Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-02 / 1. szám
O tt- hagytuk abba, hogy .egyhavi megfeszített munkával — a legfelső, ötödik kivételével — elkészültek a magaslati táborok. Még Neumann és Záhoran- sky elindult a magasba, hogy „tető alá hozza“ az ötödik tábort, de ők az orkán miatt már a harmadik táborból visszafordultak. Legjobb lesz azonban, ha ettől kezdve történetünk hősének a pontos visszaemlékezése alapján követjük az eseményeket annál Is inkább, mert — mint ahogy már írtam — Demjan Zoltán egészen kiváló elbeszélő. „Ml ugyanaznap, tehát október tizenegyedikén indultunk el Psotkával az alaptábor- ből a „kettesbe“. Amikor odaértünk, éppen akkor érkeztek vissza Neumannék a hírrel; hogy csak a harmadik táborig jutottak eh A szél közben itt Is annyira felerősödött, hogy széttépte a sátrakat, az egyetlen épen maradt sátorban húztuk meg magunkat. Másnap, október tizenharmadikán elindultunk Psotkával a harmadik ’táborba, és dél felé el is értük. Estére utánunk küldték Ang Ritát, aki a sherpák közül a legjobb erőnlétben és lelkiállapotban volt, hogy legyen a segítségünkre, mert sejtették, hogy nehéz feladat előtt állunk. Elhatároztuk, hogy október tizennegyedikén a négyes tábor kihagyásával még aznap feljutunk az ötödik táborba, illetve arra a helyre, ahol társaink lerakták a poggyászt. Azért döntöttünk így, mert nem akartunk két éjszakát nyolcezer méteren túli tenger- szint feletti magasságban tölteni. Hétezer- -ötszáz méteren túl van a szakemberek szerint az úgynevezett „halálzóna“. Olyan ritka ott a levegő, hogy oxigénpalack nélkül minden hosszabb tartózkodás végzetes lehet az emberbe nézve. Márpedig mi oxigénpalack nélkül készültünk a csúcs megmászására. Tervünk sikerült, még sötétedés előtt sátrat vertünk a társaink által otthagyott felszerelésből, 8300 méter magasban. Olyan kicsi volt azonban a terasz, hogy csak ülve tudtunk aludni, a lábunk lelógott a fal fölé. Ettől függetlenül jól aludtunk. K örülbelül négyórai alvás után október tizenötödikén hajnalban a gázforra- lőn ' reggelit főztünk magunknak — teát tejjel és speciális hegymászóitalt, erősítő koncentrátumot is adagoltunk hozzá. Majd aránylag pihenten, fejfájás nélkül — ami egyébként azt Jelezte, hogy Jól alkalmazkodtunk a nyolcezer méter fölötti viszonyokhoz — elindultunk fölfelé. Fix kötelek nélkül, hiszen feljebb közülünk már senki sem Járt. Felváltva haladtunk az élen, amíg el nem értük a déli gerincet, ahol valamennyi, a csúcsra vezető „út“ találkozik. Ez volt e- gyébként az egyik legnehezebb szakasz. Túlságosan mély hóban jártunk. Négy-öt lépés után váltottuk egymást a hőtaposásban. Mintegy száz méterrel a déli csúcs a- latt leraktuk a hátizsákjainkat, hogy minden fölösleges tehertől megszabaduljunk, elég, ha az ember magát vonszolja, és úgy délután kettőkor rádión értesítettük az a- laptábort, hogy elértük a déli csúcsot. Az Everest déli cúcsa 8700 méter magas, tehát már csak 148 méter szintkülönbség választott el bennünket az áhított csúcstól. Innen már jól láttuk az úgynevezett Hilla- ry-kiszögellést, amely Edmund Hillaryról, a Mount Everest első meghódítójától kapta a nevét, és magát a csúcsra vezető utat. Ekkor váratlan dolog történt. A sherpá- nak az idegei felmondták a szolgálatot, s kijelentette, hogy kötél nélkül nem megy tovább. Pedig ő már hatszor járt nyolcezer méternél magasabb csúcson, és egy ízben az Everestet is megmászta. Mit lehetett tenni, kénytelen voltam húzni elöl a kötelet, és alul Psotka biztosított. A „Hillarytól““, már csak hatszáz méterre van a csúcs, a szintkülönbség nem sokkal több mint száz méter. Innen már aránylag könnyű terep következett, és megállás nélkül mentünk egészen fel. A csúcs alatt vagy öt méterre bevártuk egymást. Psotkával és Ang Ritával kar a karban értünk fel a megálmodott csúcsra, ha úgy tetszik, a világ tetejére. II. A délnyugati fal, a Mount Everest felhőbe burkolózott. A z órámra pillantottam, helyi idő szerint 15 óra 15 percet mutatott. Ha most azt kérdezed, hogy mit éreztem abban a pillanatban, akkor zavarba jövök, mert nehezen tudom szavakba foglalni. Éreztem, hogy valami megmozdul bennem, és eleredtek a könnyeim. A többiekre néztem, Psotka is könnyezett. Csak a sherpa állt rezzenéstelen arccal, szenvtele- nül nézett maga elé, mintha a villamosra várna. Aztán egymás nyakába borultunk, és hozzáláttunk az ilyenkor szokásos legszükségesebb műveletek elvégzéséhez. Amíg levertem a csehszlovák, a nepáli és a klubzászlót, lehúztam a kesztyűt. Pillanatok müve volt az egész, mégis megfagyott három ujjam. A sherpának, aki már igazán megszokhatta volna e körülményeket, először fagyott meg a lába. Néhány felvételt készítettünk, otthagytuk még Picasso béke- galambjának plakettjét, amelyet Ivan Po- poviő bratislavaí művész készített direkt erre a célra. Psotka is elrejtett valamit a hóba. Hogy mit, talán már sohasem tudom meg. Megkereszteltem még ötéves kislányom, Szilvia kabaláját, egy fából faragott egeret, hogy elmondhassa róla: járt a világ tetején. Szerettem volna még körülnézni a Himalája környező csúcsain, sajnos, felhőkbe burkolóztak. Mi ragyogó napsütésben élveztük a győzelem mámorát, alattunk azonban reménytelenül sötét felhők kergették egymást. Ezért tulajdonképpen nem is sokat maradhattunk, mert félő volt, hogy az Idő járás minden pillanatban rosszabbra fordul vagy sötétedésig nem jutunk biztonságba. Vagy tíz percig tartózkodhattunk az alig két-három négyzetméternyi csúcson, amely egy nagy jégcsap. Ezért nem is bizonyos, hogy maga a csúcs 8848 méter, mert ebből legalább néhány méter csak Jég. Én mindenesetre letörtem két apró szikladarabot és hazahoztam magammal. Geológus barátommal megpróbáljuk megállapítani, milyen öreg is a hegyek királya. Közben egy szót sem váltottunk, mert legalább száz kilométeres óránkénti erejű szél fújt, és a levegő is olyan ritka, hogy még a beszéd is végzetes lehet. Éreztem, hogy kapkodok a levegő után. Arra gondoltam, hogy ha ritka is, de legalább tiszta. L efelé lassabban haladtunk, mert aki nem tudná, a hegymászásban legnehezebb a leereszkedés, a visszatérés. Minden megfontolatlan lépés végzetes lehet. Míg fölfelé egyhuzamban mentünk, lefelé menet többször is megpihentünk. A déli csúcs alatt hagyott hátizsákjainktól rádión Jelentettük társainknak, hogy elértük a csúcsot és útban vagyunk lefelé. Csak annyit hallottunk, hogy az alaptáborban nagy az üdvrivalgás, mert rádiónk elemei a következő pillanatban a nagy hideg miatt felmondták a szolgálatot. Ezután elváltunk egymástól, mert megegyeztünk, hogy aki jobban bírja, az megy előre utat taposni. Cgy terveztük,, hogy a holland expedíció hátrahagyott táborában, körülbelül nyolcezer méter magasságban bevárom őket. Lámpa nélkül indultam, mert a lámpámat Psotkáéknak hagytam, s közben leszállt a sötétség. Csak az tudja, milyen veszélyes sötétben a gleccsereken Járni, aki már csinálta. Elég, ha az ember beleesik a beszélgetésünk elején említett repedésbe, vagy ne adj isten, megcsúszik és lezuhan a mélybe. Szerencsére elkerültem a repedéseket, a holland táborban azonban teljesen vigasztalan kép fogadott. Az orkán széttépte és elsodorta a sátrakat. Nem maradt más választásom, minthogy lejussak a hollandok harmadik táborába, amely a hétezres magasságban lehetett. Gondoltam, hogy igénybe veszem a köteleiket, balszerencsémre a tábort vagy ötven méterre állították fel attól a helytől, ahová a kötelek vezettek, sőt egy korábbi lavina helyenként még azokat is betemette. így elkerültem a tábort Lassan haladtam, mert fogytán volt az erőm. Időnként ügy pihentem meg, högy lefeküdtem a hóra, de tudtam, hegy nem szabad elaludnom, mert többé nem ébredek fel. Amikor elértem az ismerős gleccser szélét, rájöttem, hogy más lehetőségem nincs, mint elérni a mi második táborunkat, amely 6400 méter magasban volt. Szóban ezt könnyű elmondani, de a valóságban 2400 méteres szintkülönbséget kellett megtennem. Végül némi bolyongás u- tán mégiscsak eljutottam a sziklák közé, ahol megtaláltam a táborunkat. Természetesen nagy volt az öröm, de nem sokáig örülhettünk egymásnak, mert szigorúan rám parancsoltak, hogy menjek le az alaptáborba. Aggasztotta őket az állapotom, a megfagyott ujjaim. O ak másnap tudtam meg, mi történt Psotkával. A többiek is Ang Rita elbeszéléséből ismerik az eseményeket. A sherpa elbeszélése szerint ők is elérték a holland tábort, amelynek azonban már csak a nyoma maradt meg. Psotka teljesen ki volt merülve, és azt mondta, nem megy tovább. Ang Rita kérlelte, hogy folytassa a leereszkedést, de Psotka képtelen volt menni, annyira elfáradt. A sherpa egy kis odút vájt ki neki a falban a hóba, hogy meghúzhassa magát, és elindult segítségért. Sajnos, a segítség későn érkezett. Jozef alighanem mégiscsak rászánta magát, hogy tovább megy, mert mint öreg tapasztalt hegymászó tudta, hogy ha valaki mozdulatlanul a Jégfalban marad, annak vége, és közben lezuhant. Körülbelül hatezer méter magasságban találtak rá összezúzott testére. Ott temették-" el, ahol — saját szavait idézem — élete legszebb perceit, óráit töltötte. Psotka halálának híre teljesen letört. Nagyon jó barátok lettünk főleg az utolsó napokban, pedig akár apám is lehetett volna. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miért is vállaljuk a veszélyt — bár jómagam sohasem éreztem még halálfélelmet —, és arra lyukadtam ki, hogy ilyen áron is érdemes.“ E ddig történetünk hősének a leírása a világ legmagasabb csúcsának meghódításáról, aki pillanatnyilag megfagyott ujjait gyógyítgatja, és a családjának él. Elvégre felesége, Mária, a már említett Szilvia és a hatéves Péterke tavaly kerek hét hónapig nem látták. Élménybeszámolókra jár, ami szerinte sokkal fárasztóbb, mint a Mount Everest megmászása, és... Készül az újabb csúcsok megmászására. Szinte felvíllanyozódva mondja, hogy már a legközelebbi napokban Norvégiába tart. Szeretné megmászni a Romsdalt, amely u- gyan csak 1600 méter magas, de az az érdekessége, hogy szinte függőlegesen nő ki a tengerből ekkora magasságba, tehát a világ legnehezebb falai közé tartozik. Végül minden a legjobb úton halad, hogy 1986- ban símét találkozzék a hegyek királyával, ezúttal egy teljesen új útvonalon szeretné elérni a világ harmadik sarkát. Hiába, ez a hegymászóvér. PALÁGYI LATOS Demján Zoltán felvételei x X A negyedik tábor építése közben 8050 méter magasságban. A nyugati katlanban, háttérben a Lho La- -nyereg. Psotkával a csúcson, kezemben a csehszlovák és a IAMES hegymá- szóklub-zászlóval.
