Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-05 / 6. szám
az űrfegyverkezés kérdése és az, hogy mindezt együttesen kell megítélni. A világűrnek tisztának kell maradnia, a lázas fegyverkezésnek nem szabad rá kiterjednie. A helyzet azonban más. A hadászati fegyverek és a közepes hatótávolságú fegyverek problémáját ma kizárólag e- gyütt, egyídőben vitathatjuk meg a világűr problémáival. A legfontosabb szem előtt tartani, hogy mindez egységes egészet alkot. Nem azért tesszük ezt, mert a papíron könnyebb három kölcsönösen összefüggő problémával foglalkozni, mert kényelmesebb valamilyen következtetéseket levonni és valamiféle össze nem függő momentumokat keresni. Nem — maga az élet, a reális valóság kényszerít minket arra, hogy mindezt komplex módon Ítéljük meg. Hiszen az embereknek végül Is mindegy, mi pusztítja el őket — egy olyan bomba, amely a világűrből érkezik, vagy egy olyan töltet, amelyet hadászati vagy közepes hatótávolságú rakéta hozott. Mindhárom problémát azonban meg lehet oldani: úgy, ha a helyes hozzáállást tartjuk szem előtt, illetve a hozzáállás mellett még valamit — ha óhajtani ős akarni fogjuk a megállapodás eredményét. Vagy komolyan fogunk foglalkozni a világűrrel, s nem engedjük meg a világűrben folytatott lázas fegyverkezést, megőrizve a fegyverek nélküli világűrt, vagy lázasan fogunk fegyverkezni. A felemás Intézkedések nem oldanák meg a problémát. A ma még felemás intézkedés holnap már a lázas fegyverkezés fokozásához vezethet. Azután pedig a világűr a megfelelő fegyverfajták szörnyű arénájává válna és rendkívül veszélyeztetné az emberiség létét. Ez nem csupán játék a szavakkal. A- mikor az ún. űrháborúkról, a rakétaelhárító rendszerekről, az életről és a halálról beszélnek. Ezt Így kell értelmeznünk. Kötelességünknek tartjuk, hogy ne csak az Egyesült Államoknak, hanem az egész világnak megmondjuk az igazságot. Nyilatkozataiban és az amerikai elnökhöz szóló felhívásában nem egyszer szólt erről Konsztantyin Csernyenko, amikor arra figyelmeztetett, hogy nem szabad megengedni a versengést a kozmikus térségben elhelyezett fegyverek területén. A világűr kérdésében határozottan kívánunk harcolni. Használhatjuk akár a legerősebb szavakat is, mégsem lesznek elegendőek ahhoz, hogy kifejezzük azt a veszélyt, a- mely a fegyverek világűrben történő elhelyezéséből és a lázas fegyverkezésnek a világűrre való kiterjesztéséből eredne. Az amerikai fél a világűrre vonatkozó tervét, az ún. széles körű rakétaelhárl- tó rendszer tervét védelmi jellegűnek nevezi. Genfben is gyakran mondták, főleg a tárgyalások elején: Ez ellen nem lehet kifogásuk, hiszen védelmi tervről van szó! Állítólag olyan eszközöket a- karnak kifejleszteni, amelyek az Egyesült Államok ellen kilőtt rakétákat fogják lelőni. Hiszen állítólag védelemről van szó. Ebben igen agyafúrt és lényegében aljas terv rejlik. Bárki mondhatná: olyan vagy ahhoz hasonló rendszert sikerült kialakítaniuk, amilyenre az Egyesült Államok, pontosabban az USA kormánya gondol. Más szavakkal: olyan pajzsot a- lakítanak ki, amellyel a rakétáktól védik magukat. Azt állítják ugyanis, hogy tartanak a Szovjetunió által mért nukleáris csapástól, s ezért van szükségük pajzsra. Tételezzük fel, hogy a pajzsot létrehozták. Ennek a pajzsnak állítólag békeszerető jellege van, a rakéták megsemmisítésére hivatott. Az a tény azonban, hogy a pajzs mögött a másik félre, a Szovjetunióra irányuló rakéták vannak — természetesen a rendkívüli helyzetnek megfelelő esetben — az ő szempontjukból semmit sem jelent, állítólag semmilyen veszély sem fenyeget, s erről még minket is meg akarnak győzni. Azt mondják, hogy az Egyesült Államoknak nem áll szándékában csapást mérni a Szovjetunióra; hangsúlyozzák, hogy szándékról beszélnek. Mi azt mondjuk nekik: vajon ez azt jelenti, hogy a Szovjetuniónak az önök lelkíismeretében kell bíznia? Washington lelkiismeretében? Először is nem vagyunk éppen meg- j győződve arról, hogy Washington e kér- | dést túlságosan a szívén viselné. Ezt különböző tények alapján gondoljuk. Másodszor, megmondtuk nekik: hogy ha önökkel, az Egyesült Államokkal képzeletben helyet cserélnénk, úgy kellene gondolkodniuk, mint a Szovjetuniónak. Más szóval —, hogy ha Ilyen rendszer kiépítésére törekednénk, bíznának-e a mi nyilatkozatainkban, a mi lelkiismeretünkben? Megelégednének-e az ilyen nyilatkozatokkal? A válasz hallgatás lenne. Az a tény, hogy ezt a tervet, vagy rendszert — nekik jobban tetszik a „rendszer“ fogalma — az USA kormánya „védelminek“ nevezte, a dolgokon semmit sem változtat. A közlemény bizonyos rétegeit sikerül megtévesztenie. Ezt nyíltan meg kell mondani. Ebben az esetben azonban szó sincs védelmi rendszerről. Támadó fegyverről van sző, s ha ő- szintén akarunk beszélni, ez az egész rendszer agresszív, ismétlem, agresszív. Mi határozottan ellene vagyunk. Meggyőződésünk, ha bárki becsületes álláspontra kíván helyezkedni ezekben a kérdésekben, tudatára kell ébrednie annak, milyen célt követ ez a terv. Tételezzük fel — elméleti elemzés keretében —, hogy az Egyesült Államok létrehozta a rendszert, azonban nem használja ki azt a lehetőséget, hogy kilövi rakétáit a Szovjetunió ellen, és nukleáris csapást mér rá. Viszont képes lenne erre, ha lenne ilyen pajzsa. Vajon nem használnák-e ezt nyomásra, zsarolásra? Ez megfelel az amerikai kormány i- rányvonalának, amely a világban betöltött döntő szerep elérését célozza. Olyan szerepét, amely az Egyesült Államoknak lehetővé tenné, hogy saját feltételeit diktálja. Ezt a rendszert, ezt az egész tervet határozottan elutasítjuk. Szeretném ismét hangsúlyozni, hogy a tárgyalások szilárd alapja továbbra is az egyenlőség, ismétlem; az egyenlőség és az e- gyenlő biztonság. Más tárgyalási alap nem létezik. Hatalmas anyagi és szellemi forrásokkal rendelkezünk, amelyek elegendőek áhhoz, hogy szavatoljuk biztonságunkat. Érvényes ez a Szovjetunióra, szövetségeseinkre és barátainkra is. Népünk talált magában annyi erőt ahhoz, hogy a német fasizmus ellen vívott, pusztító háborúból győztesként kerüljön ki. AZ e- gész világ megcsodálta ezt. Hiszen a Szovjetunió vállára nehezedtek a háború legnagyobb terhei. Képletesen mondva — népünk politikai értelemben atomerőt adott ki magából. S a háborúból győztesként került ki. Sosem engedi meg. hogy valamely ország vagy országok csoportja ideológiai érdekekből eredő feltételeit diktálja neki. ANDREJ GROMIKO válaszaiból, amelyeket vezető szovjet újságírók kérdéseire adott A SZISZ politikai oktatásának segédanyagát összeállította: CSIKMÁK IMRE MELYIK A VESZÉLYESEBB? A világ az atom. és a vegyi fegyvere* között SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ Lázas fegyverkezés helyett leszerelést Biztos vagyok afelől, hogy minden nép saját problémáinak megoldására szeretné fordítani meglévő forrásait, nem pedig értelmetlen lázas fegyverkezésre pocsékolni azokat. A szovjet állam létezése óta fáradhatatlanul arról próbálja meggyőzni a többieket: ne á pusztító eszközök előállításában versenyezzünk, hanem a népeinknek nyújtott vívmányok biztosításában. Konsztantyin Csernyenko Fantáziakép egy ürháborús pillanatról A csillagháború terve Már régóta beszélnek a „csillagháborúról“. Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke 1983-ban egyik beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok a jövőben a hadiipari kutatásban és fejlesztésben az űrtámaszpontú rakétaelhárításra helyezi a hangsúlyt. Az Egyesült Államok fegyveres erői az első sikert ebben az óriási programban 1984-ben a- ratták: első ízben sikerült egy saját interkontinentális rakétát a légkörön belül elfogniuk. A rakétának ez az elfogása csak az első lépés volt az Egyesült Államok katonai vezetőinek vitatott „csillagháború- -elgondolásában“. Az elgondolás egyszerű. Az ellenséges atomrakétákat még az űrben kell repülés közben elfogni és elpusztítani, mielőtt halált hozó „hasznos terhüket“ végleges pályára bocsátanák. A Pentagon katonai tervezői e cél elérésére már kidolgozták a lézerfegyverek bevetésének és a sugár elleni védelemnek futurista elgondolásait. Az, ami néhány évvel ezelőtt még utópiának tűnt, az amerikai kísérlet alapján még mindig nem realisztikus ugyan, de lehetségesebbé vált. Az űrfegyvereknél a technika és az anyagi fedezet okozza a nehézségeket. Nagyon nehezen lehet egyetlen rendszerrel valamennyi lehetséges rakétatámadás ellen védőernyőt teremteni: számos technikai problémát kell megoldani, á repülő ellenséges rakéta helyének meghatározásától egészen a lézertechnikáig. E technikai problémák nagyságrendje megegyezik az Egyesült Államok 40 évvel ezelőtt gyártott első atombombájának problémájával. Az ellenséges rakétát több mint 10 000 kilométer távolságban már a startnál észre kell venni és helyét a repülés közben meg kell állapítani. Ideális esetben a lövedéket akkor kellene elpusztítani, amikor még nem váltak le róla és nem repülnek különböző célok felé az egyes robbanófejek. Ez a szakasz azonban csak néhány száz másodpercig tart. Ha az a- tomrobbanőfejek már túlhaladtak ezen az űrbiztonsági övezeten, egy második elfogó hálózatot keli mozgósítani. A robbanófejeket még a földi légkörbe való visszatérésük előtt kell elfogni és elpusztítani. Ha a robbanófejek ezt a biztonsági kordont is túlhaladták, már csak az marad hátra, hogy a robbanófejeket a föld