Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-10-07 / 40. szám
csalAdlAtogatAson A diAkfaluban Bratislava malom-völgyi városrészét joggal nevezhetnénk diákfalunak is, hiszen az itt emelkedő panelházakban közel tízezer főiskolás tölti diákéveit. Szeptember közepétől benépesült a városka, amit a 39-es autóbusszal utazók a saját bőrükön is érezhetnek. A járműből kitóduló diáksereg elindul az enyhe kaptatón, s ki-ki a „saját“ épülete felé veszi az irányt. . A diákcsaládok a domb legtetején, a legutolsó panelházban laknak — Igazít el egy segítőkész útítárs. Épületek között haladok el, és csak a folyosón „parkoló“ gyerekkocsik sejtetik, hogy jó helyen járok. Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy az első megkérdezett diákférj csak vállvonoga- tással reagál, amikor a Kissék holléte felöl érdeklődöm. Megértem, hiszen csupán pár napja érkeztek meg a családok, így még nem ismerik egymást, meg aztán 240 diákcsalád él itt. A bejárati ajtón három család nevét is olvashatom, ezért amikor belépek' a szűk folyosóra, először is „terepszemlét“ tartok: közös fürdőszoba, W. C., és minden családnak külön szoba áll a rendelkezésére. Az egyik házaspárnak még nincs gyermeke, a másik családban alig háromhónapos a kisbaba. Kls- séknél azonban egy életerős, huncut legénykét találok, a két és fél éves Dánielt. A család kedvence azonnal bemutatja játékait, ágyacskáját, majd, jókedvűen kerékpározik tovább a barátságos szobában. — Ez a mi kis hajlékunk — kezdi Ervin, a családfő, aki ötödikes, most végez a testnevelési főiskolán. Felesége, Beáta szintén utolsóéves a Szlovák Műszaki Főiskola Gépészeti Karán. — Mint látod, nem nagy ez a szoba, de elférünk. Már tavaly is ebben az é- pületben laktunk, de más szobában, rosszabb körülmények között. — Egyébként Galántán, Ervin szüleinél lakunk, van egy szoba-konyhás fészkünk — folytatja a feleség. — Most már úgy érzem, egyenesbe jutottunk, mert már Dániellel is kevesebb a gond. Illusztrációs kép és lassan tanulmányaink végéhez közeledünk, sőt, ha minden jól megy, jövőre lakást is kapunk Galántán. — Pergessük vissza egy kicsit az e- seményeket — ajánlom nekik. — Engem az érdekelne, miért határoztatok úgy, hogy az előadások, gyakorlatok, vizsgák taposómalmában családot alapítsatok, és egyáltalán hogyan ment a tanulás a gyerek mellett? — Időben jópár évvel vissza kell menni, ha a családalapítás gyökereit keressük. Én már a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium diákjaként is csaptam a szelet Beátának. Ez a kapcsolat akkor sem szakadt meg, amikor ő Ban- ská Bystricára a sportiskola atlétikai osztályába került, én pedig Bratislavá- ba. Hétvégén mindig találkozgattunk, egyre jobban megkedveltük, megszerettük egymást. Aztán neki egy térdsérülés miatt nem ajánlották a testnevelési főiskolát, de eredményeit és bizonyítványát tekintve felvételi vizsga nélkül bekerült a gépészetire. Már ide járt, a- mikor összeházasodtunk, és úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a felelősséget, a gyermekneveléssel Járó pluszmunkát, a problémásabb tanulást. — Elsős voltam, amikor a kis Dániel megszületett. A szülés után kritikus i- döszakot éltem át, hiszen egyéni tanterv szerint kellett tanulnom, és csak ősszel sikerült a vizsgákat lezárnom. Még a második év is nagyon nehéz volt. Naponta Ingáztunk Galántáról. Mégis azt mondhatjuk szerencsénk volt, hiszen a szülők vigyáztak otthon a kis Dánielre, de ha megbetegedett, s egy-két fontos előadáson, esetleg gyakorlaton nem lehettem jelen, mindjárt nehezebbek voltak a vizsgák. Ha Ervin ekkor nincs mellettem, nem biztat, nem segít önfel- áldozóan, én már abbahagytam volna a tanulást. Harmadikban áztán már Itt laktunk mind. a hárman.. így is nehéz volt, sok mindenről le kellett és még most is le kell mondanunk, amit más főiskolás vígan élvezhet. Most azonban már nem adom fel én sem, hiszen jóformán karnyújtásnyira vagyunk a céltól. Ervin már államvizsgázott, engem azonban a sima vizsgákon kívül várnak még az államvizsgák meg a szak- dolgozat. — És ami az anyagiakat illett, hogy fest a család helyzete? Hiszen öltözködésre, kosztra, bölcsődére, könyvekre, mindenre pénz kell. — Jut is, marad is — mondja Ervin. ~ Persze csak úgy, hogy a szülőktől 500 —500 korona támogatást kapunk havonta. Én 450 korona szociális segélyt és 200 korona családi pótlékot, Beáta pedig szociális segély címen 800 koronát kap. A kiadásokról Bea tud többet. — Mivel itt három család lakik, csak 90 koronát fizetünk a kollégiumért. Havonta 20 korona a villanyszámla, mivel saját tévét, vízmelegítőt és egyebet is használunk, a bölcsi naponta 1 koronába kerül, a menzajegyeket pedig 2,60- ért vásároljuk. Mindamellett, hogy nem nagyon jut idő moziba, színházba, mulatságokra járni, kijövünk a jövedelmünkből, persze a ruházkodásra főleg a nyári háztáji bevételünkből költünk. Nem élünk nagylábon, de nem is szűkösködünk, és remélem, e téren is változik majd a helyzet, ha végeztünk. — Milyen tanulságot vontatok le, hogy így döntöttetek? Mit üzennétek az éppen főiskolai továbbtanulást latolgatók- nak, vagy akik most kezdték meg a főiskolai tanulmányaikat? Egymást kiegészítve mondják: A családalapítást nagyon meg kell gondolni. Mindenképpen jobb és könnyebb gyermek nélkül tanulni, aki pedig diákként vállalja az apaságot, anyaságot, annak még az állam hathatós támogatása mellett is sok mindenről le kell mondania. Természetesen nem akarunk senkit sem lebeszélni, ez csupán egyéni véleményünk. Sőt, ha saját magunkból indulunk ki, számunkra így is szépek, felejthetetlenek a főiskolán töltött diákévek. Polgári László Felvételünk a ROBOT ‘86 kiállításon készült. Ez a gépember a DESTA domaü-< licei üzemében dolgozik. MINDEN A FIATALOKON MÚLIK A Szocialista Ifjúsági Szövetség III. kongresszusán a fiatalok védnökséget vállaltak a tudományos-műszaki eredmények mielőbbi alkalmazása, és a műszaki fejlesztés meggyorsítása felett. Ez a védnökség sok helyen új irányt sza« bott az ifjúsági kollektívák munkájának, amely a számitástechníkátöl és a robotoktól egészen a környezetvédelemig terjed. E szerteágazó tevékenység egybehangolását hivatott elvégezni a SZISZ Központi Bizottságának Ifjúsági Tudományos és Technikai Központja. A Vencel tértől nem messze, Prága egyik csendes utcájában, a saroképület negyedik emeletén sem mikroszámítógépek, sem félig kész műszaki berendezések nem jelzik azt, hogy innen 1- rányítják az ifjúság tudományos-műszaki tevékenységét. Csak az állandóan csengő telefonok, amelyek a központ vezetőjével, dr. Vladimír Leiekkel folytatott beszélgetésünket is minduntalan megzavarták, jelezték, hogy szoros az együttműködés a kerületekben és járásokban dolgozó ifjúsági csoportokkal, szakkörökkel. — 1983. január elsején kezdte meg munkáját a központunk. Neveli és irányítja a SZISZ tudományos-műszaki tevékenységét vezető kádereket. A kerületekben, járásokban működnek a fiatal műszakiak szakkörei, klubjai. Ezek elsősorban a számítástechnikai alapismeretek elsajátítására szakosodnak, de Idővel persze anyagi lehetőségeinktől függően szeretnénk továbblépni. Azon gondolkodunk, hogyan vonhatnánk be a fiatalokat jobban a népgazdaság fejlesztésének olyan fő irányaiba, mint a környezetvédelem, a biotechnológia, az új gyártási technológiák és anyagok alkalmazása az iparban stb. — Az elmúlt több mint három év elegendő volt-e arra, hogy kézzelfogható eredményekről is beszámolhassunk? — Munkánk nemcsak abban nyilvánult me(í, bofi;y kidolgozt"k a7t a nnc- ramot, hogyan vonjuk be a gyermekeket és a fiatalokat a műszaki fejlesztésbe, meghatároztuk a ZENIT-verse- nyek szervezésének és jutalmazásának, valamint a komplex Ifjúsági ésszerűsítő brigádok munkájának és jutalmazásának alapelveit. Azt szeretnénk, ha 1990- ig megkétszereződne a tudományos-műszaki fejlesztésben részt vevő fiatalok száma. Konkrét példa a Dél-morvaorszá- gl kerületben működő egyesült komplex ésszerűsítő brigád, amely az elektronizálás és a robotosítás bevezetésére alakult. A brigád tagjai kidolgoztak egy a KGST-ben is újnak számító módszert a számítógépes adatok feldolgozására. Ezt a berendezést a brigád Jelügyeletével a Zbrojovka Brno már gyártja, és ha beépítik a robotokba, a berendezés jóvoltából a gépemberek „látni“ is fognak. — Hogyan segíti a központ az egyes klubokat? — Rendelkezünk bizonyos anyagi eszközökkel, amelyeket a klubok felszerelésére fordíthatunk. Ezenkívül igyekszünk lehetővé tenni az újítóknak és feltalálóknak az információszerzést is. Prágában szeretnénk egy központi információs rendszert létrehozni. A vállalatok gazdasági vezetésével karöltve azon leszünk, hogy a fiatalok tudomár nyos-műszaki eredményei mielőtt a gyakorlatban, termelésben kamatoztassák a befektetett szellemi energiát és anyagiakat. Erre jó példa az „Ifjúság kezdeményezésének számlája“ mozgalom, a- melynek keretén belül már 250 szerződést írtak alá a SZISZ-alapszervezetek az üzemek vezetőségével konkrét feladatok megoldására. Ezt a formát azért Is hasznosnak tartom, mert a fiatalok idejében megismerkednek a gazdasági élettel. Sokszor hallani manapság a fiatalok érdektelenségéről, közönyéről beszélni az Idősebbeket. Én azt mondom, össze kell kötni a tanulást, a munkát és a szórakozást. Olyan munkába kell vonni a fiatalokat, amely érdekli őket, és amelyből az egész társadalomnak haszna származik. A tudományos és műszaki tevékenység, véleményem szerint, pontosan ilyen. Megfelel a fiatalok alkotókedvének, érdeklődésének, energiájának egyaránt, és tapasztalatokat szerezhetnek a majdani nagyobb feladatok teljesítéséhez. — Hol vannak még tartalékok ebben a munkában? — Folyamatról van szó. Nem lehet azt mondani, hogy itt vagy ott valamit befejeztünk és megint mást elkezdtünk. Eddigi eredményeink jók, szükséges az erők még Jobb összefogása, úgy, hogy a tudományos haladás ne csak néhány szervezet ügye legyen, hanem az egész Nemzeti Front magáévá tegye a programunkat. Nekünk pedig javítani kell a propagációs munkát, a szervezést. Szükségünk lenne például sokkal, több alkatrészre, politechnikai játékokra stb. Végül azonban minden a fiatalokon, az ő aktív hozzáállásukon múlik majd. Szénás! György