Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-05-27 / 21. szám

Néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA döntése ismét az érdeklődés középpontjába állította ezt részben észak-, részben közép-amerikai országot. Az 1986-os világbajnokságot eredetileg Kolumbia rendezte volna. Ám ők — gazdasági o- kokra hivatkozva — visszaléptek: ekkor ugrott be rendezőként Mexikó. Az elmúlt év őszén, ennek a döntésnek a kapcsán is, újabb szomorú szenzáció irányította a figyelmet az aztékok földjére. A többezer áldozatot követelő földrengés után heves viták zajlottak világszerte: szabad-e, kell-e ezen a tájon egyáltalán Mundialt rendezni? Helyreállíthatók-e a károk, pótolhatók-e a veszteségek? Rendben lesznek-e a szállodák, utak, telefon-, rádió- és tv-köz- pontok?

Bőven akadt hát megválaszolásra váró kérdés, miközben némi belső feszültséggel vártam, hogy a Lufthansa óriási jumbo Jetje méltóságteljesen leereszkedjék a mexikóvárosi repülőtér betonjára. Egy valami már a levegőben feltűnt, és ez a későbbiekben a földön is bebizonyosodott: a „nagy“ fogalmát alaposan át kell értékelni ezen a tájon. A főváros és környékén, 1500 négyzetkilométeren ma már 18 millió ember lakik, az átlagos népsűrűség négyzetkilométerenként eléri a 11 ezret. Észak-déli irányban 50, keletnyugati irányban 40 kilométeres átmérőjű sűrűn lakott területen terpeszkedik az ország központja. Az utcákon ma már több mint hárommillió gépkocsi hömpölyög, és ha valaki csak egy kis szomszédolásra vállalkozik, ritkán ússza meg 30—40 kilométeres autózás alatt.

Az óriási forgalom két bajjal is jár. Az egyik a hatalmas zaj, a másik: Mexikóvárosnak legendásan rossz a levegője, A kipufogógáz az év nagy részében — az ipari üzemek füstjével együtt — sárga paplanként terpeszkedik a főváros fölött, s a magas (2240 méter tengerszint feletti] fekvéssel együtt nagyon keményen megviseli az idegent. Ami a közlekedési szabályokat illeti, azok nagyon egyszerűek. Gyakorlatilag mindent lehet, egy a lényeg. A kényes helyzetekben azt illeti az előny, akinek előrébb áll a kocsija orra. Ez persze azt jelenti, minden talpalatnyi helyért harcolni kell, hiszen sokszor féktávolságon belül bevág valaki a másik elé, és ilyenkor máris életbe lép a már említett jog. Szó, ami szó, ez a vezetési stílus és ez a forgalom nagyon jó reflexeket és jó i- degeket kíván, Annál is inkább, mert a kocsik között jócskán a- kadnak olyanok, amelyek csoda,

hogy még nem lehelték ki a lelkűket, csoda, hogy még egy darabban csörömpölnek az utcán.

Az ilyen folt hátán folt, ütött- kopott határok tulajdonosaiban cseppnyi elővigyázatosság sincs, hiszen az ő kocsijukban már nem lehet kárt tenni, ezért vigyázzon a másik!

A forgalmas sugárutakon a lámpáknál újságot, üdítőt áruló, ablakot törlő srácok csoportja fogadja a pillanatnyi szünetet tartó vezetőt. Nagyon sokan azért adnak ki néhány fillért az ablakon, hogy éppenséggel békén hagyják őket és járművüket. Esténként és a város bizonyos részein viszont még ez sem tanácsos: az első között figyelmeztettek bennünket arra, hogy a kocsik ajtaját belülA sok szokatlan körülmény ellenére azért minden adva van ahhoz, hogy a vendég jól érezze magát. A mexikói emberek ugyanis hallatlanul barátságosak, jó szívvel fogadnak mindenkit. Büszkék az országukra, történelmi hagyományaikra, kultúrájukra, és szemmel láthatóan jólesik nekik az i- degenek kíváncsisága. Ilyenkor egy csapásra mindenkiből vezető lesz, aki büszkén meséli a látnivalókat.

Márpedig ebből aztán akad bőven. Decemberi kirándulásunkon természetesen elsősorban a foci állt a középpontban, néhány érdekesség emlékét azonban így is elhoztunk magunkkal. A város központjában szinte mindenhonnan látható a Latin-amerikai torony, a Torre Latinoamericana. A

A rövid városnézősétában még feltétlenül helyet követel magának a Szépművészeti Palota, a Palaclo de Bellas Artes, amelynek többek között érdekessége, hogy a laza altalaj miatt elkészülte után (1934) 30 év alatt az épület 4 métert süllyedt saját súlya alatt.

A meleg elöl az Alameda parkban találhatunk menedéket, és egyben új látnivalót is. Itt magasodik Benito Juarez mexikói elnök [1806—1872) emlékműve, egy félkör alakú, oszlopokkal díszített fehórmárvány építmény. Á tetején Juarez ülő alakja látható.

Ha időnkből futja még egy kis kitérőre, irány a Három Kultúra Tere, a Plaza de las trés Culturas. Elég egy rövid nézelődés, és márkinek van szíve otthagyni ezt M kellemes, dallamos időtöltést.

Aki megéhezik, megszomjazik', annak igazán nem kell sokat fáradoznia. A tér egyik oldalán egyszerű bejárat rejti az újabb élményt. A kapun belül, jó 200 méter hosszan első pillantásra egyetlen hatalmas vendéglő az egész fedett csarnok. A közepén vezető út két oldalán megszámlálhatatlan „kiskocsma“. Egyik sem nagyobb 4—5 asztalnál, mindegyik mögött ott a konyha is, no meg a hangos szóval csábító tulaj, aki egy szuszra hadarja, ml is az a csemege, amelyet kizárólag csak nála érdemes megkóstolni! A levegőben parázson sült húsok, pirított hagyma, fűszerek illata keveredik a forró olaj, a vacsora után nagy előszeretettel füstölgő szivarok szagával, szóval kell egy kis idő hozzá, amíg az ember megszokja ezt a „sűrűbb“ levegőt.

S ha már erre vetett a Jó sorsunk, akkor miért is állnánk ellen a csábításnak? Keressünk egy bizalomgerjesztőbb, tisztább helyet, huppanjunk le a faragott asztal mellé, és lássunk neki a csemegének. A mexikóiak javarészének ma is fő tápláléka a tortilla, ez a kukoricalisztből készült, palacsintához hasonló lepényféle. (Az európaiak már búzalisztből sütik.] Nem üresen fogyasztják: sajttal, salátával, apróra vágott húsdarabkákkal töltik, és alaposan megfűszerezik. Az asztalokon legalább 4—5 féle mártás és sült zöldhagyma, amelyből mindenki kedvére válogathat. Az így megtöltött lepényt összegöngyölik, és kézből falatozzák. Megtöltve már tacó a neve, és így is kell rendelni a pincértől. Az ízesítők alapanyaga legtöbbször a méregzöld, 5—6 centiméter hosszú, méregerős paprika, amely a VB kabalafigurájának, a Pique-nek a sapkáján látható, mint a sombrero csúcsa. Nagyon finomak a halak, és sokféle csábító gyümölcshalmok is kacérkodnak a vendéggel. Ezzel kapcsolatban az alapelv: csak olyan gyümölcsöt szabad fogyasztani, amely meghámozható!

A vacsora zárásaként nem hiányozhat a jó fekete, annál is inkább, mert Mexikóban végre olyan helyen járunk, ahol a helyi kávé felveszi a versenyt a mi jő erős presszókávénkkal. A szemeskávét érdemes ajándékba is hozni: egyrészt olcsó, másrészt a nyers kávét előttünk pörkölik és kérésre két-három féléből is tesznek a zacskóba. így igazán tobzódni lehet az ízekben és illatokban.

Érdekes és Izgalmasan vonzó ország a labdarúgó-VB otthona. Biztosan sok érdekesség szóba kerül majd a közvetítések során is.

Knízy fenő

Mexikó az érdekióiés közémioiliálian

ről tartsuk zárva, mert akadt rí példa, hogy az ajtót feltépve, ke vésbé barátságos felkérések is előfordultak.

Mindenesetre egy tény: a hatalmas forgalom és az elképesztő mennyiségű autó ellenére súlyosabb karambolt nem láttunk, sőt a nálunk oly gyakori türelmetlen tülkölés is „hiánycikk“ az utcákon.

Utaltam már a téngerszint feletti magasságra. Tény, hogy ez és az időkülönbség (télen 7, nyáron 8 óra) az európai látogató számára a legszokatlanabb. Mindez, különösen az első napokban, egy kicsit nyugodtabb életmódra készteti az embert. Óvatosabban kell kimérni egy-egy séta hosszát, vigyázni kell a lépcsőmászással, a megszokottnál többször érdemes rövid pihenőt tartant.

Ez a kimért életmód egyéb területekre is érvényes. A jobb szállodák külön hirdetik, ha a vizet tisztítják. Ha ilyen közléssel nem találkozunk, nem ajánlatos a csapvizet inni, mert a város nagy részében fertőzött víz folyik a csapokból. Ugyancsak vigyázni kell a szénsavas üdítőkkel is. A legbiztosabbak a zárt palackban tartott ásványvizek, dobozos üdítők, gyümölcslevek. Ezekből nagy a választék, így nincs értelme felesleges kockázatot vállalni. Ez a szabály az étkezésre is érvényes. A mexikói konyha, legalább az í- zeit illetően, nagyon közel áll hozzánk. Arrafelé is nagyon szeretik a jó, fűszeres ételeket, csak éppen ezzel is az a helyzet, ami a vízzel: nem egyformán viseli el a szervezetünk a helyi különlegességeket.

Sokan azt tartják, éppen ez a nagyon fegyelmezett életmód lesz a legnehezebb a labdarúgó-VB vendégeinek: a játékosokban egy idő után feszültséget okozhat, hogy állandóan vigyázniuk kell arra, mit esznek, Isznak. S ez még akkor is nehéz, ha minden csapat mellett orvosok, szakácsok kisebb serege sürgölődik és vigyáz majd.

is egyértelmű, honnan kapta a nevét. Együtt található itt a spanyolok előtti korszak, a gyarmati időszak és a mai, modern Mexikó építészete. Első látásra kicsit bizarr a kép, idő kell hozzá, hogy a szem megszokja.

Estefelé a Plaza Garibaldi csábítja a vendégeket. A sötétedés beállta után se szeri, se száma errefelé a hamisítatlan, igazi ma- riachi zenekaroknak, amelyeket bárki — természetesen illő tiszteletdíj ellenében — felfogadhat. A díszbe öltözött, hatalmas sombre- róban játszó zenészek a honoráriumtól függő lelkesedéssel mutatják be tudásukat. Ha valaki nagyobb zenekart szeretne hallani, az sem akadály, pillanatokon belül újabb és újabb muzsikusokat igazolnak a koncert Idejére a bandába. A turisták szánlátói függően, az egymással vetekedő zenekarok óriási hangzavart varázsolnak a térre, szaporán villannak a fényképezőgépek, az idő haladtával egyre emelkedik a hangulat, és ember legyen a talpán, amexikóiak legalább olyan büszkék rá, mint a párizsiak az Eiffel-to- ronyra. Negyvenhárom emeletével Latin-Amerika legmagasabb épületének tartják. A sorozatos földrengések miatt mint építészeti remekmű is jelentős, s egy kicsit a túlélés jelképe is lett, ez a kecsesen az ég felé nyújtózkodó felhőkarcoló, amely ellenáll minden természeti csapásnak. A séták során kitűnően segít a tájékozódásban, és a rajt,a levő óra figyelmeztet, ha valahol túlságosan elidőznénk.

Ugyancsak magasan a környezete fölé nőtt a mexikói Függetlenségi emlékmű. A 35 méter magas, fehér márványoszlop tetején hatalmas, aranyozott angyal látható. A 6 méter magas, szárnyas női alak a szabadság jelképe. A talapzat négy sarkán a Háború, a Béke, a Törvény és az Igazság bronzszobrai találhatók. Az emlékművet 1910-ben állították fel, a mexikói szabadságharc megkezdésének 100. évfordulóján.

Több látványosság várja a turistát egy helyen, az Alkotmány téren, a Plaza de la Constitucio- non, vagy ahogy a helybeliek nevezik, a Zocalon. A szabályos négyzet alaprajzú téren látható az Elnöki palota, a Palacio Naccio- nal, a Városháza, a Departamento del Distrito Federal, a Kormányzósági Minisztérium és a Katedrá- lis, a Catedral Metropolitana. Ez utőbbi homokkőből és fehér márványból épült 1573 és 1813 között, alapvetően spanyol barokk stílusban. A 100 méter hosszú és 55 méter széles, öthajós katedrá- lísnak 14 kápolnája van. A Nemzeti Palota látogatható, középső része és belső udvara egyedülálló látnivalót kínál. A lépcsőházban hatalmas freskó, amely Mexikó történelmét mutatja be egyetlen képen, az azték időktől napjainkig. Bizony eléggé szokatlan így együtt látni a múltat és jelent, a több évszázadnyi eseményeket. Akinek szerencséje van — no meg jó fényképezőgépe — a délutáni napfény kíváncsiskodó sugarainál becses emlékképeket készíthet.

Az új művészetek palotája a Latin-Amerikai toronnyal

Sokan és sokféleképpen nevezték már. Volt, aki a „Vulkánok földjé“-nek keresztelte, volt aki a „Kaktuszok Világa“ névvel ruházta fel, mások meg csak az „Ezer Piramis Országának“ hívják. Talán ebből is látszik, hogy Mexikó pontosabban a Mexikói Egyesült Államok (Estados Unidos Mexi- canos) számtalan érdekességgel, az európai szem számára szokatlan látnivalóval fogadja a látogatót.

A Latin-amerikai torony