Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-06-04 / 23. szám
új ifjúság 6 SIKERES BEMUTATÓ A nagykürtös! (Veik? Krtlg) járás"második, legnagyobb körzeti spartakiádbemutató- jára Ipolynyéken (Vinica) került sor május derekán. Az Időjárás ugyan nem kedvezett a szereplőknek, mert helyenként szakadó esőben vonultak ki a sportpálya gyep- szőnyegére, de a szüleikkel gyakorlatozó gyerekek, az alap- és középiskolás lányok, fiúk és felnőttek a nézők tapsa, lelkes biztatása közepette mégis bemutatták hosszú hónapok óta tanult spartakiádszámukat. Tíz csoportban mintegy ezerhétszázan tornáztak. Kilenc körzeti iskola, azaz negyven falu és kisebb-nagyobb település diákjainak, továbbá a járásszékhelyről érkezett és a helybéli nők és férfiak bemutatóját láthattuk Ipolynyéken. Bojtos János, a nyéki alapiskola tornatanára, bemutatófelelős elégedetten nyugtázta a látottakat. — Hűsztagú törzskarunk közel egy esztendeig fáradozott azon, hogy a mai előadás hibátlan legyen. Nos, úgy érzem, igyekezetünk nem volt hiábavaló. Való igazi S még szükséges megemlíteni, hogy Bojtos János 36 tagú pionírcsoportja ott lesz Prágában, az országos seregszemlén is. Szinte az egész környék összefogott azért, hogy szereplőknek és nézőknek egyaránt emlékezetes maradjon az esemény. Kicsinosították többek között 8 sportpályát és a környéket. A szövetkezet sokat segített, de a helyi üzemek is támogatták a munkálatokat. A falu polgárai közül Juhász Béláné, Zsigmond Gábor, Kusicky Ernő, a sport- szervezet elnöke meg még sokan mások támogatták e nemes törekvést. Az lpolynyéki Iskola 300 tanulójából mintegy 200 spartakiádozik, ez pedig figyelemreméltó, nagyszerű teljesítmény. Nyolc pedagógus vezetésével készülnek a gyerekek lázas izgalommal. A járás egyetlen faluja, Nyék az, ahonnan felnőttek is szerepeltek önálló csoporttal, ök egyébként is rendszeresen tornáznak az Iskola tornatermében. S még egy fontos adat: 1970 óta hagyományosan, legalább ilyen létszámú szereplőgárda felvonultatásával rendeznek IpolyI nyéken körzeti spartakíádbemutatőt, méghozzá a mostanihoz hasonlóan példásan. Zolczer László SPORTPANORÁMA \ áltozatok - aerobikra Nagy reklámhadiárat keretében mutatták be a nyugatnémet televízióban az aerobik legújabb változatát, amelyet megalkotói egyszerűen „punching aerobikra“ kereszteltek. A kitűzött műsoridőben két fiatal lány jelent meg a képernyőn, nem túl szépek, de elfogadhatóan csinosak, bokszkesztyűben és vad diszkózene ritmusára pyfölni kezdték a felfüggesztett „körtét“ és a kifeszített labdát, majd harci pózban, egymással szemben állva, mímelni kezdték az ök- lözést. A szabályos menetekre felosztott bemutató végén a feltalálók márts meghirdették az első tanfolyamokat, „nálunk nemcsak táncolhat, bokszolhat is“ jelszóval. Két hét alatt mindössze három jelentkezője akadt az újfajta aero- btknak. >— Dzsudózni, karatézni már megtanultak lányaink — írta az egyik lap a bemutató margójára —, de tánc közben kiütésre ösztönözni őket, azért mégis túlzás... Jóslatok rA nagyszerű fedettpályás atlétikai e- redmények után a szakemberek biztosra veszik, hogy az idén megdől a férfi magasugrás világcsúcsa. Sőt, Valerij Szeredának, a szovjet szabadtéri Eurő- pa-rekordernek egyenesen azt a kérdést tették fel, hogy mikor érik el a 8 láb, azaz 241 centiméteres magasságot. — Szerintem öt éven belül. Erre leginkább Sjöberg, Avgyejenko vagy Mö- genburg lehet képes. >— No és ön? — Csak akkor, ha szárnyaim nőnének... Patrik Sjöberg, a svédek fiatal reménysége, az tdei fedettpályás világjátékok és az EB győztese viszont ígi válaszolt: — Egy év múlva lehetséges, és M8-, genburgot tartom a legesélyesebbnek. fpil Titok, amely nincs-és mégis van CSEHSZLOVÁK TENISZ, MAGYAR SZEMMEL „Négy MTK—VM-es fiatallal egy hetet töltöttünk Pferovban. Ez a kis Iparváros mellesleg a csehszlovák teniszsport egyik jól szervezett centrumának otthona — bajnokcsapattal. Az utazást a két menedzselt gyerek, Lányi és Keresztes érdekében szerveztük, mivel azonban előbbi a Winter Kupán szerepelt, helyette az utánpótlás-válogatott Vágót és két kislányt vittünk, elsősorban kedvcsinálási szándékkal. Az utazási költség oda-vissza vonattal az öt főre ezerötszáz forint volt. A vendéglátók, a kilencezer dolgozót foglalkoztató Prerovské strojírny nagyvállalat szállodájában helyeztek el bennünket. Itt lakik egyébként a gyárvidékről bejáró dolgozók mellett az összes, nem Pferovban élő kiválasztott, tehát táborlakó utánpótlás-teniszező. A szállás- és étkezési költséget viszontvendéglá- tással köszönjük majd meg, előreláthatólag a Meteor Kupára érkeznek a preroviak. A szervezettség Igen érdekes: egy egységbe tömörül a klub, vagyis a TJ Spartak Prerovské strojírny, a középfokú centrum, a TSM, valamint a csúcscentrum, az SVSM. Magyarázatként: a TSM kiválasztott versenyzőinek létszáma tizenöt fiatal; egy fő- és két mellékfoglalkozású edzővel (a gyerekek 12—15 évesek). Az SVSM-ben három f!) főfoglalkozású edző irányításával tizenegy kiválasztott versenyző gyakorol, életkoruk 15—21 év. A TJ Spartaknak negyA csehszlovák tenisz immár befutott nagy reménysége, MiloS Meőíf, Európa amatőr teniszbajnoka. ven teniszezője van, beleértve a TSM és az SVSM létszámát is, hiszen a fiatalok Is a klub színeiért küzdenekl A Spartakot a gyár tartja fenn, a két centrumot a szövetség is támogatja, központi alapjából. A TSM és az SVSM első kategóriás szakvezetőit közvetlenül a szövetség fizeti... Nyaranta huszonkét salakos, telenként két fedett pálya áll a rendelkezésükre, igaz, az előbbiből tíz a 300 társadalmi teniszezőé,^ akik éves tagdíjjal támogatják a sportkört és a centrumokat. Télen ezzel szemben reggel hattól este tízig folyamatosan üzemel a két fedett, így a társadalmi teniszezők csak minimális lehetőséget kapnak. A tábor lakója többek között Pimek (22 éves, aligha kell bemutatni), Nováöek (20 esztendős, ifjúsági Európa-bajnok, az ATP-rangsorban már az első százban van), Fukarková (a 21 éves lány ötödik a csehszlovák ranglistán, idei célja a WTA-rangsorban a száz közé lépés), Pospísilová (a híres hokijétékos 15 éves lánya, párosban Eurőpa-bajnok, e- gyesben elődöntős volt korosztályában), Vota vová (19 éves, kilencedik hazája ranglistáján), Klimek (a 15 éves fiú ugyancsak »árosban korosztályos Eurőpa-bajnok, az orlandói utánpótlás VB-n a legjobb 16 között végzett). És sorolhatnám még a neveket, de ízelítőnek ez is elég. Ami teljesen meghökkentett: komputerizált felkészítő táborra számítottam, ezzel szemben a lehetőségek nem sokban különböznek a miénktől. A már A világ legjobb sportolói a megmondhatói, hogy a világcsúcsok meghódítására való felkészülést sohasem lehet elég korán elkezdeni. A nemzetközi gyermeknap alkalmából egy ilyen válogatást adunk közre gyermekekről. gyerekemberekről, akik máris komolyan veszik a dolgot. . Ha lehet hinni a jelentéseknek és a képnek, akkor egy angol úszóoktató nyolchónapos csemetéje minden további nélkül átúszta a házi medence öt méteres hosszát. Hogy mennyi idő alatt, arról nem szól a jelentés, de a teljesítmény így is világcsúcs. Ezek a svéd fiúk már majdnem úgy alkalmazzák a fogásokat, mint a felnőttek. Nem csoda, ha a tanítómester, Frank An- dersson, a szőnyegek felejthetetlen hőse. Sepp Maier, az NSZK labdarúgó-válogatottjának egykori híres kapusa is részt vett Ronnie Hellström svéd válogatott kapus és a Kaiserslautern játékosának búcsúmérkőzésén. Gyengéd szeretettel figyeli a hároméves Ifjabb Hellström vtaskodását a labdával, amely egyelőre majdnem nagyobb mint ő, de ha egyszer felnő a gyerek... A mozdulat tökéletes — ezt Lendl vagy McEnroe sem vonhatja kétségbe. A Komemlített pálya, az erősítő eszközök olyanok, mint nálunk. Az edzők nem csodatevő bajnokok, maguk sem játszanak jobban, mint a hazai szakembergárda krémje. Megkockáztatom: szakmai mélységben sem múlnak felül bennünket. Hogy akkor mégis miben áll a csehszlovák tenisztitok? Ha nincs verseny, minden táborlakó naponta legalább 4—5 órán át edz. Ebből egy óra fizikai tréning, a többi intenzív (!) tenisz. A fizikai részt futás vagy tornatermi edzés, esetleg időszakos erősítés teszi ki. Mindezt elősegítendő, kollégiumi rendszer üzemel, s a gyerekek az edzésbeosztáshoz Igazodva étkeznek és a szállóban laknak. Távirati stílusban egyheti edzésbeosztás: Naponta 9-től 11-lg tenisz, egyéni vagy csoportos játék, meghatározott feladattal; 14-től 18-ig tenisz, drílljáték vagy poénjáték, közben — és nem helyette! — futóvagy erőnléti edzés, hatvan percen át. Kedden és pénteken, mindenkinek kötelező a tornatermi foglalkozás. Minden versenyző érti a dolgát, tudja, mi jő neki, mi fejleszti, mire van szüksége. Kétnaponként rekreációs foglalkozás, külön gyúróval, vízalatti kezeléssel, orvosi masszázzsal, ellenőrzéssel. Minden testreszabottan történik, egyáltalán nem mereven. Részletes dokumentációt bocsátottak a rendelkezésemre, ebből is kitűnik: nincs titok. Csak folyamatos munka és versenyzés. Mindenki érdekelt. A fiatalok igyekeznek bekerülni a centrumba, mert ott összehasonlíthatatlanul jobbak a lehetőségek, és minimális felkészülési juttatást is kapnak, még a legf.íatalabbak is. Huszonegy éves korukig pénznyereményük felét tarthatják meg, sőt ennek terhére edzőjüket is kivihetik a külföldi versenyekre... Később húsz százalék az államé, a többi a kiadásokat fedezi, illetve a saját számlára írható. Az edzőket három-négy év igazán eredményes munka után a szövetség külföldi szerződéshez segíti, most tizenötöt engedtek így el. A szakemberek kinti lelkiismereti feladata a csehszlovák fiatalok onnan történő menedzselése. Gyerekeinknek a teniszezésen kívül csak evésre és némi pihenésre volt idejük, hiszen naponta két-öt órát teniszeztek, részint bekapcsolódva a vendéglátók gyakorlásába, részint egymás közt, illetve velem iskolázva, netalán edzőmeccset víva. Nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel végezték feladatukat, látván a „húzást“, ami északi szomszédaink között az edző távollétében is természetes... Csehszlovákiában közel háromszáz gyerek áll szigorú „állami ellenőrzés“ és menedzselés alatt (15 TSM és 3 SVSM működik az országban, a klubokra épülve), de ez nem ördöngösség. Az alapelv: valamit valamiért. (A Népsport nyomán) ajwi JÁTSSZUNK FELNÖTTESDIT! szomnlszkaja Pravda fotóriporterének pedig pompás pillanatot sikerült lencsevégre kapnia. Krutovék sem csinálják jobban, a felállás a „bullyra“ hibátlan. A szovjet gyerekeknek a vérükben van a jégkorong. Igaz, a háttérben sorakozó, csak valamicskével idősebb társak számára minden évben szabályos bajnokságot rendeznek a Pionyersz- kaja Pravda Aranykorongjáért, amelyen több millióan vesznek részt. Így már érthető a szovjet jégkorongozók sorozatos sikere. P. L.