Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-23 / 52. szám

Oj forma - várjuk a folytatást A komáromi (Komárno) képzőművészeti kör legújabb, sokat ígéijő tárlatáról próbá­lok elmondani néhány gondolatot. A kör az eddigitől eltérő kiállítással Je­lentkezett. Ügy is mondhatnám, hogy komp. lex, összetett formával próbálkozik, így akar hatni a közönségre. Négy ember: két képzőművész, Szilva József és Lipcsei György, egy fényképész és Boráros Imre színművész mutatkozott be egyszerre. Az utóbbi természetesen nem ké­pekkel, rajzokkal, fényképekkel, hanem rö­vid, de gondolatgazdag műsorral. Lehető­ségnek vette ugyanis a kiállítás alkalmát, keretet adott neki, kihasználta azt, hogy találkozhasson az értő és odafigyelő kö­zönséggel, barátaival. Szilva József a komáromi művészeti isko­la tanára grafikákkal. Lipcsei György pedig szobraival lépett a közönség elé, s mind­ezt többé-kevésbé összefogta a fényképész, Nagy Tivadar. Szilva Józsefről, a tanárról és a grafikusról, festőről, Lipcsei György* ről, a szobrászról és Boráros Imréről, a művészről készült fotói jő betekintést ad­nak alkotó műhelyükbe, de míg az elsőként és utolsóként megnevezett művészről jó, minden bírálatot kiálló sorozatot készített, érezve a helyzetek, az ember, az egyéniség lehetőségeit, a szobrászról készült sorozata nincs teljesen, minden részletében kidol­gozva. De ez semmit sem von le az alkalom, a kiállítás nagyszerűségéből. Vagyis abból a nagy lehetőségből, hogy a művészek ne csak magányos és elmagányosodott embe­rekként lépjenek a közönség elé, hanem társas lényekként. A fényképész emberi lényüket, munkáju­kat, akaratukat is tudta ábrázolni. Boráros Imre például képes volt a lencse előtt ki­merevíteni nemcsak a gyötrelmeit, kétsé­geit, de a kiegyensúlyozottságának a pilla­natait is. Megmutatta mi is a színész lénye­ge: látjuk a felkészülés, az önkeresés fára­dalmait, mélységeit és magaslatait, mind­azt, ami a csillogáson túl van, ami köze­lebb viszi a közönséghez, s elhisszük neki, hogy igaz az, amit mond. Ugyanezt elmondhatjuk Szilva Józsefről is. A fényképész, Nagy Tivadar jó érzékkel közelíti meg nemcsak a művészt, a tanárt is. Érzi az emberen keresztül műhellyé vá­ló Iskola hangulatát, a tanár komoly, ta­pasztalatokkal rendelkező egyéniségének a varázsát. Jól meg tudta fogni és központba állítani tekintélyt adó belső erejét, lelki nyugalmát és szakmai gazdagságát. Lipcsei Györgyről készült sorozata, saj­A bátorkeszi (Vojnice) modern művelő­dési házban rögzítette hangszalagra szil­veszteri eszírádműsorát a Csehszlovák Rá­dió Magyar Adásának Föszerkesztősége, a közönség pedig megannyi vidám percet él­hetett ót, jelenetnek, dalnak, és táncnak lehetett szem. és fültanúja a két nap sa­rán. Ezt bizonyítja az is, hogy mindkét nap telt ház várta a szereplőket. A két és fél órás előadás alatt a közönség együtt élt a műsorra!, a fellépő művészekkel. A siker titka nyilvánvaló: jól megszervezett közös munka — közismert és kitűnő művészek közreműködésével. A műsort a bratislavai Cj Színpad tánc- együttesének hattagú női tánckara vezette be. A modern zene után Miskovics László­nak, az Üj Színpad magánénekesének mű­sora ragadta magával a nézőket. Ezt kö­vetően a Magyar Területi Színház tolmá­csolásában vidám kabaré jelenei eken nevet­hetett a közönség. A humoros jeleneteket ugyanis a színház komáromi (Komárno) társulatának színészei adták elő: Németh Ica, Ropog József, Varsányi Mária, Pőthe István és Cs. Tóth Erzsébet. Éva Jarosová nos, már nem ilyen telitalálat. Beletekint­hetünk ugyan a műtermébe, felkelti kíván­csiságunkat a művész szobrai, munkája iránt, de maga az egyéniség nem kapta meg azt a veretet, amit megérdemelt volna, és amit képzőművészeti közéletünkben ka­pott. Mintha ehhez a sorozothoz már nem lett volna ideje, mintha elsiette volna azt a fényképész. Számomra legnagyobb élmény azonban maga a sző volt. Ritka pillanatoknak le­hettünk tanúi. A színház, a Magyar Terü­leti Színház, amelynek tagja Boráros Imre, nem mindig tűzi, tűzheti a legnagyobb mű­veket a műsorára, ezért aztán a színész megpróbálja pótolni a hiányt, kiegészíteni repertoárját olyan művekkel, amelyek pró­bára teszik a művészt. Egyszer, régebben már írtam Boráros Imre ilyen jellegű pró­bálkozásáról, és azóta is megelégedéssel figyelem az erőfeszítéseit, s ha olykor, ta­lálkozom vele, örülök, hogy makacsul ha­lad a maga útján, s nem hajlik az olcsó­ságok felé csak azért, mert azok sikert hoz­nak. Jó volt tehát most látni, hogy nem állt meg, hanem keményen küzd, mint a- hogy azt is, hogy a komáromi képzőművé­szeti kör — de talán nevezhetném művelő­dési körnek, csoportnak is — ugyanezt te­szi. Kíváncsian várjuk a folytatást. NÉMETH ISTVÁN Nagy Tivadar fotősorozataiből énekesnő szép hangjával nyerte meg a kö­zönséget. Ezután egy noszialgikus dalkok­tél következett, amelyet Sfeinhoffer Mária adott elő. A műsorban magyarországi ven­dégművészek is szerepeltek: Romár Lász­ló táncdalénekes aranylemezeiről adott elő négy dalt, Pécsi Kiss Ágnes magyar nótá­kat énekelt. Nótákat hallgathatott a kö­zönség Zdenek Sychra előadásában is, aki szintén szép hangjával tűnt ki. Ismét ka­baréjelenetek következtek — ezúttal a MATESZ Thália Színpada művészeinek tol­mácsolásában: fellépett Lengyel Ferenc, Gyurkovics Mihály, Váradi Béla és Pólós Árpád. Az esztrádműsor befejező részében két neves magyarországi színművész, Szu- hay Balázs és Verebély Iván szereplésével „A két skót“ című jelenet következeit. Fel­lépett még az Ex Modifik együttes, Vont- szemű jános népi zenekarával és a Vokál együttes. Konferáltak Kövesd! Szabó Mária és Boráros Imre. A műsort szerkesztette és összeállította Jakál István, rendezte Bol- doghy Kató. Jó szilveszteri szórakozást december 31- én 14,00 órától! —tp— Veté'- dő November közepén kaptuk a hírt Buda­pestről, a Magyar Rádióból: vetélkedjünk! A Bratislavai Magyár Tanítási Nyelvű Gimnázium és az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium versenyre kel egymással! Egy pillanatra megdöbbenten néztünk egymásra az osztályban. Magyarország egyik legjobb gimnáziuma! Merjünk, ne merjünk? De hát nem lehetünk klshitűek! Megpróbáljuk. így Indult, s utána már jöttek az elszánt önkéntesek, több mint húszán. Tóth Bea, Kulcsár Zsuzsa és Szkladányi Endre taná­rok pedig szerveztek: hordták az irodal­mat, irányították az összejöveteleket, ma­gyaráztak. Az elkövetkezendő napok nyüzs­gésben teltek. Alig látszottunk ki a tanul­mányok, lexikonok, útirajzok, verskötetek, prospektusok halmából. Könyvtárakba szá­guldoztunk, kerestünk, kutattunk, tanultunk. És persze szólt a zene, a Psalmus, a Con­certo, a Mátrai képek, és minden fellelhető Kodály- és Bartők-zenemfl. A témák ugyan­is sok mindent magukba foglaltak: törté­nelmet, magyar Irodalmat, földrajzot, nép­rajzot, Kodályt, Bartókot, Lehárt, Jókait, E. B. Lukáíot, de még a modern zenét is. A vetélkedő két helyszínen folyt, Eszter­gomban és Bratlslavában. Rádión keresztül hallottuk egymást. A zsűri: elnöke Szappa­nos Balázs, az Európa Könyvkiadó főszer­kesztője, író, továbbá Mayer Judit, a Ma­„Panni“ — Így becézik Petrécs Annit, a Magyar Területi Színház Jókedvű, csinos és őszinte művészét, aki Móricz Zslgmond Kis­madár című darabjának Mencijeként lépett a színpadra — 1964-ben. A bizonyítani akarás ösztönözte és segítette abban, hogy megpróbálkozzék a színművészet­tel. Próbálkozása sikerrel Járt, komédiában és drámában egyaránt helytáll. Petrécs Annival röviden fölelevenítettük pá- lyáját, s elbeszélgettünk a színészetről. — Mikor kezdte foglalkoztatni a színészet? Kik voltak önre a legnagyobb hatással abban, hogy színésznő legyen? — Nagyon korán, már három-négyéves ko­romban vonzódtam a színházhoz, sajnos, egé­szen ötödikes koromig raccsoltam, nem tudtam kiejteni az ért. Éppen ezért olyan színészeket hallgattam, akik szintén raccsoltak, bár igen kevés volt az Ilyenekből, hogy oldjam gátlá­saimat. Hatodikos koromban viszont már sza- valőversenyeket nyertem. A raccsolásom miatt ért kellemetlenségek és a szavalóversenyeken aratott sikereim alapján döntöttem úgy, hogy mindenképpen színésznő leszek. Könyvelőnő­ként dolgoztam, de rájöttem, hogy elviselhe­tetlen számomra ez a munka. Jött az igazi alkalom, felvételi vizsgát hirdettek a MATESZ- ban. Nagyon keveset készültem, mégis elmen­tem, a Vizsga sikerült, felvettek. — Melyik szerepeire emlékszik vissza a leg­szívesebben? — Legkedvesebb szerepeim közé tartozik Tolsztoj Anna Karenina című darabjában Dolly, Mikszáth Szent Péter esernyőjében Madame Crlsbay, Dávid Teréz Időzített boldogság című művében Nlna, Sztanyiszlav Sztratyev Velűr- zakő című alkotásában egy liftbe szorult fe­leség alakja. — Mit Jelent önnek a színház, és mit tart sikernek? — Rettenetesen szükségem van a színház­ra, a játékra, és igénylem a sikert is. A szí­nész csak a színpadon tud igazán élni. A szí­nész pontosan tudja, hogy mikor sikerült egy szerepet megoldani, hogy azzal megnyerte a közönséget. Sikernek tartom azt, amikor egy ismerős, egy barát vagy egy ismeretlen néző őszintén gratulál. Hazudnék, ha azt monda­nám, hogy a színház nekem a minden. Ennek oka rendkívül egyszerű: más emberi feladato­kat is ellátok, például anya vagyok, családom van. Az előző kérdéshez visszatérve: pályafu­tásom legszebb és legkedvesebb szerepe, ala­kítása az anya szerepe volt. — Hogy érzi magát a Névnap című komédia Julijaként? /ben dách Lap- és Könyvkiadó szerkesztője és Katarina Králová, az SZTA tagja. Hát nem volt mindegy, amikor meglát­tuk a sok fülhallgatót, s meghallottuk Kő­szegi Gábor riporter hangját Esztergomból, akit viszont a mi játékvezetőnk, Ungvári Ildikó üdvözölt Bratislaváből. De ott volt Esztergomban iskolánk tanára megfigyelő­ként, Szkladányi Endre, itt pedig a Dobő Katalin Gimnáziumból Lencsés tanár úr ügyelt a verseny tisztaságára. A Duna hossza, hőmérséklete, déli és északi mellékfolyói, a Dunakanyar, a Má- tyusföld és Szigetköz, Szenei Molnár Albert zsoltárai, a „Dunánál“, a „Duna vallomá­sa“, Balassi, Babits és még sok-sok kérdés késztetett bennünket fejtörésre. A csapat­munka tökéletes volt. Talán még együtt is lélegeztünk a két és fél órában. Ügy a verseny közepe táján — amikor még mindig tartottuk az első kérdésnél szerzett előnyünket — ötlött fel bennünk, hogy akár nyerhetnénk Is. Az irodalmi kér­désnél 8 pontra növeltük az előnyünket, s ebből azután nem akartunk engedni a vi­lágért se. Végül 32:29 arányban megnyer­tük a vetélkedőt. Nagy volt az öröm! A verseny Izgalmait, ha nem Is annyira, mint a vetélkedő alatt, biztosan újraéljük majd, ha a budapesti rádió műsorára tűzi. A Bratislavai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium csapata — Nagyon Jól érzem magam ebben a sze­repben. Kedvelem Julit, tetszik Józan, tiszta gondolkodása is. Ez a darabhős rendkívül ha. tott rám, hetekig depressziós állapotban vol­tam. Juli, aki bonyolult szerelmi kapcsolatok mélyére lát, úgy véli, hogy a helyesebb utat választotta barátnőjénél. S ugyanakkor rádöb­ben arra, hogy nem ez a legjobb megoldás. A helyzet az, hogy nemcsak a színész kelti életre a darab valamelyik hősét, hanem az is egy bizonyos mértékben formálja a színészt. Hiszen hónapokig együtt él vele, és sokáig az nagy hatással van rá. Pontosan így történt velem Is. — Van szerepálma? — Már nincs. Az Igazi szerepálmom már elment mellettem. Most már örülök minden szerepnek, amit megkapok. — Milyen érzés Boráros Imrével mint élet­társsal játszani a színpadon? — Nagyon Jó, bár elég keveset Játszunk együtt színpadon. Legkedvesebb közös élmé­nyünket Eugen Labiche Szalmakalap című ko­médiájában leltük meg, amelyben vőlegény­menyasszony párost alakítottunk. Szép élmé­nyünk marad még a már említett Velűrzakő című szatírában való közös szereplősünk. Eb­ben a darabban szintén férj-feleség voltunk. Az igazság az, hogy Imre szeret és tud Is meglepetést szerezni az életben és a színpa­don egyaránt. — Több színlapon olvashattuk nevét mint segédrendezőét. — Nálunk valójában a segédrendezés nem alkotó munka, őszinte leszek, foglalkoztat a rendezés gondolata, a távoli Jövőben talán- talán sor is kerül rá. — Mi az, ami leginkább bosszantja? — Ha Igazságtalansággal találkozom. Ne menjünk messzire, vegyük csak a színházat. Bosszant például az, hogy a 'színházi kritiku­sok többsége — tisztelet a kivételnek — hagy­ja magát befolyásolni a darab hőseitől: ha ez vagy az az alak, rokonszenves, akkor véle­ményük szerint az alakítás is Jó, ellenkező esetben a színész teljesítménye is kívánniva­lót hagy maga után, pedig ezeken az aprósá­gokon már az „átlagnéző“ is túljutott. Bosz- szant többek között, hogy a kritikusok mun­kájában a reális és objektív értékelés helyett a személyes szimpátia kerül előtérbe. — Mik a tervei? — Mindenekelőtt szeretnék kiszabadulni eb­ből az ún. skatulyából, amelybe belekerültem, mert a beskatulyázás megöli a színészt. Tarics Péter SZILVESZTER A RÁDIÓBAN Fő szempont: az őszinteség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom