Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-20 / 47. szám

■ I----------------------­rA rimaszombati (Rim. Sobota] járás egyik jól működő szövetke­zete a nagytöréki (Vei. Teriakov- ce) Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz. Éva Benőíková SZISZ-elnököt kérem meg, hogy mutassa be a gazdaságot. <— A szövetkezet öt község ha­tárát műveli, amely területnek az egyik fele szántóföld, a másik rét, legelő. Főleg szarvasmarha-te­nyésztéssel foglalkozunk, és évek óta kimagasló eredményeket é- rünk el a tejbeadásban. Ez annál is értékesebb, mivel kerületi vi­szonylatban nálunk jut a legtöbb tehén egy-egy tiéktár szántóföld­re. Nem mondhatom, hogy a ta­karmány fedezi az ellátást, de a- zért mindig megoldjuk ezt a prob­lémát is. Sok éves tapasztalatunk van a naposesirkék hizlalásában. Évente 104 ezer darabot adunk át a tomasovcei baromfifeldolgozó vállalatnak. Ez az egyik nyere­ségforrásunk, és persze a juhte­nyésztés, amelyhez szintén meg varnak az átlagosnál jobb feltéte­lek. Szántóterületünk nagy része szikes talaj, csupán a Rima folyó mentén van jó termőlöld. A jö­vőben hatalmas beruházásba kezd a szövetkezett egy olyan öntöző- rendszer kiépítésébe, amely a Ri­ma menti földterületek vízellátá­sát szolgálná. Napjainkban még körülbelül 35 hektár terület vár mélyszántásra, és mintegy 100 hektár cukorrépát kell még beta­karítanunk. Úgy tervezzük, hogy november közepére ezekkel a munkálatokkal is végzünk. XXX A répaföldön Témák Istvánnal, a növénytermesztési ágazat főgé- pesítőjével figyeljük a munka me­netét. Egy KC 6-os cukorrépakom­bájn éppen most halad el mellet­tünk, jóval előtte pedig a 6 ÖCS répafejelő tarolja a sorokat. Míg az egyik a levágott répalapukat szórja a begyűjtőkocsira, addig a másik már megtisztított répával terheli meg a mellette haladó szál lító járműt — A cukorrépa begyűjtése az egyik legfontosabb őszi munka, é- zért szövetkezetünkben is nagy fi­gyelmet szentelünk neki — mond­ja a fiatal gépesítő. — Az idén 150 hektáron vetettünk répát, így van mit betakarítani. Jelenleg a Hrnciarske Záluzany-i szövetkezet is kisegít egy kombájnnal és egy répafejelővei. — És a gépesítő szemével, ho­gyan látod, értékeled a gépek munkáját? Gyakori a meghibáso­dás? — Nem mondhatnám. A KC 6- os szovjet kombájn idáig megbíz­■ / hatóan működik. A folyamatos munkát csak az esős, nyirkos idő fékezi, nó meg a hepehupás talaj. Körülnézek. Főleg a tábla szé­lén sok a kő. — Nem próbáltátok még össze­szedni? A SZISZ-tagok, gondolom, segítenének. — Már megpróbáltuk. Több íz­ben szedtük a köveket, és már több autónyit elszállítottunk. — Milyen a répatermés? Milyen a cukortartalom? — Tulajdonképpen most még csak félidőben vagyunk, így vég­leges adatokat nem közölhetek. Elindulok a központi irodaház felé. Még csak a tábla szélén já­rok, de a gépeknek már csak hal­vány körvonalait látom, eltakar­ja őket az őszi ködfüggöny. XXX Bent a kellemes melegben az ember egyhamar elfelejti a kinti nyirkos, csípős hideget. Jozefina Birkusová SZISZ-titkárt arra ké­rem, hogy beszéljen a barátsági hónap munka tervéről, — Mivel szövetkezetünk a cseh- sziovék-szovjet barátság nevét vi­seli, a barátsági hónapban a SZISZ-munka is gazdagabb. A szemléltető táblán foglalkozunk a szovjet mezőgazdaság sikereivel, és megrendezzük a „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ című vetélkedőt. Ebben a vetélkedőben már két é- ven keresztül járási elsők vol­tunk, sőt, tavaly sikerült a ke­rületi döntőben a második helyen végezni. Már hagyományos, hogy egy csésze tea a szamovár mel­lett, ahol elbeszélgetünk. Ezen a baráti összejövetelen a szövetke­zet vezetősége is képviselteti ma­gát. Megrendezzük a „Hat dobás a kalapba“ vetélkedőt, amelynek ötletét a televízióból „loptuk“. E- lőször rendezzük meg szovjet írók könyveinek kiállítását, és remél­jük, hogy az érdeklődés most sem marad el, hiszen a könyvhónap­ban is tapasztalhattuk a szép szó iránti érdeklődést. Szeretnénk kö­zelebbről is megismerni a kom- szomolisták életét és tevékenysé­gét. A legjobb tagok ingyen be­lépőjegyet kapnak a szovjet film­hét előadásaira, és közösen is tervezünk mozilátogatást. Többen is leveleznek szovjet fiatalokkal, de a barátsági hónap alkalmából üdvözlőlevelet is szoktunk külde­ni Ignát Miha jlovicsnak, aki részt vett községünk felszabadításá­ban. POLGÁRI LÁSZLÓ A szerző felvételei Éva Benőíková,- a SZISZ-alapszer* vezet elnöke • - ' '■ A Jozefina Birkusová SZISZ titkár Témák István — A szaktanintézet befejezése után moz­donyvezetőként szerettem volna dolgozni. Mivel az iskolát kitüntetéssel végeztem, a kérvényemet elfogadták és számos orvosi vizsgálat és pszichológiai teszt után moz­donyvezető-jelölt lehettem. Ez volt az első lépés gyermekkori álmom megvalósítása fe­lé. BAGOTA ISTVÁN 1978. június elsejétől mozdonyvezető. Jelenlegi állomáshelyén, a bratislavai fiókpályaudvaron beszélgettünk. — Gyermekkoromban Bratislavában, a vasútállomás közelében, a Kárpát utcában laktunk. Ha csak tehettem, mindig az állo­máson, a mozdonyok közelében cselleng­tem. Később már a mozdonyvezetők isme­rősként fogadtak, akadtak olyanok is, a- • kik felvittek a mozdonyra, megmutatták a műszerfalat, a vezérállást. Már akkor elha­tároztam, hogy mozdonyvezető leszek. Vál­tozatosságot láttam ebben a szakmában. Gondoltam: utazni fogok, végigrobogok is­meretlen tájakon, városokon. Zivatar, eső, hóvihar, semmi sem számít. Így ábrándoz­tam az alapiskola felsőbb osztályaiban. Az uiolsó évfolyamban jelentkeztem a Trnavai Közlekedési Szakközépiskolába, de sajnos helyhiány miatt nem vettek fel. Ekkor je­lentkeztem a vasúti szakmunkásképzőbe. A Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alap­iskolának köszönhetem, hogy nyelvi nehéz­ségeim nem voltak. Mind a három évfolya­mot kitüntetéssel végeztem. Elsősorban ér­dekelt a tananyag, másrészt tudtam, hogy csak jő bizonyítvánnyal kerülhetek fel a mozdonyra, hát szorgalmasan tanultam. — Elektromechanikusként dolgoztam az új fűtőház műhelyében, később, amikor el­fogadták a kérvényemet, túlestem az or­vosi vizsgálatokon is és mozdonyvezető-je­lölt lettem, sorra jártam a vasúti műhelye­ket. Mindenhol egy-egy hónapig dolgoztam mint motor- és vagonjavító, villanyszerelő, géplakatos. Aztán beosztottak a mozdony- vehető és a segédje mellé figyelő szolgálat­ra. Az Amicuson robogtam végig Brnóig és vissza. Felejthetetlen élmény volt számom­ra. Kint már erősen sötétedett, semmit sem lehetett látni a tájból, csők a pályabizton­sági jelzéseket figyeltem. Majd egy előadás következett, ahol megismertettek bennün­ket a közlekedési szabályokkal, és előlép­tettek segéd-mozdonyvezetővé. A katonaságnál mint segéd-mozdonyveze­tő szolgáltam két évig. 1977 tavaszán sze­reltem le, ősszel egy háromhetes közleke­dési tanfolyamon vettem részt. A kővetkező év elején Strecnóban voltam egy műszaki tanfolyamon. Ezután már vezethettem moz­donyt. Természetesen egy tapasztaltabb mozdonyvezető segítségével. Még az állam­vizsga volt hátra a műszaki előírásokból. Ezen is túlestem, és 1978. június elsejétől hivatásos mozdonyvezető vagyok. Először az új fűtőházban' tolattam. Nagy pontossá­got követel ez a munka. A tehérvonat több tízmillió, esetleg százmillió korona értékű árut szállít és a legkisebb elővigyázatlan­ság is itt emberéletet követelhet. Gyakor­lat teszi a mestert, tartja a közmondás. Ve­lem sem történt másképp, néha bizony hosszúnak, tűntek a 15 yagy a 24 órás mű­szakok, de lassan felnőttem a; feladathoz. A mozdony engedelmes jószággá szelídült a kezem alatt. Egyébként az idén szeptemberben tanulni kezdtem a Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium esti tagozatán./ Engedi nagyon érdekel a munkám, de előrelátás­ból beiratkoztam a gimnáziumba. Ugyanis mi háromévenként járunk orvosi vizsgála­tokra, pszichológiai teszteket csinálunk, s ha esetleg valami betegség .előadódna, el­búcsúzhatnék a vezérállástól. A múltkor egy robogó vonatból üveget dobtak ki, olyan szerencsétlenül, hpgy a szomszéd vágányon haladó mozdony vezetőjének a szeme közé repültek az üvegdarabok. Megoperálták, de már nem maradhatott ebben a munkakör­ben. És ma, amikor már szinte minden szak­munkásképző érettségivel végződik, ha egy­szer más szakma után kellene néznem, é- rettségiyel talán könnyebb lesz alkalmas munkát találni. Itt nagyon szigorúak az elő­írások. Ez nagyon helyes, hiszen egy sze­mélyvonaton körülbelül 1500 ember utazik. S baj nélkül megtenni az utat, a mozdony- vezetőnek-ennél nagyobb öröme nem ts le­het. KAMONCZA MARTA A szerző felvétele Asíneken

Next

/
Oldalképek
Tartalom