Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-12-09 / 49. szám

új ifjúság 4 A szakosztály tagjai; középen szemOvegben Gajdos Mátyásné. Fiatalok a HSZ-ben KUTYAISKOLA Hárman ülünk az autóban: Uzsák Róbi vezet, hátunk mögött pedig Cézár, a né­met Juhászkutya. Nemegyszer a fülembe liheg, máskor meg mancsaival az első ülés­re támaszkodik, s kifejezetten élvezi, hogy a fejem fölött szemlélheti a tájat. Látszik, alig várja, hogy kijussunk Hurbanovo for­galmából, mert ahogy fogynak a házak — egyre nyugtalanabb. — Nem kell tőle félni — nyugtat meg Robi, aki szerelő a Csehszlovák Autószerelő Vállalat komáromi (Komárnoj szervizében —, ilyenkor játékos kedvében van. Minden­nap kihozom futpl. Ennél a fajta kutyánál veszélyes, ha hosszabb Ideig nem foglalkoz­nak vele. Agresszívvá válhat, elvadul. Ezért nagy segítség, hogy Itt a környéken léte­sült egy kutyakiképző telep. Nemsokára egy nagy rétre érünk. Bakker- nek nevezték ezt a tájat már a régi idők­ben is. A rét egyik sarkában található a „kutyaiskola“. — Nyolcvannégy október tizedikén volt az alakuló gyfilésünk — fogad Gejdos Má­tyásné, a HSZ hurbanovói kinológiai szak­osztályának elnöke. — A járásból riasztó- pisztoly és védöu]jasok érkeztek, majd nyolcvanöt decemberében megkaptuk az aka­dályokat Is. Amíg ugyanis nem voltak meg ezek az eszközök, vizsgákra sem tudtuk elő­készíteni a kutyákat. Kezdetben sokat se­gített Simon jános, akit ml „kutyás csend­őrnek“ hívunk, eleinte ö foglalkozott a ta­gok képzésével. Amíg Eszti nénit — itt mindenki így hív­ja Gejdos Mátyásnét — hallgatom, néha Robira meg Cézárra pillantok. A német ju­hász példásan hajtja végre a gyakorlatokat. Ugrik, kúszik, a szófogadással, a gazdavé­delemmel, a támadással sincsenek problé­mák. Robi — akár a többi fiatal — minden feladat sikeres teljesítése után, megjutal­mazza, megsimogatja a kutyát, A telepre a tagok hétvégén egy órától öt óráig járhat­nak, nyáron szerdán délután is. Nagy László másodikos középiskolás a nyári szünidőben mindennap kijött a pá­lyára. — Édesapám egyik barátjától kaptam egy kutyát — mondja —, négyhónapos volt ak­kor. Hathónapos koráig csak otthon ját­szottam vele. Több barátom járt már ki ide, tőlük tudtam meg, hol kell jelentkezni. — Nem volt nehéz megszokni a sok acsargó kutya társaságát? — Tartottam tőlük, mert a kutyám kisebb a többiekénél. Eleinte gyakran összemara­kodtak. Azután megszoktam itt. Azóta, ha csak tehetem, egész évben kijárok, ezzel töltöm a szabadidőmet. Eszti néni szívesen beszél a telep ala­kításáról, a gyökerekről, arról, mikor kez­dett behatóbban foglalkozni a kutyákkal. — Hetvenhétben rokkantnyugdíjba kerül­tem. Sógorom Dunaszerdahelyről (Dunajská Streda) régi nagy „kutyás“. Egyszer meg­látogattam vele az ottani kutyakiképző-tele­pet, és akkor azt mondtam, még ha az egész havi nyugdíjamba kerül is, de veszek egy német juhászt. Hajaiban vettem is egy szép. fekete kutyát. Huszonhét évig tanítottam magyart, oroszt, szlovákot, és gondoltam, ha már orvosi döntés alapján többé nem taníthatok, megszervezem ezt a szakosztályt. Négy olyan tagunk van, akiknek a szüleit én tanítottam. A szülőknek elmondtam: ha a gyerekek itt vannak, rosszat nem csinál­nak, mert itt fegyelemnek kell lennie. A szakosztály tagjai rendszeresen részt vesznek a honvédelmi versenyeken, több ér­tékes díjat hoztak már. A rövid pihenő alatt a fiatalokkal beszél­getek. Psenák István harmadikos szakközép- iskolástól kérdezem, hogyan lett oktató. — Tavaly voltam egy tanfolyamon To- pofCanyban. Sikeresen vizsgáztam, így Iga­zolványt kaptam, hogy mint oktató működ­hetek. Kiskoromtól kedvelem a kutyákat, szabadidőmet rendszerint itt töltöm. István társa, Gurdoü Misi a szakosztály egyik legjobb versenyzője. Az előbb éppen az elkapást oktatta ... — Ez elég veszélyes gyakorlat — ma­gyarázza. —, ha nem vigyázunk, bizony baj is lehet. Van olyan kutya, amelyik elkapja a kezünket. Jól oda kell figyelni. Megtudom még tőle, hogy az új tagokat először az alapokkal ismerteti meg: hogyan kell a kutyát visszahívni, hogyan kell arra oktatni, hogy leüljön, lefeküdjön. Kovács Valériától azt kérdem, mi kell ahhoz, hogy egy háziasszony is kijárhasson a kiképzőtelepre. — Erős akarat. Néha egy hétig is bent van a kutyám. Érzem, hogy szüksége van 8 mozgásra, és a mosás, főzés mellett ta­lálok időt, hogy kihozzam a telepre. A lá­nyoknak is bátran ajánlom: jöjjenek közénk. A mai fiataloknak szükségük van arra, hogy valami lekösse a figyelmüket. Itt a kutya­iskolában hasznosan tölthetik az idejüket. A szakosztály jövőjéről újra az elnököt faggatom: — Az utóbbi három hét alatt öt új tag­gal gyarapodott a szakosztályunk, harminc­ötén vagyunk. A kiképzéseken könyveket, szakfolyóiratokat is tanulmányozunk, bővít­jük Ismereteinket. Várjuk a további fiata­lok érdeklődését. Vége felé' közeledik a kiképzési nap, a fiatalok szedelődzködnek. Robi kiadja a ve­zényszót Cézárnak: a kutya engedelmesen a hátsó ülésre telepszik. Próbálok közelí­teni felé, hogy legyünk már barátok, de Cézár ugrásra készen vicsorog — védi gaz­dáját. Bárány jánoa Mária Zelehanská felvételei István és Misi az elkapást oktatják... Nem a könnyebb utat választja Lenke tizenkilenc éves, fekete hajú, kék szemű, nagyon csinos kislány. Na­ponta találkozunk, ilyenkor már mesz- sziről mosolyog, és már mondja is leg­újabb sztoriját, ami vagy vele, vagy számtalan barátnője egyikével történt meg. A minap azonban csak egy bá­gyadt félmosolyra futotta az erejéből, s amikor hogyléte felől érdeklődtem, szomorúan legyintett. — Itt az utcán nem beszélhetünk a dologról, de holnap felugornék hozzád, valakinek úgyis ki kell öntenem a szí­vemet. — Mint már biztosan hallottál róla — mesélte másnap —, szüleim elváltak. Hogy miért, az ok máig sem tisztázó­dott. Én még csak ötéves voltam, s anyunak ítélt a bíróság, tizenöt éves bátyámat pedig apunak. Apu a bátyus­sal elköltözött a több száz kilométerre fekvő szülővárosba, ritkán találkoztunk, a szívünk fájt, amikor el kellett vál­nunk egymástól. Addig volt szép az éle­tem, amíg a nagyapám élt. Amikor meg­halt, a nagynéném magához vett, anyu ugyanis egyre jobban hódolt addig úgy- ahogy titkolt szenvedélyének, az ivás- nak. Nagynéném és férje jó volt hoz­zám, mindenem megvolt, szerettek, ta­níttattak. Tavaly, közvetlenül az érett­ségi után, amikor még nem volt mun­kahelyem, anyu rábeszélt, költözzek hozzá, elég nagy a lakás, ő úgyis válik a mostani férjétől, s végzettségemnek megfelelő állásom is lenne a helyi kór­házban, ő már érdeklődött. Mindenki mondta, hogy butaságot csinálok, ha hozzá költözöm, de nekem jólesett, hogy az anyámat érdekli a sorsom, törődik a jövőmmel. összecsomagoltam hát, és jöttem. Mit mondjak? Megbántam. Anyu ott folytatja, ahol tizennégy éve abba­hagyta. Gondolok itt a nevelésemre és az italozásra is. Egyszerűen azt hiszi, még mindig az az ötéves kislány va­gyok, akiről annak Idején olyan köny- nyen lemondott... Néha nem tudom, sírjak-e vagy nevessek, amikor arra ok­tat engem, a gyermekosztályon dolgozó nővért, milyen nagy felelősség a gyer­mek. Ö, aki mindkettőnket másnak passzolt át! Hidd el, próbáltam őt meg­érteni. Jó, aputól elhidegült, de hogy minket, a gyermekeit sem tűrt meg ma­ga mellett, azt nem értem. 'Valószínű­leg csak önmagát szereti, ezzel magya­rázom második házassága felbomlását is. Már nem is igyekszem kijönni ve­le, épp csak elviseljük egymást, A nyá­ron apunál voltam egy hónapig. Kérlelt, maradjak nála, a bátyám megnősült, el­költözött, üres a ház. Beleegyeztem. De most olyan valami történt velem, ami eddig még nem: szerelmes lettem. Olyan észrevétlenül és olyan rosszkor jött az egész. Állandóan voltak fiúk köröttem, vele is csak haverkodtam, de hirtelen mindketten rájöttünk, hogy ez valami más. Már nem érezzük jól magunkat a társaságban. Inkább csak egymást ke­ressük. ö főiskolás, még két éve vari hátra. Nem találkozunk gyakran, mert komolyan veszi a tanulást. Van otthonom, apuval tökéletes egyet­értésben élünk, igyekszem gondoskodni róla, és úgy érzem, hogy ő is minden­ben a kedvemben jár, érezteti velem, hogy én vagyok 'számára a legfontosabb, hiszen bátyám már önálló családi éle­tet él. Van fiúm, akit szeretek, és ő is engem — tulajdonképpen boldog lehet­nék, de mégsem tudok úgy őszintén örülni a gazdagságomnak, mert itt van anyu, akit tulajdonképpen azért mégis­csak szeretek. Miért olyan, amilyen? Miért nem kitartóbb az Igyekezetében, hiszen már nemegyszer elhatározta, hogy véget vet az Italozásnak, a köny- nyelmű életnek, de a hónap végén aztán mégis tőlem kér kölcsön pénzt tejre, kenyérre. Őrlődöm emiatt, mert nem tu­dom, mit szólna mindehhez apu. A fiúm-« ról, aki megrögzött antialkoholista, nem is beszélve. Eljött az ideje, amikor a gyerek gon­doskodik a szüleiről — erre gondolok, miközben Lenkét figyelem, aki önzet­lenül vállalja a nehézségeket, a követ­kezményeket saját életében; nem kér­dezve, ml volt azelőtt; nem abból ki­indulva, hogy valamit valamiért, nem a könnyebb megoldást keresve, a min­dennel ellátott, elkényeztetett gyere­kek példáját követve, akik legszíveseb­ben fel sem ismerik elöregedett, a se­gítségükre szoruló problémás szüleiket. Nem, Lenke nem a könnyebb utat fog­ja választani. K. M. ÉVZÁRÓ ELŐTT Lelkes társaság fogad a perbetei (Pri- beta) művelődési otthon épületének egyik helyiségében. Éppen arról beszél­getnek a fiatalok, hogy hogyan oldhat­nák meg jelenlegi legnagyobb gondju­kat. Az épület, amelyben a klub műkö­dik, már nagyon öreg, a tetőt meg kell javítani, és meg kell oldani a fűtést is. — Nehéz úgy összetartani a fiatalo­kat — mondja Kecskés Erzsébet, a $ZISZ helyi szervezetének elnöke —, hogy nincs hol összejönniük. Nálunk ez a probléma, ha Ideiglenesen is, de megoldódott. Míg felújítjuk a régi klu­bot, a művelődési otthonban rendelke­zésünkre bocsátanak egy helyiséget. Folytathatjuk a munkát, és ez jó, hi­szen sok szép tervünk van, valameny- nylt szeretnénk közösen valóra váltani. Fiatakik vagyunk, erőnk is, kedvünk is van hozzá, biztosan sikerülni fog. — Beszélj a szervezetetekről... — Munkánk sokrétű. Két tagunk ve­zetésével az alapiskolában tánccsoport működik, amely fellépett már több ren­dezvényen, többek között a hurbanovói szociális otthonban. Az árusítással egy­bekötött könyvkiállításunkon sok érde­kes és értékes könyv talált gazdára, író-olvasó találkozót rendeztünk Zala- bal Zslgmonddal, Ordódy Katalinnal, Lo- vlcsek Bélával és másokkal. Minden év augusztusában hagyomá­nyosan megrendezzük a nyári Ifjúsági találkozót, amelyen a ml fiataljainkon kívül több község ifjúsági szervezete is részt vesz. A fiatalok különböző sport­ágakban mérik össze erejüket, de nem hiányzik a szórakozás sem. Az őszi hónapok sem maradhatnak kihasználatlanul. Azoknak, akik érdek­lődnek a szabás-varrás iránt, tanfolya­mot indítottunk. Tavaly a kezdőket avat­ta be Nagy Júlia néni a szabás-varrás titkaiba, idén pedig a haladókat várja ez a tanfolyam. Tavaly decemberben siktránduláson vettünk részt, és úgy tervezzük. Idén Is elmegyünk. A téli hónapokban Ismét megrendezzük a társastánc-tanfolyamot Decsl Róbert vezetésével. — Í8 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom