek' tartja az egészet, szükségem van erre a kitárulkozásra, mert le kell vezetnem a bennem felhalmozódott feszültséget. Ebben a pillanatban átnyúl az asztal felett és megfogja a kezem. Elakad a lélegzetem, a szavam, csak nézek rá, s ő mosolyog. Feleszmélek, s az órámra nézek. Szent ég! • Rögtön kezdődik az órám a VII. B-ben, ha most indulok, még éppen . odaérek. — Mennem kell', ma még tanítok — mondom természetes hangon. Maga tetszik' nekem — mondja komolyan. — Velem ilyesmi nem történhet suttogom átszellemültem — Megkérem, hogy holnap ismét találkozzunk. Meg szeretném ismertetni a kislányommal. Most pedig, ha megengedi, elkísérem a megállóig. Fizet, csekély borravalót is ad a pincérnek. Kilépünk az utcára. Nem hiszem, hogy az embertömegben most lenne valaki, aki boldogabb nálam. Hulala Otília versei: józanság Józan vagyok. Tisztán látok. S mégis itt belül sírok. Vakon hinni, csodálni, térdre hullva imádni már soha nem fogom e nagyszerű, számomra még mindig csodáktól roskadozó világot. A teljes képig Igék remegnek ajkadon, érzelmek tombolnak homályos zűrzavarban. Pontatlan ábrázolások visítanak, hogy teljes, vakító képükig elérj. Kitárulkozás Tárd ki kapuid, lelkem, fáj a gondolat, terheket cipel az értelem, érzések dobognak vad ütemben. Szó, könnyíts rajtam! Az öröklét pillanata Szemedben vágyaim tüze ragyog. Szívemig meleg fénysugár hatol. Csókjaid mohón iszom. Rám borulsz. % Az öröklét pillanata ez. Oszlopaid mozdulnak bennem. Elemeidre bomlasz. Utolsó sejtedig az enyém vagy. Belém olvadsz lázas mámortól terhes csendben. Elválás Nem látom már szemedben a lángot, nem érzem már kezedben a szikrát, nem hallom már hangodban a zenét, nem sejtem már mozdulatodban a kínt, mely mint a hullámzó tenger elragad és gyönyörbe fullad. Hideg a lehelleted, •megdermeszt. Tudom, el kell5 mennem, Az idő kivetett. Szabad vagyok. Vár az ismeretlen. Bodnár Pál: Találkozás Furcsa, ahogy jössz szembe az utón. Míg a messzeség ölel, nem vagy más, csak egy ismeretlen pont, nem látom alakod, nevedet sem tudom. Jössz közeledsz, megnősz a szememben, arcod is van már, lelked is, felismerlek. Itt vagy, egészen közel, szólnál hozzám, de elmégy mellettem. Találkozásunk keresztútján másfelé térünk mind a ketten. Balázs Zsuzsa versei: Megfoghatatlanság nem tudom tenyerem közé fogni az örömöt piciny parázsa leheletemtől kialszik hamuvá válik Modernség reprodukciós érzelmekkel két ital közti őszinteséggel töltés nélküli érintkezésekkel születnek újabb életek a modernség nevében Sí. E.: Próbálkozásai a legjobb szándékká!' sem nevezhetők verseknek. (Pl. „A túltéplált fej sok reményből áll, / a remény foka már szívembe váj.“) Ne biztatjuk további próbálkozásra. Klaudia 87: Versel átlagos, közepes próbálkozások. Mivel azonban életkora meghaladja az Ifjúság! lapban bemutatható fiatal, kezdő írók korhatárát, ajánljuk, próbálkozzék írásaival más lapok Irodalmi rovataiban. Bea 69: Verseiben sok az álmodozás, a ré- vedezés. a szentlmentallzmus. Többször leírtuk már, hogy a rlmtelén sorokba tördelt gondoletfoszlányok nem minden esetben tekinthetőír szabadverseknek. Arra Is gondolnia kellene, hogy nem minden témát szükséges feltétlenül versben megírni. Írásaiban sok az átvett élmény, az utánérzés; leginkább a divatos táncdalszövegek nemegyszer kétes értékű sorainak visszhangja kísért: „Álmodtam azt, hogy Itt voltál velem, / álmodtam azt, hogy fogtad a kezem, / álmodtam azt, hogy forrón csókolod a szám, / álmodtam azt Is. hogy enyém a világ. / álmodnék még, de eltűnik a kép, / esik az esó és az ég nem kék. / Álmodtam azt. hogy rám nevettél, / álmodtam azt, hogy sose felednél / stb. A nyelvi vétségeket, pongyolaságokat már nem Is tesszük szóvá. Versel közt egyetlen biztató kivétel akad. a Szerelmi ének című. P. A.: Anyák napjára Irt verse őszinte vallomás, de stílusát, hangvételét tekintve Inkább gyermeklapba való. A Májusi dal című Írása, ahogy saját maga Is találóan megállapítja, Inkább csak „versike“, az előbbinél Jóval gyengébb. ' Felkelő nap: Esély című próbálkozása ebben a formájában csupán egy megírható elbeszélés cselekmény vázlata. K. Zs.: Luca napi emlék című elbeszélése kevésbé tetszett az eddigieknél. Bár Íráskészsége, formaérzéke ebben az Írásában Is vitathatatlan, az elbeszélés cselekménye anekdotl- kus hangvétele erősen Mikszáth és' a századvég íróinak stílusára emlékeztet, ezért nem közöljük. Ojabb írásait természetesen továbbra is várjuk. Balaton 79: Hosszabb hallgatása után küldött elbeszélése tetszett. Az Időszerű téma elég sok sablonos megoldást kínál, ezeket sikerült elkerülnie, csupán a két főhős bemutatása lehetett volna kissé részletesebb ' és árnyaltabb, írását valószínűleg az év második felében közöljük. * r\
