Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)

1986-04-01 / 13. szám

új ifjúság 4

A világon évente átlag 440 szívátültetést hajtanak végre. Egy marseille-i férfi már 16 éve él idegen szívvel, s orvosai tökéletes munkáját bizonyítja, hogy szíve egy súlyos lábtöréses balesetet is kibírt. Hazánkban az „idegen szívesek“ rekordját Josef Divina Ostrava! technikus tartja, aki 1984. január 31-én kapott új szívet. Riportalanyunk, Rudolf Sekava 48 éves jihlavai középiskolai tanár másfél éve él idegen szívvel a mellkasában.

A boldog EMBER

— Boldog ember, mert egészséges — így jellemezte őt tanárkollégája az iskolában. — Boldog, mert átélt sok kilátástalan napot. Ismeri az emberi élet értékét, a mások számára annyira természetes egészség jelentőségét.

Sekava tanár két csésze illatos teát tesz az asztalra, az enyémet cukorral, a másikat, a magáét vagy ötféle gyógyszerrel tálalja.

— Ez a délutáni adag. Este el- alvás előtt már csak vitamin-tablettákat szedek. Bárhol tartózkodom Is, erre szigorúan ügyelek. A múltkor épp a vonaton szólalt meg az ébresztőóra figyelmeztetve a gyógyszerszedés idejére. Közvetlenül a műtét után vagy harmincféle gyógyszert szedtem.

Minden újságíró hajlamos végletekben gondolkodni. Én ebben a pillanatban arra gondolok, hogy sohasem találkoztam volna Sekava tanárral, ha egészségügyi politikánkban nem kap olyan jelen-- tőséget a szervátültetési program.

— Nem volt más választásom. Á beható orvosi vizsgálatok csak alátámasztották azt, amit már jómagam huzamosabb ideje éreztem. Fárasztót!^a legcsekélyebb munka, sőt, a puszta mozgás is, az út a tanáriból az osztályba, a magyarázás, a feleltetés. Már szinte senkivel sem beszélgettem, nem volt kedvem semmihez sem. Betegségem lelkileg igen megviselt, és mivel étvágytalanságban is szenvedtem, nagyon lefogytam. Próbáltam nem gondolni arra a pillanatra, amikor a szívem utolsót dobban.

Myocardiopatbla — szívizom- károsodás. A prágai orvostudományi kísérleti klinika, népszerű nevén: IKEM, szívspecialistái csak megerősítették a jihlavai járási kórház kórleletét. Nem voltak tapintatosak, ellenkezőleg — könyörtelenül kimondták, hogy a legnagyobb elővigyázatosság dacára is szíve csupán néhány hónapig bírja. Kimerülöben van, és erre ez ideig a világon nem létezik gyógyszer, az egyedüli gyógymód a sebészi beavatkozás.

— Akkor úgyszólván semmit sem tudtam szíl^sebészelnk sikereiről, de nem volt más választásom. Nincs az az ember, aki a bizonytalan élet és a biztos vég közül az utóbbit választaná. Feleségem kezdettől fogva biztatott; azt mondta, érzi, hogy sikerülni fog. hogy vállaljam. Viszont az is igaz, hogy az ismerőseim közül többen is próbálták rábeszélni a feleségemet, ne engedjen kés alá. Azzal érveltek, ha nem sikerül a műtét, meghalok a műtőasztalon, ha meg csak egy kicsit is tévedtek az orvosok a kór megállapításakor, akár tíz évig is elélhetek még. Én viszont éreztem betegségem súlyosságát, úgyhogy mindenre elszánva utaztam Prágába.

A teljes kivizsgálás eredménye az IKEM-ben kielégítő volt, nem állt fenn a szívműtét utáni esetleges szövődmények veszélye.

— A klinikán elláttak szakirodalommal. Megtudtam, hogy az „újszívesek“ több mint 50 százaléka már öt évnél is hosszabb ideje él idegen szívvel. Döntésemben azonban meghatározó volt egy találkozás a klinika folyosóján. Kivizsgálásom ideje alatt épp a kórházban tartózkodott (rendszeres negyedévi orvosi ellenőrzésen) az ostraval Jozef Divina technikus, aki hazánkban elsőként kapott új szívet. Életkedve, vidámsága volt a legjobb a- jánlólevél. Látva őt: élni akartam. Ezért vállaltam a műtétet és természetesen a vele járó kockázatot is. Ma már sokkal gyorsabban és egyértelműbben tudnék dönteni.

— Három, hét után kezdtem magam otthon érezni a kórházban. A személyzet beavatott mindenbe. Ismertem a gyógyszerek küldetését, tudtam a műszerek nevét, a- melyeikkel kivizsgáltak. Hagytam, hogy töviről-hegylre elmagyarázzanak mindent, hiszen ez is hozzátartozott a gyógymódhoz, ahhoz, hogy bátran rábízzam magam az orvosaimra. Körülöttem változtak az arcok; betegek jöttek és mentek, többségük teljesen gyógyultan, ott láttam csak igazán, mire képes a mai orvostudomány, az orvosaink.

Sekava tanár szívre várt, a számára életet jelentő „ajándék“ szívre. EKG-görbéje meg egyre fáradt, hiába juttattak szervezetébe naponta többször is infúziót. Az új Iskolaévből már egy hónap eltelt, s kinn hirtelen beköszöntött az ősz.

— Október 23-án a szobaorvosom, Horák doktor reggel izgatottan jelentette: „Csaknem biztos, hogy ma! Készüljön. Semmiféle eledelt, folyadékot ne fogyasszon! Az immunológiai kivizsgálások eredményeitől függően délután sor kerülhet a műtétre!“ Teljesen nyugodt voltam.

Néhány órával azelőtt egy másik kórházban egy fiatal férfi halálát állapították meg az orvosok. Lehet, hogy tíz-húsz év múlva már az ő betegsége sem lesz halálos, de sajnos, ma még a gyógyíthatatlanok közt tartják számon. Az agyátültetés gondolatát egyelőre még a szakemberek is abszurdumnak tartják. A beteg agyról 30 percenként készített felvételek alapján az ideg-, röntgen- és altatóorvos egybehangzóan megállapították, hogy az agysejtek hiányos vérellátása okozta a fiatalember halálát. De a szíve megmentette egy ember életét.

Pár perccel öt óra előtt a kórházban már mindenki tudta, hogy nagy esemény van készülőben:

végrehajtják hazánk harmadik szívátültetését. A műtétet abban a műtőben végezték el, ahol a többit, a sokkal egyszerűbb műtéteket is. Egy szívátültetési o- peráció. csupán 40—50 percig tart, természetesen nem számítva a mellkas felnyitását, a beteg szív eltávolítását, a mesterséges vérkeringés biztosítását, az új szív lehűtését és szállítási Idejét. A teljes műtét 3—4 óra hosszat tart.

— Délelőtt volt, amikor felébredtem. Fájdalmat nem éreztem, csupán enyhe csípést, olyasmit, mint amikor a sebet fertőtlenítik. Ezen nagyon elcsodálkoztam, mert azt hittem, nincs fájdalmasabb dolog a szívműtétnél, hiszen a szív munkája minden szerv működésére kiterjed. Egyszeriben nagyon vidám lettem, az üvegfalon túl sok-sok fehér köpenyes, boldog embert láttam: mutatták, hogy gratulálnak, és hogy telefonált a feleségem ...

Amikor később megkérdeztem Kocandrle orvosprofesszortól, hogy kinek a szívét kaptam, azt válaszolta, legjobb lesz, ha elfelejtem, hogy új szívem van, de ha tudni akarom, akkor nálam 17 évvel fiatalabb férfi volt a donor.

A műtét után lélegzenl, táplálkozni, mozogni — élni tanult. Lassan, mint egy újszülött. Tejbegrízt, könnyen emészthető ételt kapott egészen kis adagokban. Először csak felült az ágyban, majd járni tanult. Nehéz volt, de erőltetni kellett a mozgást, a szívnek dolgoznia kellett.

Egy hónap múlva hazaengedték, Jihlavába mehetett. Felesége ugyan nagyon megiledt. amikor

megkapta a táviratot. „Istenem, ilyen gyorsan? És nem kell félnem, hogy valami baja történik?“ — aggódott.

— De igen, egy kicsit azért kell félnie, legalábbis eleinte — válaszolt Horák doktor.

Hogy milyen legyen az életmódja a lábadozás alatt, a kioktatás csaknem tovább tartott, mint maga a szívműtét. Mit szabad ennie, és mit nem, milyen munkától, tevékenységtől kell tartózkodnia, milyen gyakorlatokat kell feltétlenül végeznie, milyen legyen a napirendje, stb., ezt mind meg kellett tanulnia.

Sekava tanár napirendje ma már semmiben sem tér el az egészséges emberekétől. Ébredés után reggeli torna; tíz percig fekve, tíz percig pedig nyitott ablaknál néhány erősebb gyakorlat. Ezt követően ellenőrzi testsúlyát: ezt a klinikán nagyon szigorúan veszik, nem szabad túllépnie a bűvös 65 kilót. Elvégzi a reggeli tisztálkodást, megreggelizik — komótosan és kiadósán. Étlapján rozskenyér, egy kevés vaj, de annál:több méz, gyümölcsíz, túrókrém szerepel. Ezt a reggelit a „patika“ követi. Délelőtt csak gyümölcsöt vagy nyers zöldséget fogyaszt, egy kiló a napi adagja; ebédelni az iskola konyhájára jár, természetesen csak diétás kosztét fogyaszt.

— Az újévkor vagy negyven üdvözlőlapot kaptam kórházi ismerőseimtől. Sokukkal annak Idején órákig üldögéltünk a kórház parkjában, az ottani aprócska tó partján. Nagyon jó érzés, ha az ember legnehezebb pillanataiban nincs egyedül. Hálás vagyok valamennyiüknek. Érzem, hogy sohasem fogom tudni viszonozni az IKEM orvosainak önfeláldozó munkájukat. Hirtelen nem is tudnék megnevezni még egy olyan munkahelyet, ahol olyan lelkes kollektíva dolgozik éjt-nappallá téve mások egészségéért, mint az IKEM-ben.

Szeptembertől ismét a katedrán áll Rudolf Sekava tanár. Magabiztosan, életkedvet sugározva. Irodalmi szakemberként magyarázza Csehov regényhőseinek időnkénti egzaltáltságát, őrlődését, de diákjai tudják, hogy még nem is o- lyan régen tanáruk sem látta szépnek a világot. Ezek még igen, hiszen még csak másodikosok, de azok, akik egy-két év múlva jönnek maid, n^ár nem az orvosi csodát fogják l^ni benne, hanem elsősorban a jó pedagógust. Szinte teljesen bizonyos, hogy nincs messze az az idő, amikor a közvélemény is napirendre tér a szív- átültetések fölött.

Az életfontosságú szervek átültetési programjába hazánkban számos erre a céira kiválasztott egészségügyi intézmény bekapcsolódott, közülük is a legjelentősebb a Prága-krCi Kísérleti Klinika, ahol tavaly például 70 veseátültetést hajtottak végre, és idén az év első hónapjában három beteg kapott új szívet. A szívátültefési program önzetlen megvalósításáért hazánkban a klinika szívsebész-kollektívája — élükön Koéandrle, Fábián és Fift professzorokkal — 1985. május elsején Klement Gottwald-államdijat kaptak.

ZSACSEK ERZSÉBET (Illusztrációs képek)

Tízéves a Diáktükör

A Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium lapját mindig nagy érdeklődéssel várják az iskola diákjai. Talán azért, mert mindenki talál benne valami neki tetszőt, talán azért, mert éppen az ő cikkét vagy rajzát közli a lap, vagy egyszerűen azért, mert a Diáktükör a diákéletet pföbálja sokszínűén ábrázolni.

Tizedik születésnapja kapcsán a szerkesztő bizottság egyik tagjával, Németh Istvánnal beszélgettem.

— Hogyan készUl a Dláktükör?

— A lapot kilencen szerkesztik, Móricz Ildikó, Nagy Judit, Kis Petik Katalin, Hegedűs Andrea, Szabó Hajnalka, Gyurász Ildikó, Czékus András, Bárány Ivett s jómagam. A kiadványért felelős Virágh Józsefné dr. magyar — szlovák szakos tanárnő. Neki adjuk le az anyagokat, amelyekből félévenként alakul -ki a Dláktükör tartalma. Általában negyvenoldalas a lap, de most, a tizedik „születésnapjára“ hatvan oldalon jelenik meg. A Diáktükörrel tavaly beneveztünk a ke- rüieti Gimnaziádéra, s első díjat kaptunk a magyar nyelvű diáklapok kategóriájában. jó érzés, hogy olyan középiskolába járok, amelynek van diákújsága.

— Diáktársaid hogyan fogadják a lapot?

— Általában megvitatják a tartalmát. Ha találkoznak a szerkesztő bizottság tagjaival, elmondják véleményüket. Sajnos eddig nem volt találkozó a diákok és a szerkesztő bízott-' Ság között, pedig egy Ilyen vita eredményeit hasznosíthatnánk. Addig is mi, a szerkesztő bizottság igyekszünk felderíteni, ki miről szeretne olvasni a lapban.

— Beszéljünk ZsUlrőI, az általad rajzolt képregény hőséről, aki a diákok kedvence...

— Mindig vonzódtam a képregény műfajija, próbálkoztam hasonlók í- rásával, rajzolásával. Véletlen folytán született meg Zsül. Az ö révén több humoros ötletet tudtam megvalósítani. Mintegy kétszáz történetet rajzoltam róla. A legjobb huszonnégy került eddig a lapba. Ügy érzem, Zsül a lapban családtagnak számít, az egész iskola ismeri kalandjait.

— A Diáktükörben több verset is olvastam tőled.

— Eddig vagy nyolcszá# verset írtam. Sok kedvenc íróm van, az egyik jókal Mór.

— Közelebb hozza-e a lap a tanárt a diákhoz?

—- Meggyőződésem, hogy igen. A tanár a lapot olvasva jobban megismeri a diákok gondolkodásmódját, céljaikat, s próbál segíteni e célokat elérni.

— Milyen lesz a DíáktUkör?

— A Dláktükör szerkesztő bizottsága szinte évente változik. Ha állandó szerkesztő bizottság szerkesztené. kialakulna arculata. De éppen azért újul meg, változatos a lap, mert változik a szerkesztő bizottság is.

A Dláktükör szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a lap. amely a gimnázium valamennyi diákja számára lehetőséget ad az alkotásra, még érdekesebb, színesebb legyen. Az eddig eitelt tíz év munkájához szívből gratulálunk, kívánunk ugyanilyen mozgalmas tíz esztendőt szerkesztőinek, olvasóinak egyaránt.

Bárány János Fotó: Id. Németh Istvá^