Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-14 / 33. szám
Már várják őket a faluban Ötödször gyűltek össze két hétre Nyáras- don (Topolníky) a fiatal festők, grafikusok, szobrászok, fényképészek. Az alkotótábor tehát életképesnek bizonyult, a szervezés kiállta a próbát, és immár létrejött olyasmi, ami kedvező hatást gyakorolhat képzőművészeti kultúránk fejlődésére is. Természetesen nem akarom túlértékelni az alkotótábor jelentőségét. Azt hiszem, nincs is rá szükség. Végső soron arról van szó, hogy negyven-ötven fiatal, a képzőművészet különböző területein alkotó fiatal lány és fiú találkát adott egymásnak a Kis- Duna partján, és ott megpróbálja bemutatni az ember és a táj életét, annak változásait. Viszont időközben mégis történt valami, amire oda kell figyelni, ez pedig a fiatalok és a falu egymásra találása. De talán kezdjük egy kicsit távolabb. Mi is az, amit a fiatalok megláthatnak? Mindenekelőtt a táj bonyolult, sokrétű, állandóan változó életét. A dolgos hétköznapjait élő csallóközi ember tán nem is érzékeli, mennyire újraformálódik az a táj, amelyben él, milyen hangulatok, életérzések és üzenetek sugároznak belőle: Ezek a Csallóköz különböző helyeiről, de az ország más vidékeiről is idesereglő fiatalok viszont csak erre figyelnek. A hullámzó gabonatáblákra, termést érlelő kukoricaföldekre, a tarlókra, a sorvadó kórőkra. A Kis- Dunára, amely komótosan ballag medrében, és meg-megvillantja fényes arcát, visz- szakiált a füzesek alól. 'A táj tehát örök és múlhatatlan, csak az embernek kell megküzdenie a maga létéért, méltóságáért benne. Hogyan képes erre? Egyáltalán, szükség van-e arra, hogy hol a fényképész, hol meg a festő szeme és keze próbálja megörökíteni az eléje táruló tájat, az élő embert. öt évvel ezelőtt a falu idegenkedve fogadta a fiatalokat. Fényképeztek, festettek a faluban, a téglagyárban, a határban. 'Aztán a művelődési otthonban bemutatták a lakosságnak műveiket. Később ezek a kiállítások rendszeresekké váltak, egyre gondosabban szervezték meg őket, ajándékba adták néhány képüket, mert úgy érezték, hogy ennyivel tarKovács Éva, a tábor egyik legfiatalabb résztvevője toznak a vendégszeretetért, amit kapnak a falutól vagy egyes lakójától. És az első alkalmi ismerősök után jöttek a többiek, akik vitték és hozták a híreket. A falu befogadta, segítette, fölkarolta a fiatalokat. Ä fiatalok immár hazajárnak, otthonra találtak Nyárasdon, a falu pedig sajátjaként várja őket, és örül, hogy jönnek, sátrat vernek, festenek, fényképeznek. A kétkezi ember józanságával pedig úgy gondolják, csak legyetek itt, dolgozzatok itt közöttünk, hogy lássuk mi is azt, amink van, ami olyan szép és felejthetetlen. NÉMETH ISTVÄN Ha valaki behozta a táborba a képeket éa lerakta a sátor előtt, azonnal Összegyűlt egy kis csoport és mindig hosszasan vitatták, értékelték a munkákat Vávra és a Monogram Vítézslav Vávra sajátos jelensége a hazai popzenének. A kritika többnyire elmarasztalja, ellenben a lemezcégek és ,a koncert- irodák szívesen foglalkoztatják, mivel a nevével fémjelzett hangversenyek, lemezek jó üzletnek számítanak. Rajongóinak tábora zömmel diáklányokból áll, akiknek átlag- életkora 15 év körül lehet, míg a hasonló korú fiúk nemigen kedvelik őt. Egyik vele készült interjúban meséli: „Szokásos reggeli bevásárlás után hazafelé igyekeztem, amikor fényképemmel a kezében elém állt egy fiú. Azt gondoltam, dedi- káltatni akarja, már nyúltam is a golyóstollért, mire ott termettek még ketten, s néhány jól irányított ütés után távoztak. Hasonló eset többször előfordult velem, azt hiszem, így akarják megbosszulni, hogy a barátnőjük vásárolja a lemezeimet, gyűjti a fényképeimet, esetleg álmodozik rólam.“ Tizenöt éves korától dobolt amatőr zenekarokban, ezek egyikében figyelt fel rá Petr Hannig, és hívta meg Maximum nevű együttesébe. Itt próbálkozott meg az énekléssel, s maga is meglepődött, milyen sikert aratott. Eddig három albuma jelent meg a Supraphon kiadónál, közülük az egyik angol nyelven. Nemrégiben átalakult kísérő együttese, kivált Petr Hannig, helyébe Jaroslav Sulák lépett, a zenekar Monogram néven dolgozik tovább. Már el is készült új koncertprogramjuk Láska v decibelech címen. „A közönség várja az új dalokat, nem lehet lazítani. A zenészélet olyan, mint a gyorsvonat, amelyre tizenhat éve szálltam fel. Néha kedvem támad otthagyni az egészet, naponta nyolc órát dolgozni, s utána élvezni a szabad időt, de tudom, hogy néhány nap múlva visszatérnék a mai életemhez. A szállodáról szállodára való vándorlás sokszor fárasztó, de mit tagadjam, sokszor örömet okoz. A csavargó életnek is megvan a maga romantikája.“ Vítézslav Vávra dalai egyszerűek, érthetőek, kritikusai szerint banálisak, ö maga így vall róluk: „A szerelemről, a találkozásról, az elválásról énekelek. A hozzám érkezett levelekből tudom, hogy sokaknak okoz örömet, ha felcsendülnek a rádióban dalaim. Egyébként kaptam én már virágcsokrot középkorú hölgytől is.. A muzsikálás szárnyakat ad A zenét szinte minden ember kedveli. Van, aki hivatásból foglalkozik vele, másoknak viszont nagyszerű kikapcsolódást, szórakozást, élményt jelent. Balassa Eunikének hivatása, hobbija is a zene. 1979-től a Szlovák Filharmónia tagja, zenekari gordonkaművész. — Sokan úgy vélik, hogy a cselló nem kimondottan „női“ hangszer. — Ezek csupán furcsa előítéletek lehetnek. A nők ma már világszerte mesterei talán az összes hangszernek. Láttam és hallottam nőket bőgőn, trombitán, kürtön, ütőhangszereken játszani. — Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a csellóval? — Hét-nyolc éves korában igen fogékony az ember új dolgok és ismeretek befogadására. Szülővárosom, Banská Bystrica zeneiskoláiéban ekkor kezdtem megismerni a zeneelmélet legalapvetőbb fogalmait. Itt ragadott meg először a cselló csodálatosan szép, búgó hangja. Az első hangszer, amely- lyel közelebbi ismeretséget kötöttem, a hegedű volt, mivel akkor még nem volt csellóoktatás, de aztán szerencsémre nemsokára elkezdődött. Tulajdonképpen már akkor eldőlt a sorsom. Később egy szlovákiai csellóversenyen első díjat nyertem. A' zsűri tagja volt Gustáv Veöerny, a bratisla- vai konzervatórium csellótanárja. Ö ajánlotta, hogy szívesen elfogadna tanítványának. Ekkor nyolcadikos voltam a kilencéves alapiskolában. Mivel elég jó tanuló voltam, nem okozott különösebb gondot két hónap alatt levizsgázni a kilencedik évfolyam anyagából. A konzervatórium elvégzése után az operához kerültem. Itt dolgoztam hét évig, egy év után én lettem a koncertmester helyettese. Szerintem az opera a legideálisabb hely egy kezdő számára. Közben elvégeztem a Bratislavai Zene- művészeti Főiskolát, Milos Sádlo csellóművész vezetése alatt. A diplomahangversenyen Caporale-, Beethoven-, Mendelssohn- és Martinű-szonátákat adtam elő Gáfforné Magyar Ilona zongoraművésznő kíséretével, öt éve a Szlovák Filharmóniánál dolgozom. — Az elmondottakból úgy tűnik, szerencsés ember vagy, azzal foglalkozol, ami legjobban érdekel. Elégedett vagy önmagaddal? — Azt hiszem, az ember sosem lehet elégedett önmagával. Ha az lenne, akkor nem fejlődne tovább. Olyan pályát választottam, mely betölti az életemet. Iskolás éveim alatt hét-nyolc órát is gyakoroltam naponta, és nem voltam fáradt. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember teljes odaadással és szeretettel csinálja. — A Szlovák Filharmónia gyakran szerepel külföldön. Hol, merre jártál eddig? r- Ha most sorolnám az országokat: Ausztria, Olaszország, Szovjetunió, Lengyel- ország, Bulgária, Svájc, Románia, Jugoszlávia, úgy tűnne, mintha sokat „utazgatnánk“. Pedig az ilyen koncertturné elsősorban komoly felkészülést igényel, aztán próbák, hangversenyek váltják egymást. Nagyon kevés a szabad időnk egy-egy külföldi turné alkalmával. — Nem gondoltál arra, hogy önálló koncertművészként lépj pódiumra? — De igen. Volt egy időszak, amikor foglalkoztatott ez a kérdés, de aztán a zenekar mellett döntöttem. — Mit csinálsz szabad idődben? — Szeretek olvasni, sportolni, főleg síelni és úszni. Nagyon kedvelem a lélektani, történelmi és életrajzi műveket. Szeretem felfedezni a szürke hétköznapokban felbukkanó kis csodákat, egy felfénylő napsugarat, biztató kézmozdulatot. Reálisan optimista vagyok — nem idealista. El tudom fogadni a tényeket, ami nem mindig egyszerű, de az új tapasztalatokkal mélyül az emberi bölcsesség. , — Meg tudnád fogalmazni, mit jelent számodra a zene? — A muzsikálás szárnyakat ad: Az ember egy másik dimenzióban érzi magát, ahol felszabadult, boldog. Ez valóban harmónia. — Nagyon különös a keresztneved. Nem zavar, hogy viszonylag ismeretlen? — Egy csöppet sem. Euniké görög név. Eu =jó; néki = győzelem. Szebb útravalőt nem is kaphattam volna, mint hogy mindig kiálljak a jó mellett, és noha a kitartás nem is eredményez viharos tapsot, mégis erkölcsi győzelmet jelent. KAMONCZA MARTA’ Színház - fürdés után Patfürdőt (Patince-kúpele) egyre többen Ismerik, egyre többen látogatják. Az idei szezonban — kellemes meglepetést szerezve látogatóinak — újdonsággal hívta fel magára a figyelmet. Kulturális nyár címmel rendezvénysorozatot indított. — Július 13-án volt az első előadás: Az ötletesebb nyeri — mondja Patfürdő vezetője, Kollár Zoltán. — A műsort 600— 700 ember látta. Azóta Is 150—20Ö az átlagos nézőszám. — Mi hozta létre e sorozatot? — Vendégeink igényelték már a kultúrműsort, a mozit. Most ez szabadtéri színpadunkon megvalósult. A belépés ingyenes. A tervek már készek egy amfiteátrum építésére, szabadtéri színpaddal. — Hogyan szervezik meg a művészek fellépését? . — A Slovkoncert művészei a komáromi (Komárno) Szakszervezetek Háza, a többi fellépő a Járási Népművelési Intézet közvetítésével látogat el hozzánk. — Látom a műsorban, hogy szerepeltek, illetve töl fognak lépni népművészeti csoportok. Van ebben valami meghatározott szándék? — Igen. Az ország más részeiből érkezett vendégeinknek szeretnénk megmutatni a környék jellegzetes folklórját. Legnagyobb sikert a hangszerek közül a cite- ra aratta. Amit ml itt meg szeretnénk valósítani, az a fürdővárosokban bevált szokás. A visszajelzések alapján érdemes folytatnunk ... Aznap a. Duna] népi együttes fellépésére várt a közönség. Előtte a Clavius együttest láthattuk, amely több díjat nyert politikai dalfesztiválokon. Miután megérkezett a Dunaj táncosait szállító autóbusz, beszélgetésre kértem fel Galovich Lajost, a csoport művészeti vezetőjét és koreográfusát. — A járási nemzeti bizottságon keresztül kértek fel bennünket erre a fellépésre, és igen kiváncsiak vagyunk az eredményre. — Mikor alakult a Dunaj? — 1960-ban. Évente 60—65 fellépést tartunk. — Honnan érkeztek táncosaik? — A lányok a Komárnói Szlovák Tannyelvű Gimnáziumból. A fiúk katonák, határőrök, akik civil életükben táncoltak. Sajnos csak két évig tagjai az együttesnek, utána leszerelnek. — Még egyikük sem tért vissza? — De igen, egyetlenegy. Kis idő múlva azonban ő is elköltözött a feleségével együtt. — Kapcsolatban vannak más ilyen együttesekkel? — Jó kapcsolatunk van a magyar, a szovjet, az NDK-beli határőrökkel. — Ma milyen táncokat mutatnak be? — Myjavai táncokat, cigánytáncot, üveges csárdást. A műsort látva nemcsak az ügyes táncosoknak tapsolt a nagyszámú közönség, de a Patfürdő egyéni arculatát kereső törekvéseknek is. Ezek egyike az idei szezontól a kulturális rendezvénysorozat. Bárány János l
