Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-10-09 / 41. szám

Cigány származásúak. Vannak közöttünk olyanok, akikben előítéletek élnek velük szemben. Kiben ilyenek, kiben olyanok. Előítéletek, amelyekből kiindulva hajiunk az általánosításra. Cigányok. Egy kalap alá vesszük a munkakerülő randalírozót a dolgos, tisztességesen elő cigány származásúval. Általánosítunk. S ezt az általánosítást veszik leginkább rossz néven a cigányok is. Jogosan kérdezik, milyen alapon?

Dobjuk most félre előítéleteinket! S a tisztelt olvasó, ha végigolvassa ezt az írást, megérti: az előítéletekből eredő általánosítás helytelen, téves.

Nagymagyar (Zlaté Klasy) a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Járás második legnagyobb községe. A három faluból és két kis település- ből egyesített nagyközséget 3759 ember lakja. KözQlük a legnagyobb Rastice. 2388 lakója van, s nagyjából a község fele, 1264-en cigány származásúak. Több évszázad óta együtt él a falu, cigány és többnyire magyar nemzetiségű lakossága, s ba nem Is idillikusán, de tény és való, nyugodtan, békében, egyetértésben. Szélsőséges esetek, egymás elleni kirohanások — főleg az alkohol nyomása alatt — nagy ritkán bár előfordulnak, de nem ez a Jellemző. Megesik, hogy vita támad a kocsmában, hogy cigány suhancok felhasogatják a fóliasátra, kát, és a gazdák vasvillát ragadnak megljesztésükre, de — és ezt még egyszer hangsúlyozom — nem ez a Jellemző. Sokkal inkább a kölcsönös megértés, az egy. máshoz való közeledés, egymás tisztelete. Hogy eljutottak oda, ahová eljutottak, az előítélet-mentességnek köszönhető, persze a megkezdett útnak még nem értek a végére, de hisznek abban, hogy erőfeszítéseiknek van értelme. A társadalom által kívánt változás megkezdődött.

VISKÓK ÉS VILLÁK

A falu két részre tagolódik. Egyik felében a cigányok, másik felében a „nem cigányok“ laknak. Horváth László hnb-titkárral sétálunk az utcákon.

— Tíz-húsz évvel ezelőtt ezeknek a házaknak a helyén csak viskók álltak. A legtöbbjét annak idején felvásároltuk, a tulajdonosokat anyagi támogatásban részesítettük, s a viskók helyébe új, szép családi házak.épültek. Csak 1968-tól 2,2 millió koronát költött a község e viskók felvásárlására és az új házak építőinek segélyezésére. A látottak magukért beszélnek — mondja a problémát megértőén kezelő fiatal titkár.

Valóban. Több új utcasor áll az egykori viskók helyén. Többnyire szép, rendben tartott, virágokkal, lugasokkal díszített porták. A- kad olyan ház, amely a berendezést is beleértve milliós értékű. De sajnos akad olyan is, amelyet egy erősebb szélvihar, mint egy kártyavárat összedönthet. Sétánk során ezek lakói kiszaladtak az utcára, fagga- tóztak, ml lesz a házuk sorsa, mikor vásárolják már fel, mikor kapnak pénzt, mikor építkezhetnek. Ezt kérdezte 1íiss Katalin is, aki ugyan a porta végében már felépített egy szoba-konyhát, eddig vakolatlan házikót: de a fia. annak élettársa és az unoka még a düledező viskóban él. Kiss Katalin pénzt akar, segélyt az új ház felépítéséhez De nem csak ő, hozzá hasonlóan még többen.

— Találnak valamilyen megoldást? — kérdezem a titkárt, miután kifaggattuk anyagi helyzetéről a háziasszonyt, s kiderült, hogy csak kölcsönei vannak, megtakarított pénzük semmi.

— A helyzet rossznak tűnik. Ugyanis ma már feltétel, hogy építkezési engedélyt csak annak adunk, aki fel tud mutatni harmincezer korona készkénzt. Azért voltunk kénytelenek ilyen rendeletet hozni, mert korábban megtörtént, hogy kiadtuk az építkezési engedélyt, a család felvett százezer korona kölcsönt, felhúzta a ház falait, a maradék kölcsönből megvásárolt építőanyagot eladta, és a pénzt felélte. A ház pedig befejezetlenül áll. S jöttek hozzánk az újabb hitelért. A pénz fogyott, életkörülményeik pedig nem javultak. Ennek akarjuk elejét venni a rendelettel. Persze, mások hibáiért mégsem bűnhődhet

Remek dolog mosakodni.

mindenki. Ha Kiss Katalin helyzete rossz is, de nem reménytelen. Bizonyára ta. lálunk majd megoldást.

Ezzel búcsúzunk a szépen rendben tartott ház lakóitól.

Újabb viskók következnek. Olyanok, amelyeket elég meglökni, és összedőlnek, meg olyanok, amelyek ugyan szilárdan állnak, de mégiscsak viskók: szoba-konyhás, vakolatlan, tákolt tetejű házikók. Benézünk Horváth Máriáékhoz. Düledezik a ház. A rozoga keretre „egy számmal“ nagyobb ajtó került, bezárni nem lehet, csak madzaggal bekötni. Mindenütt kosz,* rendetlenség. Bent csak a legszükségesebb bútordarabok találhatók. Tűzhely, asztal, székek, szekrény, ágy, heverő. A kettes ágyon és a heve- rőn tíz ember hál. Hogy ho. gyan? Még elképzelni is nehéz. Férfiak, nők, gyerme- kék r- több család, több nemzedék egymás hegyén- -hátán. Az apróságok az udvaron meztelenül futkároz- nak.

A Sléz család háza sem ígér semmi jót — kívülről. Beljebb lépve azonban — le a kalappal a gazdasszony e- lőtt. A szoba-konyhás lakásban tökéletes a rend, minden ragyog a tisztaságtól, pedig tizenegyen élnek ezen az alig húsz négyzetméteres területen. Igaz, egymás he- gyén-hátán, de rendben és tisztaságban. S ez az ínséges helyzet csak hátránynyal Jár. A gyerekeknek nincs hol tanulniuk. Itt elképzelhetetlen, hogy az iskolás gyermeknek legyen külön asztala, egy sarok, ahol tanulni tud, hiszen ágy sem jut külön-külön mindenkinek: a tizenegy tagú család két ágyon és egy kiságyon hajtja naponta nyugovóra a fejét.

Az anya, a háziasszony csak harmincegy éves, s kilenc gyermeke van. Most várja a tizediket. S a tizenöt éves Éva lányának is már egyhónapos gyermeke van.

— Nagyon szégyellem ma. gam — hajtogatja, amikor erről beszélgetünk —, de mit csináljak...

Ha még léteznek is ilyen jelenségek, de már csak elvétve, s mert még léteznek, épp ezért inkább ezekről szólok, mint a többségről, a. kik már tudják, mit lelent három-ötszobás házban élni, külön ágyon aludni, este a fürdőszobában mosakodni... Jártam sok ilyen családnál is. Talán meg Is sértődnének, ha kiírnám a nevüket. Mi csodálkozni-, néznivaló van ezen...? — mondták. Természetes, és Igazuk is volt.

HITEL NINCS

A falu vezetői Jogos büszkeséggel dicsekedtek el azzal, hogy náluk épült fel az első — s eddig Szlovákiában az egyetlen — kulturális központ, amely csak a cigányok kulturális igényeit szolgálja. Az emeletes épület szép kívülről is, belülről is. Van benne mozi, könyvtár; klubterem, és működik sokféle érdekkör. Az ott végzett munka eredményeiről most nehéz lenne beszámolni, mert a központ dolgozói nem régen kicserélődtek. Átszervezés folyik, ígéretes, komoly munka kezde. tei vannak kilátásban. Am van egy lényeges tapasztalat, amelyet az eddigi eredmények kapcsán le kell írni: a kulturális központba látogatók nagyon vigyáznak a rendre, a tisztaságra, a berendezésre — mondják a takarítónők, akik szintén cigányok. Tisztelik, őrzik azt, ami értük, nekik készült. S ez már eredmény.

Benézek a cigányok lakta falurész, élelmiszerüzletébe is. Szigeti Rozália üzletvezetőhöz intézett első kérdésem:

— Milyen a forgalom?

— Mint máshol. Kezdettől arra szoktattuk a vásárlókat, hogy hitelbe nem lehet vásárolni. Ez nemcsak azért fontos, hogy nekünk ne kelljen rajtuk utólagosan behajtani a pénzt, hanem azért is, hogy megtanultak takarékoskodni, megtanulták heosztani a fizetést. És nyugodtan kijelenthetem: ebben az üzletben sincs több lopáseset, mint bármely más üzletben. A havi forgalmunk kiteszi a négyszázezer koro. nát, és örömmel mondhatom. ebből az ital elenyé- sző hányadot képez. Nagyon kevés alkohol fogy. A vásárlók valóban élelemre költik a pénzüket. Ami viszont már lehangolóbb: rengeteg cigaretta (Sparta) és kávé fogy, meg nyalánkság. A gyerekek

Kvarda József hnb-elnök

reggeli helyett kapnak öt koronát, hogy vegyenek maguknak valami harapnivalót. Reggel jönnek, vesznek egy kiflit, a többiért meg nyalánkságot.

— A cigányok adnak a gyermekeikre — mondja a Il-es számú óvoda igazgatónője^ Takács Ilona, aki tíz éve vezeti a jelenleg háromosztályos óvodát, amelybe kizárólag cigány gyermekek ; járnak. — Egy osztályban magyarul, két osztályban szlovákul folyik a tanítás. Pontosabban csak folyna, ha a gyerekek a cigány nyelven kívül tudnának szlovákul vagy magyarul, igaz, már az első hónapokban elsajátítanak ebből a nyelvből is, ab. bűfl ís valamicskét, de mivel otthon csak cigányul be. szélnek, nehéz, velük a munka. Értelmi szinten nincsenek hátrányban ezek a gyerekek. Nincsenek akkor, ha a szülők otthon is foglalkoznak velük, s ezt a visz- szajelzést kapjuk az iskolától is. A rendezett körülmények között élő családok ezt meg is teszik. A viskókban, egy szobában szoroskodók már kevésbé. Arra azonban mindannyian adnak, hogy a gyerekek megmosadokva, szép, tiszta ruhában jöjjenek óvodába. Ha véletlenül nem volt meg időben a nagymosás, ha nincs tiszta ruhájuk, inkább nem hozzák őket óvodába. Mert azt a szégyent nem vennék magukra, hogy a „tanító néni", az „óvoda“, a „többiek“ piszkosan lássák a gyermeket.

A szépen berendezett óvodában a pajkos, csillogó szemű gyermekek épp lefekvéshez készülnek. Előtte a- zonban pancsolnak egy nagyot a mosdóban. Önfeledten, nagy-nagy élvezettel. A. kár egy egész szappant is elmosnának magukra, ha a tanító néni nem szólna közbe: mát elég, tessék átöltöz. ni a pizsamába, és szépen ágyba bújnil Vajon milyen érzéssel fogadják azok ezt a kettős életformát, akiknek otthon se vízvezeték, se külön ágy nem jut?

S még egy érdekesség, a nevek. A keresztnevek egy- -egy évjáratnál attól függően változnak, hogy a születés időpontjában milyen filmet vetített a mozi, sugárzott a tévé. Van például Ok. távia, Márió, Alexandra, Na- gya, Nyina, Lüszien, Olympia, Richárd..: És lenne Winnetou meg Sandokan is, ba az anyakönyvvezető bejegyezné. Ezek a nevek is az ő különös világukhoz, mentalitásukhoz tartoznak.

'A FELADAT S2ÉP ÉS MEGOLDHATÓ

Számunkra kicsit különös

a mentalitásuk, életvitelük, szokásaik. Évszázadokon keresztül egy egészen más é- letvitelű közösségbe születnek. A vérükben van a „más“. Épp ezért csak lassan tudnak hozzászokni ahhoz a „más“*hoz, amit mi, a társadalmunk elvár tőlük. Ez a változás pedig nem megy egyik napról a másikra. Ugyanúgy, ahogy mi, „fehér emberek“ sem tudnánk átvenni azonnal „vis- kós“ életformájukat, ők sem azt, amit mi természetesnek tartunk. A cigánykérdés megoldásánál, rendezésénél ebből kell kiindulni.

Mindezekkel teljes mértékben egyetért a harminc- } hat éves Kvarda József dr., a hnb elnöké is.

Róla, aki a falu szülötte, és bár nem cigány származású, tréfásan azt mondják a cigányok, hogy vajda híján ő a vajdájuk. Becsülik, szeretik és tisztelik. Hogy miért?

— Nagyon megbecsül minket az elnök. Megért minket, segít rajtunk, minden bajunkkal hozzá fordulhatunk — mondják.

— Amikor három éve erre a posztra választották — mondja a hnb elnöke — tudtam, nem lesz könnyű dolgom. De azt is tudtam, hogy a feladat szép és megoldha. tó. Pontosabban, a megoldás, amit az elődöm megkezdett, folytatható. Csak részemről már egy kicsit más alapál-. lásból. Ami viszont a lényeg: a lakáskérdés teljes megoldása a legsürgősebb feladatunk. Látjuk, hogy a- zoknál a családoknál mutatkozik a társadalom által is kívánt életvitel, amelyek rendezett körülmények közé jutnak. Az alapok náluk a normális lakáskörülményeknél kezdődnek. A további változásokat csak utána várhatjuk. Tudjuk, hogy e változások évekig váratnak magukra, de itt egyébként is elengedhetetlen hozzáállás! tulajdonság a türelem, meg az őszinteség, a gerincesség. És az, hogy soha ne általánosítsunk Ha egy cigány származású ember verekedést kezdeménvez, akkor ne azt mondjuk, hogy a cigányok megint verekedtek, hanem azt, hogy X. Y. verekedett. Ugyanígy fordítva is érvényes. Tanuljuk meg a lényeget: emberek vagyunk mindannyian. Ki ilyen, ki olyan ősi háttérrel, és ha múltunk különbözik is, jövőnk egyforma: élni, tisztességgel boldogulni. Ha kell, akkor segítséggel, később mér önállóan. Hiszek benne, hogy ez is bekövetkezik.

ZOLCZER JÄNOS Fotó: a szerző