Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-06-10 / 23. szám
új ifjúság 1 Már égtele az utcai lámpáié, amikor leértek a dombról. A csupaszra vetkőzött fák az út két oldalán alagútként borultak össze. A lámpák fehér fényt vetettek az aszfaltra. A lámpák fölé az ég sötét búrája borult. Az autóbuszok már ritkán jártak. A köd hullámokban támadt. Összepréselődött, beszivárgott a kertekbe, ráült a bokrokra, beburkolta az embereket. Az úton távolról elindult két Izzó, fehér fénypont, és nem lehetett megmondani, személyautó-e vagy autóbusz. Csak amikor már robajjá erősödött a hangja, akkor vették észre, hogy autóbusz közeledik. Két megálló között sétáltak, nem mertek nagyon eltávolodni a sarki megállótól, nehogy elkerüljék egymást. Az asszony a fiát várta. Vasárnap este volt. Két napra szabaddá akarta tenni magát. A hét közepén telefonon fölhívta a volt férjét, hogy már pénteken délután elküldi. Miklós nem ellenkezett. — Jó, jöjjön a gyerek, nem bánom — mondta a kagylóba tompán. A fiúnak már hat órakor meg kellett volna érkeznie. Nem jött. Akkor azt mondta a férfinak; — Menjünk le a megállóhoz. — Nem volt biztos, hogy a fiú egyedül érkezik-e, vagy a férje Is elkíséri. Többnyire autóval hozta haza. De úgy tudta, hogy most rossz, a kocsi, javítják, tehát autóbusszal kell érkeznie. Az autót a férje vitte el, neki a lakás maradt. Ogy érezte, jobban járt. A szeretőjének is volt lakása, de jobban kedvelte, ha nála találkoznak. Nem rendezte meg külön ezt a találkozást, de elkerülni se akarta, ha volt férje és Ambrus megismeri egymást. Az aszfaltra hullott, átázott levél csomókba tapadt a cipőjükre. Már visszafordultak, és a sarki megálló felé lépkedtek, amikor újra autóbusz közeledett. Az asszony a kivilágított kocsiban fölismerte a fiát és Miklóst. Az ajtó mögött a lépcsőn álltak. Kihúzta karját a férfi karjából, és szaladni kezdett a megálló felé. AZ APA Nem tudnám megmondani, mikor romlott el. Egyszer azt hallottam, hogy minden házasság hétévenként válságba kerül. Mi majdnem háromszor hét évét;' lehúztunk. Azt Is hallottam, az ellentétek vonzzák egymást. Talán jó ez akkor, amikor megismeri egymást két ember. Aztán az egyik, amelyiknek erősebb az akarata, a maga képére gyúrja árt a másikat. És akkor a másik már elveszti másságát, érdekességét. Ma már tudom, hogy Éva volt az erősebb egyéniség. Ö hozta a terveket, az elképzeléseket. Először a szüleimnél lak- , tunk, de ő minél hamarabb külön akart költözni. Pokoli erőfeszítéssel hoztuk össze a lakást. S amikor beköltöztünk, valami megroppant, Zoli későn született, de az újra összekötött bennünket. Aztán megéreztem Éva testén valami idegent. Másképp nyúlt hozzám, s ha én közeledtem feléje, gyakran elhúzódott. Akkor került a vállalatunkhoz egy különös, szőke asszony. — Jé, maga is tud korc.solyázni? — kérdezte egyszer. Mióta Évát elvettem, nem volt a lábamon a korcsolyaelpő. Kimentünk néhányszor a pályára. Volt úgy, hogy Éva is eljött. Éurcsa volt, amikor találkozott és kezet fogott a két nő. Először én akartam válni, aztán Éva. Amikor rádöbbentem, hogy a szőke asszony soha nem akar a feleségem lenni, már késő volt. Éva feketére festette a haját, és azt mondta, aludjak a kis szobában. Tavasszal volt a válóperünk. Visszaköltöztem anyámhoz. Lesem a külföldi utakat, a hosszabb megbízásokat. Ezeket pontosan olyan figuráknak találták ki,- mint én, amikor a telepen összetalálkozunk mérnökök, egymás szemébe nevetünk: Hát, öregem, téged Is ott hagyott a feleséged? —• Ha itthon vagyok, Éva néha fölhív: — Kérlek, vidd el szombat-vasárnapra a gyereket. — Vagy megkér, javítsam meg a villanykapcsolót, szerezzek szerelőt, mert elromlott az automata mosógépe. Pokoli érzés: két szék között a pad alatt. Én hibáztam? Hol vétettem el? Mint egy hatalmas rosta, ráz ez az autóbusz. Be kell hunyni a szememet. Talán furcsa, de ha valaki megkérdezné, azt mondanám: most is szeretem. AZ ASSZONY • Milyen kellemes ez az este... Vakító fénnyel rohannak az autók, a köd mindent beburkol, milyen jó egy meleg kezet érezni a kezemben. Szi3z voltam, amikor Miklós elvett. Volt egy diákköri szerelmem, 'de akkor már tudtam, hogy soha nem lehelek az övé. Nagyon hiányzott, hogy nincs gyerekünk. Harmincöt éves korukban már nem nagyon szoktak szülni a nők. Én vállaltam. Zoltán császárral jött a világra, utána sokáig betegeskedtem. Mindennek Miklós az oka. Megismerkedésünk kezdetén legénykedett; entiyi növel, meg annyi növel volt dolga. Tudtam, hogy nem igaz, csak beszél. Nagyon jól megvoltunk. Aztán egyszer féltékenykedni kezdett. Én is észrevettem, hogy nem vagyok már az a kis buta liba, akinek az egyetemen képzeltem magamat. Mentem az utcán, és megszólított egy férfi; — A metró óta követem. Szeretnék magával megismerkedni. Leráztam. Máskor az autóbuszra várok, fékez mellettem egy taxi, 'és kiszól a sofőr: — Mondja, hová akar aszfaltra, csöpög a fákról a nedvesség, az avar minduntalan a cipőmre ragad, szép lakása van, a válás, a csata nem látszik meg a bútorokon, csak azt nem értem, miért van még mindig a falon az esküvői fényképük, holott nyilvánvaló, hogy a férje óta nem én fekszem először az ágyában, ezért mondtam, hogy jobban szeretem, ha nálam találkozunk, egyszer elmondta, hogy tizenegy szeretője volt, én vagyok a tizenkettedik, persze óvatos vagyok, egyszer egy nő már átvert, fizetem miatta a tartásdíjat, pedig talán nelíi is vagyok a gyerek apja, ezéri aztán megmondtam Évának, úgy védekezzen, hogy baj ne legyen, pz se érdekel, ha közben mással lefekszik, egyetlen kikötésem van, csak én meg ne tudjam, mert akkor képes volnék ütni, megverni, de így egészen kényelmes, jó erőben vagyok, mit Tüskés Tibor NÉGYEN A KÖDBEN menni? Ingyen elviszem ... — Amikor este nevetve elmondtam ezeket Miklósnak, furcsán nézett rám. Aztán egyszer kapok egy telefont: — Ha akarja a férjét egy fehér bundás növel látni, men-- jen ki a műjégpályára ... — Kimentem. És este a fürdőszobában arcul ütöttem Miklóst, és azt mondtam neki, költözzön el. Iszonyú volt a magány. Ha hallottam, hogy hazajön, és a kis szobában motoz, fölvettem a kabátomat, és elmentem hazulról. Egyszer valaki elvitt egy társaságba. Csupa jókedvű, felszabadult, vidám, magányos fickó. Kártyáztunk, ittunk, zenét hallgattunk, hülyéskedtünk. Akkor ismertem meg, mi a szerelem. Szeretkeztem erdőben, szőnyegen, fürdőszobában, A fele persze nem volt komoly. Ha rájöttem, hogy nem,nekem való a partner, szakítottam. Néha most is találkozom egy-égy fiú- -■val. Köszönünk. A barátság azért megmaradt, Ambrust két éve ismerem. A válás után úgy volt, hogy ideköltözik. De azt mondta, hogy meg akarja őrizni a függetlenségét. Fél éve van egy másik kapcsolatom is. Rájöttem, hogy csak szervezés kérdése az egész. Egészséges vagyok. A testem szép, az alakom jó. Amikor Miklós elment, megfogadtam, hogy nem fogok apácazárdába vonulni. Most negyvenéves vagyok. Még lehet néhány szép évem. A lakás az enyém maradt. A fiamat én nevelem. A SZERETŐ Pompás teste van, duzzadó, a melle is barna, csak az ágyékánál van egy kis fphér folt, a nyáron az Adrián volt a fiával, mesélte, hogy csak nadrágban napozott, az én kedvemért, a fene egye meg ezt a ködöt, a bőre alá is bekúszik az embernek, már .fél órája sétálunk itt az úton, a fák levele rátapadt az is mondott Luther, no azt még tudom teljesíteni, csak vannak furc.sa ötletei, mint ez is, hogy jöjjek ki vele ide a megállóba, várjuk meg együtt az autóbuszt, a fiát, leliet, hogy az apja is elkíséri, csak a fényképét ismerem a hálószoba faláról, de nem számít, legyen az ember magabiztos, könnyed, jó föl- lépésű, naponta reggel és este csinálok harminc fekvőtámaszt, hallom a Tátrában már leesett a hó, a szilvesztert majd ott töltjük, lefoglaltam már a szobát, kitűnő lesz, egész nap síelés, este bebújunk a takarók alá, Éva csodálatosan tud szeretkezni, hajnaiig leszünk együtt, délig alszunk, akkor eszünk, úgy eszik, mintha szeretkezne, és úgy szeretkezik, mintha zabálna, nyárra kinéztem már egy görögországi utat is, azt mondják, a sós .víz jótékonyan hat az.erngén'-z.6nákra. jó. jöjjön a’fla is,' megnyugtatott, csak f^l tabletta' altatót kever majd este a teájába, de nem értem az ilyen ötleteit, eddig még nem kellett találkoznom a férjével, nem vagyok féltékeny, addig se voltam, amíg el nem váltak, megint jön egy busz, jobb oldalán villog a sárga lámpa. A KISFIO Hány apukám van nekem? Van apu, volt a Laci bácsi, volt a Feri bácsi, igaz, az csak egészen rövid ideig volt, és azt mondta, hogy ne is hívjam Feri bácsinak, csak Ferinek, meg akart tanítani gitározni, de én jobban szeretem azt a játékot, amit apu hozott Ausztriából, mert én már a térképen meg tudom mutatni, hogy hol van Becs, azt a játékot csak nyomkodni kell, és egy banánfa van rajta, és egy majomnak el kell kapni a banánt. Én nagvon szeretem anyut, öt szeretem a legjobban, csak néha olyan furcsa, odahúz magához, csókolgat, máskor meg azt mondja, menj innét te kis vacak. Amikor az idén újra elkezdődött az Iskola, mert én mór a második osztályba járok, azt mondta, hogy menjünk el a fényképészhez. Szép színes fényképeket csináltatott, akkor láttam, amikor múltkor megmutatta az Ambrus bácsinak, és azt mondta, hogy nézze meg. mennyire hasonlítok anyura. De az iskolában azt mondta már nekem a Läufer Viki, hogy nekem nincs is igazi apukám, é.s az a- nyukám sem az igazi. Pedig nem igaz. Pedig igenis van apukám. Azt is tu.dom, hogy minden héten elmehetek hozzá egyszer. Értem jön autóval, és akkor olyan jó. Elmegyünk Szentendrére, Vi- segrádra, egyszer már'Győrben is voltunk. Amikor hazahoz vasárnap este, letesz a ház előtt, és azt mondja: — Most szépen menj be. — És akkor én egyedül végigmegyek a járdán A szomszédban ugat a kutya, de a bokrok mögött drótkerítés van, és nem tud átugrani. Most van egy másik bácsi is, aki itt szokott aludni a kis szobában. Anyu mondta, hogy ne mondjam Ambrus bácsinak. Most nem tudom, hogy anyunpk ki az igazi apukája' .Ambrus bácsi azt mondta, hogy karácsonykor elmegyünk a Tátrába, de én apuval szeretnék elmenni Indiába Indiát is meg tudom már mutatni a térképen. Aput is nagyon szeretem, csak sokat hallgat. Most sem szól hozzám, csak kinéz az autóbusz ablakán. Pedig nem lát semmit, mert már este van, éS nagy a köd. Azt mondtam neki, hogy egyedül is haza tudok menni, nekem már van bérletem, és az autóbuszokon most már a vezető mellett a gyerekeknek is szereltek föl jelzőgombot. De az apu azt mondta, hogy hazakísér. Az autóbusz olyan hanggal fékezett, mint amikor kést húznak végig a tányéron. Kivágódott az ajtaja. Csak ket-f* ten szálltak le róla Egy hétéves kisfiú és egy negyvenéves férfi Már elindultak a hegy felé. amikor az asszony szaladva utolérte őket. Ambrus nem tudta, mit tegyen. Nevetségesnek tartotta volna, ha ő is futni kezd Lassan, sétálva ért a megállóba. Az asszony a kisfiú kabátját húzogatta: — Hogy áll rajtad ez a ruha? — mondta. — Hol van a ' sápka a f^édf^í? ^ Ambr utolérte őkét.'^ rnégálltr és ezzel megéreztefte, hogy az asszonyhoz tartozik. Éva feléje fordult, aztán a volt férjére nézett; — A barátom ... — A két férfi kezet nyújtott. Ambrus úgy érezte, hogy maszk van á másik férfi arcán. Nem ilyennek képzelte. Határozottabbnak, magabi/.to- sabbnak. — Inkább egy fáradt, komolytalan, koravén, kék szemű kisfiú... — gondolta magában. Miklós, aki hajadonfőit volt, és könnyű bőrkabátot viselt, elnézett á másik férfi arca mellett. Pár lépést együtt tettek meg Átkeltek az úttesten,' ott volt a szemben levő megálló. Az asszony beszélt: — Visegrádon voltatok? — fordult a fiához. —• Ha . egyszer erre.jársz, bejöhetnél, és megigazíthatnád a függönytartót. Leszakadt —- mondta Miklósnak. Nem kellett sokat várniuk. Amikor átértek az utca túlsó oldalára, befutott a megállóba az autóbusz. Miklós lehajolt a fiához, meg- slmogatta az arcát, és az autóbusz felé sietett. Most nem nyújtott kezet a másik férfinak. Amikor fölszánt a megállóba érkező autóbuszra, utánuk nézett, és egy pillanatra fáradtan elmosolyodott. Hárman Indultak el, föl a dombra. Belül az. asszony, középen a kisfiú, a járda szélén a férfi. Ambrus ügyetlenül a kisfiú vállára tette a kezét, de érezte, hogy az elhúzódik tőle. Éva megszólalt: — Hol a sapkád? — A zsebemben — mondta a kisfiú. — Tedd a fejedre. — Miért tegyem? — Mert hideg van. — Nem fázom. Nem bánom. Akkor is tedd a fejedre! — Nem teszem. — Miért nem teszed? — Mert nem fázom. — Igenis tedd a fejedre! —« Mondtam már. Nem teszem. — Miért nem teszed?' — Mert apunak sem volt a fején semmi. Fölértek a dombra. A köd egyre sűrűbb csomókban áradt a hegyről, A sar-^ kon egy nyitott telefonfülke ajtaját ló- bálta a szél. A kórház előtt nagy halom koksz feketéin. At kellett menniük a túloldalra.
