Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-05 / 45. szám
„Van olyan 6ra ebben az iskolában, a- melyáe rohannak a gyerekek. Ha azt mondanánk nekik, ellóghattok, és nem lesz igazolatlan a hiányzás, nem élnének a lehetőséggel, örömmel, érdeklődéssel ülnék végig a negyvenöt percet. Sőt, még többet is. Hiszen hiába Jelzi a csengő az óra végét, lemondanak a szünetről, csak még öt perccel tovább lehessenek az órán.“ Mielőtt levelekkel árasztanák el diákolva- sőink és a pedagógusok az Érsekújvárt (Nővé Zámky) Elektrotechnikai Szakközépiskolát, azt tudakolva, melyik is az tantárgy, amelyet ennyire szeretnek a tanulók, eláruljuk: a számítástechnikát. Ez a tantárgy vezet a diákok „slágerlistáján“ már néhány éve, s minden csúcsot megdöntve kitartóan és- magabiztosan. — Ilyen még nem volt — mondja Borka - Rozália igazgatóhelyettes, magyar-történelem szakos pedagógus. — Huszonvalahány éves pedagógiai pályafutásom alatt ilyen népszerűséggel még nem találkoztam. Eddig még nem volt soha egyetlen olyan tantárgy sem, hogy ennyire egyöntetű lelkesedéssel sietnének az órára a fiúk, lányok, sőt, amelyikre egyáltalán sietnének. Most pedig itt a számítástechnika. Képesek lennének egyfolytában hallgatni az előadásokat, játsza- ni-tanulni a gépekkel, programozni. — Mi ennek az oka, mivel magyarázható a tanulók körében a számítástechnika népszerűsége? — Talán egyebek mellett azzal, hogy a számítógép mellett szabadjára engedhetik fantáziájukat, játékos módszerekkel tanulhatnak, s e játéktanulás közben mindenki felfedez valami érdekeset. Meg áztán, annyira új még számukra, hogy bármeddig is ülnek a szaktanteremben, nem tudják megunni. Arról nem is beszélve, hogy a számítógépek kínálta lehetőségek skálája annyira sokszínű, végtelen, hogy egyszerűen lehetetlen megunni. Az iskolában az oktatás azonban nemcsak számítástechnikából áll. Sőt, ebből a tantárgyból — sajnos, mondják a diákok — mindössze 'heti két óra van. Viszont a többi órán Is helyt kell állni diáknak, tanárnak egyaránt. Még akkor is, ha az oktató-nevelő munka nem épp ideális körülmények, feltételek között zajlik. Ugyanis az 1971-ben épült iskola mára már a megnövekedett tanulói létszámnak kicsinek bizonyul. A huszonegy osztályban 592 fiú és 108 lány tanul. (Évfolyamonként két-két magyar tanítási nyelvű osztály is működik az iskolában). Oj tantermek építésére már nincs mód, így a vasútállomáshoz közeli közgazdasági szakközépiskola néhány megüresedett tantermébe járnak az elsősök. A pedagógusok és diákok így állandó ingázásra kényszerülnek, és nehézségeket okoz az órarend összeállításakor is. — Nagyon nagy az érdeklődés az iskolánk iránt — mondja Csizmazia József mérnök, az iskola igazgatója. — Különösen most, hogy megindult az erősáramú irányzat mellett a gyöngeáramú technika oktatása Is. Kellett már nagyon ennek az irányzatnak a bevezetése, hiszen a környéken jobbára Olyan üzemek működnek, ahol a gyöngeáramú szakképesítésű fiatalokat tudják alkalmazni. így aztán, az elhelyezkedéssel a végzősök körében egyáltalán nincs gond. De azokat sem, akik főiskolára, egyetemre jelentkeznek, évfolyamonként 8—10 diák. A magyar tanítási nyelvű osztályokban bevezettük a szakkifejezések kétnyelvű oktatását, sőt még heti két óra szlovák társalgást is, így elértük, hogy végzőseinknek nincsenek nyelvi nehézségeik. A tőlünk kikerülő diákok eddigi helytállása azt bizonyítja, hogy nincsenek nyelvi problémáik a felsőoktatási intézményekben, a munkahelyeken. Nagyon jó a szaktudásuk, hiszen anyanyelvükön szerezték meg az ismereteiket, és jól ki tudják magukat szlovákul is kifejezni, hiszen erre külön hangsúlyt fektetünk. Bavláfk Jozef: „Nagyon jó közösség alakult ki az iskolában.“ Esse Eleonóra: „jelentkeztem én is a szakkörbe.“ Lénárt András: „Számítógéppel mindent lehet: játszani, tanulni-, dolgozni.“ Csizmazia József: „Nagy az érdeklődés az iskolánk iránt.“ Borka Rozália: „Van olyan óra, amelyre rohannak a diákok.“ Kívánságunk, hogy végre elkezdődjék — hatvanmilliós beruházással — az új iskola építése, hogy végre egy fedél alatt, korszerű környezetben dolgozhassunk. Félreértés ne essék: a megfelelő épület és felszerelés alapvető feltétel minden iskola jó működéséhez, de kétszeresen érvényes ez az e- lektrotechnfkai iskolákra, hiszen az elektrotechnika a műszaki fejlődés alaptantárgya. Az élet minden területén jelen van, nélküle lassan már elképzelhetetlen egy-egy munkafolyamat vagy feladat megoldása. így aztán nem mindegy, hogy a jövő szakembereinek képzése milyen körülmények között folyik. — Ha vannak is helyiséggondjaink — folytatja az igazgató —, a felszereltségre nem panaszkodhatunk. Az évek során önerőből pedagógusok, szülök, diákok segítségével bővítettük iskolánkat. így aztán szinte azt is mondhatjuk, az utóbbi években a nálunk tanulók nemcsak az elektrotechnika alapjait sajátították el, hanem a maltakeverést és a falazást is. Lehet, nem szabadna ezzel dicsekedni, nem is azért mondom!, de látjuk a diákok magatartásán, hogy akik besegítettek az építkezésbe, azoknak egész más a viszonyuk az iskolához, jobban értékelnek minden berendezést. De nemcsak az iskolát, hanem azokat a mini-, egyszerű számítógépeket is, amelyeket a diákok készítettek az utóbbi években. — Nagyon sok Iskolában panaszkodnak a pedagógusok — mondja Zachar Imre mérnök, a számítástechnika szakoktatója —, hogy szívesen bevezetnék ők is diákjaikat a számítástechnika rejtelmeibe, csak épp nincs számítógépük. Nos, ha nincs, monZachar Imre pedagógus és a két „feltaláló“, Psenák Péter és Grosch Péter riportunk címét írják ki a számítógépen. dóm én ilyenkor, akkor csináljatok magatoknak. Mert 1500-2000 koronából már elkészíthető egy számítógép^ Igaz, nagy gond az egyes alkatrészek beszerzése, de ha nagyon akarja valaki, az is megoldható. Az újváriak akarták és megoldották. Egyrészt úgy, hogy az iskolának módjában volt és vásárolt néhány korszerű számítógépet, másrészt úgy, hogy csináltak maguknak. Méghozzá Zachar Imre irányításával három tanuló. Nem is akármilyent, hiszen a tavalyi iskolaévben a középiskolások szakmai tevékenységét értékelő országos, olomouci versenyben negyedik díjat nyertek. A gép „feltalálója“ Psenák Péter, Grosch Péter és Ozorák József, aki közben már leérettségizett. — Készítettünk egy mikroszámítógép-fejlesztő rendszert — mondja a két Péter. — Büszkék vagyunk a gépünkre nagyon, hiszen hasonló a környékünkön csak a helyi Szerszámgépkutatő Intézetnek van. Ök 300 ezer devizakoronáért vették külföldről. Mi megcsináltuk tízezer koronából. És ami szintén lényeges: a mi gépünk az övékénél többet tud. A két fiú megszállottja a számítástechnikának. Szurkolt nekik az egész iskola, és a siker láttán felnéznek rájuk a diákok, tanárok egyaránt. Egyfajta példaképek lettek az iskolában. Szóval, mondom nekik, ezt is megértük, hogy már nem a legjobb zenekari tag, diszkótáncos, esetleg valami másban vagánykodó srác lesz a példakép, hanem a számítástechnikában, tehát tanulmányi előmenetelével kimagasló eredményeket nyújtó diák. — Én nem értek, sajnos, annyira a számítástechnikához, mint Péterék — mondja a negyedikes Esse Eleonóra —, de lány létemre szinte lelkesedek azért a tantárgyért, hiszen teljesen új világot nyitott még számomra. Előbb idegenkedtem tőle, de aztán megkedveltem, és jelentkeztem én is a szakkörbe. Lénárt András még csak másodikos, de olyan lázas lelkesedéssel beszél erről a tantárgyról, hogy alig akarok hinni a fülemnek: —Annyi fantázia van benne, mint semmi másban, mindent „tud“, és olyan csodálatos, hogy a hozzáértő pillanatok alatt rengeteg információ birtokosa lehet, a legbonyolultabb műveletek is nagyon gyorsan levezethetők, megoldhatók. A számítógéppel mindent lehet: játszani, tanulni, dolgozni. Az iskola SZISZ-szervezetének elnöke, Bavläik Jozef örömmel mondja, hogy nincs nehéz dolga: — Igen, mert van néhány olyan terület a SZISZ-munkában, amely szorosan összefügg tanulmányainkkal, hogy pontosabb legyek, az elektro- és számítástechnikával, így aztán a diáktársaim nagyon aktívak, a SZISZ KB által kiírt különféle versenyekbe sokan beneveznek, s már rendszeressé vált, hogy a kerületi versenyeken első, az országos versenyeken pedig nagyon jó helyezéseket érünk el. De nem lehet egyéb területen sem panasz, bekapcsolódunk mindenbe. Nagyon jó közösség alakult ki az iskolában, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy közös az érdeklődési körünk, a népszerű tantárgyak, szakkörök jó, összekovácsolódott közösséget hoztak létre. Mindezek kapcsán már-már hajlamos vagyok azt hinni, hogy ebben az iskolában csodák történnek. Pedig csodákról egyáltalán nincs szó. Sokkal inkább tudatos és nagyon célravezető pedagógiai munkáról: megtalálni azokat a népszerű formákat, amelyek közkedveltségnek örvendhetnek. Az Érsekújvári Elektrotechnikai Szakközépiskolában ez a számítástechnika. A többi pedig már — mondják — megy, mint a karikacsapás. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei 1
