Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-04-01 / 13. szám
Mázik István versei: Tavaszi vers A tavaszi nap árnytalan ragyog fel homlokodon. , Mindenben: Izzó fény, minden: újra fellángolás. És mindjárt fellobbantja a szél nyugtalanságod, mely Itt hunyorog körülöttem a kék ég alatt, megválaszolatlan. Képtárban Képek. Keressük eredetijét önmagunknak. Lehet; egy körv'onal is hasonlít ránk? Mikor az éj... Mikor az éj kihúny s a hajnal szétszórja fénykardocskált megérted: csak azért van ébredés, hogy suttoghassanak a fán a levelek, megérinthesse a szél a gallyakat, átölelhesse gyökér a gyökeret.,. Ezért hajnalodik csupán. Szeretlek Szeretlek / a közöttünk megbúvó csendért, érintéséért kezednek s ajkadon a csókokért. Szeretlek' mert engeded: higgyem, kalitkás madarat tartok a kezemben. 'Született két ikerfiü. fíairtar egymás után hagyták el az anyaölt. Mindjárt látszott, hogy rendkívüli köztük a hasonlóság. Nőttek, hövOgettek. S tíz esztendő múltán megnézve őket, még szembetűnőbb lett a kettejük hasonlósága. Ügy hasonlítottak, mint egyik edény tiszta víz a másikra, amit egyazon tóból merítenek. A nevük különbözött. Nem tudta elválasztani őket egymástól a nevük. A testüknek egyetlen célja volt: a másikhoz idomulni. Minthogy a kettejük buzgalma egyjorma súllyal esett a latba, s minthogy kölcsönösen mir\tát jelentettek egymás számára, egyikük sem hagyta maga mögött a másikat, és napról napra nőtt köztük a hasonlóság. Ha az egyik megbetegedett, a másik is ágynak dőlt egykettőre. A környezetük csakhamar tudta, mi történt: az az anyag, ami egyetlen ember alakulásához kellett, már az atjyaölben kettévált, és kettejüké lett. Ü- jabb néhány esztendő múltán csodálatos dolgok történtek velük. Ha az iskolapadban ültek, a tanár nem tudott köztflk különbséget tenni, összetévesztette őket. Hiszen . csak a szemét, a fülét használhatta. Az utcán mindig tévesen szólították meg őket. Meg is szokta mindkettő, hogy a másik nevére^ is hallgasson. Bosszantotta őket ez a zavaros állapot, és megpróbáltak óvakodni egymástól. Kerülgette, alig érintette egyik a másikat, nehogy összegabalyodjanak. Hiába volt minden óvatosságuk és egyre hevesebb ellenkezésük, egymástól kezdtek álmodni éjszaka. És úgy érezték, mintha egymásba folynának. Énjükből „te“ lett. A tudatuk ide- oda csörgedezett. Egy szép napon elveszítették énjük emlékezetét. Mire fölébredlek^ . akár ki is cserélhették volna őket. Kénytelenek voltak egy megállapodással ismét megosztozni a két néven. Hiába volt a rend bizonyossága, továbbra is bizonytalan maradt a létezésük. Nem bíztak egymásban ez óta az álom óta, és elfordultak egymástól haraggal. Titokban mindkettő azt fontolgatta, hogy megöli a másikat. Ám egyszerre gúnyos kuncogásként maszatolt tervükbe az aggodalom: hátha önmagukat ölnék meg. s az elcserélődött másik maradna meg. Véres gondolataiknak mindazonáltal meglett a gyümölcse. Valami megkülönböztető jelet szántak maguknak, erőszakosat, és egyikük félrevonult, fogott egy tőrkést, és mélyen a bordát közé hasított, széles sebet a bal mellbimbója alá. Amikor már vastag heg forradt a seb helyére, egyik este, vetközéskor, a megjelölt fiú megmutatta a másiknak a titkos jegyet. Amaz meghOkkenten hallgatott egy darabig, majd félmeztelenre vetkőzött. Mert ő is kést fogott akkor magára. Néma dühvei feküdt le ki-ki a maga ágyába. Kétségbeesett sejtelem.: nekik sohasem lehet titkuk egymás előtt. Sötét ösztönök izzattak föl bennük. Mezítelennek érezték magukat, szégyenkeztek egymás előtt: Valahol azonban mosolygott egy Isten, és kivert a kezükből minden tőrt. Az utcán hevert egy haszontalan kődarab. Az egyik testvér belébotlott. Szerencsétlenül esett. Megcsonkult a felső fogsora. Csupa vér volt, ügy vitték haza. Éppen bajlódott vele az orvos, amikor a másik testvér befordult ugyanabba az utcába. Bámész gyerekek elújságolták neki, hogy a testvére épp az imént, ebbe a kőbe, ni —^ Fölvették ezt a tárgyat, ugyanezt a követ, és a másik testvér lábai elé hajították. A fiú fölkapta a fejét, mint akt valami figyelmeztetést kapott, futásnak akart eredni. Ez a kő még ismét ott feküdt a földön, ^ előtte. Ugyanúgy esett el, mint a testvére. ugyanazt a sérülést szenvedte. Attól a beteg naptól fogva mindkettejüknek széles aranykorona borította a felső metszőfogait. Érettebb emberek lettek. Bármi történt, bármi jutott eszükbe, ők most már szinte sohasem szégyenkeztek. Gonoszság bujkált bennük, mondták róluk. Mondhattak, amit akartak, a balsors fenyegette fiúk nem veszítették el a béketörésüket. Félig meddig felnőtten már, elhatározásra jutottak. Azt Hans Henny Jahnn Az ikrek története tervezték, hogy elválnak egymástól. Formálja őket más és más része a világnak, más és más legyen a rájuk sütő nap heve. Egyikük barnára sül, a másiknak bőre sápadtan fehérük, majd. Így gondolták. Olykor észrevették, ugyanis, hogy egyikük valamelyest pirospozsgásabb, mint a másik. Üjra meg újra elmosódtak aztán az ilyen eltérések. Ha megfeszítik az erejüket,^ kibillenthetik egyensúlyából a mérleget. — Csakis a hirtelen elválás mentheti meg őket egymástól. Egy napon gőzös futott ki a tengerre egy kikötőből. A hajó fedélzetén ott volt egyikük. Nem bámult vissza honvágytell szívvel a korlát mögül. Kabinjába zárkózott, néhány sóhaj szakadt ki belőle csupán. A bizonytalanság miatti oktalan mélabú. Már ott bujkált benne az öröm is, hiszen délnek tart, külföldre. Édes gondolatokat hozott felé a víz, cirógató jó érzést. Nyílni látta; lassan, az egyik kabinajtót. Kilépett rajta valaki, őhozzá hasonló. Azt kívánta, bárcsak kísérletet látna. Rémülettől bénuló sztv. Viasz a fülben. Szédülés. A szeme lecsukódik. Megalvadt epe feketesége. Az idő egymásutánisággá szálazta szét az ájulást. — Az ember szegény. És magányos. És kiszglgáltatott: Mert senki sem segít ne:- kl: innen van ez a história. Mert nincs, akinek a karjába menekülhetne, nincs menekvés egyetlen éjszaka elől sem: azért van ez a história. — A testvérek egymásra ismertek. Amikor a hajó befutott az első spanyol kikötőbe, partra akartak szállni. Csellel válni meg egymástól. A legelső kiszálló utas az egyik testvér volt, menekült, szaladt el, végig a rakparton. A másik, hogy sikerüljön a csel, mielőtt a hajó felszedte a horgonyt, az u- tolsó pillanatban hagyta csak el a fedélzetet, besietett ugyanabba a városba. így sikerült egy kicsiny távolságnyira jutniok egymástól. De múlt az idő, és ők végül is összetalálkoztak ennek a spanyol kikötővárosnak a főutcáján. Esteledett, sorra gyúltak már ki a .lámpák. Recsegő, nyávogó, roppantul fölösleges muzsika szüremlett ki egy kis kávéházból. Ugyanebben a pillanatban egy gyerek elcsúszott, és végigvágódott a kemény kövezeten. Sírva fakadt. Ebben az utcában minden pontosan ugyanolyan fontos és eleve szükségszerű volt, mint az összetalálkozás. Tudták jól. Elmesélték egymásnak, mi mindent éltek eddig át ebben a városban, ahol nem tudták, de szomszédok voltak. Ködgomolygds volt a sok ház. Most üvegből van az utca. Ok maguk is üvegből vannak, és ráismernek egymás le- csupaszpdott létére. Ügy határoztak, hogy, közös útra lépnek. A közös utak mindig a lelkiismeretlenségbe vezetnek. Megszűnt, mint gyermekségük idején, minden szégyenérzetük egymás előtt. Esténként gyakran látták őket együtt a kávéházakban. Tökéletlennek, kevesebbnek: csonka fél-életnek látták az életüket. A bölcseleti következtetések mellettük szóltak. Szerények és kicsapongók lettek egyszerre. Néha berúgtak. Olyankor átölelték és megcsókolták egymást, akadozva mondogatta az egyik, hogy a másik az ő édes fele és fél élete, a tökéletes mintaképe. S mindenféle egyéb é- pületes vagy értelmetlen dolgokat mondogattak létük csodájáról, amit csak lehetett. Tragikus szavak heves kirohanások . ideje ' köszöntött be. Mindketten megszerettek égy ' lányt, akinek nem pólt Ikerpárja. Mindkettő magának akarta öt feleségül. Éjsza^ kákon át siránkoztak egymásnak. Könnyek közt fogadkoztak, hogy újra jó emberekké válnak. Az elhatározás erőt adott nekik. Érzelmeiket lepárolták, egészen a tömény lemondásig. Hetek múltán egy éjszaka, heves zokogógörcsök közepette mindkettő lemondott a kedvesről a másik javára. Egyikük szolgálni fogja a másikat. Egyikük osztályrésze az uralkodás, másikuké az, hogy rabszolga legyen. Egyiké az öröm, másiké a tűrés legyen. A kölcsönös buzgalomnak az lett a vége, hogy egyéb kiút híján sorsot vetettek: kié legyen a kedves. Megrémültek, hisz nem ikerértelmű lett az egyszerű jóslat. Igen és nem lett a válasz. Gyűlölet keserítette őket ismét. Csalás, csalás! Mégis egyiküknek az asszonya lett a lány. De az nem tudta, melyiküké. A házasság nem hagyott szabadságot ű; nyughar tatlan testvéreknek. A házas gondot kellett hogy viseljen legértytestvérére, mert úgy érezte, tartozást köteles leróni. Nem lett könnyebb az életük. Váltig egymáshoz kötötte őket az élet, ugyanazzal a kötelékkel, mint egykor az anyaméhben^ Megint elössttengtek az olyasféle gondolatok, hogy egyiküknek pusztulnia kell a másik útjából. Erről a megoldásról szónokoltak a testvérek, s azután, mintha vitaalapnak tekintenék ezt, nagy alkudozásba kezdtek. Az asszony szorongva állt mellettük, és semmit sem értett. Még megkülönböztetni sem tudta egymástól a vitatkozókat. Vlselős volt. Megrettent, hátha ikreket szül majd. Az ikrek közül a nős embert végül ki fárasztotta, megtörte, levette a lábáról a szóözön, és úgy döntött, hogy keres a testvérének egy alkalmas feleséget. Egy napon bemutatott neki egy lányt, aki iránt szerelmet színlelt. Azt mutatta ezernyi jellel, hogy elfordul tulajdon asszonyától, csókolgatta és ölelgette az idegen lányt. Bele- bolondította testvérét az új kedvesbe. Szemtelenül csipkelődött, ingerelte. Amikor a másiknak láthatólag minden porcikáját áthatotta már a méreg, átengedte neki a szerelmét. Minden feszültség feloldódott. Az első testvér jámboran megtért hitveséhezi Mártír lett az asszonyokból. Szent vértanúként szenvedtek a testvérek is. Így köttetett a második házasság. Miriden, ami folyik, a lejtőt keresi. Létük törvénye elöl a testvérek nem menekülhettek. Sossz végre lutottftk.-r; Nem volt otthon a 'két testvér. Tudták az asszonyok, hogy nemsokára megjönnek. Az egyik asz- szony kiment a ház elé. Már jött is a két fivér közül az egyik. Azt hitte az asszogy, hogy az ö ura jgn.^A hazatérő pedig megerősítette őt ebben a hitében. Csak ő tudta magáról, hogy nem az, akit a nő vár. Am egy belső sugallatra megkívánta a testvére asszonyát. Csókra vágyott, mert a testvére vágyakozását érezte magában. Már nem - érezte, hogy rosszat tesz. Beléfeledkezett a testvérébe. És ment, ahová testvérének az asszonya vezette. Kisvártatva a másik asszony ment ki a kapu elé, hadd lássa, jön-e már a párjai Épp akkor jött meg. Azt hitte, ö az, hiszen az imént látta belépni a testvérét^ _ S az érkező úgy tett, mintha valóban hozzá tartoznék. Csak 6 tudta magáról, hogy nem az, akit a nő vár. Am egy belső sugallatra megkívánta a testvére asszonyát. Csókra vágyott, mert a testvére vágyakozását érezte magában. Már nem érezte, hogy rosszat tesz. Beléfeledkezett a testvérébe. És ment, ^ ahová a testvérének az asszonya vezette» Minthogy egyik testvér sem tiltakozott, kl-kl a másik asszonyával töltötte az éf- szakát. S az asszonyok nem vették ezt észre. Mindkét testvér tudta, mit csinált a másik, de kik-ki tűrte a másik vétkét. Titkos jeleket adtak egymásnak, alig észrevehető ajakrándulással megbocsátásáról, e- gyetértéséről biztosította ki-ki a másikat, Nemsokára szégyentelenül asszonyt cseréltek, asszonyaik tudta nélkül. Keresztbe- kasul élve, most, feltsmeretlenül, létükkel visszaélve érezték először, hogy kiteljesednek. Asszonyaik termékenyek voltak. Nemsokára sok gyerek szaladgált fel s alá a házban. Voltak köztük, akik hasonlítottak egymásra, s olyanok is, akik mindenben különböztek. És már nem lehetett tudni, melyikben kinek a véréből van több. A történet itt véget ér, szomorú véget. Szomorút, mert látható belőle, mily kevéssé rendelkezünk magunkkal, mennyire meg van szabva az utunk. Barna Imre fordítása
