Új Ifjúság, 1986. július-december (34. évfolyam, 26-52. szám)
1986-09-23 / 38. szám
új ifjúság 2 Kommentárunk Az új gondolbdásmód sziil(ségessége Ezfikben a napokban figyelmünk az Ideológiai munkára Irányul. A CSKP szervezeteiben, a Nemzeti Frontba tömörült társadalmi szövetségekben, így a SZlSZ-ben is rövidesen megkezdődik a politikai oktatás. A politikai képzés mindig összefügg a legfontosabb gazdasági és szociális feladatok megvalósításával. Ján Fojtík, a CSKP KB titkára mondotta e napokban Kassán (Kosice), hogy a CSKP XVll. kongresszusa stratégiai irányvonalának megvalósítása a szociális és gazdasági fejlődés gyorsítását jelenti. E folyamat, persze, szükségessé teszi a gondolkodásban tapasztalható kcTnzervatlvizmus megszüntetését is. „Joggal beszélünk az új gondolkodásmód szükségességéről. Ügyelnünk kell arra, hogy ez a kifejezés ne váljék közhellyé, hogy mindenki számára teljesen világos legyen, mit értünk új gondolkodásmódon. Ma azért helyezünk nagy hangsúlyt az új gondolkodásmódra, mert megköveteljük, hogy az emberek megszabaduljanak azoktól az elképzelésektől, sztereotípiáktól és szokásoktól, amelyeket az extenzív gazdálkodási mód termelt ki“ — mondotta ján Fojtík. Eszmei-politikai munkánkkal összefügg a javadalmazás kérdése is. Erről a kérdésről már igen sokat írtunk, de tudjuk azt, hogy a differenciált javadalmazás a gyakorlatban még mindig nem valósult meg kellőképpen. Említett beszédében Ján Fojtík azt is leszögezte, hogy állandóan találkozhatunk az e- gyenlősdivel, az emberek spekulációból származó bevételeivel, a munka nélkül szerzett nyereséggel. A helyzet javításának alapja — mondotta — az értéktörvény következetés megtartása, amelynek rögződnie kell a gazdasági mechanizmusban. Az egyenlősdl a régmúltban gyökeredzik, valamint abban az irányzatban kell keresni az okát, hogy „megteremtsék“ a szociális egyenlőség társadalmát tekintet nélkül az emberek által a termelési folyamatban betöltött szerepükre. Az igazságtalan javadalmazásnak, amely az egyént nem eredményei alapján értékeli, az a következménye, hogy meggyengül vagy megbénul az ösztönzés, amely meghatározó abból a szempontból, mennyire kezde- ményezően és mekkora érdeklődéssel dolgozik az ember, vagy hogyan vesz részt a közügyek intézésében. Az újszerű gondolkodásmód kiformálásában igen fontos szerep jut a tömeg- tájékoztató eszközöknek is. Dinamikus vitákra, továbbgondolkodásra és cselekvésre késztető véleményekre van szükség. Nagyobb figyelmet, publicitást érdemeinek az olvasói, nézői, hallgatói, vélemények, a szakemberek megnyilatkozásai. Nagyfokú nyitottsággal, alkotói vitákkal lehet segíteni a politikának, a gazdaságnak és egyes embereknek is. Politikai meggyőződésre, szenvedélyes elkötelezettségre az újságíráshoz, alkotó munkához mindig szükség van. Napjainkban nélkülözhetetlen az azonosulás á korral, a társadalommal, a társadalmat vezető párt törekvéseivel. A hivatásos újságíró a köz szolgálatában áll ma is. Munkája ugyanúgy szolgálat, mint a tisztségviselőké, hiszen nagy a felelőssége a társadalom eligazításában, orientálásában. A párt vezető tényezői az utóbbi időben többször felhívták a figyelmet a bírálat kibontakoztatására és arra, hogy a bírálatot tett kövesse, amely bizonyítja, hogy tudjuk, mit akarunk, és milyen célokat követ politikánk. Az Ideológiai munkában arra kell összpontosítani figyelmünket, hogy az ország minden polgára megértse politikánk célját és saját gondolkodásuk alapján tudják elemezni azokat a problémákat, a- melyekkel az életben találkoznak. Strasser György FIATALOK A HATÁRBAN Szeptember 2-án érkezett Rimaszombatba (Rimavská Sobota) az ifjúsági kezdeményezés stafétája. A hét végén, amikor Ján Kojnokkal, a SZISZ járási bizottságának dolgozójával szétnéztünk a határban, a munkák teljes ütemben folytak. — A SplSská Nová Ves-1 járás fla- talaltól vettük át a stafétabotot, — mondotta Ján Kojnok. — A Közép-szlovákiai kerület tizenhárom járása közül hozzánk érkezett meg utoljára. Az első napon kedvezett az időjárás, kereken kétezer fiatalt sikerült bekapcsolnunk az őszi mezőgazdasági munkákba. Szerencsés helyzetben voltunk, mert hétfőn megkezdődött az új tanév, így a közép- és a s?:akmunkásképző Iskolák tanulóit sem volt nehéz beszervezni. — Kikre lehetett számítani ez alatt a hét alatt? — A kezdeményezésben a Rimaszombati Gimnázium, a középfokú közszolgáltatási szaktaintézet és a mezőgazdasági műszaki szakközépiskola tanulói jártak az élen, de nem várták ölbe tett kézzel a segítséget a mezőgazdasági ü- zemek és a falvak Ifjúsági alapszervezetei sem. Közülük főleg a méhi fVőe- lince), a rlmaszécsl (Rimavská Seö) és a tisovecl szövetkezet fiataljait kell megemlíteni. — Hogyan szerveztétek meg a fiatalok munkáját? — A staféta idejére a szervező bl- zottsá.g, amelynek rajtunk kívül tagjai voltak az illetékes mezőgazdasági szervek is, pontos munkatervet dolgozott ki. Ezt megvitattuk az érintett mezőgazda- sági üzemek vezetőivel, akik pedig mindent megtettek azért, hogy a fiatalok munkája a lehető legtöbb hasznot hozza mind a mezőgazdasági üzemeknek, mind a népgazdaságnak. — Elégedettek vagytok a fiatalok munkájával? Ma már pontos eredményekről számolhatok be. Nemcsak a munka volt folyamatos, hanem az ellenőrzés és az értékelés is. A kedvező Időjárásnak és a fiatalok lelkes hozzáállásának köszönhetjük, hogy az erre a hétre vállalt kötelezettségeinket több mint 50 százalékkal túlteljesítettük. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden nap legalább ezernyolcszáz-kétezer fiatal sürgölődött a földeken. Külön örülünk annak, hogy a középiskolák tanulói példamutatóan dolgoztak, s ez nemcsak népgazdasági, hanem pedagógiai szempontból is nagy jelentőségű, mert sokan közülük most kerültek először közvetlen kapcsolatba a termelő munkával. — Milyen jutalom vár a fiatalokra a jé munkáért? — Október végén, esetleg november elején járási aktíván értékeljük majd az őszt munkák idejére meghirdetett ifjúsági szocialista munkaversenyt, s ekkor megjutalmazzuk a mindvégig élenjáró fiatalokat és kollektívákat. De nem feledkezünk meg azokról sem, akik ezen a héten teljes odaadással dolgoztak az ősziek begyűjtésében. A fiatalokra az erkölcsi elismerés mellett olyan tárgyi jutalmak várnak, amelyekkel kiegészíthetik klubjuk felszerelését. Várható az Is, hogy a legjobbak kerületi, esetleg országos elismerésben is részesülnek. — Milyen érzéssel bocsátjátok útra B stafétát? — Elégedettek vagyunk az elért e- redményekkel, s kicsit bizakodunk abban is, hogy a staféta végső értékelésekor a mi járásunk a legjobbak között szerepel majd. Ennek ellenére az utánunk következőknek azt kívánjuk, hogy ők is olyan jó feltételek között versenyezhessenek, és olyan fiatalos hévvel dolgozzanak mint mi. K. I. A staféta számokban A Rimaszombati járásban 11122 fiatal dolgozott a kezdeményezések és tettek stafétájában. Ledolgoztak 79 231 órát, egy SZISZ-tagra átlagosan 10,51 óra esik. Benépesült a határ velük Hra- chovóban, Klenócon (Klenovec), Tiszol- con (Tisovec), Kraskovóban és Drien- öanyban a burgonyaföldeken, a Rima- jánosi (Rimavské Janovce), a Rimaszé- csl (Rimavská Seö) és a Simonovcel Egységes Földműves-szövetkezet kertészeteiben. Mások a dohányültetvényeken, a takarmány betakarításában dolgoztak. A legderekabbak közé tartoztak a Tlszolcl (Tisovec) Vegyipari Szakközépiskola, a Hnúgfal Vegyipari Szaktanintézet, a Rimaszombati Közgazdasági Középiskola, a Safárlkovól Gimnázium, a Rimaszombati Mezőgazdasági Szakközépiskola, a Rimaszombati Közszolgáltatási Szaktan- intézet, a. Rimaszombati és a Slrkovcel Mezőgazdasági Szaktanintézet tanulói. De éppúgy meg lehetne dicsérni a járás valamennyi 210 SZlSZ-alapszervezetét, mert lehetőségükhöz mérten hozzájárultak az akció sikeréhez és a járás jó szerepléséhez. A kezdeményezések és tettek stafétája Időközben tovább vándorolt újabb állomáshelyeire. A Rimaszombati járás Ifjúsága azonban ismét tanúságát adhatja tettrekészségének a nagyobb aktivitás hete alkalmából, amely szeptember 20-tól 27-ig tart. SZOCIALISTA MÓDON „A szocialista munka szövetkezete“ cím vi.selője lett a Komáromi (Komár- no) Bőrdíszműipari Termelőszövetkezet. Ebben a termelőszövetkezetben sok fiatal dolgozik. Az ő érdemük is, hogy a nehézségek ellenére sikerült az üzemnek teljesíteni a 7. ötéves terv feladatait, sőt egymillió korona értékben túl is szárnyalták a tervet. Rendszeresen, félévenként megvizsgálják hogyan gazdálkodnak a tüzelő- és hajtóanyagokkal. Az elmúlt ötéves tervben 3,5 millió koronával csökkentették az energiahordozók felhasználását. Az üzem dolgozói az újító mozgalomból is kiveszik részüket: az elmúlt ötéves tervben 35 újítási javaslatot nyújtottak be. Megtakarítottak hatezer kilowatt óra vlllamosenergiát, 42 köbméter földgázt, összegyűjtöttek három tonna ócskavasat és két tonna papírt. Tizenhárom és fél ezer óra társadalmi munkát végeztek. A gazdasági propaganda is színvonalas az üzemben, s a dolgozók aktívan kiveszik részüket a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséből. E célból többek között társadalmi munkában ledolgoztak kilencezer órát a szövetkezet beruházási létesítményein. Nem vonták ki magukat a környezet szépítéséből, a Z akcióban szervezett megmozdulásokból és minden évben, amikor arra leginkább szükség volt a mezőgazdaságnak segítettek. Á bőrdíszműipari szövetkezet bekapcsolódott az SZKP Nyugat-szlováklal Kerületi .Bizottságának abba a versenyébe amelynek a célja, hogy egynapi termeléshez megtakarított alapanyagot használjanak fel az üzemek. A szociális és egészségügyi gondoskodást sem hagyhatjuk ki a felsorolásból. Törődik a gyár a rokkant dolgozókkal is. Az asz- szonyoknak pedig nem kell munkaidő után az üzletekbe sietniük, mert a bevásárlást helyben is elvégezhetik, illetve a megrendelt áru már táskába rakva várja őket. Az eredmények tehát arról tanúskodnak, hogy a Komáromi Bőrdíszműipari Termelőszövetkezet Szlovákia legjobb ilyen jellegű szövetkezetei közé tartozik, így megérdemelten katák a Termelő Szövetkezetek Szlovákiai Szövetségétől a kitüntető címet. DuSan §uran Felkészítés a katonai pályára Szeptember elsejével nemcsak a tanítás kezdődött meg az iskoláinkban, hanem a végzős tanulóknak a pályaválasztásra való felkészítése is. Sok esetben ezt jóval korábban el kell kezdeni, de semmiképpen sem hagyható az u- tolsó évfolyamra azoknál a tanulóknál, akiknél minden feltétel megvan ahhoz, hogy katonai közép- vagy főiskolán folytassák a tanulmányaikat. — A kiválasztás és a toborzás olyan bonyolult feladat — mondta Karácsony Gyula, a Dunaszerdahelyi (Duuajská Streda) Járási Nemzeti Bizottság isko- laUgyi osztályának tanfelügyelője —, hogy mindjárt a tanév első napjaiban hozzá kell látnunk á teendőkhöz. Számunkra sem lehet közömbös, hogy a Csehszlovák Néphadseregnek milyen tisztjei lesznek öt-tíz év múlva. • A kiválasztás és a toborzás milyen sajátos feladatok elé állítja önöket? — Munkánk bonyolultságát az adja, hogy a pályaválasztás kérdésében senkit sem lehet, sőt nem is szabad egyértelműen befolyásolni. A katonaiskolákba való toborzáskor még nagyobb körültekintéssel kell eljárnunk. Ebben a tevékenységben az oktatásügyi minisztérium tavaly kiadott módszertani útmutatója. Illetve a Rozsnyói (RoZfía- va) járás iskoláinak felhívása lesz az, aminek szellemében fogjuk végezni munkánkat, de merítünk a járásunkban szerzett tapasztalatokból is. # Melyek azok a tényezők, amelyek valóban nehézzé teszik ezt a munkát? — Elsősorban az, hogy ezen a vidéken a katonai hivatásnak nincs nagy hagyománya. Részben ez az oka annak, hogy tanulóink idegenkednek a katonai pályától, de körültekintő tobor- zó munkánk már kezdi meghozni gyümölcsét; egyre több fiatal jelentkezik katonai pályára. Viszont az Igazsághoz tartozik az Is, hogy a jelentkezők közül sokan nem jutnak be a katonai közép-, illetve főiskolákra. De ennek sajátos okai vannak. # Például? — Járásunkban a tanulók zöme magyar nyelvi környezetben él, ami magával hozza, hogy némelyiküknél hiányos a szlovák nyelv Ismerete. Az a tapasztalatunk, hogy ha sikeresen leteszik a felvételi vizsgát a katonai iskolákba, és sikerül a beilleszkedésük is, eredményesen folytatják tanulmányaikat, és később az alakulatoknál is helytállnak. # Már a múltban is különböző formákban igyekeztek segíteni a felvételi vizsgák előtt a tanulóknak. Hogyan lesz ez ebben az iskolaévben? — Meggyőződésünk, hogy az Iskola ebben a bonyolult folyamatban egymaga nem tud elérni kielégítő eredményeket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy támogatást és segítséget kapjanak a járás párt- és állami szerveitől is. A kiválasztott tanulókkal külön foglalkoznak a pedagógusok. Felkészítik őket a felvételi vizsgákra matematikából, szlovák nyelvből, fizikából. A múltban a felvételik előtt két-háromnapos összejöveteleket szerveztünk a katonai Iskolákba jelentkező tanulók számára, hogy részben felkészítsük őket, és amolyan próbafelvételit is tartottunk. Tapasztalataink alapján arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez a két-három nap kevés, így az összejövetel tartamát legalább tíz-tizennégy napra bővítjük. 9 Az iskolák részéről is jobb hozzáállást várnak? ^ — Meggyőződésünk, hogy Iskoláink körültekintő munkát végeznek a tanulók katonai Iskolára való felkészítésében, de még nagyobb Igyekezetét várunk el az iskolák Igazgatóitól, tanítóitól, s főleg a pályaválasztási tanácsadóktól. Kamocsal Imre