Új Ifjúság, 1985 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-26 / 9. szám
Miközben az olvasók jól ismerhetik az erdélyi, az üjvidéki és természetesen a magyarországi irodalmat, a Kárpáton túli terület irodalmi életéről keveset tudunk. Pedig a Kárpátalján mintegy 200 ezer főnyi magyar ajkú lakosság él, s a határhoz közel élő ukránok vagy oroszok nagy része is beszél magyarul. A magyar nemzetiségű gyerekek 90 általános és 30 középiskolában tanulhatnak anyanyelvükön, ismerik a klasszikus és a mai magyar irodalmat. Az itt élő fiatalok azonban úgy érzik, ahhoz, hogy a Kárpátalján fennmaradjon a magyar szó, nem elég a hagyományokat ápolni, művelni is kell az irodalmat Saját, mai mondanivalójukat is ki akarják fejezni anyanyelyukon, és eljutattni az olvaskhoz. LENDÜLI Az ungvári egyetem magyar filológia tanszékén húsz hallgató végez évente, de ennél sokkal többen vannak azok, akikben több-kevesebb tehetség rejtőzik, s mindennapi munkájuk mellett Írogatnak, publikálni szeretnének. A Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége 1971-ben létrehozta a József Attila Irodalmi Stúdiót, amely a szerkesztőség postáját verseivel, novelláival elárasztó sok lelkes, de tapasztalatlan, gyengén képzett, épp ezért a közölhetőség szintjét csak ritkán elérő fiatalt volt hi- vatvt összefogni. Az irodalmi kör egyik alapító tagjával, Dupka Györggyel (képünkön) beszélgettünk. — Napi igény is diktálta a stúdió létrehozását — mondta a Kárpáti Igaz Szó újságírója, maga is fiatal költő. — Az irodalmi rovatnak szüksége volt versekre, novellákra, ezért is segítettek a lap munkatársai -- jómagam akkor még nem tartoztam közéjük — összefogni és képezni a tollforgató fiatalokat. Az első évek a felkészüléssel, az alapvető ismeretek megszerzésével teltek. De rövidesen a józsefattilások két kollektív antológiája is napvilágot látott, és több költő önálló kötetét is kiadták. A Kárpáti Igaz Szóban szombatonként Jelentkezik az irodalmi rovat, és minden hónapban egy oldalt kap a Lendület, az alkotó fiatalok fóruma. Az Irodalmi kör évente négyszer tart összejövetelt. A beszélgetéseket az egyetem magyar tanszékének tanárai vezetik: megvitatják, elemzik a Lendület előző három számát, előadásokat tartanak, bevezetik a fiatalokat az írás műhelytitkaiba. A józsefattilások gyakran ellátogatnak középiskolákba is, előadják a zenei szakosztály segítségével megzenésített verseiket, népdal- gyűjtőutakra Járnak a magyarlakta falvakba, melyekben néha még mindig akad népköltészeti gyöngyszem. Az egész Szovjetunióban visszhangot váltott ki az a kezdeményezésünk, hogy a havi egyoldalas Lendületet KURT KUSENBERG: Berreqetl a telefon, a rendőrfőnök felvette a hallgatót, — Tessék — Itt Kerzig őrmester. Az előbb egy Járókelő megvetően végignézett rajtam. ' — Lehet, hogy téved — figyelmeztette a rendőrfőnök. — A legtöbb embernek rossz a lelkiismerete, és ha rendőrrel találkozik, elkapja a tekintetét. Ez látszik aztán közönséges fity- málásnak. — Nem — mondta az őrmester. — Itt nem erről volt szó. Megvetően végigmért, a sapkám hegyétől a csizmám sarkáig. — Miért nem tartóztatta le? — Nagyon meg voltam döbbenve. Mire észrevettem, hogy megsértett, már el is tűnt. — Felismerné? — Természetesen. Vörös szakálla volt. — Hogyan érzi magát? — Elég nyomorúságosán. — Csak kitartás. Leváltatom. A rendőrfőnök bekapcsolta a mikrofont. Elküldött egy riadóautót. Kerzig körzetébe, és elrendelte, hogy minden vörös szakállú polgárt tartóztassanak le. A riadóautók éppen munkában voltak, amikor megkapták a parancsot. Két autó legénysége versenyzett, hogy melyikük kocsija gyorsabb, két másiknak a legénysége egy kocsmában ült, a kocsmáros születésnapját ünnepelték, hárman az egyik bajtársuknak segítettek a költözködésben, s a többiek pedig éppen bevásároltak. De mihelyt megtudták, miről van szó, máris nyargaltak a város központja felé. Lezárták az utakat, átfésülték egyiket a másik után. Berontottak a boltokba, a vendéglőkbe, a házakba, ahány vörös szakállút találtak, mind elhurcolták. A forgalom megbénult. Bömböltek a szirénák, citeráztak az emberek, híre szaladt, hogy valami tömeggyilkost keresnek. A katlancsata néhány óra alatt gazdag zsákmányt hozott: ötvennyolc vörös szakállú férfit vittek be a főkapitányságra. Kerzig őrmester két ápolóra támaszkodva ellépett a gyanúsítottak előtt, de a tettest nem ismerte fel. A rendőrfőnök szerint ennek Kerzig egészségi állapota volt az oka, és megparancsolta, hogy hallgassák ki a letartóztatottakat. — Lehet, hogy ebben az egy dologban ártatlanok — mondta. De más dolgokban biztos van valami a rovásukon. A kihallgatásnak mindig van eredménye. Igen, ez igaz volt, legalábbis ebben a városban. Persze ne gondoljunk olyasmire, hogy g gyanúsítottakat bántalmazták; szó sem volt semmiféle gorombaságról, a módszerek sokkal kifinomultabbak. A titkosrendőrség már régen, feltűnés nélkül kikérdezte minden polgár rokonait és ellenségeit, és nyilvántartást vezetett arról, hogy ki mit utál a legjobban: a légkalapács zakatolását, az éles fényt, a karbolszagot. az északi népdalokat, a nyúzott patkányt, a sikamlós tréfákat, a kutyavonítást, a légypapír érintését és így tovább. Ezek az eszközök, ha JÓI használják őket, meg is teszik a magukét: kipréselik a vallomást a gyanúsítottakból, Igazat-hamisat vegyesen, ahogy esik, úgy puffan, örülhetnek a rendőrök. Ez várt az ötvennyolc vörö^ szakállára ts. Az az ember, akit kerestek, réges-rég otthon volt már. Nem hallotta, hogy becsöngettek a rendőrök, mert éppen folyatta a vizet a fürdőszobában. Amikor a fürdő kész volt, csöngetett a postás, azt már meghallotta, át ts vette tőle a táviratot, ör. vendeies hírt kapott. Jó állást kínáltak neki külföldön — de természetesen csak akkor, ha rögtön útnak indul. <— JÓI van — mondta az ember. — Helyes. Két tennivalóm van: a szakádnak pusztulnia kell, mert már elegem van be-* löle, és útlevelet kell szereznem, mert egyáltalán nincsen elegem belőle. Szépen, kényelmesen megfürdött, aztán megint felöltözött. A nagy nap tiszteletére különösen parádés nyakkendőt kötött. Telefonon megkérdezte, hogy mikor indul a repülőgép. Elindult, átvágott az újra békés utcákon, és betért egy borbélyhoz. Mikor a borbéllyal végzett, a főkapitányságra ment, tudta, hogy csak ott lehet soron kívül útlevelet szerezni. Itt kell elmondani, hogy ez az ember valóban megvetően nézett végig a rendőrön — mégpedig azért, mert Kerzig a megszólalásig hasonlított ennek az embernek Egon nevű uno- kaöccsére. Ez az ember megvetette semmirekellő unokaöccsét, aki sok pénzzel tartozott neki, és amikor Kerzigre esett a tekintete, akaratlanul is volt a nézésében egy kis megvetés. Kerzig tehát helyesen figyelte meg a dolgokat, jelentése mindenben megfelelt a tényeknek. A véletlen úgy hozta, hogy az ember a főkapitányság épületében megint belebotlott abba a rendőrbe, aki Egon nevű unokaöccsére hasonlított. De most nem akarta megbántani, gyorsan elkapta róla a tekintetét. Annál is inkább, mert szegény Kefzig-elég rossz bőrben volt: két ápoló vezette a men- tökocsf félé. Ütlevélügyben azért nem mentek a dolgok olyan simán, ahogy emberünk elképzelte. Hiába volt nála mindenféle irat, hiába mutatta meg a táviratot: az illetékes hivatalnok megrémült ettől az indokolatlan sietségtől. — Az útlevél fontos okmány — magyarázta. — Az útlevél kiállításához idő kell. Az ember bólintott. — Lehet, hogy ez a szabály. De minden szabály alól van kivétel. — Ebben az ügyben én nem dönthetek — mondta a hivatalnok. — Csak a rendőrfőnök dönthet. — Akkor döntsön a rendőrfőnök. A hivatalnok összekotorta a papírokat, és felállt. — Jöjjön velem — mondta. — A legrövidebb úton megyünk, a hivatali helyiségeken keresztül. Három vagy négy szobán mentek keresztül, mind tele volt vörös szakállú férfiakkal. „Furcsa — gondolta a mt emberünk. *— Nem is tudtam, hogy ilyen sokan vannak. De én már nem tartozom közéjük.“ Mint sok más zsarnok, a rendőrfőnök ts szívesen Játszotta meg a világfit. A hivatalnok tájékoztatta az ügy állásáról, ő elbocsátotta a hivatalnokot, és intett, hogy látogatója foglaljon helyet. A látogató nehezen tudott mosolyt erőltetni az arcára, mert a rendőrfőnök megszólalásig hasonlított az ö Artúr unokaöccsére, és 0 Artúr unokaöccsét sem szerette. De a nevetőizmok vitézül teljesítették kötelességüket. Elvégre az útlevélről volt szó. — A kishivatolnokok mindig aggodalmaskodnak — mondta a rendőrfőnök —, nem mernek határozni. Ön természetesen megkapja az útlevelét, itt, most, azonnal. Városunk számára nagy megtiszteltetés az ön Isztambult meghívása. Fogadja szeren- csekívánalaimat. Aláírta az útlevelet, és ráütötte a pecsétet. Aztán hanyagul, mintha csak valami közönséges füzetecskéről volna szó, átadta a látogatónak a fontos okmányt. — Az ön nyakravalója felettébb szemrevaló — mondta. — Egy város térképe, ha nem tévedek. — Igen — mondta az ember. — Isztambul térképe. ■— Pazar ötlet. Engedje meg — és a rendőrfőnök felállt, kezet nyújtott —, hogy szerencsés utat kívánjak önnek. — Kikísérte a látogatót, barátságosan integetett, aztán átment a másik szobába, ahol a letartóztatottakat kihallgatták. Sok gaztettet bevallottak már szegény szerencsétlenek, hogy keserveiket megrövidítsék, csak éppen azt nem, amivel vádolták őket. — További — rendelkezett a rendőrfőnök, és elment ebédelni. Mikor visszajött, egy jelentés várta. Egy borbély jelentette, hogy a délelőtt folyamán leborotválta egy vendég vörös sza- kállát. Nem tud személyleírást adni az illetőről, de emlékszik egyik fetünö ruhadarabjára: a nyakkendőjén egy város térképe volt. — Én ökörI — harsogta a rendőfőnök. Lerohant a lépcsőn, párosával vette a fokokat. Az udvaron várta a kocsija. — A repülőtérrel — kiáltotta oda a vezetőnek, és a hátsó ülésre roskadt. A vezető mindent megtett, amit megtehetett. Elgázolt két kutyát, két galambot és egy macskát, összekaristolt egy villamost, nekiment egy papírhulladékkal megrakott kézikocsinak, rémületbe ejtett sok száz járókelőt. Es mikor megérkezett, a messze távolban másodpercnyi pontossággal fölemelkedett a kifutóról az Isztambuli repülőgép. Katona Tamás fordítása új ifjúság 7 .ISZV l I I lllll II I Ilii Ilii 1WII III I olyan formában szerkesztjük, megjelölve, hol kell kivágni. összehajtani, hogy abból egy kis kötetet lehessen összeállítani. Nagy sikert aratott ez a lap a lapban, hiszen egy nemzedék publikálni akar, s így nem kell kivárni a hosszú nyomdai átfutást. Ráadásul egy verses- kötetet a kiadó csak néhány ezer példányban Jelentetne meg, így pedig 38 ezres példányszámban lát napvilágot. Sokan kivágják és összegyűjtik az év összes Lendületeit, ily módon az itt közölt versek túlélhetik a napilapok tiszavirágéletét. Irodalmi körünk tagjai közt a magyar szó szovjetunióbeli művelőinek sok nemzedéke, a legkülönfélébb foglalkozások képviselője megtalálható. Az idősebb korosztály képviselője például Sütő Kálmán, aki bár nyugdíjazásáig nem szakított földműves életmódjával — hiszen sohasem tekintette magát hivatásos írónak —, már három önálló kötettel büszkélkedhet. Atyai barátként, tanácsadóként áll fiataljaink mellett, s évente 100 rubelt ajánl fel versenypályázatok nyerteseinek díjazására. A jutalom odaítéléséről a stúdió dönt. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan őstehetségeket sikerült felfedeznünk, mint például Nagy Zoltán kőműves — írásait már a miskolci Napjaink is közölte —, akire talán különben soha nem figyeltek volna fel. S talán a stúdiómunkának is köszönhető, hogy jó néhányan alapító tagjaink, talentumaink közül immár kiforrott költővé és prózaíróvá váltak, mint Füzesi Magda vagy Balia D. Károly. DUPKA GYÖRGY: jReflexiók <a várfokán Itt ttizé föl piros zászlaját a Szabadságnak Zrínyi Hona? A szabadság hősinek tanyája íme, íme most rabok hona. (Petőfi: A munkácsi várban, 1847.) A vár fokán állva, eszembe jut 13. sz. úti leveled, mely ezernyolcszáznegyvenhét szeplős nyarán e falak közt keltezett s szavaid lelkem mélyén megcsobbannak. A puszták'délibáb-paripáján::-: U :. félig körbe lovagoltad az egymásra hányt MILLIÓ PIRAMISOKAT s szíved tarsolyába gyűjtötted a hegyekhez láncolt Prömétheusz-szálfák jéggé dermedt álmát, amikor megláttad a szőlődombokat e vár fokáról elsírtad magad: NEM SZERETNEK BÓRÁBÓL INNI AZT GONDOLNÁM... RABOK KÖNNYET ISZOM.~ Az idő-folyosón most megidézlek, amit körben láttál, az ezernyi ősöm vére, harcos lángjuk cseppekben kimérve, szívüket az idő fekete vihara darabokra szaggatta, megtépázta, szálfa-testük ezerszer is megalázta, mégsem hulltak pocsétába, ZÁSZLAfÁT A SZABADSÁGNAK kitűzték e vár fokára. BÁLLÁ D. KAROLY: Téli szerelem Tél van és alaktalan homokot áhító talpam alatt megadóan ropog a csonttá most fagyó latyak. Tél van az elmúlt Szerelmek sóhaja kifagy a levegőből zöld vágyak ülnek a fehérségre s a megszeppent jegenyék közé halkan érkezik az este. Ojra ízlik a csók s józanságomtól részegülten formálom a szót: szerelem. A születő csillagok nevét most ajándékba adom neked miközben lassan ránk esteledik a csend. BHHI
