Új Ifjúság, 1986. január-június (34. évfolyam, 1-25. szám)
1986-03-25 / 12. szám
új ifjúság 5 ősi nevén alig Ismerik már a felkelő nap országát. A 2000 éves kultúrára visszatekintő ország régi neve, Nippon éppúgy feledésbe merült már, mint ahogy senki sem emlékszik arra, hogy a IX—X. században császárnék, hercegkisasszonyok, más arisztokratanők írták a korabeli japán kultúrát; és ki tudja ma már, hány dinasztia esett áldozatul a véres belvlllongásoknak több száz éven keresztül; a sogunok és szamurájok középkori világa, a japán lovagrendek, katonái erőszakkal megszerzett hatalma éppúgy alámerült, mint ahogy kimúlt a divatból, mindennapi gyakorlatból az élettől való utolsó búcsú sajátosan kegyetlen, japán formája, a harakiri is. Amikor tokiói rlportutamra készültem, kíváncsiságból fellapoztam a harakirik szomorú történetét. Szomorú? Csak európaiaknak megdöbbentő ez a kegyetlen önpusztítás, a japánok számára felemelő, férfias, nemes tett — volt — a szamurájok hagyományos öngyilkossági módja, a hasfel- metszés. Mindenesetre az utolsó, akkor már inkább megütközést, mint megértést kiváltott harakirit a 60-as évek végén követték el Japánban. Az utolsó tőrdöfés egy kegyetlen életformának, a szolgai hűség és alárendeltség végleteinek. Talán nincs egyetlen olyan ország sem a földön, amely olyan radikálisan lépett volna ki saját múltiának szorító kötéséből, mint Japán. És — furcsa paradoxként — talán nincs e- gyetlen ország sem. amelynek népinemzeti alkatában a viharosan gyors technikai modernizálódás ellenére Is olyan sok minden megmaradt a múltból, mint Japánban. Igen. Japán az elmúlt évtizedben nemcsak a feudalizmus barbár kötöttségeivel szakított, hanem építészeti múltjával, zárt vllágú kultúrájával Is. A 12 millió lakosú Tokióban csak elvétve találni a régi építészet maradványait. A második világháború alatt, a háború utolsó hónapjaiban amúgy is romhalmazzá váltak a legnagyobb japán városok. És ami megmaradt, azt később maguk rombolták le. Helyébe amerikanizált felhőkarcolókat, üzlet- és lakóházakat éoftettek. Tokió és más nagyvárosok képe alig különbözik a kaliforniai metropolisokétól, Inkább csupán az európai szemnek szokatlan betűk, a hieroglifák. Igazítanak el abban, hogy hol járunk. De 8 hagyományok bántó eltörlésével párhuzamosan legalább ennyire Igaz az is, hogy bizonyos japán vonások klpusztíthatatlanok maradtak. Ezek elsősorban az emberek magatartásában, közösségi létformájában nyilvánulnak meg, s öröklődnek tradícióként. A zárkózottság, a bizalmatlanság, az egész életre megtervezett küzdeni akarás, az önmegtartóztatás, a ragaszkodás a munkahelyhez és elsősorban annak vezetőjéhez. Japánban alig van súlya a szakszervezeteknek, és ha igen, ez akkor sem bérharcukban, a monopóliumokkal szembeni kemény fellépésben nyilvánul meg, hanem a velük való egyetértés eltökélt keresésében. Japán rendkívül centralizáltan épülő ország, a tekintélyelvnek óriási a hatása. Mindenki alázattal néz egy szinttel följebb, s ezt el Is várják tőle. Mindez azonban számukra nem megalázó, önként vállalt szerep, a- mely a japán gazdaság egységének és sikereinek egyik legfontosabb ösz- szetartó eleme. Helmut Schmidt, a volt nyugatnémet kancellár írta nem is olyan régen — ezúttal már új szerepkörében, a Die Zeit című hamburgi hetilap újságíró munkatársaként —, hogy a japánoknak az a rendkívüli összetartó magatartása és munkafegyelme évezredek-évszázadok következménye, a természettel vívott harcé, a rizsföldeken vívott küzdelemé, amikor a parasztok csakis érdekeik szigorú egybehangolásával tudták megteremteni sovány létük feltételeit. Az amerikanizált, technlzált, viharos fejlődésO korszak sem tudta szétverni ezt az öröklött japán tulajdonságot. Hiba volna azt hinni, hogy Japán világraszóló gazdasági eredményei valamiféle kiváltságos alkotóelméjűség- nek, a japán ész diadalának volna köszönhető. Japán kőkeményen raegdol- gozik eredményeiért. Európai szemmel nézve robotmunkának tűnik az, ahogyan 70—-80 millió ember naponta elvégzi teendőit A heti hatnapos munka, a tíz-tlzenkét-tizennégy órás munkanap — túlóra fizetség nélkül —, az évente legfeljebb egy-két hét- nyi szabadság ijesztőnek tűnik a mi normáink szerint. A japán családfő mindig késő este tér haza, a gyermeknevelésben, a családi kohézióban játszott szerepe minimális. Egész é- lete a munkára, a munkahelyére összpontosul. Ugyancsak Helmut Schmidt Irta és személyes tapasztalataim a- lapján magam is azt vallom: a kivéNippon, azaz Japán teles erejű japán gazdasági sikerek ellenére sem mondhatjuk, hogy Európában az ő példájuk volna a követendő. A futószalagrobot, a szociális elhanyagoltság, a kulturális igények alacsony szintje — mindez túl nagy ár volna'Európában, még akkor Is, ha ez a fizetés azért, hogy egy ország világelső lehessen az autógyártásban, a HiFi-berendezésekben és általában a fogyasztói elektronikában, az ötödik generációs számítógépek kutatásában, a robot-technikában. Mint magatartás és mint politikai eszköz, igen érdekesen alakult az ugyancsak tradicionális japán millta- rizmus. A második világháborúban rájuk mért katonai csapás, a totális összeomlás hatása alatt a japánok Hagyományok és amerikanizált életszokások metszéspontjában — a japán fiatalság Amerikát és Nyugat-Európát elárasztotta a Japán fogyasztéi elektronika. döbbenetes erővel ébredtek rá arra, amivel korábban sohasem találkoztak: verhetöségükre. A vereség maradandó emlékeket hagyott az egyszerű japán emberben. Hárommillió halott, értelmetlenül, félig megsemmisült ország, kudarcba fulladt világ- birodalmi tervek — ez maradt Japánnak, amikor 1945 nyarán Hirohito császár bejelentette: vége. A japán átlagemberek döntő többsége — 80 százaléka — bőven elegendőnek tartja a fegyverkezés mai szintjét. A fiatalok, főleg a diplomások e.gyáltalán nem büszkék arra, hogy az ultra módon modernizált japán hadsereg tagjai lehetnek. Ugyanakkor a japán kormány, főleg a militarista életfilozófiára támaszkodó, konzervatív gondolkodású Nakaszone miniszterelnöksége idején, azaz az utóbbi években, erőteljes hadseregfejlesztésbe kezdett. Ha a kabineten múlna, japán valószínűleg kormányszinten Is csatlakozott volna Ronald Reagan csillagháborús tervéhez, az SDl-hez. És ha Nakaszone, valamint kabinetje saját maga dönthetne a katonai költségvetés ügyében, akkor Japán minden bizonnyal már túllépte volna a hadikiadásoknak azt a limitjét, amelyet — mértéktartó megfontolások alapján — japán miniszterelnökök egy évtizeddel korábban felállítottak. Vehemens külpolitikai ábrándjaik közé tartozik az a remény Is, hogy valamilyen eszközzel vissza tudják szerezni a Szovjetuniótól az úgynevezett északi területeket, azaz a Kurill-szigetekhez tartozó 4 szigetet. Ha majd Nakaszone miniszterelnök — mint ahogy várható — a szovjet-japán viszony javításának keretében Moszkvába utazik, bizonyára közelebb kerül annak a megértéséhez, hogy a terület-vlsszafoglaló, revansiszta törekvések Irreális alapokon nyugszanak. Japán, miközben a hagyományos, tehát nem nukleáris erők terén masz- szívan felfegyverzett hadsereggel rendelkezik, valójában nem e katonai erőfeszítésekkel növelte meg nemzetközi mozgásterét. Gazdasági fegyverekre támaszkodik. Alig hihető, de igaz: az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmében 50 milliárd dolláros többlettel zárja az egyes éveket, csaknem térdre kényszerítve a világ legerősebb gazdasági hatalmát e kétoldalú viszonyban. Az Egyesült Államok már mindennel megpróbálkozott: a szövetségi hűség felemlegetésével, zsarolással, a kínai kártyák kijátszásával, büntető kereskedelmi szankciókkal. Ennek ellenére a japán chi- pek elözönlötték még a világ komputerközpontját, a kaliforniai Silicon Valleyt Is. Autóiparuk nem érte be azzal, hogy évente több millió személygépkocsit exportál az Egyesült Államokba, hanem megkezdte a radikális töke bevonulást Is. A Nissan, a Toyota egymás után építi fel gyárait az Egyesült Államokban. Aki pedig HlFi-berendezést. videomagnót, lézertechnikájú lemezjátszót keres az amerikai boltokban, az minduntalan ilyen márkákra bukkan: Hitachi, Pioneer, Akai, -4VC, Sony, Sanyo. A japánok töretlenül hiszik: ez az évezred az elmúlt évtizedek sikereinek jegyében, annak folytatásával ér majd véget. Számításaik szerint 1990- re 400 milliárd dollár kereskedelmi többletet halmoznak lel. Ez a hihetetlen összeg körülbelül annyi, mint Franciaország teljes évi termelése. A mindig mosolygó — vagy csak az európaiaknak mosolygósnak tűnő — japán arcokon persze megjelennek gondok Is. A rohanó élet ára a családi kapcsolatok lazulása, az ifjú generáció egyre aggasztóbb rakoncátlankodása, szembefordulása a féltett tradíciókkal. Bármilyen furcsa, de jogos az a kérdés, hogy meddig van értelme az egyre nagyobb fizetési mérlegtöbbletnek. Hiszen így végül is csupán annyi történik, hogy Japán évről évre egyre nagyobb mennyiségben helyezi határain kívülre saját szellemi, fizikai erejét, önmagából kiszakított fizikumát, csak azért, hogy minél többet hitelezzen, Ideig-óráig e hitelek felhasználhatók nemzetközi presztizsnövelésre, külpolitikai térnyerésre, saját érdek- és övezetrendszer létrehozására. Egy ésszerű határon túl azonban bekövetkezhet a családi, a társadalmi, az egyéni kimerülés, a hagyományok felmorzsolódása után felerősödhet a bizonytalanság társadalmi érzete, s akkor, négvszázmil- liárd dollár többlet árnyékában felmerül a kérdés: mindezt miért? De talán a japánok nem is í.gy gondolkodnak. Lehet, hogy világuk any- nylra más, hogy a teljesítmény vak tisztelete, a belévetett hit és megszállottság éppúgy természetes lételemük, mint az európaiaknak a humanista műveltség. Az 0| Ifjúság számára írta: GUBCSI LAJOS Szófiában közzétették a BKp KB 1985 februári ülése határozataiból eredő fő irányokról és feladatokról szóló dokumentumokat, a- melyeket a BKP KB ez év január 24-i és 28-i ülésein tárgyaltak meg és hagytak jóvá. Ug3’anakkor közzé'et- ték annak a megnyitó beszédnek a szövegét, amelyet Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára a BKP KB Politikai Bizottságának január 7-i ülésén mondott, valamint a BKP KB ez év január 24-i ülésén mondott beszédét. A BKP KB januári ülése nagyra értékelte és egyhangúlag jóváhagyta a dokumentumokat, mint a párt-, állami gazdasági és társadalmi szervek és szervezetek tevékenységének komplex, tudományosan megalapozott programját. A dokumentumokkal foglalkozik majd a párt áprilisban esedékes kongresszusa. A dokumentumuk értelmében széles ktirnen és következetesen érvényesíteni kell a tudományos-műszaki haladást, továbbfejlesztik a sokoldalú együttműködést a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal, meggyorsítják a fejlett szocialista társadalom építését Bulgáriában. • • • Az USA nagykövetségének Moszkvában tiltakozó jegyzéket adtak át azzal összefüggésben. hogy március 13- án a Fekete-tengeren, a Krím-félsziget déli partvidékénél amerikai hadihajók megsértették a szovjet államhatárt. A nagykövetséget figyelmeztették arra, hogy az akció demonstratív, kihívó jellegű volt és egyértelműen provokatív célokat követett. A jegyzék megállapítja, nem ez volt az első eset, amikor az USA haditengerészetének hajói tudatosan nem tartják meg a szovjet felségvizekre vonatkozó törvények és előírások követelményeit. Az amerikai felet már nemegyszer figyelmeztették az ilyen lépések megengedhetetlen- ségére. A hasonló határsértések — hangsúlyozza a jagyzék — súlyos következményeket vonhatnak maguk után, melyekért a teljes felelősség az Egyesült Államokat fogja terhelni. A Szovjetunió külügyminisztériuma kérte, hogy az amerikai fél legye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló provokatív akciók kizárására. • • • Az amerikai katonai hatóságok önkénye elleni tömeges kampányt szervezett az USA támaszpontjain dolgozó Fülöp-szígetekiek szakszervezeti szövetsége. A kampány kereteben a 7 amerikai katonai létesítményben dolgozó mintegy 30 ezer ember felvonulásokon, sztrájkokon és más akciókban vett részt. Az eddigi példa nélkül álló megmozdulást az váltotta ki, hogy a szak- szervezeti szövetség több követelését az amerikai katonai parancsnokság nem volt hajlandó a kollektív szerződésekbe foglalni. E- gyebek között béremelésekről, a munkakörülmények javításáról lett volna szó. • • • Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke megbeszélést folytatott Martin Bangemannal, az NSZK gazdasági miniszterével, az FDP elnökével. Mindkét politikus sfkraszállt a két német állam kapcsolatainak a meglévő szerződések alapján történő fejlesztése mellett. A kereskedelmi együttműködést a kölcsönös kapcsolatok fontos stabilizáló tényezőjének nevezték.
