Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-06-25 / 25. szám
új ifjúság 4 ■BBe* BUHWUBHUSCU (Befejezés a 3. oldalról) társadalmi viszonyok termékei, s bennük vaiösui meg a két egyén minden köteléke. Barangolás a hűség körül A házastársi hűség parancsa nem eredendően valamilyen istentől származó erkölcsi parancs, A vailás csupán megerősítette azt a kényszert, amelyet a valóságos érdekviszonyok termeltek ki. Akkoriban, amikor kialakult a magántulajdon, majd ennek nyomán létrejöttek a monogám, patriarchális családok, a férfi mint családig é^ mint tulajdonos, biztosítani akarta, hogy csakis általa nemzett gyerek örökölje a vagyonát. Asszonyától tehát távol kellett tartania az idegen férfiakat, s kényszerítenie kellett, hogy hűséges maradjon. Az erőszak (a veréstől az erényövig) nem bizonyult hathatós eszköznek, az' óhajtott hűséget ideológiával kellett körüldrótozni. Ebben a szükségszerű újításban — és még kialakításában — rendkívül sokat segített a vallás. Isteni paranccsá, erkölcsi kötelességgé nyilvánította a hűséget Is, s a hfitlenkedöknek büntetést helyezett kilátásba. Pokol mélyét, tisztítótüzet... Ennyi se volt elég. Jól tudjuk, hogy mióta világ a világ, a szabályok „mellékhatásként“ szabálytalankodókat termelnek, s így a hűséggel egyidős a hűtlenkedés. Ezen az alanon azonban mindazok, akik nem Istenhívők, miért érzik mégis többé- kevésbé bűnösnek magukat, ha hűtlenked- tek? Félnek talán a „felszarvazott“ férj vagy a „megcsalt“ feleség bosszújától, a társadalmi környezet nemtetszésétől? Nyilván ez Is nyom valamit a latban, bár akik az Istentől se félnek, talán a szomszédoktól se Ijednek meg túlságosan. (Nem árt, ha észben tartjuk mellesleg, hogy — érthető okok miatt — a férfiak hűtlensége mindig bocsánatos' bűnnek számított, ml több: természetes virtusnak.) Honnan hát mégis a bűntudat? Erről egy másik emberi találmány, a szerelem gondoskodik. A szerelmesek egészen ki akarják sajátítani egymást, mindent a másiknak adni, és mindent elvenni tőle, két „télember“ egysége a szerelem. „Szeretsz? IgenI Csak engem? Csak téged! Meddig? örökké!“ Ki ne kérdezte, ki ne mondta volna már, ha kinőtte a gyerekcipőjét? Szerelem, barátság, szövetség Minél nagyobb, „igazibb“ a szerelem, innál valóságosabb, teljesebb a hűség. Se gérni, se követelni nem kell, egyszerűen: van! Mert az éppen (tehát átmenetileg) tökéletes párkapcsolatban egyik fél sem Igényel külső kapcsolatot. Az ember, aml- koc, nagyon szerelmes, a legjobb barátait is elhanyagolja. Ám ha csökken-múlik a szerelem (vagy valójában nem Is olyan ..Igazi"), a kapcsolat nyitottá válik (vagy alkalomadtán kiderül, hogy tulajdonképpen nyitott). S köztudott, hogy minden szerelem elöbb-utóbb átalakul — barátsággá, szövetséggé, szeretetté — vagy elmúlik ,,. A lázas állapotban adott szó, az esküvel is megerősített ígéret viszont megmarad ... Mit tehet ezután az ember? Fogcsikorgatva ,.hűséges" marad, állja a szavát, s lemond a jzabadságáról, a további örömökről, a szerelemről? Sokan ezt teszik. Vagy „szakít“, összevész azzal, akit netán továbbra is szeret, ám már nem „úgy“, nem olyan lázasan, s mert mást szeret „úgy“, vagy mást Is szeretne szeretni, „tisztességes“ megoldást választ: elválik, megválik attól, akit nem akar „megcsalni“. A harmadik megoldás: hazudik, bujkál, s miközben boldog, bűnösnek érzi magát. Nem kevés házaspár úgy igyekszik megőrizni egyébként jó házasságát, hogy kölcsönösen elismerik egymás szabadságát, közte azt a Jogot, hogy a férj is, a feleség is fenntarthat házasságon kívüli baráti, szerelmi vagy szexuális kapcsolatot. Nem hazudoznak egymásnak, nem keserítik meg a közös életet, nem torzítják az otthont börtönné, s nem terheli őket bűntudat. A megoldás nem új, csak az az új, hogy mostanában mind kevésbé titkolják-szégyenlik ezt, akik ilyen módon egyszerre vállalják egymáshoz tartozásukat, és máshoz tartozásuk kölcsönös Jogát. Miközben fel kell ismerni, hogy ez a fejlődés iránya, nem szabad elfelejteni, hogy ezt a módszert csak az erős kapcsolatok viselik el, s csak azokat konzerválhatja- erőslthetl. Azok a párok, akik érzelmileg vagy szexuálisan házasságon kívül is „nyitnak“, nem váltak feltétlenül hűtlenné egymáshoz, ha nem csapják be egymást, ha nem árulják el egymást, ha nem adják ki a társukat külső kapcsolatuknak, A hűség — amennyiben az emberi tisztesség része — nemcsak és nem elsősorban szexuális követelményrendszer. S miközben mind többen elismerik, hogy a „nyitott házasság“ egyáltalán nem családromboló vagy tisztességtelen, senki sem állíthatja komolyan, hogy ennek mintájára „nyitott szerelem“ is elképzelhető. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb házaspár vált el, mint manapság. „Kérem, én elvált szülők gyereke vagyok“ — panaszolta Móricka egy szakállas viccben, s a bírótól büntetés helyett a kis gazember puszit kapott. Az újabb házasságok negyede napjainkban válással végződik. Olykor a vízcsapból is az a panasz csurog, hogy „válságban van a család“. Tényleg olyan nagy a baj? És valóban az a baj, amit annak képzelünk? Hűség a gyermekhez A szakítás, a válás kétségtelenül kudarc. Am felismert kudarc, tehát egyben korrekció is, vagyis az a szándék, hogy „tévedtünk, tehát változtassunk. Jobbítsunk a sorsunkon“. Valószínűleg nem a növekvő válások, hanem a meggondolatlanul kötött házasságok ellen kellene berzenkednünk. Egyszer talán eljön az az idő, amikor a párokat nem a válóperes bíró, hanem az anyakönyvvezető fogja faggatni indokaik felöl... Ha így lesz, több eredménye lesz. Mert nem vitás: az elválás sebekkel és gondokkal Jár. Lelki sebekkel, hiszen — még „közös megegyezés esetén“ is — általában az egyik fél akar elmenni, a másikat „otthagyják“, s anyagi gondokkal. Mindezeken túl pedig, ha a kapcsolatból gyerek is született, roppant nagy a felelősség: hogyan lehet megóvni a „válási árvát“ a sérülésektől? Ez a legnehezebb gond, hiszen a gyereknek anyára is, apára is szüksége van, s nem olyanokra, akik egymással birkózva, vele labdáznak. Ha két ember gyereket vállalt, ez már több, mint az egymásnak tett ígéret. A gyerekhez ugyanis mindenáron kötelező hűségesnek lenniük ugyanúgy, ahogy az ember a szüleihez sem lehet hűtlenl Mert a gyerek—szülő kapcsolat nem egyenrangú, nem közös megegyezés nyomán Jön létre, a gyereket nem lehet megkérdezni, hogy világra akar-e Jönni, s épp abba a családba-e, ahol összehozzák. A szülő tehát felelős a gyerekéért, és így — ha a szülő tényleg szülőként viselkedett — később a felnőtt gyerek Is felelős a szüleiért. Nevezzük ezt: kötelező hűségnek. A gyerek sokáig végső érvnek számított, sok házasság a gyerek miatt maradt meg. Ma már a gyerek sem igazi érv. Mert: kétféle ember él. Az egyiket a szülök önmaguk folytatásaként akarták, tervezték, a másik csupán- a véletlennek vagy más irányú szándéknak köszönheti az éleiét. Elvárható-e és blztosítható-e, hogy a muszájból termett gyerek miatt a szülök megőrizzék a családot, és hűségesek maradjanak egymáshoz? Ténykérdés, hogy egyre kevésbé. Am a család „válságáról“ értekezni mit sem ér. Ilyen válság ugyanis nincs! A család változik, formálódik A család alapja a magántulajdon, — ezt Engels világosan bebizonyította (A család a magántulajdon és az állam eredete című izgalmas könyvében), készpénznek vehetjük. S bár szocialista társadalmat építünk, magántulajdon nálunk is van még, és lesz is, jó ideig. S amíg lesz, addig a hagyományos értelemben vett családok sem tűnnek el. Am fokozatosan — s ennek vagyunk tanúi — változnak, formálódnak. A jövő alakulásának vagyunk (nemritkán értetlen) szemlélői, résztvevői. Hogy milyen lesz majdan a család, milyenek lesznek az emberi párkapcsolatok? Senki sem tudja megmondani, mert nem lehet kitalálni. Nincs készen se égen, se töldön egy jobb „idea“, az élet, a gyakorlat nem is igényel tervrajzot, termeli ezt az újat is. A változás jelelt azonban észre kell vennünk, s ahelyett, hogy jajongunk vagy átkozódunk, bizton reménykedhetünk inkább: az emberi kapcsolatok egyre szabadabbak, teljesebbek lesznek. S a változás jeleit értékelhetjük is, hogy eszméinkben minél kev^bé maradjunk le a valóságtól. Mert amíg regi módon próbálunk együtt élni a megújuló valósággal, addig elkerülhető sérüléseket szenvedünk, és nem szabadulunk a bűntudattól. Mind világosabb, hogy a hűség kötelezettsége sem Igazán alkalmas a kapcsolatok konzerválására. Ezek után megkísérelhetjük a hűség fogalmának definiálását. Mi tehát a hűség? A hűség olyan képzelt, s kényszerből született erény, amely nem öröktől való és nem örök életű, ám látszólag alkalmas kategóriának bizonyult ahhoz, hogy az erőszak és a szabadság világa közötti történelmi korszakban átmenetileg stabilizálja az emberi párkapcsolatokat. Valójában a- zonban a hűség nem erkölcsi kategória, hanem kölcsönösséget feltételező, céltudatos megállapodás két ember között. A fiatalok többsége hűségpárti — elméletben. Magyarán: elvárja, hogy hozzá hűséges legyen a másik, de jó részük nem várja el ugyanezt önmagától, vagy önmagának megbocsájtja, ha „hűtlenkcdik“. Miközben egyre több felnőtt és fiatal igyekszik szabadabban élni, a többségnél ez nem megy bűntudat nélkül. Kénytelenek hazudni, bujkálni. Ezt várja el tőlük a (hozzájuk hasonló) környezet, ezt diktálják a romantika eszmél, s az ösztöneik egy része is. Nincs terünk arra, hogy a sokat vitatott témában (a férfihűtlenség miért ,,indokolt“, a női „hűség“ miért érthető) elmerüljünk, arra kell választ adni: mit tehetünk? Az ember ugyanis valóban szeretne hűséges lenni egy másik emberhez, a párjához. Ezt leginkább a kamaszok tudják, akik „meg akarják váltani a világot“, ök eleinte Igazán hisznek a hűségben, s az ,,igazit“ keresik. Am mert tapasztalatlanok, lépten- -nyomon azt képzelik, hogy éppen a „nagy ö-vol találkoztak. Ami az esetek nagy többségében tévedés. S amikor kiderül, csalódnak (mert például a másik hazudik, csal, félrelép, lelép), és csalnak vagy lelépnek. Így is, úgy is vagy sértettnek érzik magukat, vagy bűntudat kínozza őket. Szükségszerű ez? Hogyan lehet mindkét állapotot elkerülni? Higgyétek el: gyermeteg dolog néhány órányi ismeretség után azt elképzelni, hogy szerelmesek vagytok, s megfejelni ezt még azzal is, hogy „örök“ hűséget ígértek-kö- veteltek. Ma.gyarán: te, aki még a társkeresés általános Iskolájába jársz, ne hidd akárkiről, hogy ő az igazi, ne ígérj neki örök hűséget, és ne követelj tőle ilyesmit. Igyekezz megismerni, elfogadni és megváltoztatni, elfogadtatni magad, és hajlandóságot mutatni arra, hogy magad is képes vagy változni valamennyire. S ha nem sikerül nálad vagy nála, ne siránkozz, ne szitkozódj, menj tovább, keresgélj’. Ne hidd, hogy a hűség „kötelez“, ne máshoz akarj hűséges lenni, ne követeld a hűséget. Azért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni. Légy hű: önmagadhoz. (Ha érdemes, vagy válj olyan emberré, hogy érdemes legyen!) Arra a konkrét kérdésre, hogy ,,kl mikor hűtlen“, nem lehet válaszolni. Mert a válasz a konkrét emberek érettségétől és kapcsolatunk mélységétől függ. Van, amikor egy pillantás is hűtlenség, van, amikor egy más emberrel létesített szexuális kapcsolat sem az. Nincs hűség vagy hűtlenség „általában“. Mindkettő csak konkrét tormában létezik. Ahhoz, hogy minél többen megtalálják az „igazit“, meg keli tanulni mellesleg elbúcsúzni (válni, szakítani, felejteni) is. írjuk nagybetűkkel: SZERETNI A szerelem ajándék. És éppen ajándék- -lényegéből következik, hogy nem lehet követelni. Balga asszony, aki férjhez megy anélkül, hogy tudná, mi a házasság, és szerencsétlen, ha férje néhány hónap múlva „nem úgy szereti“, mint a mézeshetek a- latt. És ekkor követi el a második butaságot: szemrehányást tesz neki: „Pedig azt I- gérted, örökké fogsz szeretni.“ Mintha el lehetne várni, hogy egy, szemrehányástól valaki újból szeressen minket. Ezzel legfeljebb az ellenkezőjét érheti el. A férfi nem szívesen emlékszik vissza arra az időre, a- mikor a számára most már nevetséges tru- badurszerepet játszotta. Ö, a meglett férfi, aki autót ad-vesz, egykor holdfényben ült a pádon és örök szerelemről suttogott. Jaj, de kellemetlen! Ne emlékeztesse öt az asszony erre. Ha azt veszi észre, hogy férje már nem olyan figyelmes, mint hat hónappal ezelőtt, ezt a házasságra felkészült asszony mint természetes folyamatot fogja fel. Tudja, hogy a szerelem változik. Az ifjú szerelem tavaszára a házasság nyara következik, ahogy a holdas éjszakát a reggel követi, amint az égbolt csillagai elhalványodnak a látóhatáron. Ekkor kel tel a házasélet napja, és az enyelgés órái helyett komoly feladatok következnek, és öröm a közösen megvalósított célok, együtt elért eredmények fölött. Kerti fák alatt elmondott szerelmi eskü helyett a közös napi munka és az elválaszthatatlanul együtt élt élet. Két emberből, akik összeházasodtak, lesz a pár, akik az élet azonos szokásaiban, közös örömben és bánatban úgy összeforrtak, hogy el sem tudják képzelni az é- letet a másik nélkül. A házasság értelme beteljesedett: eggyé váltak Ha házasságunkat úgy akarjuk alakítani, hogy abban ból dogok legyünk, erre csak egy mód van: ha szeretjük egymást. Meg úgysem érthetjük egymást, mert alapvetően különbözőek vagyunk. Ne is vegyük fel a harcot. A férfi nézze csodálattal asszonyát, az pedig bámulattal nézzen vissza rá. A két nem között nincs semmi más módja egymás megértésének, mint mindegyiket hagyni olyannak, amilyen, örülni egymásnak, és — szeretni egymást! Minden házaspár szobájában nagybetűkkel álljon a Jelszó: SZERETNI!
