Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-08 / 41. szám

új ifjúság 9 A KOR CSODÁJA A Titanic építésekor a világ legnagyobb hajójának, a kor hajózási csodájának számított. Súlya 46 238, vízkiszorítá­sa 68 000 tonna, hossza 270 méter. A három hajócsavar 4500 lóerővel hajtja a hatalmas testet; a hajógépek napi fogyasztása 1000 tonna szén. A hajóra hét fedélzetet építet­tek. fedélzetenként három-három liftet. Az első osztályú részlegen a viteldíj 800 dol­lár volt. Nem véletlen ez az akkor is hor­ribilisnek számító összeg, hiszen az első osztály mór, reneszánsz, flamand stílusú bútorokkal volt berendezve, és uszodák, szalonok, társalgók, hangversenytermek tartoztak'hozzá. Az utasok kényelméről 461 pincér, kabinos, liftes, bárfiú és londiner gondoskodott. A Titanic 2209 személlyel a fedélzetén indult el Southamptonból első és egyben utolsó útjára A lassan háromnegyed évszá­zada elsüllyedt luxusgőzösön becslések sze­rint dollár százmilliókat érő ékszereknek és egyéb kincseknek kell lennie. A túlélők val­lomásai alapján a hajó utolsó óráinak min­den perce pontosan ismert. így nyilvánva­lóvá vált, hogy a kor legmodernebb és leg­biztonságosabb hajójának, a Tltanicnak az elsüllyedését hibák, hanyagságok halmaza okozta. A hajó rendkívül veszélyes, jéghegyek­kel, összefüggő jégtáblákkal borított vize­ken rohant a Kék Szalag elnyeréséért. A hajón a hangulat nagyon jó volt: szólt a zene, pezsgők százait bontották a pincérek, ügy tűnt, minden a megszokott rendben zajlik. Pontosabban, a hajózás akkori gya­korlatai. szerint sok minden egyáltalán nem zajlott a megszokott rendben. Lehet, azért sem, mert a Titanicot úgy könyvelte el a világ, a hajó személyzete és utasai, hogy az elsüllyedhetetlen. Olyan kamrákkal van ki­képezve, hogy egy esetleges összeütközés, megrongálódás, lék sem lehet végzetes a hajóra. így tehát senki sem tartotta fon­tosnak, hogy tiszteletben tartsák az alap­vető hajózási előírásokat. Mert hogyan Is hajózott a Titanic?... A figyelőmatrózoknak, akik hagyományo­san a hajótest fölött levő árbockosarakban Hullámsírban marad a Titanic? A hibák katasztrófája 1912. április 15., hétfő hajnali 2 óra 20 perc. Az Atlanti-óceánon, Üj-Fundlandtól délke­letre, az északi szélesség 41° 46’ és a nyugati hosszúság 50° 14’ koordinátáival határolt te­rületen elsüllyedt a Titanic. őrködtek, nem adtak látcsövet. Hasonló, megbocsáthatatlan hanyagsággal vették és rögzítették a közelben tartózkodó hajókról érkező különféle jelzéseket, amelyek rend­re figyelmeztettek a Titanic előtt tornyo­suló jéghegyek, jégmezők pozíciójáról. Ma már nyugodtan leszögezhetjük: elég lett volna az őrködő matrózok kezébe távcső, elolvasni az üzeneteket, és elkerülik a ka­tasztrófát. Mert kitűnt, hogy a közelben levő Baltic nevű hajó táviratát, amely a Titanic útvonalán elhelyezkedő „nagy ki­terjedésű“ jégmezőkre figyelmeztetett, Smith kapitány átadta a White Star Line hajózási társaság igazgatójának (ennek a tulajdonában volt a Titanic), de az olva- satlanul zakója zsebébe tette. A rádiós sem fordított különösebb gon­dot a sorra érkező jelzésekre, ugyanis az utasok üdvözlő táviratainak továbbításával volt elfoglalva, illetve a Wall Atreet-i tőzs­deárfolyamok vételével. A baleset színhelyétől gyakorlatilag látó- távolságon belül állt egy hajó. Ez a Ca­lifornian, amelynek kapitánya az éjszaka beköszöntével leállította a gépeket, mivel félt nekimenni a Jégmezőknek. A Califor- níanon mindenki pihenni tér, az egyetlen rádiós is szögre akasztja fülhallgatóját, pe­dig ez a hajó képes lett volna a Titanic összes utasát és teljes személyzetét fedél­zetére venni, ha ... ... ha a hibák, hanyagságok nem követik sorban egyniást. 23 óra 40 perckor a figyelő matróz, már szabad szemmel is jól látja a veszélyt, a fekete tömeget, s ezt jelenti is. A párbe­széd Fleetb matróz és Moody hatodik tiszt) közt így. zajlott le: Moody: Mit lát? Fleeth: Közvetlen előttünk jéghegy, Sir. Moody: Köszönöm ... De még mindig nem történik semmi. A hatodik tiszt komótosan lépdel az első tiszt kabinjához, felébreszti William Murdochot, aki végzetesen rosszul dönt. Erősen balra kormányoztatja a hajót, miközben a gépe­ket teljes gőzzel hátra indíttatja. Külön- -külön mindkét utasítás szerencsésebb lett volna, tgy a Titanic oldalával csúszott rá egy nem is túl nagy jéghegyre, amely a hajót mintegy kilencven méter hosszan fel­tépte. A hajó személyzetét teljesen felkészület­lenül érte a katasztrófa. Arról nem is be­szélve, hogy menekülési tervek nem készül­tek, és a csónakok közül is mindössze ket­tőt engedtek korábban vízre, kipróbálva a csigaszerkezetet. Smith kapitány hirtelenében nem mérte fel a tragédia nagyságát. Még akkor sem volt képes tudatosítani a veszélyt, amikor a hajón tartózkodó tervezőmérnökök — megszemlélve a léket — tájékoztatták őt: A Titanic még maximum másfél' órát ma­radhat ezzel a sérüléssel a felszínen. Ami­kor ezt közölték vele, még mindig nem rendelt el riadót, sőt a saját tisztjeit sem tájékoztatta a katasztrófa mértékéről. Smith kapitány csupán az ütközés után 35 perccel adott utasítást a rádiósnak: kezdje meg az S. O. S.-jelek sugárzását. S újabb tizenöt percnek kellett eltelnie, amíg eszébe jutott, hogy a mentőcsónakokat víz­re kell bocsátani. A Titanicon mindössze 16 mentőcsónak és négy tutaj volt. Ezekben összesen 1178 ember fért el, ami azt jelenti, hogy 1031-en eleve halálra voltak ítélve! Hogy még ez az 1178 személy sem menekült meg, annak az az oka, hogy a csónakok egy részét tu­datlanságból csak félig terhelve engedték vízre. így aztán az áldozatok száma 1504-re emelkedett. MEGTALÄLTÄK a roncsot 1985. szeptember 4-én röpítették világgá a szenzációszámba menő hírt, hogy egy francia és amerikai tudósokból álló csoport víz alatti kamerákkal lefényképezte a 3900 méter mélységben nyugvó Titanic roncsait. A hatalmas mélységben készült felvétele­ken ugyanis jól kivehetően bőröndök, ágyak, borosfiaskók látszottak, ami elég volt ah­hoz, hogy bizonyosak legyenek — a Tita- jjicról van szó. désével azonnal megindultak a találgatá­sok: mi lesz a hetvenhárom éve hullámsír­ban fekvő luxusgőzös sorsa. Felszínre hoz­zák-e' vagy továbbra is a tenger mélyén marad? „A hajó örökre hullámsírban maradi“ — igyekezett lehűteni a kedélyeket a kutatást vezető intézet szóvivője. Szerinte a roncso­kat csak darabokban, távirányítású tenger­alattjárókkal lehetne a felszínre hozni, ha... ... ha a kiemeléshez szükséges technikai nehézségek tömkelegé megoldódik; ha lesz elegendő pénz a munkálatok elvégzéséhez. Bár valószínű, hogy pénz, vállalkozó előbb akad, mint kellő technológia. Sőt, nincs tisztázva, kié a hajó, kit illetnek a kincsek, mert a hajó egykori tulajdonosa, a White Star Line 1934-ben csődbe jutott. A Titanicot a világ legnagyobb hajózási biztosító társasága, a Lloyds és a Commer­cial Union biztosította. Az intézmény ille­tékesei elmondták, hogy közösen kifizették az akkor hatalmasnak számító 1 (egy) mil­lió fontos kártérítést, de ez az összeg ter­mészetesen csak a hajótestre vonatkozott. Gordon Glass, a Woods Hole-i Oceanográ­fiai Intézet igazgatója elmondta, hogy a ka­merák a katasztrófa áldozatai közül egyet sem találtak meg. A Robert Ballard vezette kutatócsoport egy, az amerikai haditenge­részet részére épült hajóról küldte a víz alatti expedícióra a speciális, 35 milliméte­res filmet használó Argó típusú kamerát. Ezt az első felvételek sikerén felbuzdulva egy még érzékenyebb, Angus típusúra akar­ják felváltani. Ugyanis ilyen mélységekbe még tengeralattjáró sem képes lemenni, a kamerák „vakon“, távirányítással dolgoznak. FELSZÍNRE hozzak? ... A hajó megtalálásáról szóló hír elterje­Tovább bonyolítja a dolgot az, hogy a Lloyds 1912-es aktái már nincsenek meg, Így az is kideríthetetlen, hogy a Titanic felszínre hozása után kinek lehet jogos kár­térítési igénye a hajón szállított gyémánt- rakományért. A marakodás, a csatározás már megin­dult. Egyre magasabbra csapnak a Titanic körüli hullámok, bár a kiemelés még válto­zatlanul kissé távoli és bizonytalan lehető­ség, ám az illetékesek, érdekeltek első csa­tájukat már vívják. A következőre — s va­lószínűleg már hevesebbre — azonban csak ezután kerül sor. (Feld.: *1) E lérni a bűvös egymilliót-I Ezt a célt tűzték ki hét évvel ezelőtt a félve­zető gyártás megszállottjai. Az egy­millió ebben az esetben az egyetlen szilí­cium-morzsán elhelyezhető áramköri ele­mek számát jelentette. Jóllehet ezt a bi­zonyos egymilliót egyelőre még nem sike­rült elérni, már megszülettek azok a „me­gabit-chlpek", amelyek több százezernyi e- lektronikus építőelemet hordozva kisujjkö- römnyi felületen, egymillió bitnyi informá­ció tárolására alkalmasak. Az ilyen hihetetlen mértékű parányítés nemcsak a körömnyi területre tömörített elektronikus elemek szempontjából jelent óriási előrelépést az elektronikában. Az is meghökkentő eredmény, hogy a laborató­riumi körülmények között elért csúcstelje­sítményt sikerült a tömeggyártásban meg­valósítani. A áramköri elemek százezreit hordozó morzsák, chlpek gyártása csak technológiai részleteiben emlékeztet a 10—15 évvel ez­előtti integrált áramkörök előállításéra. A megabit chipeket készítő gyárak egészen egyediek, már ami a tisztaságukat, és a környezet különféle hatásaival szembeni védelmet illeti. A szakemberek már a közepes mérték­ben tömörített integrált áramkörök készíté­se sora n">á jöttek arra, hogy az ilyeD csepp nyl elektronikus áramköröket a szabad szemmel nem Is látható porszemcsék Is tönkretehetik. Így félvezetőgyártó üzemei­ket a megszokott ipart környezetből jóval tisztább helyekre próbálták telepíteni. Az integrált áramkörök méreteinek to­vábbi csökkenése tovább szigorította a tisz­tasági követelményeket. Olyannyira, hogy néhány évvel ezelőtt a világ legpormente­sebb vidéke, az Antarktisz is túlságosan szennyezett lett volna ahhoz, hogy ott fél­Különleges védőruhában dolgoznák napjaink legkorszerűbb félvezetőgyárainak. munkásai. A hihetetlenül érzékeny áramköri morzsákat nem érheti pori vezetögyárat építsenek. Egyetlen megoldás maradt: mesterségesen kellett megteremte­ni a chlpek gyártásához megfelelő körül­ményeket. Napjaink chipgyártó üzemei már ilyen hipertisztaságú munkahelyek. Ezt — a sző valóságos értelmében — patyolattisztasá­gú környezetet nem a hagyományos mó­don,- tehát a meglevő por eltávolításával érik el, hanem úgy. hogy a szennyezéseket eleve be sem engedik ezekbe a korszerű műhelyekbe. A különleges védőruhákba öl­töztetett dolgozók csak portalanító zsilipe­ken át juthatnak a gyártósorokhoz, ahol állandóan finom légáramlás akadályozza meg azt. hogy a zsilipeken esetleg átjutott porszemcsék leülepedjenek. A nanométerek birodalmának félvezetői­hez nemcsak hihetetlenül tiszta levegőre, hanem legalább ennyire steril vízre is van szükség. A víz nélkülözhetetlen a ~chipek gyártásához, ám a kis méretek miatt csak­is minden nyomelemtől megtisztított, ab­szolút desztillált vizet használhatnak. A több százezer elektronikus elemet hor­dozó szilícium szeletkéket kímélni kell a rázkódástól is. Ha csupán egyetlen teher­autó halad el a félvezető gyár előtt, vagy repülőgép szeli át felette a levegőt, eset­leg becsapnak valahol egy ajtót, máris el­mozdulhat a maszkot világító fénysugár, és selejt lesz az áramkörből. Hogy ezt elke­rüljék, merev betonláhazatra, s tucatnyi gumiütközőre építik, és minden más üzem­résztől teljesen elszigetelik azokat a helyi­ségeket, ahol a chipeket előállítják. Ezek a különleges megoldások természe­tesen nagyon sokba kerülnek. A chlpek „szülőföldje“ alighanem a modern Ipar leg­drágább gyártóhelyei A MEGABIT-CHIPEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom