Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-15 / 3. szám

RŰLA KAKLAMANÄKl Rúla Kaklamanáki költőnő a hatvanas évek harcos fiatal nemzedékéhez tartozik, részt vett az ifjúsági mozgalomban és ma 6 a görög kormány szociális ügyek minisz­tere. A költőnő, aki jogot végzett, s több szakmai munkája is megjelent, eddig több kötetben adta ki verseit Emellett nagy is­merője és tisztelője a magyar költészetnek. Verseiben a tiszta élet utáni vágy fejeződik ki. KINEVEZÉS NEM VOLT MIT MONDANIA Nem volt mit mondania gyilkosságról, esztelenségekröl, nagy szenvedélyekről. Szelíden rájuk mosolygott. Együtt érzett velük. Azután látta, miképp osztozkodnak a kettéválasztott asztalon. Talán a tányérja éppen középre került. Talán nem is volt tányérja, sőt helye sem az asztalnál, s bizonyára s'zéke Sem, hogy elernyedten mellételepedjék. Talán épp ez jogosította fel arra, hogy ugyanazon az ajtón ki-be járjon s közben hozzá ne érjen a repedező falakhoz. Fehér papírlap. Szavak a papíron. Példásan sorjázva, példás írásjelekkel. Pecsét, aláírás, annak rendjén-módján. Sőt protokollszerűen. A színhelyen, amint feliebben a függöny, középen a karosszék, igen kényelmes. S felülről mintegy csodaként hull alá egy-egy pár gyűretlen kesztyű, kikeményített Inggallér, tükörfényes mokasszin cipő. Végül a borbély. Jólfésült modor. Megfontolt mondatok, kifogástalan mondatok. Most már minden eldőlt mégpedig kedvezően —, így hát csak diétázni kell az embernek, ha kedve tartja, hogy el ne hájasodjon. Szabó Kálmán fordításai dékt fiúval, sőt a napok és hetek mú­lásával mind jobban megszerették a nyugodt természetű, nem hencegő és fennhéjázó fiút, s például a matema­tikában önzetlenül, a legjobb szán­dékkal segített mindenkinek,,akt hoz­záfordult. Különösen a lányok olva- doztak érte, s kivétel nélkül mind szerettek volna vele „járni". Pataki Zoli mindezt tudva és látva, alig-alig bírta elviselni azt a szörnyű csapást, amit ez a „vidéki ürge" zú­dított a nyakába a megjelenésével. Tény, hogy az osztályban alaposan megcsappant a tekintélye, már-már teljesen észrevétlenné vált. Hiába pró­bálta újra meg újra magára vonni osztálytársai figyelmét, nem és nem sikerült. Már teljesen kiközösítettnek álltak, őket azonban nem zavarta: egymáshoz simulva ringtak, hullá­moztak, engedelmeskedve a tömeg a- karatának, s magukban azt kívánták, bárcsak órák hosszig tartana ez a csodálatos utazás. — Attila... te szoktál csókolózni? — kérdezte a lány suttogva. — Szoktam hát... a bokszkesztyűvelI — Ezen aztán nagyot nevettek, mint­ha a világ legszellemesebb viccét hal­lották volna. Az osztályban már mindenki tudta, hogy együtt járnak. A lányok irigy­kedtek, Patakinak meg ez végképp beakasztott, mivel hogy a lányok kö­zül neki is Zsuzsa tetszett a legjob­ban. Nem tudta, miért, egyszerűen tetszett. Maga is csodálkozott rajta, Lovicsek Béla Á VIDÉKI „ÜRGE“ Bevezetőül tíz-tizenöt percet beszélt arról, hogy mit kíván és mit vár el a tanulóktól a tanév folyamán. — Van valakinek kérdezni valója? — Nekem volna... — állt jel lom­ha mozdulattal és sunyi ábrázattal a nagydarab fiú. — Idegen szagot ér­zek az osztályban... Mindenki felnyerített, mire az osz­tályfőnök fenyegető figyelmeztetéssel fölemelte hosSzú mutatóujját.: — Ejnye, ejnye, Pataki, már megint különcködszI Megnyugtatlak, szemte­lenkedésed nélkül sem mulasztottam volna el bemutatni új osztálytársato­kat... — Tekintetével végigpásztázott az osztályon, majd megállt az utolsó asztalnál ülő fiún. — Takács Attila? — Igen —r felelte a fiú felállva. Mindenki hátrafordult, s minden szem rászegezödött. — Leülhetsz... Nos, Takács Attila tanulmányi átlaga az elmúlt tanévben egy egész két tized volt, s ami szá­momra még örvendetesebb, kitűnő ma­tematikus. Kétszer ért el második he­lyezést az országos matematikai ver­senyen... És még valamit: jó lesz vi­gyázni és nem kikezdeni vele, „mert az ökle is kemény. Ugyanis Attila tagja az ifjúsági válogatott keretnek... Nem akarod kiegészíteni, Attila? — Talán azzal, hogy az öklözést abbahagyom... — Abbahagyodl? — nyílt tágra az osztályfőnök szeme. — Ügy tudom, nagy ígérete vagy a sportágnak, mt­ért akarod abbahagyni? Attila már-már kimondta, hogy az édesanyja miatt, akinek gyenge a szi­ve s nehezen bírja elviselni, ha ütik a fiát... de csak ennyit mondott: — Meggondoltam magam... más ter­veim vannak... — Meg hát, mert félti a szép, he­gyes orrátI — szólt közbe Pataki, az osztály nagy derültségére. — Pataki, Patakit — ingatta a fe­jét rosszallóan az osztályfőnök. — Én a te helyedben nem legényked- nék annyira. — Engem sem üvegbúra alatt pne­veltek, tanár elvtársi — hencegett Pa­taki magabiztosan, fölényesen. A bemutatást követően az osztály többsége szimpatizálni kezdett a vi­érezte magát. Zárkózottá, s ha lehet, még durvábbá vált. Vélt megbántottságában és elkese­redésében szörnyű bosszún törte a fe­jét. Igen ám, de mivel, hogyan tud­ná lehetetlenné tenni és megtépázni Attila népszerűségét? A matematiká­ban és egyéb tantárgyakban nem kel­het vele versenyre. Hát akkor?... Hosszú töprengés és mérlegelés után arra a végső elhatározásra jutott, hogy kihívja Attilát egy bokszmeccs­re és laposra veri. Időközben Attila összemelegedett Zsuzsával, az egyik osztálytársával, aki ugyanabban a toronyházban la­kott, ahol í, csak öt emelettel föl­jebb. Reggelenként egymást megvárva, együtt mentek iskolába, tanítás után pedig haza ugyanúgy. Néha beültek az útjukba eső cukrászdába. Bár Atti­lának rendkívüli módon tetszett a lány, a világért sem adta volna a tud­tára az érzéseit, amikor szemtől szembe álltak egymással, inába szállt a bátorsága. Egyik alkalommal a cukrászdában megkérdezte a lány: — Mi a kedvtelésed, Attila? — Szeretek olvasni... verseket... — En isi Hát nem érdekes?... Kt a kedvenc költöd? — Radnóti — felelte a fiú. — Nekem meg Ady... Vagy fél óráig, egymást túllicitál­va áradoztak kedvencük költészetéről, aztán Attila váratlanul, minden átme­net nélkül megkérdezte: — Voltál már szerelmes? — Hogy voltam-e?... — húzta el a szót Zsuzsa lesütött szemmel. — Nem gondolod, hogy:., hogy ezt a kérdést másképpen ts fel lehetne tenni? — Például...? — Magadtól ts rájöhetnél, Attila:., mert ugye az igének három ideje van, úgy mint... — ... múlt, jelen... értem, most már értem... Szóval? — Igen... —< mondta a lány halkan. — En Is... nagyon... —■ mondta a fiú szintén halkan, szigorúan nézve az asztal lapját, mintha onnan olvas­ná le. Hazafelé menet a trolibuszban sok volt az utas. Egymás hegyén-hátán vajon miért van az, hogy a nagydarab fiúk a legtörékenyebbekhez vonzód­nak, a szőkék a barnákhoz, ő is, lám szőke, Zsuzsa meg kreol bőrű, a ha­ja feketébb a szuroknál, s hozzá von­zódik, olyannyira, hogy kitöri a rossz érte. Nincs mese, most már ki kell nyír­ni Takácsot! Nem szabad, semmi értelme, gon­dolta magában Attila, s meg is mond­ta Patakinak az osztály előtt, mire Pataki gúnyosan elröhögte magát: — Hát persze, nincs semmi értel­me, mert félsz, mert teleszaladt a ga­tyád! — Gondolj, amit akarsz, nem ál­lok ki veled. Az egyik tornaórán annyira■ erő­szakoskodott Pataki, hogy már a test­nevelő tanár is megsokallta. — Húzz kesztyűt, Attila, ha annyi­ra viszket az orral — Hát jól van, nem bánom... — vonta meg a vállát Attila. Kesztyűt húztak, szembe álltak, osztálytársak gyűrűt vontak köréjük, aztán a testnevelő megadta a jelt. Attila maga mellé eresztett kezek­kel, könnyedén táncolgatott, Pataki pedig ment, ment utána, nagyokat su- hingatva a levegőbe — véletlenül sem találta el Attilát. Ez felbőszítette, egyre dühösebbé vált, fújtatott, csör­tetett, de az ökle csak a levegőt csé­pelte. — Laposra verlek — sziszegte Pa­taki a foga közt —, szétverem a po­fádat... A tulajdon anyád sem ismer rád... Attila megelégelte a játszadozást, s egy bal horoggal megtorpantotta a rárontó fiút, aki megrázta a fejét és újabb támadásra indult... Ekkor Atti­la egy bal csapottal kibillentette Pa­takit az egyensúlyából, majd kissé visszafogott jobb egyenesével állón ütötte, Pataki térde megroggyant, pil­lanatnyi csodálkozás költözött a sze­mébe, és elvágódott, mint a zsák. Se­hogy sem akaródzott felállnia. Ogy mosták fel. Mikor magához tért bódulatából, At­tilát látta maga előtt, akt szelíden, baráti hangon szólt hozzá: ■— Ne haragudj, pajtás, te akartad, nem én... Pataki soha nem érezte magát nyo­morultabbal, mint akkor meg a kő­vetkező napokban. Mikor azonban lát­ta, hogy senki nem ugratja, senki nem gúnyolja, némileg jnegnyugodott, de azért a tüske még sokáig benne maradt, s szégyenérzet márdosta. Karácsony előtt egy-két héttel saj­nálatos esemény történt. Tanítás után Zsuzsa a földszinten várta Attilát, akt mint a vihar söpört lefelé a lépcső­kön. Az utolsó fordulóban Pataki Zoli állt a korláthoz támaszkodva. Abban a pillanatban ötlött eszébe, hogy ki­nyújtsa a lábát, amikor melléje ért a fiú. Attila ugyan észrevette, de már sem megállni, sem átugrani nem tud­ta a kinyújtott lábat. . Összecsődültek a tanulók. Attila már nyitogatta a szemét, éledezett, közben megérkezett az osztályfőnök ts, aki Attila mellé térdelt és felemel­te a fejét. — Mi történt, fiam? — kérdezte ag­gódva. — Tanár elvtárs, kérem... — kezd­te volna Zsuzsa, de Attila tekintete meg a szava közbevágott. — Nagyon siettem lefelé... ügyet­lenül vettem be a kanyart és, és legurultam... A lábam... a bal bokám... — Rögtön intézkedem — mondta az osztályfőnök, azzal elrohant. Kisvártatva jöttek a mentők, és Atti­lát beszállították a kórházba. Vele ment az osztályfőnök meg Zsuzsa is. Alapos vizsgálat után az ügyeletes orvos kijelentette: — Kisebb-nagyobb horzsolások a fején, kezén, repedés az alsó lábszár­csontján, és hát a bokája... kifordult... Reméljük, nem le$z komolyabb követ­kezménye... Zsuzsa nagyon sajnálta Attilát, s szorongva csöngetett be a szüleihez, hogy elmondja a történteket. Attilát néhány nap múlva jóvágású gipszcsizmával a lábán hazavltték a kórházból. Zsuzsa nap nap után meg­látogatta. Hozta a leckét, hogy ne maradjon le a tanulásban, természe­tesen az osztályfőnök „megbízásából“. Mindezt megelőzően, a balesetet kö­vető reggelen, Pataki Zoli telve szo­rongásokkal, türelmetlenül várta Zsu­zsát az iskola bejáratánál. Mikor megpillantotta, elibe sietett. — Beszélni akarok veled, Zsuzsa. — En viszont nem! — felelte Zsu­zsa elutasítóan. — Nem szégyelled magad!? — Nem akartam, nem úgy akar­tam— Az az igazság, hogy hülye vol­tam, ezerszer megbántam már... Higy- gyél nekem, Zsuzsa! — Pataki sze­mében őszinte megbánás vibrált, oly­annyira látszott, hogy Zsuzsa majd­nem megsajnálta a nagydarab fiút, aki olyan hangsúllyal tette fel a kér­dést, mintha az élete függne tőle. —< Beköpött az osztályfőnöknek? — Nem... En akartalak beköpni, de Attila azt sem engedte... No, látod te nagy hős, hát ilyen fiú az a vi­déki ürge... — mondta a lány eltű­nődve. Közben nagy, duzzadt pelyhekben kezdett hullani a hó. Az ólomszürke felhők felé fordították az arcukat. Talán fehér lesz még január vége is, gondolták mindketten, azzal besiet• tek az iskolába... _ —lelőtt elindult volna első nap IMmz iskolába, az apja néhány jó "tanáccsal látta el reggelizés közben: — Elhiszem, hogy nem lesz köny- nyü beleilleszkedni az új környezet­be, de mindent meg lehet szokni. Meg is kell... Ne kérkedj semmivel, de ne ts húzd össze magad, mint egy gyá­va nyuszi, mert ha a kezdet kezdetén rád szállnak, nehéz lesz a folytatás... Ne dicsekedj, de ne is szerény­kedj. Nem szégyen, nem is dicsőség, ha valaki jobb valamiben, többet tud a másiknál. Ha mégis úgy adódna, hogy valaki beléd köt, kérlek, ne üss, neked nem szabad verekedned... kü­lönben ezt te jobban tudod, mint én... Tanulj és viselkedj úgy, mint eddig vidéken, és akkor nem lesz semmi baj... Egyébként nem kell félned a főváros forgatagától, nem tapos el, nem esz meg. Én bízom benned, Atti­la, de ha mégis problémád akadna, csak szólj... Attila kissé hosszúnak tartotta a „szövegelést“, azért nyugodtan végig?, hallgatta, sőt olykor helyeslőén köz­be is bólintott. Az apja elsietett, ő is készülődött, habár volt még bőven ideje. A fürdő­szobában a tükör elé állva még egy­szer „ellenőrizte“ magát, főleg a gesztenyebarna, enyhén hullámos ha­ját. Elégedett volt, csupán az orra tövén virító, mérges kis pattanás bosz- szantotta kissé. Édesanyja alig titkolt büszkeséggel gyönyörködött a magasra nőtt, ki­sportolt testű, szép fiában. — Izgulsz? — kérdezte némi aggo­dalommal. — Kicsit — vallotta be Attila. — Meglátod, egy-két hét múlva már emlékezni sem fogsz erre a mai nap­ra — mondta Takácsné biztatóan. — Adhatnál néhány koronát, anya... — Látod, látod, milyen feledékeny vagyok — mondta Takácsné öndor- gálón, s egy húszast nyújtott át. — Elég lesz? — Elég, köszil Ráérőn, gyalogszerrel tndult el az Iskolába. Legalább kiszellözteti a fe­jét, s talán a szokatlan szorongása és izgalma is feloldódik. Három hete költöztek föl a Csalló­közből, azóta mást sem tett, csak a várossal ismerkedett. Járt a várban, a Slavinon, néhány múzeumben, a té­vétoronyban, megnézte a stadionokai, uszodákat, barangolt a Duna-parton, megjegyezte, melyik mozi hol talál­ható, s néhány presszóba is beült egy- -egy üdítő italra. Kezdte magát ott­honosan érezni. Amikor az igazgató befejezte az ud­varon tanévnyitó beszédét, mintha “vi­har seperte volna be a tantermekbe a több száz tanulót. Fülsiketítő volt a zsivaj. Attila vegyes érzésekkel lépett be a III. A-ba. A huszonnyolcas létszám­ból csak nyolc volt a fiú, a többi lány. Akkora volt a hangzavar, hogy alig lehetett szót érteni. Attila az ab­lakhoz állt s várakozott: majd oda ül, ahol lesz üres hely. A leghátsó asz­talt szemelte ki, számára az volna a legmegfelelőbb, gondolta. Egyre többen s egyre kihívóbban kezdték szemlélni az idegen fiút, de egyelőre senki nem lépett hozzá és nem kérdezte meg. hogy kicsoda s honnan főtt. Csak nézték vigyorogva, már-már szemtelenül, ami ugyan kis­sé bántotta az önérzetét, de nem so­kat törődött vele. Völt az osztályban egy vastag nya­kú, pirospozsgás arcú, nagydarab, a- molyán minden lében kanál, nagy­szájú, hangadó féle fiú. Allendóan hangoskodott, lökdösködött s a lá­nyokat macerálta, akik megjátszott, apró sikongásokkal menekültek elő­le. A fiú, névszertnt Pataki Zoltán, császárnak érezte magát az osztály­ban. Akkor ült el a zaj, amikor nyílt az ajtó és belépett1 Lelkes Tibor mate­matika-fizika szakos tanár, az osztály­főnök. A jó ötvenes, enyhén őszülő, kedves arcú férfi végignézett az ősz­f y?7 i /nM a ’ h s-i j-y 11 7m'J77i

Next

/
Oldalképek
Tartalom