Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-04 / 49. szám

SZÜLETÉSNAP 1945. március 28-án

NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI STAFÉTA

feűMeÉ

'— Holnap leszel huszonnégy éves,

— szólt barátságosan a 252. tüzérségi hadosztály parancsnoka, Gorbacsov, és szívélyesen átölelte Leonyid Ivanovicsot. — Csak hogy Ide nézzl

— mutatta a térképet, amelyen piros ceruzával megjelölte a következő támadás helyét.

(— Látod, Itt kell áttörnünk, itt kell a németeknek a nyakára hágnunk és felszabadítani Magyarosbányát. Ez a te feladatodl A születésnapodat majd a parancs teljesítése után üljük meg.

— Ne féljen tábornok elvtárs! — válaszolta Leonyid Ivanovics Golubov. szkij főhadnagy, a zászlóalj parancsnoka.

És hajnalban megszólaltak a golyó- szórók, kergették az ellenséget. Ékkor már a fiatal szovjet katonának a harcokban nagy tapasztalata volt. Az egyenruhát 1938-ban öltötte fel először, amikor a Pamíron határőrként teljesített szolgálatot, s 1941- ben már mint törzsőrmester került a súlyos harcok színterére. A tűzkeresztségen Rezsevnél esett át, a Nyu- gati-Dvinánál. Bár az ő százada a tüzérségi hadosztály egyik szilárd tűzfészke volt, megütközni a fasiszta tankok tömegével bizony nem volt könnyű. A feladat így hangzott: áttörni a németek védelmi vonalát, és átvágni magukat Kalinyintől egészen Moszkváig.

i— 1941 szeptemberében Rezsev a- latt megsebesített egy akna — meséli Leonyid Ivanovics. — A bal lábamat két helyen érték aknaszilánkok, úgyhogy teljes három hónapra búcsút kellett vennem társaimtól. A szaratovi kórházból egyenesen az é- szaknyugati frontra mentem utánuk.

A leningrádi körzetben fekvő Sztara- ja Russzán 1943 januárjában és februárjában 30 fokos hideget éltünk meg. A száz katonával, akiknek a parancsnoka voltam, eljutottunk a Kurtszka Duhára, ott vívtuk a legádázabb harcokat. Lövészárokokat ástunk, alaposan felkészültünk, hogy visszaverjük a támadást, amelybe Hit. ler két páncélos hadosztályt menesztett, Harkov alatt is nehéz harcok vártak. Végül mégis sikerült a német hadállásokat felszámolnunk. Felszabadítottuk Szúrni városát, és folytattuk előrenyomulásunkat Poltavára és Kremencsugra. 1943 novemberében a Dnyeper közelében harcoltunk, itt kaptam meg a II. világháború arany érdemrendjét. A román határon a Jaszko-Kisinyevszkij-hadművelet várt ránk, ahol 27 német hadosztállyal áll. tunk szemközt. De mi valóban halálmegvetéssel harcoltunk minden talpalatnyi földért, életünk állandó kockáztatásával. Jugoszlávián keresztül folytattuk a felszabadítási harcokat. Hát mit mondjak még... Nagyon sok kegyetlen, ádáz küzdelemben volt részünk, például a Balaton mellett, Budapest alatt és Székesfehérvárnál. 1945. március 28-át írták, amikor katonáink felszabadították Komáromot. Pontosan emlékszem — folytatja az események lenyűgöző ecsetelése hevében Leonyid Ivanovics —, éppen délidő volt, amikor a Dunahíd a levegőbe repült. Annak idején áradt a Durra, és a németek szinte eszüket vesztették, amikor látták, hogy helyzetük kilátástalan.

Golubovszkij zászlóalja elsőként küzdötte át magát Szlovákiába, legdélibb városunkon, Komárnón keresztül, majd folytatta győzelmes útját e- gészen Plzeűig.

Anton Hlavád (bal oldalt), az SZLKP Komáromi Járási Bizottságának vezető titkára kitünteti Leonyid Ivanovics Golubovszkijt.

Leonyid Ivanovics Golubovszkij Bratislava és Komárno díszpolgára, mellét sok érdemrend díszíti: a Csehszlovák Néphadsereg becsületrendje, az Alekszandr Nyevszkij-érdemrend, amelyet Komárno felszabadításáért kapott, két Vörös Csillag — egy Bratislava felszabadításáért, a másik a Csehszlovákiában győzelmesen befejezett harcokért, továbbá egy állami kitüntetés a kiváló munkáért, a harkovi — bratislavai hadosztály veteránjainak kitüntetése, Székesfehérvár és további városok felszabadulásáért adományozott emlékérem.

Leonyid Ivanovics Golubovszkij ma hatvanhat éves. Szumiban, ebben a szovjet városban él feleségével, Margaréta Petrovnával. Két fia van: Vo- logya őrnagy Frunzeban, Zsenya pedig az Uraiban mérnök.

Leonyid Ivanovics Golubovszkij miután elvégezte a harkovi művelődésügyi intézményt, kultúrfelügyelőkónt dolgozott, tévúton pedagógiai szakot végzett, és tíz éven át tanított orosz nyelvet és irodalmat a dolgozók esti középiskolájában. Most a Szúrni Építő kombinátban dolgozik, ahol egyben a háborús veteránok szövetségének az elnöke. Szereti a szépirodalmat, a párt alapszervezetének a lektora és propagandistája. Annak ellenére, hogy mint sok más háborús rok. kantnak, neki sem töretlen az egészsége, de erős akarata nem hagyja cserben. Életét intenzíven akarja leélni. A katonai évek megtanították arra, hogy szembe nézzen a halállal. Éppen ezért örömmel és boldogsággal tölti el az újjáépítés minden perce.

— Kolárovóban van egy keresztfiam, Ivankónak hívják — mondja Golubovszkij nem titkolt örömmel. — Már tizennyolc esztendős. Komárno felszabadulásának jubileumi évében született, és a szülei felkértek, legyek a keresztapja. Nagyon szívesen tettem eleget kérésüknek, és örömmel töltenek el a család levelei, amelyekben arról írnak, hogy Ivankó, aki utánam kapta a nevét, szépen növekedik, jól tanul az iskolában, gondtalanul tölti ifjúkorát. Ennél már csak az a nagyobb öröm, ha személyesen is találkozunk, ha Csehszlovákiában járhatok.

STANISLAV ILLÉS

PRAGOTHERM ‘84

Akik családi házat építettek, vagy más okból érdeklődnek a fűtéstechnika iránt, tudják, hogy mit jelentenek az olyan kifejezések, mint a Hydrotherm, Jihotherm, Ri- matherm, Fíkotherm, Móra, Casex, Destila, Reko stb. Vagy egy új kályhafajta, vagy a legjobban bevált és leginkább keresett kazánok kerülnek forgalomba ezek alatt a nevek alatt. Az idei, tizenötödik Prago- therm kiállításon majdhogynem megszámlálhatatlan kazánfajtát, különböző kályhákat, radiátorokat, csapokat kínáltak a kiállítók. A laikus csak álmélkodott, hiszen míg az üzletekben vidékenként a házépítők például csupán két-három fajta kazántípus között választhatnak, addig itt, a nemzetkö. zi fűtési kiállításon legalább harmincféle szén-, kőolaj- vagy gáztüzelésű kazánt láthatott. Ezeket szövetkezeti, helyi vagy járási ipari vállalatok gyártják, többek között a Jihokov, a Renokov vagy a Rima- therm.

Emellett természetesen más nagy múltú és gazdag tapasztalattal rendelkező vállalatok is bőségesen részt vállalnak abban, hogy jó legyen mindennapi közérzetünk, „hőigényünk“ ne szenvedjen csorbát. Többek között ilyen a füleki (Fifakovo) Kovo- smalt Is.

Sorolhatnám még tovább is a kiállított termékeket, mert nemcsak fűtőtesteket, radiátorokat, csapokat láthattunk itt, hanem hőszigetelő anyagokat is, tehát mindent, a- mit ma hőellátáson, -szolgáltatáson, illetve fűtésen értünk.

Már nemcsak nagyanyáink és jóanyáink, hanem olykor a fiatalabb nemzedék is rácsodálkozik a technika fejlettségére. A komputerek világa, esze helyettesíti az egykori kemencéket és egyre bonyolultabb berendezéseket veszünk igénybe, amikor meg akarunk melegedni.

De hogyan bánjunk ezekkel a rendkívül bonyolult, első látásra ipari szörnyeknek vagy éppen kedves játékoknak tűnő eszközökkel az atomkor kellős közepén? Őseinknek elég volt, ha szikrát tudtak csiholni vagy lángot lobbantani. Mi viszont gombnyomásra indíthatunk, irányíthatunk rendkívül bonyolult feladatokat; a számítógépek kiszámítják, mikor mennyi energiát használunk fel, milyen módszerekkel takarékoskodhatunk vele, s amikor egy kazánt kell beindítanunk, akkor tulajdonképpen ránk is

olyan egyszerű művelet vár, mint nagyanyáinkra, akik rőzsét dugdostak a kemence torkába.

A tizenötödik Pragotherm szemléltette, hogy a fűtési szakemberek milyen igyekezettel tartják a lépést a többi fejlett iparággal.

Olykor csak a fűtőanyagok tizedszázalékainak megtakarításáért folyik a küzdelem a fűtőtestek megalkotásában, azok gazdaságos üzemeltetésében, az épületek hőszigetelésében.

Mindez néha megmosolyognivaló megoldásokat is eredményez. De nincs mit mosolyogni azon, hogy valaki mondjuk az a- tomerőművek, napkollektorok, Fresner-len- csék mellett egy egyszerű kályhát konstruál arra, hogy a környezetében bőven termő és hulladékként heverő fát hasznosítani tudja, mert hiszen arra van szükség, hogy komplex módon, minden forrást mozgósítsunk a fűtőanyag-szükséglet csökkentésére. Újra kísérleteznek például a fűrészpor égetésével vagy — mint a magyar kiállítók a Pragothermen is bemutatták — automatikus szénkazánokkal is jó eredményt lehet elérni. Emellett hasznosítják a nagyvárosok hulladékát is (a CKD gyártja ezeket a nagy berendezéseket), de az úgynevezett biogázt is, amellyel nemcsak mezőgazdasági üzemeket lehet fűteni, hanem motorok, autók hajtóanyagaként is hasznosítható.

Jó volt látni a kiállítást, fél szemmel a jövő felé tekintve és arra gondolva, bárcsak már most is hasznosítani lehetne mindezt. Gondolok elsősorban a Renokov Reko 15 jelzésű házgyári lakásokat fűtő kis, gazdaságos kazánjára vagy a napenergiát hasznosító korszerű napkollektorokra. Ezek még mindig egy kicsit drágák, viszont nincs messze az az idő, amikor a fent említett ipari háttér olcsón fogja tudni szállítani ezeket az eszközöket, amelyek alkalmazásával nagy mennyiségű energiát takaríthatunk majd meg. Mert bár az atomkort írjuk ugyan, azért nem mellékes egyetlenegy kazánnak vagy kályhának a fogyasztása sem, hiszen a kis eredmény megsokszoro. zódik és végső soron kilókban vagy tonnákban is csillagászati számokat érhet el a fűtőanyag-megtakarítás.

Németh István A szerző felvételei

VÉGIG MÉRTEM

EGY

IDEGENT

Mentem az utcán, és e- lém állt egy fiú. Alacsony termetű, félénk fellépésű. Lehetett vagy tizenhét-tizennyolc éves. Elém állt, s félénken, lassan, dadogva ejtette a szavakat:

— Kérem..., ne haragudjon, de szeretném, ha meghallgatna. Szeretném, ha segítene.

Végigmértem az idegent. Ruházata mindennapi, hajviselete rövid volt, arca ktcstt rémült.

— Segítsek? Ha tudok, szívesen.

Továbbra is félénken, dadogva, hibásan ejtette a szavakat. Alig értettem, amit mond, ezért elismételtettem vele. Ez ugyan egy kicsit zavarba hozta, de kérését újra elmondta.

— Tudom, furcsa, amit mondok, de szorult helyzetben vagyok, pénzre lenne szükségem. Kassai fKoSice) vagyok, Prágából jövök, és elfogyott a pénzem. Nincs miből megvásárolnom a vonatjegyet. Szükségem lenne egy százasra. Cserébe itt hagyom ezt a svájci órát — mondta, és mutatta a valóban szép küllemű szerkentyűt.

Nem válaszoltam azonnal. A fiú szemébe néztem, s ö állta tekintetemet. Néhány másodpercen belül sok minden végigvillant agyamon. Idegenben kerültem már én is hasonló helyzetbe, elfogyott a pénzem, segítségre volt szükségem, s fölöttébb jól jött a megértés, a segítség. Meg az is eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most én lennék az 6 helyében, és elutasítanának. Meg az, hogy képtelen vagyok hátat fordítani, elküldeni őt valahová. Úgysem tudnék nyugodtan aludni. Akkor, ott arra is gondoltam — mert olyan ártatlan volt a tekintete, a fellépése, a dadogása —, hogy esetleg szélhámossal állhátok szemben.

Meghívtam a fiút a közeli presszóba egy kólára. Kérdezgettem, faggattam őt. Elmondta, hogy az apja gazdasági vezető, és a svájci órát egy kiküldetése során vette ajándékba fiának. Fejmosást kap, ha majd óra nélkül érkezik haza, de az még mindig kibírhatóbb — mondta —, mint ilyen esőben, ítéletidőben stoppal u- tazni. Kiderült, hogy negyedéves ipari tanuló. Bra- tislavában van egy barátja, akinek, sajnos, elvesztette a címét. Prágából elindulva volt még kétszáz koronája, de útközben a vonatban eltűnt.

E homályos dolgok ellenére odaadtam neki a százast, ö pedig ennek fejében az órát. Mondtam, két hét múlva Kassára utazok, hozza el a pénzt a szállodába. Erre föl azzal állt elő, hogy unokabátyja a Slovan-szálló- ban pincér, megmondta a nevét is, felírta a saját címét és nevét is. Ö is elkérte a címemet.

Mielőtt elment volna, azt mondtam neki:

— Tessék, itt áz órád, megbízok benned, Kassán találkozunk.

Kassán nem is annyira a százast vártam vissza, mint azt, hogy csalódok-e emberismeretemben vagy sem. Érdeklődtem a pincér felől. Nem ismerték. A megadott címen a fiúról nem is hallottak. De azért vártam, hátha. Nos, mit gondol a kedves olvasó, elhozta a pénzt a dadogó fiú?

Nem. Sajnos, nemi Ennek el. lenére nem vonok le a történtekből messzemenő, általánosító tanulságot. Egyszerűen csak annyit: van ilyen is. Legközelebb már óvatosabb ’pszek, de még hiszek az emberben.

ZOLCZER JÁNOS