Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)

1986-09-30 / 39. szám

„Azt az utcát hiába keresi. Történelmünknek egy darabja immár eltűnt, lebontották. De nem sajnálkozom rajta. — Berger úr, aki képzelt személy, jelenleg több mint 300 éves, arcizmai megrándulnak. — Becsületes polgár vagyok én, örülök az újnak. Gyermekkoromban, Csák Máté idején Léva még semmi kis település volt, most meg harmincezer lakosú város. Pedig a történelem viharai nem kerültek el bennünket, sem a tűzvészek, járványok. Sokszor reszkethetett címerünkben az oroszlán, s én is reszketni kezdek, ha a bajokra gondolok. Szörnyű volt látni 1669-ben a hatalmas török hadat, harmincezer ember vonult a város ellen, nagy haragjuk előtt remegtek a városfalak. Előzőleg 224 napig uralták Lévát, s mivel kiűztük őket, vissza akarták foglalni. No de akkor alaposan elvertük rajtuk a port, 6000 oszmán maradt halva a csatatéren. Szegény Koliáry István főispán u- runk: ő elesett a harcban. Pedig vitéz katona volt, mint annak i- dején Dobó István úr, aki 1558- ban jött hozzánk. Mindenki tisztelettel emlékezik rá. Rendbeszedte a várost és környékét, kastélyt is épittetett, amely még ma is áll. Nézze meg az emléktáblát a kapu fölött. A kastélyban most valamilyen kollégium van.

A törökök tehát nem nagyon melegedhettek meg Léván. A császáriak a várat is elvették tőlük, később Ocskay kuruc brigadéros meg a császáriaktól. A történelem emlékszik az 1703-as esztendőre. Már csak azért is, mert olyan hatalmas lakodalmat sem addig, sem azóta nem tartottak a városban. Ocskay a lévai Tisza Ilonkát vette el, és egész csapata hivatalos volt a másfél hónapig tartó lakodalomba. De megjárták, mert a labancok a mulatozókon ütöttek, és kiverték a kurucokat a városból. Rákócziék azonban csakhamar visszatértek. En akkor knrucpárti voltam, egy cselekedetük viszont elszomorított. Az akkor már elég rossz állapotban levő várat városunk szülötte, Bottyán jános generális felrobbantatta, nehogy a labancok még használhassák. Majdnem sírtam, úgy sajnáltam azt a szép építményt. Gyermekkoromban annyit gyönyörködtem benne ...

A szomorú évek után egy dicsőséges nap; 1849. április 19-én Klapka György tábornok seregei a nagysallói csatában leverték a császáriakat. A sebesült honvédeket városunkban ápolták, az elesetteket közös sírba temették, a- melyet még ma is láthat a temetőben.

De nem akarom feltartani. Ha a városházát keresi, ne a régi é- pületbe menjen, mert azt tatarozzák.“

Lezárt utcák, romokban álló házak, folyik az újjáépítés, s ehhez a régi házakat előbb le kell bontani. Csak nehezen találom meg a városházát, mert ideiglenesen új épületbe költöztek hivatalai.

Léva (Levice) lakossága az u- tóbbi időben alaposan megduzzadt. 1965-ben 13 744-en lakták,

1970-ben 17 841 lakost számláltak össze, 1985-re pedig már 30 365 volt a polgárok száma. Ebbe nem számít bele az a mintegy 10 000 munkás, aki a közeli mohi (Mo- chovce] atomerőművet építi, s itt lakik a városban. Magából Mohiból is sokan költöztek Lévára, miután a községet az erőmű építése miatt 1982-ben megszüntették. Az új lakások nagy része is az erőmű építőié, ezért •— bár elég sok épül, tavaly például 432 lakást adtak át —- körülbelül 500 lakás- igénylést tartanak nyilván a városi nemzeti bizottságon. Úgy számolnak, hogy miután az atomerőmű elkész^ül, és csak 3000 főnyi kezelőszemélyzet marad a városban, a lakásgondok is megoldódnak, az építők lakásait kiutalhatják a lévaiaknak.

Az atomérőmű a város életébe „robbanásszerű“ változásokat hos

'CO

Xi

o

u

^CB

N

N

O

u

m

*5

H

Az oroszlán

városa

zott. A sok-sok lakáson kívül rekordidő alatt felépült például az Atom Szálló, amelynek egy része munkásszálló, a másik része azonban rövid időn belül turistákat is fogadhat majd. Hónapok választják el a kapunyitástól az Onyx SzáHodát, és megkezdődött a régi Oloszlán Szálloda felújítása is. Lakótelepek nőttek és nőnek ki a földből. Épül a Vinohrady lakótelep, 1672 lakással gyarapítva majd a várost. A régi házak helyén, a városközpontban épül a Centrum 1612 lakással. A házak szanálását és a telkek kisajátítását 1988 áprilisában kezdik el.

Bővül a város üzlethálózata is. A lakótelepi házak földszintjén általában üzletek működnek. Nem messze a városházától megkezdik a 4000 négyzetméter alapterületű Prior áruház építését. A városközpontban heteken belül átadnak egy üzletházat, ahol cipőt, ruházati és háztartási cikkeket árusítanak majd.

Mindezeket az adatokat Gejza Pavlik mérnök, a városi nemzeti bizottság titkára, Juraj Suba mérnök, az építésügyi szakosztály vezetője és Mária Sojőáková, e szakosztály dolgozója árulta el.

„Olyan nyugodt kisváros volt ez valamikor, most meg... Sötétedés után már nem is merek kimenni az utcára. Tudja, Ilyen tömegben könnyen akad rosszakaratú ember — kapirgálja botjával Berger úr a homokot az Oroszlán Szálló üvegtelen ablaka előtt. — A fiamat se engedem ki estére, mert még nagyon fiatal... Meg hová is menne? Nincs egy neki való hely a városban, csak a kocsmák, a vendéglők tartähak nyitva esténként, de óda a fiam nem jár.

— Nagy gondunk, hogy a fiataloknak nincs hová menniük esténként. Van ugyan két mozink, meg

a művelődési otthonban is összejöhetnek néha diszkóra, beszélgetésre, de a SZISZ városi bizottságának egyetlen klubja sincs. Jól működik viszont egy ifjúsági klub a művelődési központ égisze alatt, oda azonban száznál többen alig férnek be. A klub egy régi házban kapott helyet, a város öregebb részében, a fiatalok zöme viszont a lakótelejleken lakik, jó messzire a régi negyedtől — mondja De- zider Chudy^ a SZISZ járási bizottságának dolgozója. — Ügy hallottam, tervezik egy ifjúsági ház építését, de egyelőre csak tervekről beszélhetünk, pedig a város fiataljain kívül sok itt tanuló középiskolás is igényelné a klubot. Városunkban van gépipari szakközépiskola, ahol magyarul is tanítanak, pedagógiai, közgazdasági szakközépiskola, gimnázium, különböző szaktanintézetek. Ezekben 8 SZISZ-alapszervezet működik, a város különböző munkahelyein pedig 46.

Ellátogatunk az egyetlen működő ifjúsági klubba. Miroslav Salaj fogad, aki Ivan Chobottal együtt vezeti a klubot.

— Én 1981-ben kezdtem itt a munkát — mondja —, de a klub már sokkal régibb. Tevékenységünk nagyon sokrétű, sportrendezvényektől a diszkókig, vetélkedőkig, kiállításokig, társadalmi munkáig minden szerepel a klub programjában. Jól működnek szakköreink is, például a film- vagy a fényképészeti szakkör. Mivel a klub kis befogadóképességű, taglétszámunk meghatározott, körülbelül száz fiatal. Megválogatjuk, kit veszünk be magunk közé. A legfontosabb követelmény az aktivitás, az alkotó hozzáállás a SZISZ-munkához.

A Barsl Múzeumot a vár épületében találom. Be is tértem volna, de jelenleg, sajnos, nem látogatható.

— Mi ennek az oka? — kérdeztem dr. Sándor Károlytól, a múzeum Igazgatójától.

— Tíz éve folynak a váron az állagmegóvási munkák. A munka 90 százalékát már elvégezték a felújítók, rövidesen a látogatók számára is hozzáférhető lesz az építmény.

— Kérem, mutassa be a múzeumot!

— A Barsi Múzeum honismereti jellegű, a járás történelmi emlékeit, néprajzi értékeit a majdan megnyitandó felújított tárlat mutatja majd be.

— Mikor?

— Az a munkák befejezésétől függ. Valószínűleg 1990-ben. Itt mondom el, hogy a várudvaron álló.Dobó-kastély épületét, amely jelenleg a közgazdasági szakközépiskola'kollégiuma, október elsejétől átveszi a múzeum, s addig, amíg nem készül el a múzeum é- pülete, e kastélyban lesznek a raktáraink, olyan távlattal, hogy miután a Dobó-kastélyt si helyreállították, az lesz a múzeum főépülete.

Mivel a Barsi Múzeumnak saját székhelyén nincs állandó tárlata, jobban ügyel kihelyezett részlegeire, amelyek a következők: a Schubert-múzeum Zselízen (Zelie- zovce), egy vízimalom Bohunice községben, SZNF-múzeum DeriCa- nyban és a legújabb állandó tárlat Zsem bérén (Zemberovce), ez a környék forradalmi hagyományait mutatja be.

— Feladatunknak érezzük az Ifjúság nevelését is, ezért honismereti kirándulásokat, előadásokat, beszélgetéseket rendezünk a középiskolákban és a városi ifjúsági klubban. Ilyen volt legutóbb a szlovák nemzeti felkelés évfordulója alkalmából megtartott ünnepség és beszélgetés — fejezi be tájékoztatóját dr. Sándor Károly 1- gazgató.

Sétálok a Dobó-kastély parkjában, amely a város fiatalságának kedvelt találkahelye.

— Fényképezzen le minket — kiált utánam egy srác, aki két kislány társaságában ül egy pádon.

— Szívesen — mondom, és közelebb megyek hozzájuk. Végül csak a két kislányt. Kardos Arankát és húgát) Ildikót sikerül megörökítenem, mert a srác a lányok hosszas unszolása ellenére sem a- kar a lencse elé állni.

Léva lakosaiból körülbelül 1300 a cigány származású. Sokan közülük az utóbbi években lakást kaptak a várostól. Egyrészt azért, mert többségük az időközben lebontott régi házakban lakott, másrészt a város vezetősége az utóbbi időben fokozottabb figyelmet szentelt a cigánycsaládok lakásgondjainak.

Aranka 17 éves, Ildikó 16. A mojmírovcei cipőgyár ipari tanulói mind a ketten.

— Csak 1982-ben költözött Lévára családunk. Azelőtt Kissalón [Salov] laktunk, de ott sok volt a cigány, összevesztünk velük, és el kellett jönnünk. Itt vettünk házat a városban —■ mondják kicsit pirulva.

Kilencen vagyunk testvérek. Ketten Érsekújváron (Nővé Zám- ky) laknak, ketten anyunál, a többiek kisebbek tőlünk. Anyu beteg, ezért nem dolgozik sehol, apu talán Bratislavában munkás, de ezt nem tudjuk biztosan.

— Tetszik nektek ez a város?

— Tetszik. Nagyon szeretünk sétálni a főtéren.

Megpillantom Berger urat, tacskóját vezetgeti pórázon.

„No, megnézte városunkat? Ugye, a szanálók munkájának e- redményét, a házromokat még a török is megirigyelhetné? De én mondom magának, felépül itt minden ... az erőmű is segít neküt%'<. Jöjjön el tíz év múlva! Majd meglátja!“

Kép és szöveg: Klinko Róbert

„Szépnek mondott..

, Egyik nap elolvasta az újságban a f\irdetést, a másik nap délelőttjén már levelet írt. „Rossz egyedül" jeligére. Soha igazabb jeligét. Kénytelen volt kivenni a szabadságát, legalább egy hetet — így kérte a lőnök. Otthon téhlábolí, keresztrejtvényt fejtett, tévét 'nézett, néha hirtelen elhatározásból felöltözött és negyedóra múlva visszatért a lakásba.

Üres minden. A konyhafalon egy ü- gyetlen rajz, a fiáé. Elvitték. Kéthetenként egyszer láthatja, szigorú feU ügyelet mellett. A felesége még sétálni sem engedi a gyereket.

„Önhibáján kívül elvált férfi vagyok

— írta a levelében—, van egy négyéves fiam, sajnos, nincs velem. Nem titkolom, néha megiszom két üveg sört, egy-két fröccsöt, de sohase többet."

Elment a levél, jött a válasz. írt a „szépnek mondott, karcsú, gyermektelen asszony". Irt, méghozzá nagyon kedvesen — a kissé távoli mezővárosba invitálta, jöjjön el, ismerkedjenek meg.

Nem volt muszáj a látogatásig várni, telefonszámot is írt az asszonyi

— Telefonnal is rendelkezem — újságolta a gyöngybetűkkel.

Felhívta, megbeszélték, hogy következő szombaton lemegy. Gyorsvonattal. Kocsiját — isten tudja, miért —i elhallgatta.

Már volt miért siettetni a napokaU

Szombat hajnal. Ojból izgalom, szívdobogás, az utca csendje, a pályaudvar nyüzsgése.

Újságot vásárolt, egy üveg sört is. Száraznak tűnő zsemlyét, szalámisat.

Három óra az út. Ezalatt elszórakozik, találgatja, hogyan fogadja majd az asszony. Ügy Ígérte, telefonál neki a pályaudvarról. Kellemes hangja van az asszonynak, harmincöt éves és karcsú.

Leül majd egy szobában. Terítenek, tálalnak. Feltételezte, hogy ebéddel várja. Ebéd után kávé, beszélgetés, És talán marad vasárnap estig.

Tíz perc múlva már a bejárati ajtón csengetett. Kezében három szál rózsa. Nem piros, az még korai. Halványsárga tearózsát vásárolt egy idős asszonytól.

Nyílt az ajtó. Karcsú asszony a küszöbön. Karcsú igaz, de aztán ...

— Szeretettel üdvözlöm — mondta az asszony, s ez a mondat kissé furcsán hatott. Sebaj, az első idegenkedést le lehet győzni.

— Életemben ilyet — mondta magának szédülten, amikor már a fotelban kortyolgatta a feketét, és az asz- szony kiszaladt bezöldségelni a húslevest.

Az asszony nem egyszerűen volt csúnya. Nem jelentéktelenül, hanem feltűnően, ordítóan.

— Miért írta, hogy szép... — ez volt a második gondolata, mit hitt, miben reménykedett.

Vagy ennyire elfogultak magukkal az asszonyok?

Beszélgettek később. Főként az asz- szony beszólt. A férfi csak azon tűnődött, hogyan szabadulhatna. Hogyan mehetne haza csalódottan és békésen.

Megette az ebédet. Muszáj volt.

Figyelte az asszonyt. Ahogy rendezgeti a haját. Ritkás szálú, valószínűleg festetett.

Mindenfélét mesélt az asszony. Oda se figyelt. Csak menni, szabadulni.

Az ebéd egyébként jó volt. Bs a második kávé is erős.

— Pihenjen le — javasolta az asz- szony, és látszott, nem csábításra szól az ajánlat.

A vonat csak délután ötkor indul. Addig van idő. Es 'aludni jobb, mint nézni az asszonyt.

Puha pléd ■ került a ISRiára. Párna a feje alá. Es csend volt, nagy csend. Az asszony lábujjhegyen járkált.

Négy órakor magától ébredt. Zsibbadtan. Az asszony a fotelban ült, és horgolt. Lehajtott fejjel elviselhető — gondolta.

Búcsúzni kellett. Mosolyogva.

—- Telefon vagy levél? — nézett rá az asszony magabiztosan,

— Vagy egyik, vagy másik... — hajóit meg tisztelettudóan.

Hazafelé a vonaton azon töprengett, mit írjon. Mert ír, az természetes.

„Kedves Hona — így szólt a levél —, a sors közbeszólt. Volt nejem kibékülést kezdeményezett, én elfogadtam ..." Es még néhány jókívánság a jövőre nézve.

Es megkönnyebülve ült le egyedül a tévé elé. Néha még felvillant benne a gondolat, vajon ki mondta szépnek Ilonát? Miféle ok vezette?

Szegény — gondolt rá aztán sajnálkozva —, el is hitte ....

Amikor újból telefonált — feleségem újból itthagyott — az asszony hangja semmiféle meglepetést nem árult el.

— Tudtam, hogy így lesz... — mondta magabiztosan.

Es megbeszélték a szombati randevút.