Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-10-15 / 42. szám
1985. Békemaraton. Az indulás pillanata. Húszon-, harminc-, de negyvenévesek is ott álltak a rajtvonalon, hogy legyőzzék az előttük álló 42 kilométert és 195 I métert. Beszámolónk lapunk hatodik oldalán. Jő tanulást, jó munkát! Mindkettőből kijut ezekben a napokban bőven a Karvai (Kravany nad Duna- jom) Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet diákjainak. Az iskolapadban ülve is akad bőven tennivaló, akárcsak a tangazdaság száz hektárnyi területén. Bár a termés — főleg a szőlőből — meglehetősen gyengének mondható, mégis van mit tennie a kétszázkilencvenhét diáknak meg a padc-’ógusoknak. hogy idejében begyújtsák a terményeket. Az iskoláról szóló riportunkat á 3. oldalon olvashatjátok. — Tudod milyen hitvány ember lett a Jóska, amióta kinevezték főnöknek? Emlékszel, milyen szerény volt régebben? Most meg olyan nagyképü, hogy alig fér be az ajtón. — És miért nem mondod meg neki? — Neki? Mosd, amikor 9 a fönö- köjn? Mit képzelsz? Ügy megharagudna rám, hogy soha többé szóba sem állna velem. Lehet, hogy igaza van annak, aki így vélekedik.' De ml lesz akkor, ha soha, senki nem mondja meg a véleményét a főnöknek, mert hátha megharagszik? Szerintem ez a magatartás — ha társadalmi méreteket ölt — nem vezethet semmi jóra. Márpedig napjainkban elég gyakori, hogy valaki szidja a főnököt, de sohasem neki mondja meg a véleményét, hanem valaki másnak. Mert hát könnyebb valakit a háta mögött szidni, mint á szemébe mondani az igazságot. Ebben a háta-mögött-beszélésben az a legelkeserttöbb, hogy a beszélők nemcsak a főnök szemét és fülét kerülik, hanem a kollégáét, a munkatársét (sőt!néha még a jó barátét is. A mellettük ülő. Marinak mondják, hogy a szemben ülő Böske milyen aljas, ahelyett,' hogy a szemben ülő Böskét figyelmeztetnék. Inkább bemennek a főnökhöz mószerotni a velük együtt dolgozót, minthogy neki mondanák meg a véleményüket. Ezek után miért is várhatná az ember, hogy eqyszer majd valaki megmondja a főnöknek a véleményét? Ülök. az értekezleten, hallgatom a hozzászólásodat’, sok a mellébeszélés, sokan megkerülik a lényeget. A mellettem ülő ember morog, elégedetlenkedik, szidja a mellébeszélőket, és nekem mondja, hogy szerinte mi az igazság. . „Miért nem kérsz szót, miért nem mondod meg nekik is a véleményedet, miért csak nekem sugdosod?" Rám néz, kételkedve, hogy vajon normális vagyok. Aztán megkérdezi: „Mit képzelsz rólam, hülyének nézel?" Nem, nem nézem hülyének, de gyávának tartom. Mint ahogy gyávának tartom azt is, aki megírja valakinek valamiről vagy valakiről a véleményét, de nem írja alá a nevét. Ugyanígy gyávának tartom azi az informátort is, aki Ismeri a saját munkaterületén a közvéleményt, de igyekszik azt megszépíteni, nehogy esetleg „odafent“ félreértsék az 6 őszinteségét. Ettől nem javul níeg a szocializmust | És attól sem javul semmi és senki, ha őszinte bírálat helyett elkenjük, megszépítjük a hibákat. Tudom, hogy az emberek nem sze-. rétik, ha bírálják őket. Ez alól természetesen a vezetők sem kivételek. Azt is tudom, ■ hogy egyesek — hatalom birtokában — keményen visszavágnak a bírálatra és, igyekeznek minden eszközzel megszabadulni a bírálótól: De az is igaz, hogy évtizedek óta senkit nem csuktak le, senkit nem fejeztek le , nálunk azért, mert valahol valakinek a szemébe mondta a hibáját; vagy. valamirpl, valakinek, megmondta a véleményét. ■ Hát] akkor miért beszélünk mellé? Miért nem a lényegről szólunk, amikor szót kérünk? " Miért a Pistának' mondjujc, hogy milyen a Jóslta, és miért a Jóskának, hogy milyen, a Pista? • Miért más a, véleményünk • a folyosón, mint ■ a . taggyűlésen? í Miért vagyunk bátrabbak a kocsmai asztalnál, mint a tárgyalóasztalnál? ; Miért állunk ki hősiesén az igazság melléit- névtelenül, 'és miért hallgatunk opportunista módon az igazságról, ha oda kell írni a feljegyzés vagy följelentés alá a nevünket? A királyok bírálata valamikor felségsértésnek számított. A szocialista társadalomban nincsenek — nem lehetnek — királyokI És ha nincsenek királyok, akkor nincsenek — nem lehetnek — királyi hatalommal felruházott vállalati, hivatali vezetők sem. Miért kell hát hallgatni mégis egyes munkahelyeken a hibákról; miért kell valakiről úgy véleményt mondani, hogy ne hallja? Jó, tudom: a főnök ma is főnök. A főnök adja a fizetésemelést, a jutalmat. A főnök javasolja a kitüntetést, A főnöktől függ az előreléptetés és még sok egyéb. Meg kell' hát gondolni, hogy mit mondjon és mit ne mondjon' az ember a főnöknek. De mi függ. a Jóskát61, meg a Pistától, meg a Böskétől, meg a Marosától; akik ugyanolyan beosztottak, mint amilyenek mi vagyunk? Semmi! legfeljebb megharagszanak, mert nem tetszik nekik, ha a szemükbe mondjuk a véleményünket és akkor mi van? Haragszanak, aztán elgondolkoznak és változtatnak a magatartásukon, vagy lepereg róluk a figyelmeztetés, és továbbra is maradnak olyanok, amilyenek voltak. De ha mindenki megmondaná a véleményét, mindenki figyelmeztetné a kollégáját, a barátját ugyanúgy, mint a főnökét, ha senki nem hallgatná el a hibákat, ha senki nem szépítené a rosszat, mindenki a lényegről szólna és mindenki szembe beszélne, akkor talán tisztább lenne a közélet, és egészségesebb lenne a társadalom. Mondd hát meg neki is, ne csak nekem mondd — róla — a véleményedet! 0. I, 1 v MONDD MEG NEKI!
